Miután a szülők leléptek. A táborba cuccoltunk. Az érettségin már túl vannak Susannék, csak az szóbelire kellett készülniük, amit június elején letudtak. Joeval megpróbáltam felvenni a kapcsolatot, de akárhányszor lementem az Alvilágba, vagy rám vágta az ajtót, vagy megmondta, hogy nem kíváncsi rám, és továbbra sem fog részt venni a harcban. 

A táborban minden estre, jó pár napig nem vettünk tudomást a készülő háborúról. Kevin felvette Emily segítségével a Jupiter táborral a kapcsolatot. Hall keze pár nap alatt felépült, mint utólag megtudtam, Annie járt kiskorában harcművészetre, ahol megtanulta mik azok a pontok amiket ha megütne, bénulást okozna. Hát Hallien bemutatta, hogy még emlékszik rájuk. 

Susannel minden nap beszélgettünk a háborúról. Az edzést továbbra is Hall tartotta, minden nap kilenctől ebédig, majd utána este is. Hiába gyengült meg az ereje ugyanolyan kemény edző mint egy éve. Az Aréna köröket még mindig utálom...

Június 12.-től 16.-ig az összes táborozó épségben visszatért. De így is kevesen voltunk. Zeuszusunk eddig sem volt, ahogy Poszeidónosunk sem. Déméter bungalójában 3-an vannak. Árésznál 6-an. Athénénál szintén, Apollónál vannak még a legtöbben kivételesen 12-en. Héphaisztosznál 5-en. Aphroditénál 7-en, Hermésznél 10-en, Hádésznál velem együtt 2-en. A kisistenek gyerekei pedig összesen 9-an voltak. Meg ugye, Peter, Kevin, Susan, Lucy, Annie, Hallie, Emily, Michael és Johnny. 

59 félisten Kronosz ellen... 

Talán a vadászokkal nőne az esélyünk... de képtelenség... 

- Kizárt Susan! Nem tudjuk elosztani őket, a 8 hídra, úgyhogy elég erősek legyünk. - dobáltam idegesen Lucy kését a kezemben, a Nagy Ház társalgójában, a pingpong asztalhoz. 

- Mondtam már áprilisban is! - csattant fel Hallie. - Robbantsuk fel őket! Nincs is jobb megoldás. - állt fel a lány és hajolt Manhattan térképe főlé. - Csak nézd meg. San Franciscoból jönnek Manhattan felé. A legrövidebb út az Empire State Buildinghez. A Lincoln alagúton át vezet. Tehát valahol New Yerseyben fognak tábort verni. Robbantsuk be az alagutat és irányítsuk a csatát a Williamsburg hídra. 

-  Mért pont arra? - kérdeztem Hallietől. - Az Manhattan délkeleti részén fekszik, míg a főhadiszállásuk északnyugaton van. 

A lány nyitotta volna már a száját, de Susan közbe szólt. 

- Mert az van a legtávolabb a nyílt óceántól, mégis elég távol van az Olimposztól. 

- És mivel az egész egy kanyarban van simán ki lehet szúrni az ellenséget vízen és szárazföldön is. Eltudunk helyezni a Héphaisztoszos bagázzsal pár görög tüzet és egyéb találmányt. 

- Nem hinném, hogy Kronosz mindegyik hídra és alagútra fog küldeni szörnyet. Mivel nagyon erős a két folyó folyása. Az Alsó kikötőben valószínű, hogy kikötnek, vagy valahol dél, délkelet, délnyugaton. - vágtam egy 3 centis mélyedést az asztalba. 

- Nem arról volt szó, hogy majd én lemerülök a folyóistenekhez? - kotyogott közbe Peter. 

- Kétlem, hogy ez akadályozná Ingridet és Kronoszt. - szólaltam meg. - Legutóbb is az volt a terv, hogy felhajózunk a folyón. 

 - De... Akkor az egész partot védenünk kellene... - motyogta Hall. - 59-en vagyunk, kizárt, hogy a partot védeni tudnánk! Túl nagy Manhattan. 

- Nincs valami találmányod? - tette fel a lábát a kis asztalra Susan. 

Direkt a lába mellé állítottam a kést. De Susan meg se rezdült, csak egy lesajnáló pillantást küldött. 

- Max a pajzsnak tudnám megcsinálni egy nagyobb hordozható változatát, de ahhoz ki kéne fejlesztenem egy új reaktort, ami bírja hosszú távon a működést és a magas hőmérsékletet. De csak a szörnyekre hat, tehát Ingrid és Kronosz meg a többi mellé állt félvér simán bejut rajta és kiiktathatják. Ráadásul, mire megcsinálnám az új reaktort próba idővel meg mindennel az minimum egy hét lenne, ha nem kettő vagy három... 

