Újra menekültem. A Lincoln alagút romjai előtt ráfordultam a Central Park felé vezető útra. Ekkora hallottam meg a fülemben Edmund hangját. 

- Izzy? Izzy hallasz? - kérdezte. 

A kommunikátor, még mindig a fülemben van! 

- Igen! - érintettem meg. 

- Meg van az Élők könyve! Ugyan az Egyiptomi mágusok nem lesznek boldogok, hogy lenyúltam...

- EDMUND! Ne most! - kiáltottam a mikrofonba. 

- Jó, jó vettem! Csald őt a Cental Parkba! Hall felé fuss. 

Könnyű azt mondani. Mire elértem a Central Park szélét, majd meghaltam, de túl kimerült voltam, hogy árnyékutazással csaljam oda. Fákat sem kellett kerülgetnem, Rose az összeset csatába hívta. Hallie Orpheusz kapujától nem messze állt. 

- Izzy! - vett észre Hall.

Lassítani kezdtem és megálltam mellette, hogy kicsit kifújam magam. 

- Mit tervez? - kérdeztem. 

- Jó kérdés.... - válaszolta Hall. 

Hátrálni kezdtem. Tartarosz egyre közelebb ért hozzám. A félelem pedig egyre jobban nőtt bennem. De Tartarosz egyszer csak beleütközött valamilyen védőpajzs szerűségbe. 

- Ez az! - öklözött bele a levegőbe Ed. - Azt hittem nem jön be. 

- A számításaim mindig pontosak! - akadékoskodott Hall. 

- Ja... mindig... - méregette Edmund elégedetten a csapdába csalt Tartaroszt. - Sosem hittem, hogy a szüleim meséi ennyire valóságosak.

- Edmund Jackson. Percy és Annabeth fia. - morogta Tartarosz

- Mondanám, hogy örülök, hogy megismertem, de nem szeretek hazudni. 

Hall hangosan krákogott egyet. 

- Ez valami erőtér? - kérdeztem és néztem meg jobban a helyet. 

Furcsa talizmán szerű kövek voltak letéve egy furcsa alakzatba. 

- Olyasmi. Ezek mágikus körök. - lapozott egyet az Élők könyvében. - Nem tudom mennyire fog működni ez a cucc, ráadásul ahogy olvasom eléggé kockázatos... 

- Ezt, hogy érted? - kérdeztem. 

- Két verzió van. Az egyik a halhatatlanokra vonatkozik, míg a másik mindenkire. 

- Hol itt a baj? - értetlenkedtem. 

- Az, hogy ugyanazok a jelek vannak mind kettő alá írva, ami ugyanolyan hatást eredményez. 

- Azaz? - kérdeztem. 

- Minden élőt a más világra küldenek. - felelte. 

- És, ha hozzá tennéd a nevét? - kérdezte Hallie. 

Edmund idegesen megvakarta a tarkóját. - A szüleim ennek a könyvnek a segítségével már megölték egyszer Piahnt, de.. nem igazán tudtom, hogy.... 

- EDMUND! - kiáltottam rá. 

- Ha ennyire tudod, csináld te! Végül is biztosan nagyon jól tudsz óegyiptomiul olvasni. Én csak két éves korom óta tanulom. 

És még, hogy Bred idegesítő! 

- Csak olvasd! 

- De mi már feltámadtunk legalább egyszer tehát feltehető, hogy....

- Ne most okoskodj! OLVAS! - kiáltottuk egyszerre Hallievel. 

- Jól van na! Szóval. - bámulta a két hasábot. - Legyen ez. Kádéská, kátéská! Fárámusz Tartarosz Anubisz! 

A közelünkben villant valami, feketés köd lepte be a helyet és Pollux lépett elő belőle. 

- Pollux?! - döbbent le Ed. - Te vagy Anubisz?! Sok mindenről lemaradtam.

A férfi előrenyúlt és Tartaroszból lassan egy kékes színű valami jött ki. Aztán a köd és vele együtt ő is semmivé foszlott. De Tartarosz még mindig ott állt előttünk. 

