20 perc múlva Peter és Cora fáradtan zuhantak a kanapéra. A lány pólóját vérfoltok tarkították.

Lövésem sem volt, hogy folyhatott ki ennyi vér két icike picike lyukon, de Peter szerint nem csak beleharapott a kígyó, hanem Bred el is lökte magától így pedig a bőre egy részét letépte.

Bredről leszedték a pólóját és éppen a bénulás előtt adta be neki az ellenszert Peter. Egy hatalmas kötés volt a fiú bal oldalán.

Az asztalon ültem török ülésben és Bredet figyeltem, ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed.

Majdnem megöltem... Hiába vagyok most már én a káosz. Az érzelmeim is kihatnak az erőmre. Dühös lettem Bredre és ez majdnem az életébe került.

Peter lassan felkászálódott.

- A gép két óra múlva indul. Susanék most írtak, hogy a reptéren vannak. Bred viszont nem utazhat amíg jobban nem lesz, egy-két napig lehet, hogy itt kell vele maradnia valaki..

- Maradok. - szóltam közbe. - Majd árnyékutazással visszamegyünk, ha jobban lesz.

Tartozok ennyivel Brednek...

Peter felkapta a hátiját és kisétált a teremből. A fiú a kezelés alatt egész végig ideges volt. Még mindig nem látja a jövőt... Hallinél nyugodt volt, amikor Edmund démonja előbújt. Tudta mennyi ideje van... Most kapkodott.

De sikerült. Bred túl élte. Hála Corának és Peternek.

Cora lassan hozzám lépett.

- Jól lesz. Ne izgulj miatta. Apolló vére kering az ereiben. Nem kell ostoroznod magad. Éppen elég, hogy már senki sem a régi... - mondta.

A lányhoz fordultam. Kék szemei Bredhez hasonló színűek voltak, csak egy árnyalattal világosabb. Míg Bred pupillája körül türkiz színű, addig Coraé teljesen üveg kék. Hosszú egyenes szálló haja kiengedve hullott a vállára. A szeme kedves volt, kicsit Felicityre emlékeztetett.

- Hiányzik neked is Ed mi? - kérdeztem semlegesen.

- Mindenkinek hiányzik. Csak mindenki másképp reagál rá.

- Mindig ennyire részegek szoktatok lenni?

- Általában. - bólintott. - Hall szokott leghamarabb berúgni, utána Michael, Johnny, Susan, Kevin, Edmund...

- Ed?! - döbbentem le.

- Susonön láthattad mennyire más, amikor iszik. A szilveszter számára azt jelenti, hogy hagyjuk el magunkat, hogy ne kelljen gondolkodni és az elvárásoknak eleget tenni. Edmunddal sem volt ez másképp. Az Athéné vérvonaltól elvárják, hogy minden helyzetben bölcsen döntsenek. Függetlenül az érzelmektől. Edmund a kettőt egész jól kezelte... Hallieig. Susan már kiskorában is szét választotta a kettőt. Mindig volt egy fajta hidegsége. Hiába van Lucynek jég ereje, Susannek van jég szíve. És csak az alkohol az ami felmelegíti ezt a jég páncélt.

- Ennyire szigorú nagyszülő Athéné? - vontam össze a szemöldökömet.

- Eléggé az. - húzta el a száját. - Athéné szigorú a gyerekeihez és az unokáihoz is. Vagy felmutatnak valamit, vagy nem becsüli meg őket. Athénét az unokái közül csak Edmundot és Susant becsüli meg, csak őket szereti. Nem érdekli mit csinál Peter és Lucy. Ők nem zsenik, mint Edmundék. John bácsi... Edmundék nagybátyja... hiába a fia, őt sem becsüli meg. Mondjuk azt nem csodálom. Imádom John bácsit, de nem az eszéről híres.

- Akkor miről?

- Az arany éhségéről. A casinók, a pénz. Ez az ő Achilles sarka, egy értékes tárgyért feláldozná az életét is. - értetlen tekintetemet látva folytatta. - A második titánháború idején rengeteg gyerek volt a Hermész kabinban. Az egyik lakója Johnathan volt, szintén nem elismert gyermekként, és egyáltalán nem jöttek rá, hogy kinek a fia, hiába hasonlított Athéné gyermekeire kinézetre. Nagyobb érzéke volt a szerencse játékokhoz, mint Hermészéknek. Mikor az istenek megfogadták, hogy 13 éves koráig elismerik a félvéreket. Johnathant elismerte Athéné. De ő még akkor is Hermészék asztalánál ült. Csak Annabethel lett jóba.

- Értem. Cora... - gondolkodtam a kérdésemen, hogy ezt, hogy kérdezzem meg tapintatosan... - Miért vagy velük?