- Annyi időnk nincs. - válaszoltam. 

- Egyszerűbb lefizetni a folyó isteneket. - mondta unottan Peter. 

- Látod mi lesz? - kérdezte aggodalommal a hangjában Susan. 

Peter idegesen lehunyta a szemét és megrázta a fejét. 

- Az érettségin is csak akkor láttam meg, hogy bioszból melyik tétel melyik lapon van, amikor a kilincsre tettem a kezemet. Ha látni is fogok valamit, talán előtte 2-3 perccel. 

- Mért ne fagyaszthatnám be a két folyót? - kérdezte Lucy, aki eddig csendben ült a bátyja mellett. 

- Te itt maradsz! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon Susan. 

- Mi?! De miért? Én harcolni akarok! 

- Nem. Itt maradsz a táborban. Itt biztonságban vagy. 

- De miért?! - csattant fel Lucy. A szeme értetlenül csillogott. - Mért nem harcolhatok?! 

- Mert kicsi vagy. 

Lucy szerintem magában elküldte Susant valami melegebb éghajlatra, arckifejezéséből ítélve. 

- Pont én vagyok a kicsi?! Te ennyi idősen szexeltél Joeval és én vagyok a kicsi?! 

Susan egy pillanatra meg se tudott szólalni. Bennem is megállt az ütő, Hall viszont azonnal elkezdett röhögni... jó igaza van... talán kicsit vicces. 

- Nem jöhetsz és kész! - szedte össze magát Sus. 

- És nézzem ölbe tett kézzel, ahogy kockára teszitek az életeteket?! Hadd harcoljak! Segíthetek! Ráadásul, ha Sky harcol én mért ne harcolhatnék? - hozta szóba a féltestvéremet. 

- MERT EDET ELVESZTETTEM! - fakadt ki Susan, majd felállt és a húga elé guggolt. - Értsd meg. Az öcsém, az anyám, az apám. Téged nem veszíthetlek el. Kérlek. Maradj itt. Legalább te maradj életben. 

- Ez nem helyes. Nem ülhetek itt, míg ti harcoltok. Ráadásul úgy viselkedsz mintha az lenne az egyetlen kilátás, hogy meghalunk. Hogy vesztünk. 

Susan arca komor lett. Az állkapcsa egy pillanatra megfeszült. Hall csak elhúzta a száját. Peter kerülte a húga pillantását. Még én is inkább a földön kerestem valami érdekesebb dolgot.

Lucy szomorúan nézett végig rajtunk. - Elfelejtettétek mit mondott Ed? 

- Nem... - motyogta Peter. - De... fölényük van.

Lucy szemeiben könnyek csillogtak. - Nem adhatjátok fel! Hinnünk kell benne! 

- 59-en vagyunk. Az Angelo hármas lelécelt. Edmund meghalt. - mondta Susan. 

- Pont ezért van szükségetek rám! 

- Nem foglak veszélybe sodorni értsd meg. - szorította meg a lány kezét. 

- Miért óvtok mindentől? Félisten vagyok. Meg kell tanulnom megvédenem magam segítség nélkül. Készen állok rá, ti ilyenkor már rég küldetésekre jártatok, mindenki tisztelt titeket. Én meg... Én a cuki kis Lucy Jackson vagyok. Akit még egy szúnyogtól is óvnak! 

- Tudod te mennyi betegséget terjesztenek?! - fordult a húgához Peter. - Malária, szívférgesség, chikungunya-láz, Mayaro-vírus.

Lucy unottan pillantott a bátyjára és várta, hogy befejezze, mikor elhallgatott angyali mosoly jelent meg Lucy arcán. - Köszönöm Peter, remekül demonstráltad állításomat. Lucy Jackson... ha továbbra is ez a helyzet fog fenn állni... nos... nem jósolok magamnak hosszú életet. Hall meg ne szólalj. - nyitotta az említett lány máris a száját, hogy beszóljon. - Ha én csupán azicikepicike húgocskátok leszek örökre, közölném veletek, hogy ha lenne egy kis hitettek és belátnátok, hogy még mindig erősek vagytok letudnátok őket győzni! De ha ti gyengék vagytok. A többi táborozó is gyenge lesz. Én pedig fel óhajtok nőni, bár tudom, hogy a ti szemetekben csak az édes kis Lucy maradok, akit védelmezni kell mindentől mindörökké. De csak, hogy tudjátok. Eljön azaz idő, amikor ti nem lesztek az életemben. Június végén, ha minden jól megy kiderül melyik bentlakásos egyetemre juttok be és elmentek. Én pedig egyedül maradok. Védelem nélkül. 