Edmund a könyvet lapozgatta. 

- Ennek így kell működnie? - kérdezte Hallie. 

- Hát... azt nem írják, hogy minek kéne történnie... - válaszolta haragosan Ed. 

Edmund a könyvet forgatta, míg Hallie egy követ rugdosott. Én csak a idegesen néztem az engem figyelő ős titánt, vagy franc tudja mi ez. Amikor az előtér megremegett, majd felbomlott. 

- Hoppá... nem direkt volt... - motyogta Hall. 

- Te mit csináltál?! - sikítottam fel majdnem. 

- Hát... kapufára ment a kavicsom... - húzta el a száját Hall. Azaz, az egyik talizmán szerű fene tudja mit kirúgta a helyéről...  

Tartarosz elmosolyodott, majd megindult felém. Hall kilőtt egy tűzfalat, mire Tartarosz felordított. 

- Ó már értem! - mosolygott Ed. - Halandó lett! 

- Halandó. - visszhangoztam. - Akkor ezt élje túl. 

Káosz massza csapott elő a kezemből, körbe vettem vele Tartaroszt és szépen lassan hagytam, hogy feleméssze. 

Az erőm viszont teljesen lecsökkent és majdnem elájultam. Hall elkapott és hagyta, hogy rátámaszkodjak.

Mikor Tartaroszt teljesen felemésztettem. Edmund felénk fordult.

- Menjetek fel pihenni. Addig én lefárasztom Ingridet. - adta ki az utasítást.

Edmund fedezett minket amíg be nem értünk az Empire State Building belsejébe, ami elég nehéz volt, főleg, hogy a súlyom többségét még mindig tartotta. Bred már várt minket.

- Tessék a csajod. - passzolt át neki Hall.

- Nagyon ki akarod nyíratni magad... - rázta meg rosszallóan a fejét Bred.

- Eddig háromszor majdnem összejött. - vágtam rá.

- Volt az négy is.

- Hé! Te vagy a gyáva még is te dobtad fel hamarabb a talpad. - akadékoskodtam.

- Igazából te már 2009-ben meghaltál. - vetette ellen.

- Az istenekre! Fogjátok már be, és szálljatok be a liftbe! - panaszkodott Hall.

Breddel beléptünk a liftbe és Hall megnyomta a rejtett gombot. Aztán egy hosszú utazás várt ránk.

Hall a fejét a falnak döntve pihent. A keze viszont nyugtalanul dobolt.

- Eltudsz vele bánni? - kérdeztem Ingridre célozva.

Kék szemében nyugtalanság vegyült.

- Majd kiderül.

Egy kattanás jelezte, hogy megérkeztünk.

Nagyot nyeltem mikor a lift ajtó kinyílt, amikor utoljára itt voltam Zeusz megölt.

Kiléptem a napfényre és az állam leesett. Előttem az Olimposz magasodott, de teljesen másmilyen volt, mint legutóbb. Valahogy sokkal modernebb keverve az ógörög stílussal.

- Ez eddig is ilyen volt?! - kérdeztem döbbenten.

- Hát, kicsit összedőlt 2009-ben és Annabeth lett az Olimposz hivatásos építésze. - darálta le úgy Hallie, mint egy tananyagot. - Na... robbantsuk fel a szobrokat.

Kérdőn Hallre néztem. - Neked robbantás mániád van?!

- Jobban szeretek gyújtogatni. - felelte mosolyogva. - De a robbantás néha hasznosabb, főleg, ha egy titánt, és a jobb kezét kell feltartani.

Hall végig sétált az utcán egy két szobor mellé elhelyezett egy kamerát, és körbe szerelte őket a bombával.

Micsoda véletlen, hogy pont Aphrodité és Athéné szobraira kötötte a bombákat...

- Lassan idő van. - szólalt meg Bred.

- Jó. Ennyi elég lesz. - csatolta le Hallie a derekáról az övét és változtatta nyaklánccá. Utána megpörgette a középső ujjain lévő gyűrűket, mire azonnal bevonta a testét az a furcsa vörös ruha.