- Tessék? - ráncolta össze a szemöldökét.

- Velük. A második generációval. Miért velük vagy?

- Tudod. - mosolyodott el halványan. - Amikor 7 évesen ide kerültem, nem voltak korombéli első generációsok, csak Edmundék. Először persze, nehezen tudtam beilleszkedni. A két Liber már akkor is idióta volt. Annieről ugye nem tudtunk. Edmund vézna volt és esetlen. Nem igazán becsültem meg őt. Egy év múlva viszont mintha gyökeresen kicserélték volna. - a hangja... roppant furcsa... - Addig is magabiztos volt, de utána... elkezdett vezetővé érni. Hall... nos... ő fiús volt. Durvább beszólásokat mondott mint bármelyik kamasz. Pedig csak 6 éves volt. Nem kedveltem őt, és ő sem engem. Aztán egyszer szóltam be az egyik 15 éves Árészosnak, amikor ment a szokásos zsákmány vita a bungalómmal. Onnantól hajlandó volt velem beszélni. Nos, jobb ha megyek. Még a végén lekésem a gépet. Szervusz Izzy.

- Tetszett neked Ed? - kérdeztem rá. A hangja.. nagyon furcsa volt. 

Cora kicsit döbbenten rám pillantott. - Miből jöttél rá?

- A hangodból. - feleltem. - Más milyen lett.

- Eddig csak Annie szúrta ki. - mondta halkan Cora.

- És Ed?

Cora kicsit felnevetett. - Edmund Jackson sok mindent és mindenkit észre vett. De nem én voltam abban a szerepben, aki tetszett is neki.

Az alapján, ahogy Ed beszélt odalent a labirintusban (vagy legalábbis ami maradt belőle) nem néztem ki a fiúból, hogy valaha is tetszett neki egy lány. Hall más tészta.

- Ednek volt barátnője?!

- Igen. Kettő is. - felelte Cora.

- A Táborból?

- Dehogy is. - nevetett fel - Az hiányzott volna, Hall tőrt állított volna merővéletlenségből a szemébe... Az egyik filmjében szerepelt az egyikkel. A másikkal Angliában ismerkedtek meg, a csaj egy egyiptomi mágus volt. De most már tényleg mennem kell. Szervusz Izzy. - mosolygott melegen, majd cuccostól kiment a teremből.

Bredre néztem.

Nem fér a fejembe, hogy akarhattam ilyet. Közelebb csúsztam Bredhez, és megérintettem az arcát. A szempillái megrezdültek, de nem ébredt fel. A fejét az ölembe emeltem.

Most persze nem volt idegesítő vagy pimasz, az arca egy nagyra nőtt kisgyerekre emlékeztet. Hiába volt már férfiasabb az arca. Álmában ugyanannyira volt gyermek, mint amennyire Apolló az életben.

Bred hosszan beszívta a levegőt.

- Gránátalma... Izzy. - motyogta, majd lassan kinyitotta a szemét és rám pillantott. - Eltaláltam. Csak neked van ilyen illatod. - mosolygott.

Én is halványan elmosolyodtam és a másik kezemmel beletúrtam Bred hajába. Az egyik hosszabb tincsével kezdtem el játszani.

- Bocsi. - suttogtam.

- Semmi gáz, csak majdnem feldobtam a talpam. Ilyen szar rosszul lenni?!

- Aha. - mosolyogtam egyre jobban, de Bred olyan látványosan szenvedett. - Ha akarsz felkelhetsz.

- Nem! Jó itt! - fordult óvatosan a hátára. - Most ért egy olyan meglepetés, mint Joet. Hol a pólóm?

- A kanapén. - vágtam rá.

- Az messze van... akkor így maradok. Legalább gyönyörködhetsz... ez... meg... micsoda?! - fogdosta a kötését. - Hogy kell ezt leszedni?!

- Le ne szedd! - csaptam jó erősen a kezére, mire gyerekesen megrázta, lebiggyesztett szájjal. - Alatta van a kígyó marásod.

- Tudom mit kérek tőled a szülinapomra! Hogy ne szabadíts rám több káosz szörnyet, vagy akkor ha mégis valami kevésbé ártót, mondjuk egy madárpókot! Az még menőn is nézz ki, és ami még fontosabb emberre nem ártalmas.

- Látom jól vagy. Akkor mehetünk is haza árnyékutazással.

- Ha tudnád mennyire szar pacban vagyok! - vágta rá azonnal.

Mosolyogva megráztam a fejem és csak Bredet bámultam. Szemei tényleg más milyenek voltak mint általában, kicsit betegesebbek. Pedig ő állítása szerint 3 éves kora óta nem volt beteg. Az pedig nem tegnap volt.