Lucy felállt, kikerülte Susant és felemelt fővel kisétált a Nagy Házból. Kísértetiesen emlékeztetett Annabethre. A Jackson család kis Lucyje felnőtt. Hogy miből gondolom? Nem hisztizett, csupán logikusan higgadtan elmondta a tényeket. 

Susan még mindig a kanapé előtt ült, Peter a térdén könyökölt és összekulcsolta a kezeit. 

- Nos... Igaza van. - nyújtózkodott Hall. - Ha győzünk, ti leléptek. Mi gimi harmadikosok leszünk, ti pedig egyetemen lesztek gólyák, Lucy pedig a középiskolában. Szép kilátások. De ott van az a HA. Megyek fegyvert készíteni. Az idő sürget. Napfordulóig támadni fognak. Tehát 20.-ig  4 napunk van, kivéve, ha korábban támadnak. Ezt azért nem ártana békében megbeszélnetek. Vagy intézkedjek én? 

- Majd én intézkedem. - szólaltam meg. - Te még betalálod törni Ingrid orrát és az nem túl tisztességes. 

- A háború nem a tisztességről szól. - ment ki a vöröske is a Nagy Házból. 

Felsóhajtottam és a két Jackson testvérre néztem. Susanhöz léptem és finoman megérintettem a vállát. 

- Lucynek igaza van. Nem óvhatjátok őt az idő végeztéig. - mondtam.

- Azaz idő végeztéig közelebb van mint gondolnád... - motyogta Peter. - Emlékszel arra, amit egy éve láttam. 

- Hogy a két folyó elönti Manhattant? 

- Igen. - bólintott a szőkeség. - Van egy sanda gyanúm, hogy Ingrid fogja megtenni. 

- Majd elválik. - feleltem és mentem ki a szobából. 

Lesétáltam a tornácról. 

Elsétáltam az Árész és az Apolló bungaló előtt, akik valamin szokásukhoz híven vitáztak. Emily éppen Jaket vágta az egyik fához. 

- Hé! Elég legyen már! - mondtam unottan, de határozottan. - Inkább a háborúra koncentráljátok az erőtöket, ne egymást verjétek szét. Most mi történt?

- Beszólt  nekünk! - mondta Emily. 

- Apolló kölykei. Mit vársz tőlük? Hogy majd kedvesen és aranyosan fognak veletek viselkedni? - kérdeztem még mindig unottan, miközben az Apolló kölyköket vizslattam a szememmel. - Hol van Cora és Bred? 

- A szimulátornál. - mondta Emily válláról Jake. - Tegyél már le te marha! - vágta tarkón a csajt. 

- Tudod ki a marha öcsi! - vette a hóna alá és kócolta össze a haját. 

- Hé! Ne már! Hagyjál! Engedj el! 

Megráztam a fejemet, de Emily már csak ilyen, amíg nem öl meg senkit, addig nincs baj. Elindultam a tengerpart felé, ahol felállította Hallie a szimulátort. De megpillantottam egy fekete hajú lányt, aki a kenuzó-tóba lógatta a lábát. Úgyhogy módosítottam az irányon. 

- Szia Lucy. - bújtam ki a cipőmből és ültem le mellé. 

- Szia Izzy. - válaszolta semleges hangon. 

- Most mit fogsz csinálni? 

- Amit apa és anya is tenne ha valamit megtiltanak neki. - mosolyodott el halványan. 

Az szám mosolyra húzódott. - Szóval részt veszel. 

- Susan és Peter nem tilthat meg mindent. Ha Ed élne, ugyan ő is akadékoskodna, de végül belátná, hogy meg van rá minden okom, hogy részt vegyek és bele menne. 

- Hiányzik ugye? - néztem a már nem is olyan kislányra. 

Lucy felém fordította a fejét. Az arca kifejezéstelen volt. Szürke szemeiben viszont melegség uralkodott. 

- Nagyon. Edmund védett ugyan. De ő megtanított arra hogyan használjam a képességemet. A nyomába se érek, és nem is fogok. De ha Susanön múlna egyáltalán nem uralnám a képességemet. Mondjuk most sem mindig uralom... 

- Ti négyen... - kerestem a szavakat, de Lucy  aranyosan elmosolyodott. Tudta mire gondolok. 

- Mint minden testvér sokat veszekedtünk. Rengeteget. De volt köztünk egy láthatatlan kötelék. Mondjuk testvéreknél ez is normális. Úgy ismerjük egymást mint a rossz pénzt. Peter orvosi, Susan politika, Edmund régészet, geológia és építészet, én pedig színészet. Ez volt a terv. Anya cége Edmund kezébe került volna. 

- Apukád hol dolgozik? - valahogy Percyt annak idején sem tudtam elképzelni dolgozó normális emberként egy irodában egy laptop előtt. 