Elővettük a fegyvereinket és vártunk. A lift elindult lefelé. Számoltam a perceket. 8 perc le és 8 perc fel.

- 16 percig kell őket feltartanunk. - mondtam Hallnek és Brednek.

A két félvér bólintott, majd vártunk.

Lassan teltek a percek. Húszadik emelet. Harmincadik. Századik. 

Hall haja idegességében lángolni kezdett. Bred az ujjaival a kardja markolatán dobolt. Aztán a lift kattanó hangot hallatva megállt a 600. emelten.

- Tietek Kronosz. - mondta halkan Hallie.

Az ajtó kinyílt és Hall azonnal egy tűzcsóvát küldött a szűk helyiségbe. Majd pára csapott fel a levegőbe. Olyan erős, hogy pár másodperc erejéig nem láttunk semmit. Hall az alkarjára felszerelt kijelzőre pillantott.  

- Ti látjátok őket? - emeltem fel védekezően Teufelit. 

- Nem. - vágta rá Bred.

Valami kirúgta alólam a lábam és a földre estem, aztán csak fém súrlódását hallottam és éppen sikerült elkapnom a fejemet, mielőtt beleállt volna egy kard. 

- Hall! - kiáltottam. - Fölém! 

Tűz lobbant fel, de megint csak pára ért minket. 

Felkászálódtam a földről és halkan hátráltam az Olimposz Tanácstérméhez vezető útra. Csend volt, kísérteties csend. Aztán valamire furcsa vibrálást láttam magam mögött, majd húzott csapott az arcomba és a pára eltűnt. Hall sárkány formájában állt mögöttem, és a szárnyaival csapdosott. Aztán felmordult. 

Eltűntek. 

Káromkodtam egyet, majd elkezdtem rohanni a Tanácsterem felé, amikor robbanást hallottam, majd egy kiáltást. 

Valami elkapott a hónaljamnál fogva, Hall két mellső lábával szállított. Bred vigyorogva ült a hátán. 

- Olyan mint a hullámvasút! - vigyorgott, mire Hall határozottan fejbe vágta. - Aú! Ez bók volt! 

Mire Hall rámordult, majd ledobott engem a Tanácsterem elé és Bred is lecsúszott a hátáról. Utána lassan elkezdett zsugorodni, majd mellettünk ért földet immár emberi alakban. 

- Ezt, hogy csinálod? - kérdezte Bred Hallietől. 

- Héphaisztosz vér. - felelte. - És végre van hozzá egy jól működő ruhám. 

- Az Aphroditésan hangzott. - jegyezte meg gúnyosan Bred. 

- Figyi eddig ahányszor átváltoztam le kellett vetkőznöm, vagy szétszakadt volna rajtam a ruha, mikor visszaváltoztam akkor meg gyorsan elbújtam és felöltöztem.

- És én arról az időszakról pont lemaradtam... - bosszankodott Bred, mire két dühös lány pillantását érezhette magán. - Vicceltem! Ne üssetek meg! 

Hallel csak unottan forgattuk a szemünket, majd megláttam Ingridet és mellette a titán Kronoszt. Hall előkapta az ostorát, ami Ingrid két csuklóját összefogta, és elrántotta Kronosztól. Mi a titánt támadtuk meg. Kronosz megemelte arany kaszáját. A földre vetettem magam, míg Bred átugrotta a pengét. Amikor viszont már majdnem elértem a titánhoz hirtelen minden lelassult körülöttem. A férfi kikerült normális tempójában és hatalmasra tárta a terem ajtaját. 

Hall elhajított az irányába egy tőrt, de addigra meg pont felgyorsult annyira az idő, hogy előtte állt bele a falba. 

Lábdobogások zaja csapta meg a fülemet, majd egy jégcsap bevágta Kronosz orra előtt az ajtót. 

- Rólam ne feledkezzen meg! - mosolyodott el Edmund. 