- Még mindig nem hiszed el, hogy mi történt éjfél után?

- Lényem egy része, ezek után elhiszi, de a másik nem. - feleltem.

Az ajtó megnyikorgott Lee lépett be fütyörészve a terembe. Valamilyen iratok voltak nála.

- Na nézzük, mit hagytak itt vagy vittek....- pillantott fel és vett észre minket. - ... el. Remek itt hagytak két jó madarat...

- Szia Lee. - intett neki Bred.

A férfi felvonta a szemöldökét, a szemében beképzeltség és gúny csillant, némi pimaszsággal megfűszerezve.

Hogy mennyire emlékeztet valakire... nem is tudom kire...

- Hajtasz Hádész lányára öcsi? - kérdezte a féltestvérétől, Lee.

Az arcom lángra gyulladt ettől a megjegyzéstől.

Viszont figyelmeztettem magam, hogy eszembe ne jusson olyat képzelni Leere mint amit pár perce Bredre tettem.

- Így is mondhatjuk. - felelte a fiú megfontoltan.

Lee alaposan végig mért. Pont úgy mint ahogy egy húst szokás a hentes pultnál. Hirtelen viszketni kezdett a tenyerem, hogy behúzzak neki egyet.

- Mit eszel rajta?

Ezt egyáltalán nem zavarja, hogy itt ülök előtte?!

- Hogy nem látok bele. - válaszolta egyszerűen Bred.

Lee szeme körüli halvány ráncok össze szaladtak és egyenesen a szemembe nézett. Most már persze hajlandó rám figyelni! Gúnyosan rá mosolyogtam. De Leet ez egyáltalán nem izgatta.

Egy ideig még figyelt, majd döbbenten bámult Leere.

- Tényleg nem látni... - motyogta.

- Na ugye! - ült fel lassan Bred.

Lee a kanapéhoz lépett és a tesójának dobta a pólóját.

- Kösz. - sajdult bele a mozdulatba az arca, ahogy elkapta a ruha darabot.

- Na és ti mikor mentek? - kérdezte bunkón.

- Amikor jobban lesz. - mutattam Bredre aki próbált úgy mozogni, hogy ne fájjon a kötése.

- Mikor leszel jobban? - dobolt a lábával.

- Hát... ameddig ez a szar rajtam van, tuti nem leszek jobban. - bámulta a kötést.

- Francba. - káromkodta el magát Lee. - Na jó, akkor gyertek velem, elviszlek titeket az otthonomba. De figyelmeztetlek, az nem ilyen csodálatosan nagy.

Nem teljesen értettem mért vannak kiakadva arra, hogy nem látnak belém. Szerintem ez lenne az alap, legyek csak kiszámíthatatlan.

Összeszedtük a holminkat és gyors iramban mentünk Lee után. Egy arany színű lehúzható tetejű kocsiba szálltunk be. Bred az anyós ülésre ült, én pedig hátul be középre. Hogy láthassam hová megyünk. Viszont az oda úton nem figyeltem, csak pörgettem a fejemben az eseményeket. És utólag is pofán akartam vágni magam. Mért vettem Bred fejét az ölembe? Az ahogyan Lee beszélt... Bred rám hajt, ez nem meglepő tekintettel arra, hogy már az első és másodéveseket túlnyomó többségével kavart, sőt egy-két harmad éves és végzős is eléggé méregeti magának. De én erre nem borultam ki. Ez a furcsa.

Lee és Bred beszélgetett valamiről. A két srácra pillantottam.

Annyira hasonlítanak egymásra. Talán annyiban különböznek, hogy Bred nem annyira beképzelt mint Lee. De a gesztusaik is hasonlóak, és mindkettő idegesítő. Ráadásul amit levágtak, úgyhogy nem is ismerik egymást, csak Lee x évet lehúzott a táborban és ez idő alatt kiismerte a tesóit. Bred pedig hiába fiatalabb majdnem 30 évvel attól még Apolló vére.

Egy pillanat... Az arc vonásaik... szinte teljesen megegyeznek.

Egy nagyon furcsa gondolat lepte el a fejemet. Ha én is akkor támadtam volna fel amikor Lee, vajon akkor vele lettem volna olyan viszonyban mint most Breddel?

Egy kis ikerház egyik felénél fékeztünk le. Hollywood egyik elhagyatottabb részén. A központtól és a nyüzsgő várostól messze. A ház kicsi volt, de otthonos a földszintet egy fürdő szoba, egy konyha, egy étkezővel egybe kötött nappali és egy dolgozó / edző szoba foglalta el, ahol nem kis kupi volt, amikor benéztem a nyitott ajtón.