-  A Neptune world-ben. 

- Hogy miben?! -  még sosem hallottam erről a fogalmam sincs miről. 

- A Neptune world-ben. A sebesült vizi állatokat szokták oda szállítani. Brooklyn északi részén van.  Apa szokott segíteni a gondozásukban, hogy mihamarabb vissza kerüljenek az óceánba. Azok a delfinek, teknősök, akik pedig annyira megsérülnek, hogy nem lehet őket visszavinni az óceánba mert elpusztulnának, akkor pedig apa szoktatja az emberekhez és tanítja meg egy-két trükkre őket. A befolyt showból tartják fel a helyet, na meg az állam támogatásával. 

- Effektív természetvédő lett. - foglaltam össze. 

Lucy bólintott. - Eddel és Peterrel rengetegszer vitt el minket oda. 

- És Susan?

- Ő csak ritkán jött velünk. Jobban érezte magát a könyvek társaságában.

Poszeidón vér kering az ereikben valahogy nem csodálom, hogy Percynek ilyesmi munkája lett. 

- Szerettünk ott lenni. - folytatta Lucy. - Egyszer például... Tudod mit! - mosolygott rám. - Egyszerűbb ha megmutatom. - Lucy maga alá húzta a lábát és a víz fölé hajolt, majd elvitte fölötte a tenyerét. 

A vízben valami kép kezdett el megformálódni. 

Percy fürdőnadrágban és egy pólóban sietett az egyik akváriumhoz, a kezében egy akta volt. 

- Szia Carson. - pillantott az egyik delfinre. 

- Hali Percy! - ugrott ki a vízből a delfin. 

- Hogy, lehet, hogy én is értem, mit mond a delfin? - kérdeztem.

- Mert az én emlékem. És én értem mit beszélnek a tengeri állatokat. - válaszolta. 

Vissza hajoltam a kép főlé, ahol megpillantottam a 9 éves Lucyt. Neki futásból az apja nyakába ugrott. 

- Sózsák! - ölelte magához a lányát Percy. 

- Nem is. - mosolygott Lucy. 

- Az utolsó a záptojás! - ugrott bele az egyik medencébe Edmund. 

Percy elhúzott szájjal rá nézett. 

- Hé! Ez csak így hagyod?! - jött ki egy vörös hajú nő, aki nyilván az egyik gondozó lehetett. - Az a delfin még nincs kézhez szoktatva, veszélyes lehet. 

- Nem lesz baja. - mondta Percy. 

A nő aggódva lépett a medence széléhez és várta, hogy a fiú felbukkanjon. 

Lucy lemászott Percy nyakából és ő is beleugrott a vízbe. 

- Lucy! - mondta a nő. - Percy ne engedj meg nekik ilyesmit. 

- Nyugi van Scar, nem lesz bajuk. 

Lebuktunk a víz alá, ahol Edmund a delfin közelébe próbált kerülni, majd mikor Lucy intett neki felúszott a felszínre. 

- Félénk. - kiáltotta az apjának Ed. - Hé. Nyugodj meg. Gyere már fel. Hale! Hale! - szólongatta a delfint, aki vonakodva a felszínre úszott. 

- Jobb lenne ha... - motyogta Scar. 

Edmund kinyújtotta a kezét, de a delfin hátrébb araszolt. 

Lucy ragyogó szemekkel nézte a lényt, majd lassan felé úszott. 

- Hale. - szólalt meg mosolyogva. - Nyugi, barátok vagyunk. Megakarunk gyógyítani, hogy haza mehess. 

Hale lassan Lucyhez úszott és a lány megérintette a bőrét. 

- Szép volt húgi. - mondta Ed. - Én is jöhetek Hale? 

- Nem? - kérdezte a delfin. Itt jöttem rá, hogy Hale nőstény. 

- Na légyszi! 

- Nyugi. - mondta Lucy. - Csak az okoskodó bátyám, de nem jelent senkire fenyegetést, max a macskákra.

- Az nem direkt volt! - vágta rá Ed. 

- Nem direkt vágtad ki az ajtón azt a cicát. Peeersze. 

- A kutya sokkal jobb állat. - duzzogott magában Ed, mire a delfin azonnal hozzá siklott.

A nő a partról csak tátott szájjal figyelte, ahogy a két gyerek könnyen megszelídítette ezek alapján az új lakot. 

- Hogy csináljátok ezt?! Mindig ez történik! - hitetlenkedett. 

- A vérünkben van. - felelte egyszerűen Percy. 

Aztán Lucy csettintett egyet, mire a kép eltűnt. 

- Menő lehetett megismerkedni egy új állattal. 

- Igen... Hale azóta is ott van a Neptune Worldben és nyár végén fogja őt apáék vissza vinni az óceánba. 

- Még mindig ott van?! - kerekedett el a szemem. 

Lucy hevesen bólogatott. - Minden héten meglátogatom őt. Tudja azt is, hogy mi történt Edmundal. 

- És a másik delfin? Carson? - ugrott be a neve. 

- Őt még abban az évben visszaengedtük. Bredhez indultál nem? 

- De. De honnan... 

- Erre fele nem jár senki csak aki a szimulátorhoz vagy a falmászóhoz készül. - bújt ki a pólójából és igazította meg az egybe részes fürdőruhája pántját Lucy, majd levette a shortját is. - Nos szia Izzy, kérlek ne mond el Susnak és Peternek, hogy mire készülök. 

- Nem fogom. Ígérem. - álltam fel. 

- Köszi. - mondta és ugrott egy fejest a tóba. 

Belebújtam a cipőmbe és a szimulátor felé igyekeztem. Amikor oda értem akkor lépett ki belőle Bred. 

- Szép volt. - pacsizott össze Corával. 

A fiú iszonyatosan pörgött. 

- Ez rohadt jó! - kiáltotta.

- Mész még egyet? - érintette meg a képernyőt Cora. 

- Áh... majd később. - vett észre engem. 

- Te tudod. - akasztotta a vállára a spéci íját amit Hall készített neki és belépett a szimulátorba. 

Mióta Hall és Annie vitázott nem igazán szólnak egymáshoz. Annie a megmaradt Aphrodité lányokkal töltötte az idejét, de mondta Cora, hogy látja őt bemenni az erdőbe. Hall edzet, próbálta visszahozni a szintjét, kevés sikerrel. Ha nem edzet akkor fegyvereket gyártott. Este volt már rá példa, hogy arra riadt fel az egész tábor, hogy egy nagy robbanás hallatszódott majd káromkodás követte azt. 

Gondolkodva bámultam magam elé, tényleg fel kéne robbantani azokat a hidakat. 

- Hé. - emelte fel mosolyogva a fejemet Bred. - Minden rendben? 

Megráztam a fejemet. - Úgy érzem minden kicsúszik a kezem közül. Ingrid először Edet vette el tőlük, most meg a legendás félvéreket Percyék. Olyan mint a macska egér játék. És mi vagyunk az egerek. 58 kis egér. 

- Nem 59?

- Lucy nem vehet részt a harcban.

- Lehet ilyet? - akadt meg Bred. 

- Neked nem. - vágtam rá. 

- És ha azt mondom, hogy anyukám nem engedi?

 - De engedi.

- Jó, de ha nem? 

Csak a szemeimet forgattam. - Mondták már, hogy gyáva vagy? 

- Igen, de én be is ismerem, hogy az vagyok. Bocsi, de túl jó képű vagyok ahhoz, hogy egy háborúban meghaljak. - mondta vidáman. 

- Hogy tudsz ennyire vidám lenni?

- Hát. Kettőnk közül fura lenne, ha én lennék a komor Hádészos gyerek. - vágta rá Bred. 

- Nem vagyok komor!

- Ez is csak szerénységemnek köszönhető! 

- Aha... szerénységed. - gúnyolódtam. - Szerény személyed csöppet sem beképzelt. 

Bred elkapta a csuklómat és magához pörgetett. Mosolyogva rám nézett a szemeiben a szokásos pimaszság uralkodott. 

Azonnal mosolyra húzódott a szám. 

- Gyávának gyáva vagyok, de legalább jól nézek ki. 

Végig zongorázott az ujjaival a bőrömön, ahol hozzá ért, a nyári meleg ellenére hűvös testem azonnal felmelegedett. 

- A helyesség nem óv meg a háborúban. - feleltem. 

- Ugyan. A Káosz a csajom, szerintem nem lesz bajom. Figyelted és még rímelt is! 

Csak a szemeimet forgattam, miközben ő még mindig a bőrömet cirógatta. 

- Látom Apollóhoz képest fejlődő képes vagy. 

- Ezt bóknak veszem. - cirógatott tovább. 

- Mikor csókolsz meg? - vontam fel a szemöldökömet. 

- De türelmetlen vagy. - fogta meg az állam és csókolt volna meg, ha nem szólal meg a riadó. 

- Nem igaz! - szisszentem fel. 

- Bakker, én vagyok az őr... - motyogta Bred. 

Hátra nyúlt a válla fölött és azonnal a kezében termett az íja. Az én kezemben megjelent Teufeli és futva indultam Bred után. Thalia fája előtt Hallie állt, kardja fenyegetően villogott a napfényben. Vele szemben a pajzs túloldalán egy fiatalabb küklopsz állt, mellette egy mantikór vizslatta nyugtalanul Halliet, hegyes farkával nyeste a levegőt. Előttük egy lány állt, akit egy sebezhetetlen állat védett a Nemeai Oroszlán. A lány kifejezéstelen arccal mért végig hármunkat. 