Hallt Ingrid a földre lökte, de a lány gyomron rúgta őt, mire Kronosz szolgája összegörnyedve hátra tántorodott. 

Kronosz higgadtan Edmundra pillantott. Víz nyúlt érte a talajból, mire Ingrid keze meglendült és lefagyasztotta azt. Hall kihasználta ezt a pár másodpercet és az ostorával végig hasított Ingrid arcán. A lány felszisszent és maga elé tartotta a kezét. Hall egy pillanatra megdermedt, de a szeme koncentrációtól csillogott. Ingrid homloka lassan verejtékezni kezdett, ahogy Hallié is. Hall előre lépett egyet, mire Ingrid megpróbálta visszafogni, de végül fáradtan leengedte a kezét, majdnem összeesett. Hall a karjánál fogva a falhoz vágta volna Ingridet, de hirtelen mind lelassultunk. Kronosz odasétált Ingridhez és megfogta a kezét, mire a lány újra normális tempóban mozgott. 

- Kösz. - mondta, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. 

Edmund felé pillantottam. A fiú próbálta használni a szuper sebességét, de semmi haszna nem volt. 

Amikor az ajtó becsukódott elmúlt az erő. Hall azonnal az ajtónál termett Edmunddal és megpróbálták kinyitni, de semmi haszna nem volt, bezárták. 

- A rohadt életbe. - húzott elő egy tolvaj kulcsot a zsebéből Ed, majd azonnal a zárba dugta. 

- Van egy jobb ötletem. Álljatok félre. - mondtam. 

Amint félre álltak, felemeltem a kezem és rálőttem az ajtóra egy káosz golyót. Az ajtó behorpadt, de még állt. Még egyszer megismételtem a műveletet és ezúttal az ajtó berobbant. 

Hall belépett, de egy kéz elkapta és a falhoz vágta. Középen a szökőkútból víz lőtt ki és teljesen hozzá dermesztette a falhoz. Hall próbálta meggyújtani a testét, de nem sikerült neki. 

Bred kezéből arany szalagok lőttek a lány felé, de Ingrid csak meglendítette a kezét, mire Bred az apja trónján kötött ki. 

- Bocsi Apa! - nyögte a fiú. 

Edmunddal összenéztünk. A végjáték elkezdődött. 

Ingrid rám pillantott, mire nem bírtam megmozdulni. Iszonyatos sebességgel csapódtam Zeusz trónszékének a talabzatájoz. A fejemet bevertem és vér szivárgott belőle. Edmund és Ingrid egymásra nézett. 

- Nos? - kérdezte a fiú. - Ez a végleges döntésed? 

Kronosz összevont szemöldökkel pillantott Ingridre. 

- Igen. - felelte a lány.

A szökőkútból víz csapott ki és indult meg Edmund felé, a fiú könnyen kivédte és a lány támadását és az egyik trónszékhez vágta. 

Egy kéz elkapta a csuklómat és maga elé rántott. Arany sárga szemek vájtak az enyéimbe. A kezemből káosz tőrt elő, de a férfi felemelte a kaszáját és végig szántott a mellkasomon. Az arcom eltorzult, a hangok fokozatosan össze mosódtak. 

- Így járnak az árulók. - mondta Kronosz. - Pedig olyan sok reményt fűztem hozzád, sokkal többet, mint Lukehoz. 

Ekkor a semmiből arany szalagok tekeredtek a titán nyakára és a szökőkút felé rántották. A titán beleborult a vízbe, mire Bred büszkén elmosolyodott.

