A csapatok már fel voltak oszlatva. 
Hallie, Joe, Dia, Rose és az Apolló, Aphrodité meg persze a Héphaisztosz klán volt az egyik csapat. A másik Edmund, Johnny, Emily, Michael, Kevin, tehát Árészék, Hermészék, Athénéék, Dionüszoszék és Déméterék. 
Kevin odalépet Edmundhoz. 
- Valami jó tanács? - kérdezte halvány mosollyal Ed. 

- Ne ugorj kard elé. - felelte a fiú. 

- Egyéb? 

- Emily jobbról fogja megtámadni a tervezett helyet, Joet ismerve valami sötét helyre fogja tenni a zászlót így Zeusz ökle fele fog lopózni, pár emberrel. Viszont ha Hallie, vagy Rose állította fel a zászlót, akkor bárhol lehet. Ezért Michael és Johnny felderíti a környéket, te is velük mész. 
- Ajjaj.... - motyogta Ed. 

- Nyugi. A véredben van a harc. Nem lesz baj. 

Néztem a fiatal Edmundot. 

Annyira esetlen volt. Inkább zseni volt mint harcos. A legalacsonyabb volt, Michael, Johnny, de még Hallie is magasabb volt nála. Vézna is volt, főleg a többiekhez mérten. 

A kép fokozatosan távolodni kezdet, mint egy filmet úgy figyelhettem a csatát. 

Kevin rá rontott az ellenfélre a Hermészésekkel szemből, az Athéné, Déméter bagázs balról járta be a helyet. Árészék jobbról. 

Michael, Johnny és Edmund leváltak a csapattól és a sűrű bokorban lopóztak tovább. 

- Hány éves vagy? - kérdezte Michael. 
- 5 leszek egy hónap múlva. - felelte Ed. - Ti?

- Márciusban töltöttük be az 5-öt. - mosolyodott el Johnny. - Tesó. - csillant meg sunyin a szeme. - Mit szólnál, ha... 

- Neeem. - nevetett fel Michael. - Még ne dobjuk be a mély vízbe. Ha életben marad, úgy is magunkkal rántjuk egyszer a bajba.

- Remek... két idióta nyakába sóztak. - sóhajtotta Edmund. 

A két Liber felnevetett. Ők semmit sem változtak, csak elkezdtek inni. 
- Hello fiúk. - mosolygott vidáman Dia. 

Elkerekedett szemekkel a három srác megfordult. 

Dia kezében kard volt. 

- Most mi a tervetek? - kérdezte Ed. 

- Bátorkodom tanácsolni.... - motyogta Michael. 

- Sok a duma! - támadt Michaelre Dia. 

A fiú lányosan felsikított és kivédte a támadást. Johnny is felemelte a kardját és segíteni próbált a testvérének. 

- Ed! - mutatott a fiúra. - Keresd meg a zászlót. 

- ÉN?

- Nem, a fát nevezzük Edmundnak. - rázta gúnyosan a fejét Johnny. - Persze, hogy te! 

Ed elkezdett futni. A filmes kamerával a nyomában maradtam. A lábával megbotlott és hasra vágódott a part előtt. Levette a fejéről a sisakot és a tőrt maga mellé dobta. 

El se tudom hinni, hogy ez az Edmund és a mostani Edmund egy és ugyanaz a személy. 
A fiú össze vissza kapta a tekintetét, majd megfogta a sisakot és az egyik fa törzséhez vágta. 
- Ez az egész... akkora egy butaság... - motyogta. - Apu, Poszeidón fia. Anyu, Athéné lánya. A szüleim... legendák... nem! Apa csak egy vívó tanár. Anya építész. Semmi más.... Ez az egész játék egy nagy butaság. A zászló... meg kell találnom... hogy a macska rúgja meg! 
Tápászkodott fel és kelt át a folyó túloldalára, hogy felvegye a sisakját, amikor megpillantotta a zászlót. Gyorsan vissza rántotta a fejét a fa takarásába, majd óvatosan kikukucskált. 
Nem volt őr.

Edmund jó ideig várt. Mikor semmi gyanúsat nem látott elő bújt és a zászló felé sétált. 

- Túl könnyű. - suttogta. 
Egy karnyújtásnyira volt a zászlótól, amikor valaki hátulról megrúgta és a kisfiú a bokorba zuhant. 

A kislány, aki a zászlót védte levette a fejéről a sisakot. Hallie volt az. 
- Milyen kár, hogy te vagy az. - mondta. - Sajnos el kell páholyalak. 

- Hall.... - állt fel a bokorból Ed. 

- Védd magad. - tanácsolta, a lány szemében látszott, hogy nem fogja Edet kímélni. 

Edmund csodálkozva bámulta Hallt. 

A lány meglendítette a karját. Edmundnak fél centi híján sikerült elhajolni a kard pengéje elől. Félelemmel kevert döbbenet csillogott a szemében. Balra fordítottam a fejem. A folyó parttól nem messze a felnőttek álltak. Thalia, Nico, Charles, Clarisse, Pollux, Travis és Katie, sőt még Grover a szatír is ott volt. Egy kentaur lépett a közelükbe, Kheiron. 

- Nos? - mosolygott az öreg kentaur. 

- Hall hazudott. - horkant fel Thalia. - Nincs ebben a fiúban semmi a szüleiből. Nyeszlett, vézna, nyápic. 

- Egyetértek. - bólintott Clarisse.

- Ugyan már! - mosolygott Grover. - Travis, Clarisse, Pollux! Emlékezzetek csak vissza, hogy Percy mennyire béna volt, amikor ide került! Mégis leverte Clarisset. 

- Arra célzol Grover, hogy most a lányom, Hall lenne Clarisse? - pillantott a szatírra Charles. 
- Csupán arra, hogy nem árt vigyázni. - felelte magabiztosan. 
- Azért én Hallnek szurkolok. - mondta Thalia. - Sokkal képzettebb, mint a fiú és nagyon jó érzéke van a harchoz, sokkal jobb mint Diának és Rosenak. 

- Én inkább. - szólalt meg Pollux. - Edmundra fogadok. 
- Én is. - mondta Kheiron. 

Hall megvágta Edmund kezét. A fiú hátra tántorodott, alig bírta el a fegyverét, még én se fogadnék rá. Ed a földre zuhant. A bokrok mentén zaj csapta meg a fülemet. A csapatok ide értek. