Pénteken unottan zombi módjára járkáltam az iskolában, most először sikerült rávennem Rattét, hogy maradjon otthon. Ja, amíg angolon, meg nem láttam, hogy valami beoson a nyitott ablakon. Azonnal felpattantam és Mr. Wislo engedélye nélkül bezártam az ablakot miközben a patkányt a pulcsim zsebébe gyömöszöltem. 

- Ms. Young meg tudhatnám mit csinál?

- Bocsánat tanár úr, csak kezdett kicsit hűvös lenni idebent. - mondtam mosolyogva és gyorsan visszaültem a helyemre. 

- Megint beszökött? - kérdezte Hall. 

- Igen. De hogy a fenébe jut ki a házból?! 

- Ms. Young óhajt felelni Guliverből? - mondta nálam is unottabb hangon Mr. Wislo.

- Nem... 

- Akkor fogja be a száját. 

Amint megszólalt a csengő kiviharoztam az osztályból, kinyitottam a szekrényem és betettem Rattét. 

- Te meg mit keresel itt? - sziszegtem a fogaim között. - Néha olyan jó lenne, ha tudnál beszélni! 

Én tudok beszélni. 

- Váá! - hőköltem hátra. 

 Illetve ti ezt telepátiának mondanátok. 

- Te... 

Igen, beszélek, de csak az elmédben.

- Megőrültem?

Már eddig is az voltál, bocs, nem hagyhattam ki! Nem dehogyis, csak eddig nem hallottad, ha mondok valamit. Mivel féltél a káosztól. Én pedig káoszból vagyok megalkotva. 

- Aha... És ennek pontosan mi köze van a káoszhoz? 

Rengeteg Izzy, ha nem tudod irányítani az erőd nem hallasz, azért nem hallottál az elmúlt öt napban, ezért teremtett, formált meg engem Erisz.

- Szuper... Akkor megtennéd, hogy nem járkálsz be a sulimba többet, imádlak, de egyre több borsot törsz az orrom alá. - amúgy tényleg imádom ezt a patkányt, az elmúlt pár napban nagyon megszerettem, legalább annyira mint a Léthést.

Ahogy parancsolja úrnőm.  

- Te meg kivel beszélsz?! 

Becsaptam a szekrény ajtaját és Bredhez fordultam. 

- Senkivel. - mosolyodtam el. 

Ó, persze senkihez. Aha, tagadj csak le én nem is létezem! 

- Aha... - vonta fel az egyik szemöldökét Bred. - Egyre furább vagy. 

- Ezt bóknak veszem. 

Bred szeme pimaszul felvillant. 

- Mit szólnál egy kis lógáshoz? - kérdezte. 

- De Mr. Palmer... - mondtam, de tagadni sem tudtam, hogy örülök az ötletnek. 
- Csak a tz-ről maradunk le. - legyintett. 

Elmosolyodtam és végig pillantottam a folyosón. 

- Jó. Menjünk. - mondtam. - De kell a cuccom. 

- Siess. 

Bementem a terembe és felkaptam a táskám. Majd visszamentem a szekrényhez és kinyitottam Rattenek. 

A patkány beleugrott, majd bezártam a szekrényt, felvettem a kabátom és Breddel végig mentünk a hosszú folyosón. A porta ablaka előtt guggolva másztunk végig, majd amilyen gyorsan csak tudtunk elhagytuk a suli területét. 

- És mi a program? - néztem a fiúra. 

- Mit akarsz csinálni? - kérdezett vissza. 

- Van egy film, amit meg akartam nézni. 

- Rég voltam moziban. - felelte. 

- Hogy, hogy nem Anniet kérted meg? 

- Anniet sosem venném rá a lógásra. - húzta el a száját. 

- De engem igen. - vágtam rá. 

Igazából élveztem a napot. Fura, hogy Bred mostanában egész jó fej, de néha neki is lehet jó napja. A film alatt párhuzamosa etettem Rattét és magamat a popcornnal. Vasárnap délelőtt találkoztam újra Erisszel. A nő olyan hidegen nézett rám, mint még soha. 