- Békével jöttem. - szólalt meg. 

- Nincs semmi keresni valód itt Ingrid. - indult meg felé felemelt fegyverrel Hall. 

Ingrid hirtelen rá nézett, a szeme éjsötéten csillogott, majd Hall Thalia fájának vágódott. 

- Már csak két hajtincsed fehér. - lépett át a határon Ingrid. 

Nemea és a másik két szörny tisztes távolból figyelte az eseményeket.    

Felemeltem a kardom, még ha tudtam, hogy semmi esélyem sem lenne. 

Ingrid most először mutatott valami érzelem szerűséget. Az arca eltorzult a dühtől, meglendítette a kezét, mire egyáltalán nem éreztem a jobb kezemet és kizuhant belőle a fegyver. Bred is elejtette az íját. 

- Mit nem lehet érteni a béke szóból?! - mondta barátságtalanul. - A háborúval kapcsolatban jöttem tárgyalni. 

- Kronosz kifutó lánya vagy? - kérdezte Bred. 

- A barátnőd is ugyanebben a posztban dicsekedhetett. - felelte gúnyos mosollyal Ingrid. - Kronosz jobb keze. Jelen pillanatban én vagyok a küldönc. Itt tárgyalunk, vagy a Nagy Házban? 

Hall felkászálódott a földről és rám nézett. 

- A Nagy Házban. - mondtam. - Te ők nem tehetik be a lábukat. - böktem a fejemmel a szörnyek felé. 

Nemea felmordult nem tetszését kifejezve. De Ingrid kedvesen átnyúlt a határon és megsimogatta a fejét. 

- Kronosz azt mondta.... - kezdte a küklopsz. 

- Tudom mit mondott. - felelte halálos nyugalommal. - Pont ezért nem fogom teljesíteni. 

- A fegyvereket elkérném. - állt be elé Hall. 

Ingrid alaposan végig mérte a lányt. - Nincs nálam fegyver, ha csak az erőmet nem számítod annak, de azt nem tudom átadni fegyver formátumban. 

- Honnan tudjuk, hogy igazat mondasz? - kérdezte komoly ábrázattal Bred. 

- Tőlem végig tapogathatsz, de ha olyan helyre vándorol a kezed ahová nem kéne, garantálom, hogy puszta kézzel tépem le a fejedet a helyéről és etettem meg Nemeával. - ajándékozta meg a fiút ördögi mosolyával. 

- Én... gyáva módon lelépek! - mosolyodott el félve Bred. 

- Csak a szája nagy! - mondta Hall. - A táborban nem ölhetsz meg senkit, nem bánthatsz, csonkíthatsz meg senkit. És mi sem bánthatunk téged. - fordult vissza Ingridhez. 

- És szabadon el kell engednetek a tárgyalás befejezésekor. - tette hozzá Ingrid. 

- Esküdj a Sztüxre. 

Ingrid csak a szemit fogatta. - Esküszöm a Sztüxre. Most ti. 

- Esküszöm a Sztüxre. - mondtuk kórusban. 

Ingrid mellett haladtam lefelé a domb oldalon. A lány higgadtan szemlélte a tábort és a benne lakókat. A félvérek, amint észrevették a lányt abbahagyták az edzést, még Emily és Jake is abbahagyta a gyerekes civakodást és összesuttogtak Ingrid mögött. Ez látszólag a lányt egyáltalán nem zavarta. Lucy a tömegtől távolabb ült az egyik bungaló lépcsőjén és Ingridet bámulta. Susan mellette állt, a keze ökölbe volt szorítva. Peter csak futólag nézett rá. Ingrid gonoszan rá mosolygott, majd a fiú elfordult. 

Bent a Nagy Házban Kheiron is helyett foglalt a tanácsban. Ingrid az egyik kanapén foglalt helyet, a szeme végig járta a falakat.

- Nem rossz hely. - mondta. 

- Térjünk a lényegre. - mondta bunkón Hall. 

- Még mindig neheztelsz rám a jeges incidens miatt. - húzódott mosolyra Ingrid szája. 

- Majdnem megöltél. - vágta rá a lány. - Megöletted velem Edet. 

Ingrid csak gúnyosan rám nézett, mire Hall gyanakvóan egyikünkről a másikunkra kapta a tekintetét. 

- Nem túlzottan kellett megerőltetnem magam, hogy majdnem megöljelek és megölessem veled Edet. 

- Mert csaltál. - szorította össze a fogait Hall. 

- Tisztes küzdelemben is én győznék Tűzlány. 