- Valaki a kanapén alszik, vagy akár fent is alhattok mindketten a kis szobában. Ahogy akarjátok. De mindent hagyjatok úgy az asztalokon ahogy vannak, a vendégem ha majd visszajön, tuti észre veszi a különbséget. - mondta Lee, amikor ledobta a cuccát a kanapéra.

Breddel felmentünk az emeletre, először véletlenül Lee szobájába nyitottunk be, aztán rájöttünk, hogy a másik szobára gondolt.

A szobában istentelenül nagy rendetlenség volt. Mindenhol rajzok lepték el a helyett. Az íróasztalhoz léptem és felvettem az egyiket. Kivételes tehetsége lehet a szoba tulajdonosának... de ki a tulajdonos?

- Lee! - kiáltottam - Ki lakik itt?

Egy méregzöld füzet volt az egyik papír kupac alján. Előhúztam a füzetet és elkezdtem benne lapozgatni. Minden oldalon szebbnél szebb kardok, tájképek, személyek és egy-két ruhadarab is előfordult. Nem olyan szépek mint Silenáé, de egy nap akár még túl is szárnyalhatná a tulajdonos.

A lépcsőről dübörgés hallatszott, majd megpillantottam az ajtóban Leet.

- Tedd vissza. - mondta kedvesen.

- Ki rajzolta őket? - kíváncsiskodtam.

- A szoba tulajdonosa. - felelte.

- Azaz? - nyitotta ki a szekrényt Bred.

A füzetben lévő ruhára pillantottam, majd a fogason lévőre. Hajszál pontosan ugyanaz a ruha volt ott. 

- Lee, ki lakik itt? - kérdeztem újra. 

Lee látványosan felsóhajtott. - Egy gyerekszínész. 

Gyerekszínész. Újra végig lapoztam a rajzokat és az egyik rajzon megakadt a szemem. Egy pók rajzán. Hank...

- Hall?! - kerekedett el a szemem. - Mért lakik nálad?

- Februárban, márciusban és áprilisban indul be az itteni Broadway Los Angelesben. Hall központilag a New Yorkiban van... kb. 3 éve küldik ki ide. Arra az időre magántanuló lesz. Én pedig felajánlottam, hogy lakhat nálam. - felelte le. 

Hallie... már értem mért reagált Lee úgy, ahogy tegnap este. 

Hamar ránk esteledett. Vacsora után bevetettem magam az emeleti fürdőbe, mikor kiléptem egy kis gatyában és egy vékony topban. Odalentről hangok szűrődtek fel. 

- Komolyan csak azért akarod megszerezni a Hádész csajt, mert nem látsz bele? - hitetlenkedett Lee. 

- Is. - felelte tömören Bred. 

Lee jó ideig hallgatott. 

- Nekem ez magas. Mindig utáltam a kölyköket, annak sem örültem, amikor kicsiként kellett vigyáznom Susanékre, de ahogy egyre nagyobbak lettek, egyre idegesítőbbek is. Lucyt, Roset és Johnnyt nagyon kedvelem.

- Kitalálom! Mert színészek akarnak lenni. - mondta gúnyosan Bred. 

- Pontosan. Hallt azért kedvelem, mert azt csinálta amit mondtam neki. Szót fogadott. 

- Pont Hall?! - döbbent le Bred. Hát még én, én kicsit régebb óta ismerem őt. 

- Igen. Én is meglepődtem. Hall miatt féltem a legjobban, pedig Joe és Susan ellenkezett állandóan. Diát sem volt egyszerű rávenni, de azt a kettőt... nagyon makacsak. Mindannyian. Edmund... ő képes volt rá, hogy összefogja őket, ő tudta, hogy együtt erősebbek. De nem tudom miért tűrik meg Izzyt. Téged sem tudom mért tűrnek meg. Mondjuk azon csodálkozom, hogy Hall vagy Izzy még nem vágta ketté a fejedet egy baltával. 

- Hall nem szól be, fél, bűntudata van, gyűlöli magát, megjátssza magát, eljátssza, hogy nincs semmi baja. Szarból akar várat építeni. 

- És Izzy? Őt, hogy kezeled? - érződött egy árnyalatnyi gúny a hangjában. 

- Hát... mostanáig nem voltak vele különösebb problémáim. Eddig csak szerettem nézni ahogy szenved az idegesítéseimtől. De... a mai nap elég zűrös volt. Lee... te, hogy szednél fel egy Hádész csajt, akiben...

- Tomból a káosz? Nem szedném fel. Öngyilkosság lenne. Pláne, hogy Erisz képezte ki, az a nő veszélyes, pszichopata, gyilkos, aljas és kegyetlen. Egy ép eszű ember sem kezdene ki az unokájával. 