- Nos sikerült? - kérdezte. 

- Meglátjuk. - simogattam meg a vállamon ülő Rattét. 

A nő újra abba a kertbe vitt. Kiadott egy csomó parancsot elég volt egyszer elmondanom és Ratte azonnal megtette. Eléggé gyakran lopózott be ahhoz a suliba, hogy megtanulja az oda vezető utat. 

- Nem rossz. - biccentett Erisz. 

- Ügyes vagy. - simogattam meg az káosz állatot. 

A nő valamit a kezembe nyomott. Döbbenten emeltem fel a pisztolyt. 

- A Rend tagjainak utolsó generációja fejlesztette ki a golyót ami benne van. Nehezen szereztem meg. Elpusztítja a káosz szörnyeket.

- És ez nekem, mire kell? - forgattam a fegyvert a kezemben. 

- Lődd le a patkányt. 

MI?!

- Marad! - szóltam rá. - Megoldom. Miért?

Erisz kifürkészhetetlen tekintettel bámulta a patkányt. 

- Csak tedd meg, meglátjuk mennyire uralod ezt a patkányt. - pillantott rám, éj fekete szeme, olyan mély volt mint a Tartarosz.

A pisztolyra néztem, majd rágcsálóra. Az ajkamba haraptam és rászegeztem a fegyvert. 

Persze, megoldod... 

- MARAD! - mondtam határozottan. 

Ratte nem mondott semmit. Kibiztosítottam a fegyvert, meg se rezdült. Pedig, ha ezt a Rend fejlesztette ki, akkor jól tudja, hogy örökre megsemmisül. Ratte apró szeme ennek ellenére félénken fénylett. 

Erisz merev arccal várta, hogy mit teszek. 

- És, ha nem teszem meg? - kérdeztem.

- Akkor gyáva vagy. - mondta komolyan, szemernyi gonoszság nélkül. 

Miért mondja mindenki ezt?!

- Öld meg. - mondta.

- Miért? 

- Ha őt nem tudod megölni. Akkor egyiket sem fogod tudni. 

- Mi értelme van ennek?! - pillantottam rá. 

- Nem fogom a szádba rágni, kiképezlek, megtanítalak mindenre, de neked kell rájönnöd, hogy mit miként tudsz hasznosítani! Ha nem lövöd le, sosem fogod irányítani az erőd, meghalsz, mondjuk ez a vágyad nem? Erre vársz. Igaza van Brednek gyáva vagy. 

Meghúztam a ravaszt. A pisztoly eldördült, lehunytam a szemem, mikor kinyitottam a káosz szörnyet arany fény lepte be, majd semmivé foszlott. 

Erisz kezébe nyomtam a fegyvert. 

Meredten bámultam azt a pontot ahol Ratte állt. 

A nő legyintett, mire a fegyver köddé vált. Aztán a kezében megjelent egy káosz gömb és felém hajította. 

Felemeltem a kezemet és elkaptam. Nem égette a bőrömet, most nem bántott. 

Erisz végre elmosolyodott. 

- Most már tudunk dolgozni. - mondta. 

- Mire volt jó a patkány? - tudakoltam, miközben a kezemben még mindig ott volt a káosz gömb. 

- Arra, hogy ne félj a káosztól és, hogy elpusztítsd, ha kell. 

- Hogyan tudom elpusztítani? - emeltem fel a kezemben lévő káoszt. 

- Csak vágynod kell rá. - felelte. 

A kezemben lévő káoszra pillantottam lehunytam a szemem. 

- Hogyan csináljam?

- Képzeld el, hogy lassan feloldódik a kezedben, nem válik eggyé a levegővel, hanem kvázi elraktározódik egy másik világban, egy másik szobában, egy szekrényben, a semmiség és a mindenség között. Ott gyülemlik. Állandóan. Neked csak ki kell nyitnod azt az ajtót, hogy kienged és be kell csuknod. 