Hall arca zavarossá vált. 

- Kitől? Kitől hallottad... 

- Térjünk a háborúra. - tért ki a kérdés elől. - Két ajánlatom van. - Susan épp ezt a pillantott választotta, hogy belépjen a bátyja és húga kíséretében és helyett foglaljon Bred mellett. (Hall és én a fejtámlán ültünk) - Épp időben tesók. - nyomta meg gúnyosan a tesók szót, mire Peter és Susan vágott egy fintort, Lucy csak higgadtan leült. - Szóval két ajánlatom van. Az első: Feladjátok magatokat. 

- Ne is álmodj róla! - vágta rá Hall. 

- Sss. - tette édesen a szája elé a mutató ujját Ingrid. - Itt nem te vagy a főgóré, hanem Izzy és Susan. Így hát ez nekik szól. Feladhatjátok magatokat és a tábort. Ez esetben megkíméli Kronosz az életeteket, békében élhettek, mintha mi sem történt volna. Nem kellene az istenek szavára ugrálnotok. Felnőhetnétek. - nézett nyomatékosan rám, majd Lucyre, mintha csak tudná mire vágyunk. - Sőt, Kronosz azzá tenne titeket amivé akarjátok. Amerika elnökévé. - állt fel és mosolygott Susanre. - Világhírű orvossá. - ment tovább Peterhöz. - Vagy akár színésznővé. - elhaladt Lucy mellett és megállt Hall előtt. - Vagy akár fittyet hányva Hádész törvényire, amit még a gyermekei sem mernek megszegni felhozná Edmundot az Alvilágból. 

Nem kéne meghalnom a háborúban? Felnőhetnék? Járhatnék egyetemre? Lehetne családom, gyerekem? 

Nem. Kronosz nem ad ingyen semmit. Pláne nem egy örökké tartó életet. 

- És a szüleink? - kérdezte Peter. 

Ingrid megpördült a tengelye körül. -  Őket is visszakapnátok. A talizmánok segítségével visszazárhatom az isteneket a börtönükbe. Úgy folytatjátok az életeteket, ahogy eddig. Csupán az istenek helyet Kronosz ülne a trónon, aki az ajándékok mellett szörnymentességet ígér. 

- És a másik lehetőség? - kérdezte Hall. 

- A másik... háború. Addig amíg Kronosz el nem foglalja az Olimposzt, vagy ami totális képtelenség, amíg ti nem győztök. - dobta vissza magát unottan a kanapéra. 

Susanre pillantottam, aki a kezeit bámulta. A lány jól láthatóan fontolgatta az ajánlatot. Akárcsak Peter. Hall legszívesebben már kivágta volna az ablakon Kronosz küldöncét, de bölcsen csendben maradt. Susan maga mellé ejtette a kezét. 

- Harcolunk... - suttogta, majd felemelte a fejét és Ingrid gyilkos zöld szempárjába nézett. - Harcolunk. - mondta határozottabban. 

Hall megkönnyebbülten felsóhajtott. Peter állkapcsa rosszallóan megfeszült. 

- A ti döntésetek. Június 19.-én délután 2 órakor indítjuk meg Manhattan ostromát. Nem korábban nem később. - indult el az ajtó felé, mint aki jól végezte dolgát, de az ajtóban visszafordult és gúnyosan ránk vigyorgott. - Amúgy... a helyetekben nem fáradoznék a folyóistenek lefizetésén, már megtettem. Ó... és, csak, hogy ne felejtsem el... a bombákat se tegyétek a hidak alá. 

 Hogy mit mondott?!

- Mért is ne? - kérdezte összevont szemöldökkel Susan. 

Ingrid látványosan az órájára pillantott. Aztán felmutatta a másik kezét és elkezdett visszaszámolni. 

- 5... 4... 3... 2... 1... - húzódott egyre szélesebbre sátáni vigyora. 

BUMM! 

A föld bele remegett a robbanásba. Felálltam és a rohanó Ingrid után futottam. A lány végig futott a domb oldalon. A pajzs előtt megállt és megfordult. A testem azonnal megdermedt. 

- Mi volt ez?! - kiáltottam. 

- Csak a kémem hadművelete. 

- Kém... Egy tégla van köztünk? - kaptam sokkot. 

- Azt hiszed Kronosznak csupán te voltál a tarsolyában? Szánalmas is lett volna. - sétált lazán hozzám. Valamit kivett a zsebéből és tehetetlenül szoborrá dermedt kezemre tette. 

Egy bőrkarkötő volt az. 

- Ez mi? - szorult össze a torkom, hogy Ingrid erejétől, vagy mástól azt nem tudom. 