- Hát... Sose állítottam, hogy ép eszű vagyok. - vágta rá Bred. - De most komolyan Lee! 

Ezek komolyan azt beszélik, hogy hogyan tudna engem "felszedni" Bred, mint valami út széli libát?! 

- Passz. Sosem gondoltam, hogy felszedek egy Hádész lányt. De! - gondolkodott. - Talán kijátszhatod. 

- Hogy?

- A csaj instabil nem? 

- De. 

- Akkor zavard egy kicsit össze, de csak annyira, hogy bedőljön neked. Megoldod te, az öcsém vagy! Ne hozz szégyent a faterunkra. 

Gyorsan felugrottam a lépcsőről és bementem a szobába mielőtt Bred felért volna. Levágódtam az ágyra és úgy tettem mintha nagyban Hall egyik könyvét olvasgatnám, de magamban majd felrobbantam. 

Mit képzelnek ezek magukról?! 

- Szia. - lépett be Bred. 

Nem ordítom le a fejét. Nem ordítom le a fejét. 

- Hali. Végeztem mehetsz. - böktem a fejemmel a fürdőre. 

Bred levágódott mellém és beleolvasott a könyvbe. 

Kérdőn rá néztem. 

- Robotok? - mosolygott pimaszul.

Kifejezéstelen arccal bámultam őt. 

- Csak Hallt érdekelheti ez? - lapoztam egyet. 

- Mennyit hallottál? - vette ki a könyvet a kezemből. 

Válaszul csak felmutattam neki a középső ujjamat. Mire harsány nevetésben tőrt ki. 

- Seggfej vagy! - mondtam. - Felszedni?! Komolyan?! Mondtad volna inkább azt, hogy járni vele, vagy rávenni, hogy legyen a barátnőm. De felszedni? Mi vagyok én, az autópályán stoppoló prosti?! 

- Túlreagálod. - mondta. 

- Nem csak kicsit elegem van abból, hogy csak a mai napon másodszor beszéltek ki! Egyszer a saját fülem hallatára, aztán meg amíg zuhanyzok! 

- Bocs. - emelte fel a kezét megadóan. 

Résnyire összehúzott szemmel végig mértem Bredet. Itt valami bűzlik... Bred eddig mindig leállt velem vitatkozni... 

- Mit akarsz? - fontam össze a mellkasom előtt a kezem. 

- Egy alkut ajánlani. - mondta. 

- Nem! - vágtam rá és feküdtem le az ágyba.

- Azt se tudod mit akarok mondani! 

- Nem is akarom. Biztos a kijátszáshoz van köze. - mondtam gúnyosan. 

- Nem. Csak egy kérés. 

A szemeimet forgattam és még mindig fekve Bredre pillantottam. 

- Gyere el velem randizni. - kérte. 

Egy másodpercig tudtam rá komolyan, majd kitört belőlem a röhögés. 

- Nem. - mondtam. 

- Mért nem? - hajolt fölém Bred. 

- Egy.- ültem fel hirtelen. - Mert egy idegesítő, önelégült, seggfej vagy. Kettő, mert nem akarok semmilyen kapcsolatot, egy magad fajta szoknya pecérrel! 

- Még jó, hogy te nadrágot hordasz. - pillantott a csupasz lábamra, dühösen összeszorítottam a számat és magamra rántottam a takarót. - Feljebb sem öltöztél túl. - mosolyodott el, de kivételesen pimasz tekintete nélkül. 

- Magad alatt vágod a fát. - feküdtem vissza. 

- Na légyszíves. - mondta kiskutya szemekkel. 

Az oldalamra fordultam, hogy ne kelljen rá néznem. De hasztalan volt. Bred időközben levetkőzött és egyetlen egy bokszerban és izompólóban maga felé fordított. 

Itt jöttem rá, hogy Apolló nem csak a rendre képezte ki.... 

- Figyelj csak egy randi. Mi bajod lehetne belőle? 

- Hogy bedőlök neked! Apolló kölyke vagy, tehát a színészet a véredben van és nem csak Apolló oldaláról, hanem anyád oldaláról is! Nem fogok veled randizni. 

- Kérném vissza a részeg oldaladat. - húzta el csüggedten a száját. - Hogy tudnálak rá venni?

- Sehogy. - mondtam. 

- Ó dehogynem! - húzódott pimasz mosolyra a szája. - Kössünk egy egyességet. Gyere el velem egy randevúra. Ha nem fog tetszeni, akkor esküszöm a Sztüxre, hogy többé nem foglak idegesíteni.

Kár azt mondani, hogy nem vettem fontolóra az ajánlatot. Valójában nagyon sokáig gondolkodtam rajta. Elég érdekes ajánlat azt meg kell hagyni. Ráadásul engem kevés mindennel lehet lenyűgözni....