A szemem elé képzeltem egy ajtót, mire a káosz gömb halványodni kezdett a kezemben, majd teljesen eltűnt. 

- Nem rossz. De még sokat kell tanulnod. - Erisz beviharzott a palotába, hangtalanul követtem egy kijelző előtt állt meg. - Ez egy szimulátor. Hall tervezte, különböző felhasználó kódokkal módosítva a kisistenek nevével. Közép fokozatot kapsz, emberekre, fegyver nélkül. A feladatod a következő lesz. A káosszal kell megsemmisítened őket. Kétféle képen tudsz megsemmisíteni, az egyiket jól ismered, ez az elnyelés. A másik, ha a káoszt beépíted a sejt rendszerébe. 

- Hogy mit csinálok?! - értetlenkedtem. 

- Ezt Edmund jobban eltudná magyarázni. Az élőlények szövetekből állnak, azon belül sejtekből, ha egy bizonyos sejtet megfertőzöl, az reagálni fog, úgy mint a kémiában. A káosszal a halandók és a félvérek nem tudnak mit kezdeni, a káosznak köszönhetően a sejtek elhalnak és percek alatt elfoszlanak, mint a múmiák. Ez a sejtes dolog csupán azoknál nem hat akiket a Rend véd, vagy képviselik a Rendet. 

- Tehát Breden - foglaltam össze. 

- Pontosan. Ha elnyelsz, ne magadba nyeld el, hanem inkább abba a szobába zárd be. A két módszer közül én a sejtest ajánlom. Már, ha kicsit is van az illetőben halandóság. 

- És egy szörny ellen mit csináljak? - kérdeztem. 

- Fekete lyuk. Olyan mint az elemésztés, csak nem magadba szívod el, hanem a sötét semmibe, anyám birodalmába. 

- Nüxébe? Vissza a Tartaroszba?

- Igen. - bólintott. 

- Oké. Mit kell még tudnom? - sétáltam be a tér közepébe. 

- A káosznak számos formája van. Ne bízz senkiben és semmiben. A rendszer rám van kiépítve, tehát rá fog csatlakozni a gondolataidra, a vágyaidra, mindenre. A múltadra is. Úgyhogy vigyáz. 

- Fura, hogy aggódsz értem. - jegyeztem meg mosolyogva. 

- Mióta Erósz megszívatott, furcsa érzelmek lepnek el. - válaszolta halvány gyilkos mosollyal. 

Erisz megnyomta a gombot, mire az egész helyiség hullámozni kezdet körülöttem. Két másodperc múlva, egy sötét helyre kerültem. A lábam alatt a talaj lüktetett. Na ne... Ezt nem hiszem el... 

Néztem végig a falakon. Körbe minden sötét volt. 

Odafentről fény szűrődött. 

Ez a Tartarosz. 

Lassan elindultam előre. Kellemetlen érzés uralkodott el rajtam. Semmit nem láttam, de biztosra veszem, hogy Erisz mindent lát kintről.
A tekintetem végig vándorolt az egész helyen. Elől pár lépésnyire tőlem láva folyt. A parton egy lány ült. 

Még sem a Tartarosz, ott rajtam kívül csak Percy, Annabeth és Nico járt. De ez a lány...

- Hallie? - szólaltam meg. 

- Szervusz Izzy. - mondta nekem háttal ülve. 

- Te nem lehetsz itt. 

- Biztosíthatlak róla, hogy itt vagyok. - állt fel és nézett rám. 

Kék szemében ugyanaz a láng égett. 

- De hisz... ez a... 

- Igen tudom, ez a Tartarosz. - mondta a szemeit forgatva. - Túl léphetnénk ezen? Vagy várj csak! - nézett rám döbbenten. - Jesszusom! Azt gondoltad, hogy... na nevettess! Hogy gondolhattad azt, hogy az a csaj aki totálisan ki van fordulva magából én vagyok, színész vagyok, te idióta! Tiszta barom vagy! - háborodott fel. - Na gyere, sietnünk kell. 