- Egy kis emlékeztető, hogy mit tervez a tulajdonosa. - a testemet fokozatosan újra elkezdtem tudni mozgatni. 

A karkötőt bámultam. Ismerős volt, aztán rájöttem, hogy  kinek a csuklóján láttam már vagy ezerszer. 

- Él?! - suttogtam, hogy a szörnyek meg ne hallják. 

- Természetesen. - halkította le ő is a hangját. 

- Te kinek az oldalán állsz? - kérdeztem dühösen. 

- Kronoszén. - távolodott el tőlem, de a újra tudtam mozogni, előre léptem és elkaptam a karját. 

- És kinek az oldalán állsz valójában? - suttogtam. 

Ingrid unottan rám pillantott. - Kronoszén. 

- Akkor mért segítesz? 

- Felrobbantottam azt a bungalót, amelyik a legtöbb mindent tehetett volna a háborúban. Szerinted ez segítség? - nem válaszoltam. - Én is így gondoltam. Találkozunk három nap múlva. Viszlát Isabell Young. 

A lány átlépett a határon. Megfordultam és elsüllyesztettem a zsebembe Edmund karkötőjét. Szóval él, megint egy újabb cselt vetett be. Olyan cselt ami még engem és Joet is átvert, minden kétséget kizárólag döbbenetes fiú, de az ikertestvére se kutya. 

Füst szállt fel a bungalók sora közül. Hall a bungaló maradványa előtt térdelt. 

A 9-es bungaló... Héphaisztosz kabinját robbantotta fel Ingrid... 

Hall felállt és kifejezéstelen arccal elindult az erdő felé. Susan a romok között kutatott. Félve pillantottam a táborozókra. Vajon ki lehet Kronozs kéme? 

- Hé Izzy. - szólalt meg Susan. 

Odamentem hozzá. A lány felállt és egy bomba maradványait mutatta nekem háttal a táborozóknak. 

- Ez robbantotta fel? - kérdeztem halkan. 

- Igen. Az időzítője ép maradt és látni lehet, hogy belülről robbant fel magától, nem pedig kívülről érte a robbanás. 

- De hisz ez... - töröltem le a külső vázról a piszkot. 

- Beckendorf. - mondta Susan. - Hall spéci robbanó szere, csak azt nem értem, hogy kerülhetett Ingridhez, mikor ezeket a bombákat senkinek sem mondta el Hall, hogy hol tárolja. Ráadásul kód alatt tartotta őket, a kódot pedig a fejében tartja biztos helyen távol mindenkitől. 

- Rajta kívül senki nem férhetett hozzá? 

Susan megrázta a fejét. 

- Ingrid... azt mondta... nem ő vitte véghez a feladatot, nem is lett volna rá ideje, hanem egy tégla végezte el. - szinte már suttogva beszéltem. 

Susan szemöldöke a magasba szaladt és a bombára pillantott. 

- Ha nem tartanám teljes képtelenségnek... azt mondanám, hogy Hallie... - folytattam. 

- A kém? Szerintem nem olyan képtelenség mint aminek tűnik. - felelte hidegen. - Hallottad mit kínált Ingrid. Ráadásul Silena is elárulta a szüleinket, Charles pedig felrobbantotta az ellenség hajóját időzítős bombával, sorsszerű lenne, ha megint ők kevernék a problémát... a karóra! Ha Hallie volt, a kezén kellett lennie! 

- Ugye tudod, hogy Hallt gyanúsítjuk, ő ezt! - mutattam a 9-es bungaló romjaira. - Nem tenné! Ez az otthona! 

- Elfelejtetted, hogy mind azt hittük sosem tudná bántani Edet, és mi történt? Mi van ha most is valami agymosó szer hatása alatt van? Három hónapot töltött egyedül Los Angelesben egy köpésnyire a Tam-hegytől. Nem tartom kizártnak, hogy Ingrid megint tett vele valamit. 

- Ennél fogva bárkit gyanúsíthatnánk. Bredet, Lucyt, Petert, téged, Anniet, Corát, Joet, Diát, Roset, Emilyt, Gregoriot, engem... soroljam még? - kérdeztem kemény hangon. 

- Erről majd később beszéljük, egyelőre gyűjtsd össze a karórásokat. 

- Akkor megkérnélek, hogy fáradj a Nagy Házba.  - feleltem mosolyogva. 

- Komolyan, azt hiszed, hogy?! - csattant föl.

- Csak az utasításaidat követem. - emeltem fel megadóan, sajnálkozva a kezemet.

- Inkább menj Hall után. Más nem tudta a kódokat csak ő! 

- Szóval a listádon Hall az első számú gyanúsított. 

- Eltaláltad. 


Véleményeket várom commentben, csütörtökön érkezik az Aranyvér, kövi rész szombaton lesz.