- Elmegyek veled. Egy feltétellel. - mondtam. 

- És mi lenne az? - vonta fel mosolyogva a szemöldökét Bred. 

- A randinak mindenképpen tetszenie kell, ha már az elment vagy nem volt rossz kategóriába tartozik, akkor sem idegesítesz többé. Értve vagyok? - mosolyodtam el gonoszan. 

Bred egy darabig gondolkodott az ajánlaton. 

-  Rendben. - bólintott. - Holnap kilenckor indulunk. 

- Hova?! - értetlenkedtem. 

- Európába. - vágta rá, majd lekapcsolta az éjjeli lámpát és három percen belül húzta a lóbőrt. 

Európába?! Mért pont Európába?! Mért van olyan érzésem, hogy ezt még meg fogom bánni? 

Reggel 8-kor arra ébredtem, hogy Bred rázza a vállamat. 

- Mond, hogy csak álmodtam és valójában nem hívtál el randira. - nyögtem, miközben ki se láttam a lyukon. 

Mikor kinyitottam a szemem egy idióta nézett rám, nem a két Liber. 

- Tényleg randira hívtalak és tudod mi a vicces, hogy igent is mondtál. Öltözz fel szépen, nagyjából egy mértet vagy Hallel nem?

- Mellben tuti nem. - vágtam rá, miközben lassan felültem. 

- Akkor jól tippelt Lee. - az egyik székről felemelt egy vállfát amiről egy ruha lógott le. 

Meredten bámultam a ruhát. 

- Én ezt tuti nem veszem fel! 

A ruha nem nézett ki annyira rosszul, de hófehér volt. 

- Csak vedd fel és gyere le. Lehet, hogy még a végén meglepetést fog okozni. - mondta vidáman.

- Nagyon rosszul kezdődik ez a randi. - morogtam. 

- Várd ki a végét. 

Kivettem a kezéből a ruhát és bementem a fürdőbe átöltözni. Az első dolgom az volt, hogy a csaphoz léptem és a tükörbe bámultam. Fekete szemem dühösen villogott. A ruhára pillantottam. Vajon ha már most nem tetszik a randi muszáj vele elmennem... na jó, éljük túl ezt a napot, csakhogy ne idegesítsen többé. 

Belebújtam a ruhába. Viszont amikor az ajtóra felszerelt álló tükörre néztem az állam is leesett döbbenetemben. A ruha már nem fehér színű volt és nem is ugyanaz a szabása volt mint eddig. A szoknya része nadrággá nyúlt, olyan török szerűséggé, amit senkinek sem vallottam be, de mindig is tetszett. A mell részéből két fátyol szerű világosabb kék anyag indult a csípőmig, a ruha többi része gyönyörű sötétkék volt. A vállaimat nem fedte a ruha, de valahogy egy arany színű láncos nyaklánc és karkötő is rám került. Vidáman megpördültem mezit láb a kövön. Ha nem tudnám, hogy én vagyok a tükörben... Eskü mint a Hamupipőkében, csak itt nem szoknya van rajtam, hál istennek! 

Lerobogtam a lépcsőn, ahol Bred fekete farmerban és dzsekiben ült. Az lépcsőnél belebújtam a sport cipőmbe, ami szintén átváltozott egy kék színűre. Bred megfordult és kedves mosollyal végig mért. 

- Ezt hogy? - kérdeztem és bármennyire is akartam nem tudtam elrejteni széles mosolyomat. 

- Lee szerezte Aphroditétől még régebben. Hall szokta hordani, ha valahova mennie kell és valami olyan ruha kell, ami jól nézz ki, de azt akarja, hogy kényelmes legyen és... hogy is mondtad Lee?

- Mondjuk azt, hogy álmai ruháját váltja valóra. - mondta álmosan a férfi. - Mikor mentek?

- Nagyon egyedül akarsz lenni? - nevettem fel. 

- Neeem. Annyira szeretem a gyerekeket, hogy legszívesebben addig ölelném őket, amíg meg nem döglenek. - morogta az orra alatt. 

Breddel összenéztünk. Megvonta a vállát, majd megfogta a kezem és kivezetett a házból. 

- Tehát hová akarsz te engem vinni? - vontam fel a szemöldökömet. 

- Majd meglátod. - felelte. - Egyelőre Apa tartozik egy szívességgel nekem. - vett ki a nadrágjából egy papír darabot. Hamar rájöttem, hogy egy jegy az. 

A nap szekér landolt mellettünk. Apolló napszemüvegét feltolta a fejére, majd mosolyogva ránk nézett. 

- Na mi van? Nem jöttök? - kiáltotta. 