- Mi? - loholtam utána. - De... Ez... Ez csak egy szimuláció... Te....

Hall megfordult, kék szeme döbbenten csillogott. - Azt hiszed, hogy nem vagyok valós? Tudtam, hogy nem érdemes benned megbízni, hiába jártattam a számat Ednek. 

Felemeltem a kezemet, mintha összeszednék valamit a levegőből úgy mozgattam az ujjaimat, miközben a szemem előtt az ajtó táncolt. 
Hall csak bámulta ahogy a kezemben megjelenik a káosz. 

- Te komolyan képes vagy... Ennyit ért Edmund bizalma? Ennyit ért, hogy.... - a lány szeme ijedten elkerekedett. - Mögötted! 

Oldalra kaptam a fejem. Furcsa massza szerű lények vájtak ki a sötétből. A kezemből káosz gömböket lőttem a lényekre. Folyamatosan özönlöttek, ahányat eltaláltam annyinak kezdett el sorvadni a bőre. 

- Izzy! - kiáltotta Hall. De nem tudtam megfordulni, mert valami a vállamra ugrott. Éles fény lepte be a helységet, mindent körül öleltek a lángok és a súly megszűnt a hátamról. Megfordultam. Az igazi Hall állt előttem a szemében ugyanaz a vad tűz lobogott, mint régen. A haja lángolt. 

- Hallie?! 

- Na mi van, csak nem meggyőztelek. - gúnyolódott. - Gyere már, Vámpírka. 

Hall futva indult el a sziklákon a domb túloldalára. 

Utána futottam. 

Tényleg itt van Hall, a régi Hall ugyanaz a Hallie! A stílus ugyanaz. A viselkedés is. 

Hall hirtelen lefékezett a domb tetején. Megálltam mellette. 

- Mi az? - lihegtem. 
A lány szeme dühösen villogott. 

- Aljas köpönyeg forgató. - abba az irányba néztem amerre Hall is. 

Hitetlenkedve tátottam el a számat. 

Hall megindult a domb oldalon, én tényleg csak tátogtam.

Mit keres ez itt?!

A fekete hajú fiú megpördült és kínos mosolyra húzta a száját.

Hall felemelte az öklét és bemosott neki egyet.

- A rohadt! - káromkodta el magát Edmund. - Nem hittem, hogy ennyire dühös leszel.

Hall haja lángolt.

- Te... te rohadék! Hogy tehetted ezt?! - Hall dühösen ordított. Másodpercenként ütötte meg Edmund karját vagy mellkasát és küldte el a fiút a melegebb  éghajlatra.

Itt vannak, mind ketten?! Tényleg?! De... De Ez tényleg az igazi Hall! De Ed... Ő mi a fenét itt?! 

Edmund hagyta, hogy a lány levezesse a feszültségét, hiába hasadt fel a szemöldöke és az ajka.

Én pedig totálisan megzavarodtam. Igen, a Hall valódi Hall pontosan így reagálna! Ez tényleg az igazi Hallie viselkedése. Edmund is pontosan ezt tenné, hiszen tudja mit tett Hallievel és tudja, hogy a lány jogosan dühös rá.

Amikor Hallie lassan megnyugodott. Edmund hozzá lépett és felemelte az állát. A lány szeme hosszú ideig lángolt, de végül lassan megenyhült. Hall megölelte Edet, és a vállába fúrta a fejét.

- Nem akarok zavarni, de mennünk kéne. - jegyeztem meg.

- Jó menjünk. Hány káosz lénnyel találkoztatok? - húzódott el Hallietől Ed.

- Párat lekaszaboltam. - feleltem.

- Én lángra lobbantottam. - mosolyodott el gúnyosan Hall.

- Jó akkor siessünk. Ki kell jutnunk innen. - mondta Ed. - Utálom mikor ezt dobja be a szimuláció terepnek.

- Hogy mi? - sétáltunk tovább a sziklákon.

- A szimuláció sok mindenre képes, főleg ha a Tűz lány tervezte.