A mellkasomra szorítottam a kezem és a földre estem. Hallnek sikerült végre megolvasztania a jeget és ahogy elnézem megelégelte az emberi alakját, mert elkezdett átváltozni. Tűzet fújt Ingridre, de a lány vízpajzsot vont maga köré, Edmund a szökőkútra koncentrált és kiemelte belőle a titánt. Bred arany szalagjaival hátulról lepte meg Ingridet, mire a lány pajzsa fokozatosan megszűnt. Ed egy jégbörtön szerűséggel kezdte el bevonni a titánt, de abban a pillanatban a falhoz vágódott. Kronosz széttörte a jeget és Bred felé hajította a kaszáját, így Ingridről lehullottak a szalagok. Utána vissza repült a kezébe a fegyver és Hallie felé fordult. A semmiből láncok termettek elő és tekeredtek Hall nyaka, lába és szárnya köré, egy kiáltás rázta meg a termet, majd Hall szájára rácsattant egy hatalmas fémkosár. Hall elkezdett összezsugorodni, de döbbenten tapasztalta, hogy a lánc vele nő és csökken. Ingrid megpördült és Bredet belelökte Dionüszosz trónjába, mire szőlő indák kötötték gúzsba a fiút. Megpróbáltam felállni, de túl mély volt a seb... 

- Ed... - suttogtam elhaló hangon. 

A fiú kábán rám pillantott, azonnal felmérte a helyzetet, ha a seb nem forrad össze elvérzek. Felemelte a kezét, víz kezdett el a szökőkútból felém folyni. De Kronosz a fiú elé lépett, a pólójánál fogva a magasba emelte. 

- Ezúttal én győzök. - Edet Athéné trónja elé dobta, a víz megállt. - Ingrid. - nézett a lányra. - Öld meg. - dobta neki a kaszáját. 

Újra megpróbáltam felállni, de a fejemet kellemes zúgás lepte el és már lassan az ülésre sem voltam képes. 

Ingrid elkapta a levegőben a fegyvert és Edmundhoz indult. A szökőkútból víz spriccelt ki, de Ingrid azonnal megfagyasztotta, majd mikor kinyúlt egy másik kar Edmund nyakához illesztette a kaszáját. Kronosz a terem közepére sétált és elkezdte felrobbantani a trónszékeket. 

Ed dermedten nézett Ingridre. 

- Hajrá. Tedd meg. - mosolygott beletörődően Ingridre. 

Ingrid kifejezéstelen arccal nézett a bátyjára. 

- Hiszen megmondtad. Aki az utadba kerül azt megölöd. Tedd meg hát. Hiszen azt mondtad nem jelentek neked semmit. Habozás nélkül megölsz, ha ez a parancs. Szóval tényleg csak egy senki lennék a számodra... 

Ingrid meglendítette a kaszáját, Edmund lehunyta a szemét. 

- NE! - sikította torz hangon Hall. 

Pár centivel Edmund nyaka előtt viszont a fegyver irányt váltott és Kronosz előtt megállt. Ingrid nyugodtan bámult a titán szemébe. 

- Ingrid?! - döbbent meg a titán. 

A lány lenyúlt Edmund kezéhez, és felhúzta a földről a bátyját. 

- Szép alakítás volt Ed, de túl játszottad. - mondta rideg hangon. 

- Csak egy picit. - vonta meg a vállát a fiú, majd felém emelte a tenyerét, mire a víz felfutott az oldalamon a mellkasomra és a sebem begyógyult. - Innentől minden csak rajtad áll. Hiszen nem én leszek a hős. 

- Tudom. És ez még tőled is aljas volt. 

- Reménykedtem benne, hogy nem tudod megtenni. 

Ingrid legyintett egyet, mire Bred kiszabadult a szőlőindákból és Hallről letekeredett az a sok lánc. 

Ingrid közelebb lépett Kronoszhoz. Aki csak elkerekedett szemekkel bámulta a lányt. 

- Te.... - kezdte dühösen. 

- Nem hagytál más választást! - szólt közbe Ingrid. 

- Más választást?! Miről beszélsz?

- Vajon miről? - szorította össze az állkapcsát Ingrid. - A szörnyek előtt, ha én is ott vagyok megadod a kellő tiszteletet, ám amikor kettesben maradsz a szörnyekkel... 

Kronosz arany szeme rosszallóan felcsillant. - Te hallgatóztál? 

- Szóval nem tagadod! - mosolyodott el győztesen, de a szemei halványan csillogtak. 