- Szia Apa. - ugrott be a lehajtott tetejű kocsiba Bred. 

Követtem a példáját. 

- Megint a múltba viszel minket? - pillantottam az istenre.

- Én is üdvözöllek Izzy. 

- Isabell. - vágtam rá. 

- Ugyan már, kicsiként azért reklamáltál mert Isabellnek szólítalak. 

- Apaaa - mondta unottan Bred. 

- Jó, jó megyek. 

A kocsi teteje felhúzódott, majd a Nap istene a gázra taposott. Kipillantottam az ablakon a táj színei és méretei összemosódtak, hol kék, hol zöld, hol fekete szín lepte be az üveget, majd mindent elöntött a fehérség. Aztán a Napszekér megállt. A levegő pár fokkal hűvösebb lett az autóban. Apolló csettintett, mire a helységben kigyulladt a villany, egy garázsban álltunk. 

Breddel kiszálltunk a kocsiból. Apolló mosolyogva intett, majd az autó eltűnt. 

A fiúra néztem. 

- Hova hoztál? - kérdeztem mosolyogva. 

Bred arcán rejtélyes mosoly suhant át. Nem mondott semmit, csak megfogta a kezem és bevezettet egy másik helységbe. A nap fénye világította meg a helyet. Egy hatalmas szobában voltam, ami elmehetett akár bál teremnek is. Viszont az ablakok... ez egy panoráma szoba. Lassan az ablakhoz sétáltam. Az Alpok bámult vissza rám. Egy hatalmas medence volt alattunk. A hegyeket és a házat hó fedte be. 

Bredre pillantottam. 

- Honnan tudtad, hogy... hogy látni akartam?! - kérdeztem hitetlenkedve. 

- Hát... mondtad, hogy többé apád nem volt hajlandó hideg helyre vinni. És, ha a Himaláját választottad nyaralási célnak akkor, kétlem, hogy ezt nem akartad volna látni. - lépett ő is a 4 méteres ablakokhoz. 

- Kié ez a hely? - vándorolt végig a szemem a hegység vonulatán. 

- Az apámé. - mondta. - Gondolom éhes vagy. 

- Kb. annyira mint Hall, ha nem adnak neki reggelit. - vágtam rá. 

Svédasztalos reggeli várt ránk. Csak tömtem magamba a finomabbnál finomabb húsokat és péktermékeket. 

- Palacsintát kérsz? - emelte fel a tányért Bred. 

- Van palacsinta és nekem nem is szóltál?! - panaszkodtam. 

- Nincs ám ingyen. - könyökölt az asztalra. - Majd mindjárt kitalálom, hogy mivel szereted a palacsintát?

Elgondolkodva felvontam a szemöldökömet. Erre kíváncsi vagyok, pláne, hogy míg mások általában csoki öntettel, vagy lekvárral és nutellával eszik, addig én teljesen mással. 

- Hallgatlak. - mondtam. 

- Bacon? 

- Kérdezed vagy mondod? 

- Mondom. 

- Igen baconnel és még? - döntöttem oldalra a fejemet. 

- MÉG?! - sápadt el az arca. 

Felnevettem. - Igen még. Vanília fagylalt és tejszínhab. 

- Én maradok az áfonya szósznál. - mondta Bred. 

Valahonnan zene szólt az egész reggeli alatt, Breddel a lehető legnagyobb hülyeségekről beszélgettünk. Most valahogy nem is volt idegesítő. 

Bred felállt és felkínálta a kezét. Gyanakodva pillantottam a hangszóró irányába. 

- Nem. Szó sem lehet róla. - ráztam meg a fejem. 

- Ne már Vámpír úrnő, mindenki táncolt a bulin csak te nem. 

- Mert nem tudok táncolni. - sütöttem le a szemem. 

- Na ne már! Elvis próbált megtanítani énekelni, de nem volt képes a faterod feltámasztani Shakespearet, vagy Anasztázia nagy hercegnőt, vagy valaki mást, hogy megtanítson legalább a keringőre?! Na pattanj csak fel. 

- Ne! Kérlek ne!

- De. Rövidre zártam a témát. - rántott fel a székből, mire rákenődtem a mellkasára. Felpillantottam rá, mire csak megrázta a fejét mosolyogva. - Mutatom a lépést. Egyszerű. Egy lépés előre, egy lépésre, balra, majd bezár. 

Mivel úgy sem volt más választásom tettem amit mondott.

- Jó, most tegyél bele egy kis ruganyozást.

- Van ilyen szó? - állt meg itt a tudományom. 

- Nem most találtam ki. Persze, hogy van. - vágta rá. - De béna vagy. 

- Kösz szépen! - háborodtam fel. 