Hall megvetően rá nézett. - Persze, kend rám, hogy ide kerültünk!

- Mi az, hogy ide kerültetek?! - értetlenkedtem tovább.

- Hála Hallnek, a szimulációk képesek arra, hogy bizonyos személyeket akiknek a DNS-ük be van kódolva a rendszerbe megjelenítsenek. - okoskodott a fiú.

- Igazából... - szólt közbe Hall. - Nem megjeleníti, hanem pusztán oda teremti a személyt. Mint a teleportálas úgy működik.

Oké, elvesztettem a fonalat....

- Akkor most mi van?! - kérdeztem.

- Szörnyek 12 óránál. - felelte Ed.

- Végre bunyó! - csapta össze elégedetten a tenyerét Hallie.

Körülbelül 20-25 szörny állt előttünk. Felismertem a hidrát és a szövőnőt.

- Edmund Jackson. - morogta Arakhné.

Edmund sápadtabb lett mint én.

- Ha ő itt van... - motyogta. - azt hittem odafent van!

- Megöltem. - szóltam közbe.

- Mi?! Ne már! Ha ő itt van... akkor itt vannak a kölykei is....

- Egyik a válladon. - mondta Hall.
Edmund a vállára pillantott, majd csöppet sem férfiasan felsikoltott és lelökte a válláról a pókot.

- Utálom! Utálom a pókokat!

- Akkor a tied Arakhné. - taposta el a lényt Hallie. - Enyém a hidra.

- Mi?!?!? Neeem! Enyém a hidra, a tied Arakhné.

Unottan előre sétáltam, levettem a karkötőm a kezemről és meglengettem a kezemben, mire azonnal, hosszú karddá változott. Majd megnyomtam a markolatán lévő gombot. A kard ketté vállt a kezemben.

Már egyszerűen ment a káosz használata. Azt tette, amit én akartam, ott jelent meg, ahová akartam.

A füstöt Arakhnéra irányítottam, és azonnal abba a szobába zártam. A hidra elém mászott középső fejével tűzet fújt rám. Fekete masszát irányítottam köré, fény lepte be az egész helyet egy pillanatra, majd leengedtem a masszát, a szörny megsemmisült. A maradék ácsorgó lényre néztem.

- Na mi van, nem jöttök? - mosolyogtam ártatlanul rájuk.

A szörnyek megindultak felém.

Koncentráltam, és lassan létrehoztam egy szélesebb patakot. A szörnyek mit sem sejtve belesétáltak a masszába, és elnyelte őket.

Visszafordultam Edmundék felé. Hall elkerekedett szemekkel bámult.

- Ezt hol tanultad?!

- Erisz papolt vagy fél órát, hogy mit kell csinálni a káosszal.

- Király. - mondta Ed semlegesen, csöppnyi jó kedv nélkül.

Állj. Valami nem stimmel... Ed... Edmund... meglepődne, ha azt hallaná, hogy Erisz kiképez.

- Ti... - motyogtam, de abban a pillanatban a földre zuhantam.

A kezemet... a lábamat nem bírtam mozgatni, hiába próbáltam felemelni nem tudtam.

- Mi... Mi ez?! - ijedtem meg.

- Pedig Erisz az orrodra kötötte, hogy ne bízz senkiben. - mondta Ed.

A testem feltápászkodott, de nem én irányítottam!

Ezt meg honnan tudja Ed?!

Hall Edmund mellett állt, higgadtan nézte, ahogy... Edmund irányítja a testemet...

Ezek biztos, hogy nem ők, Hallből kinézem, hogy ellenem fordul, de Edmund... Ő csak okkal tenné! Mint amikor a kardját a nyakamhoz nyomta!

- Ti... - dadogtam. 

- Ó, dehogynem. - mondta Ed.

- Mi az okod, hogy... - a hangom szakadozott, a levegőm... alig bírtam lélegezni...