- Nem, de nem mondtam komolyan! A lányom vagy. 

- Ki vagy és mit csináltál Kronosszal?! - tőrt elő belőlem. 

Kronosz felém kapta a tekintetét. - Én eddig is ilyen voltam. - vágta rá. 

- NEM! Egyáltalán nem! - tápászkodtam fel a földről. - Mit csináltál vele? - pillantottam Ingridre. 

- Mért akkor milyen voltam? - forgatta unottan a szemét a titán. 

- Szívtelen. - vágtam rá. - Ezért is kellett kitépnem a félvérek szívét, amikor megöltem őket. 

- Most is ilyen vagyok Isabell. 

- Még mindig NEM! Hiszen.... - kapkodtam a tekintetem Ingrid és Kronosz között. Furcsa, hogy nem vettem észre az első pillanattól kezdve, főleg, hogy velük is laktam egy hétig. - Szereted őt! Úgy, mintha tényleg... a... lányod lenne.... Le kell ülnöm ezt feldolgozni. A Titánok urának van szíve... és egy Jackson miatt... mért nem lepődöm meg... - leültem Zeusz trónszéke elé. Ahonnan kitűnően láttam mindent. 

- Apa... nem akarlak bántani. - mondta Ingrid. - De döntened kell. Vagy visszavonulsz a csapataiddal és hagyod, hogy ennek a tettednek a fényében az istenek ítélkezzenek feletted, vagy ha nem... megöllek. 

- Hú... ez kegyetlenség Ingrid. Egy monológba belepréselni az Apa és a megöllek szót... - húzta el a száját Ed. 

- Edmund fogd be! - szólt rá Ingrid. - Nos? Kronosz?

- Ha azt hiszed az istenek megbocsájtanak, akkor nagyobb bolond vagy mint Izzy. - rázta meg a fejét Kronosz. 

- Nem mondtam, hogy megbocsájtanak. Nem is számítok rá, hogy ilyesmit tesznek. - rám pillantott Ingrid, mintha ezt nekem is üzenné, majd visszafordult Kronoszhoz. - Tehát, hogy döntesz? 

- Ölj meg. Mutasd meg mire volt jó a kiképzésem. 

Ingrid megfogta Kronosz kezét. - Ez esetben sajnálom. - remegett meg a hangja. A kezét figyeltem, valamit... mintha belecsúsztatott volna... 

A kaszát meglendítette, majd ketté vágta a titán emberi testét. Aztán kiesett a kezéből a fegyver. Edmund mögé lépett és megölelte a húgát. 

- Sajnálom. - suttogta a fülébe. - Te megpróbáltad. 

- Még dolgom van. A nevelő apámat megöltem, de ha nem sietek, a valódi szüleink is meghalnak. - komor arccal lecsatolt valamit a karjáról, ami egy aktatáskává változott, majd felpattintotta a zárját. 

- Ezek az egyiptomi istenek... - sétált Ingridhez Hall. 

- Talizmánjai. - válaszolta. - Ed segíts. Ebbe a mintába kell elhelyezni őket. - vett elő a zsebéből egy papír lapot. 

Edmund alaposan megnézte majd megmutatta nekem és Hallienek. Egy szuper bonyolult kacskaringós mintával találtuk szembe magunkat. Hallie zavartan bámulta Ingridet, majd elkapta a karom és kicsit hátrébb húzott. 

- De érted mi folyik itt? - kérdezte. 

- Nem. Ingrid mióta áll Edmund oldalán? - kérdeztem vissza. 

- Fogalmam sincs, de kinyírt, úgyhogy ha az istenek nem nyírják ki én fogom. 

- Állj be a sorba. - lépett hozzánk Bred. 

- Ha Edmund nem szól közbe, már rég megöltem volna.... - bár igaz, akkor most Kronosz nem hullott volna ismét darabokra. 

- Ne most tervezzétek a megölésemet. Előbb szedjük ki a szüleinkből az isteneket. - szólt be nekünk Ingrid. - Ne, azt ide! - szólt rá Edre. 