Bred megfogta a derekam és az egyik kezem. De én továbbra is csak álltam és pislogtam. Megfogta a bal kezem és a vállára helyezte, majd a jobbat. 

- Csináld a lépést. - mondta. 

Úgy tettem ahogy mondta, Bred elkezdett vezetni, egy idő után átvettem a mozgás ritmusát és rájöttem, hogy ez egész egyszerű. Aztán Bred gondolt egyet és megpörgetett maga előtt. Elkerekedett szemekkel rá néztem. Szemében pimasz fény lobbant és megint kipörgetett, ezúttal viszont elkapta a derekam amikor az ablakkal szembe kerültem és megállított. 

- Mi az? - kérdeztem halkan. 

- Tudom, hogy kíváncsi vagy, de légy egy kicsit türelmesebb. 

Letámasztotta az állát a vállamra, a kezét továbbra is a derekamon pihentette. Odakint már rég beesteledett. Hát igen... míg Los Angelesben most van kb. 10 óra addig itt már 19 óra van. Két hegy között valami fényes kezdett el felaraszolni az égboltra. Ahogy egyre magasabb ment, egyre nagyobb fényesség lepte be a helyet. A havat megvilágította a Hold amit még sosem láttam ekkorának. Olyan volt mintha elég lenne kinyújtanom a kezem és már meg is érinthetném. A hó valósággal ragyogott előttem. Pont olyan volt, mint amikor a hömpölygő kísértetek mennek be az Alvilág kapuján. Mintha otthon lettem volna. 

Bred felemelte a vállamról a fejét. 

- Nos, tetszik?

- Nagyon! - fordultam felé mosolyogva. 

Bred a tenyerébe fogta az arcomat és gyengéden végig simított rajta. 

- Hogy tudhattad, hogy honvágyam van, mikor még én sem tudtam? 

Válaszul csak megvonta a vállát. - Isten adta tehetségem van. 

- És szerénységet csekélységét is ő adta. - vágtam rá. 

- Lehet, de, hogy a szemeid, most miattam fénylenek boldogan, azt magamtól tettem. 

- Igaz... 

Bred még mindig az arcomat fogta. Ráncba szaladt a szemöldököm... Erkély... Bred... tűzijáték...tényleg megcsókoltam... 

- Mire vársz? -  kérdeztem. 

- Nem tudom. - mondta, majd előre hajolt és megcsókolt.

Az ajka puha volt és meleg. Mintha a nap meleg sugara ért volna hozzám. Nem kéne buzdítanom. De Bredről beszélünk, így is úgy megcsókolt volna. Ismerem mások érzelmeit, de ilyet még senkiből sem éreztem ki. A bőröm forró lett, az ajkam égett. És boldog voltam.

Amikor abbahagytuk a csókolózást Bred a homlokomnak támasztotta a homlokát. Legszívesebben így maradtam volna örökre. Még akkor is, ha Bred ez szoknya pecér.

- Asszem továbbra is el kell viselnem az idegesítéseidet. - suttogtam.

Bred halkan kuncogott.

- Akkor tetszett.

- Csak egy picit. - kacsintottam rá.

- Mennyire picit?

- Mint innen a Hold. - léptem el Bredtől.

- Nem is vagyok annyira szoknya pecér mi?

Kérdőn rápillantottam.

- Jó visszavonom, de ennek ellenére nem igazán ellenkeztél a csók miatt. Sőt!

- És változtat mindez valamin?

Bred szemében komolyság csillant.

- Légy barátnőm.

Összefontam a mellkasom előtt a kezem.

- És meddig? - kérdeztem bosszúsan.

Bred kicsit csalódottan elhúzta a száját.

- Nem bízol bennem.

- Ha én lennék pasifaló, te bíznál bennem?

- Nem. - lombozódott le, majd a szeme felvillant. - De tudom, hogy bízz meg bennem.

Összevontam a szemöldökömet és az ablaknak dőltem.

- Hogy?

- Járj velem három hétig. Ha ez alatt az idő alatt, bárkivel kikezdek, vagy kikezdenek velem és nem utasítom el, nyugodt lelkiismerettel elküldhetsz a francba. Ha viszont tartom magam. Velem maradsz.

- Annie is? - kérdeztem döbbenten, Bred komolyan ilyesmire vállalkozik?!

- Ha akarod ő is.

Hát... egy ilyen ajánlatot kár lenne visszaútsítani. Főleg, hogy Bred tesz egy ilyen ajánlatot. De... mi ez a furcsa érzés a mellkasom tájékán... 

- Jó. Legyen. - mentem bele.

Véleményeket commentben szokásomhoz híven várok! Remélem örültök, kövi rész szombaton.