- Komolyan képes voltál elhinni, hogy bármennyire is megbízunk benned? Szerinted bármilyen hátsó szándék nélkül álltam ki melletted Mr. D előtt? Hatalmas erőd van és most már uralod. - mondta a fiú. - Athéné is figyelmeztetett a küldetés elején, hogy veszélyes vagy. És, hogy meg kellene téged ölni. 

- Megmondtam, hogy nem érdemes megbíznod benne. - sóhajtotta Hall.

Felemelkedtem lassan a földről. A levegőben lebegtem. Edmund szeme hidegen csillogott.

Ez kizárt, hogy Edmund legyen. Hitettem el magammal. Edmund ehhez túl jó szívű. Ilyesmit max Hallből tudnék elképzelni, de Hall a barátom!

A bőröm feszülni kezdet. A karjaim mindenfele húztak szét.

- Hall. - mondta Ed.

A lány kezében ott termett egy tőr, majd szépen lassan előre lépett.

- Ha ti valósak vagytok... akkor én egy pudli kutya vagyok. - morogtam. 

- Tudod Vámpír úrnő. - mondta mosolyogva Hall. - Mi alteregók vagyunk. Azoknak a személyeknek akik a te fejedben járnak. Még valaki jött volna, ha nem akartuk volna magunknak a dicsőséget. - terült szét egy gonosz mosoly az arcán. 

- Ki? - kérdeztem.

- Vajon ki? - fordította oldalra a fejét, Hall a szemében gyilkos kegyetlen fény villant.

Edmund hideg maradt, de a szeme... az... pont úgy villogott mint Ingridé.

- Nem tudom. - mondtam.

- Brendon Stirling, lett volna a szerencsés jelölt. - mondta mosolyogva.

- Tehát... ti nem léteztek. 

- Én Hallie Beckendorf alteregója vagyok, a valódi Hall úgy tervezte a rendszert, hogy a valódi személy gondolatait tükrözze. Nem számít mennyire mély az a gondolat. 

Nem. Nem! Edmund... nem szokta kihasználni az embereket! 

A tőr meglendült a kezében ijedten becsuktam a szemem. Egy pittyogó hangot hallottam, mikor kinyitottam a szemem a földön feküdtem a kisistenek központjában.

Erisz féloldalas mosollyal nézett le rám.

- Mázlid, hogy csak a gép játszott veled. - mondta.

- Azok nem...

- Nem.

- Pedig annyira... 

- Valóságosak voltak? - villant fel sorozat gyilkos szeme. - Hall úgy tervezte a gépet, hogy játszadozzon az emberrel, minél inkább a legreálisabb dolgokat hozta fel. A karakterek gondolkodás módját a szimuláció használójának az elméjéből szerzi. Nem hiába keresik annyira Ha találmányait. A lány még az apját is túlszárnyalja.

- Akkor... amit mondott Hall alteregója, hogy a valódi személy gondolatait tükrözi... az nem igaz?

- Részben. 50-50%-ban lehet igaz vagy hamis. 

Gondolkodva bámultam a plafont, majd felsóhajtottam. Okosabb úgy se leszek. 

- Amúgy milyen voltam? - ültem fel. 

- Van érzéked a káoszhoz.

- Elég nagy káosz az életem. - feleltem.

- Szeretnék neked mutatni egy érdekes dolgot. - húzott fel a földről.

- Mit? - kérdeztem.

  - Ez egy "kis" jelenet a múltból. Szeretném megmutatni, hogy mivel kavartunk bele Edmund, Annabeth és Percy kirándulásába.  

Na már most, a következő rész effektív egy filmből lesz. Több rövidebb / hosszabb jelenet összevágva. Ami a történet a sztori szempontjából, csak két okból van valami szerepe: 1. Hogy az új generáció megszületése után mi történt az én fejemben Percyvel és Annabethel. 2. Edmund régebbi jelleme. 
A fejezet félkész állapotban van és mondom, full kopi, ennek az okát, ha valaki megkérdezi elmagyarázom, ha nem, nem. A kérdés, ennek ellenére kitegyem-e? 

A film amiből leírtam / elloptam / vagy fene tudja, A Múmia Visszatér című film.