- Szüleink? - gúnyolódott Hallie. - Tudtommal nem kifejezetten vagy oda Percyért és Annabethért. 

- Akár le is léphetek a talizmánokkal... - nézett rá hidegen Halliere. - És akkor a szüleitek estére halottak lesznek. 

Hall megadóan felsóhajtott. - Csináljuk, de utána kinyírlak. 

- Nem nyírod ki. - vágta rá Edmund. 

- Ed ebbe ne szólj be! 

- A húgom úgyhogy beleszólók. 

- Megöletett! 

- No és? Téged is, meg Bredet is. Izzy meg kis híján őt nyírta ki. Tedd túl magad rajta. 

Ingrid halkan felnevetett. 

- Te meg min röhögsz? - duzzogott Hallie. 

Ingrid gúnyosan rápillantott. - Csak rajtatok. A véretekbe minden be van vésve... 

Mért van olyan érzésem, hogy Ingrid érzi a viszonyainkat, vagy legalábbis valami ahhoz hasonlót... 

- Kész. - tette le az utolsó talizmánt.

Felállt és a levegőből egy Egyiptomi fura fegyver, meg egy jogar jelent meg a kezében. Furcsa jeleket rajzolt maga elé, pont úgy mint az álmaimban az istenek. Aztán a talizmánok fölött ott termettek a felnőttek. Ingrid végig nézett az isteneken. 

- Vesztettünk. - mondta. - A szolgálataitokra a továbbiakban nincs szükségünk. 

- Tessék?! - kérdezte Széth. 

Az istenek megpróbáltak eltűnni, de valami olyasmi energia mezőbe zárta őket Ingrid, amiből nem tudták használni az erejüket. 

- Mi történik?! - ijedt meg Hathor. 

Ingrid újabb jeleket rajzolt a levegőbe, majd a felnőttek ájultan oldalra dőltek, de a helyükön sakál-, madár-, és egyébfejű istenek álltak. Ingrid homloka lassan verejtékezni kezdett. 

- Túl gyenge vagyok... - suttogta. - Nincs ekkora képzettségem....

- Akkor majd mi segítünk. - sétált be számomra három ismeretlen a megrongálódott ajtón. 

Az egyik lányra elég volt ránézni, hogy lássam, hogy egyiptomi. A másiknak kora ellenére szőkés hajában színes csíkok voltak festve. A harmadik egy srác volt, és valahonnan nagyon ismerős volt. 

- Carter és Sandie Kane... - motyogta Edmund. - Meg még valaki akit nem ismerek. 

- Ő Zia Rashid. - mondta Carter. - Rég láttalak Hórusz. - biccentett az istennek. - Téged is Ed. Ugye nem támasztottál fel egy múmiát sem, amikor olvastál a Holtak könyvéből. 

- Remélhetőleg. - vágta rá Ed. 

A három egyiptomi mágus hieroglifákat rajzolt a levegőbe, mire az istenek visszakerültek a talizmánokba. Ingrid azonnal összeszedte őket és bezárta a ládát. Edmundal összenéztek, majd a fiú letépte a nyakából a két könyvet. 

- Ez jobb ha a helyére kerül. - adta oda Sandienek az aktatáskát Ingrid.

- Azt egyszer majd elmesélhetnéd, hogy hogyan loptad el. - válaszolta kicsit flegmán a lány. 

- Tessék. Nálatok lesz a legjobb helyen. - adta oda az Élők könyvét Ziának Ed, majd végig simított a Holtak könyvén. - Vigyétek mielőtt Anya rájönne, hogy Széth felhozta. Még a végén feltámaszt megint egy múmiát. 

- Sok kalamajkát okozott ez a könyv. - vette el tőle Carter. - Még találkozunk Edmund Jackson. 

A három mágus megfordult és visszavitték azt, ami őket illet. Ekkor tájt kezdtek el felébredni a szülők. 

Na visszatértem és meghoztam ezt a részt. Remélem tetszett véleményeteket commentben várom ;)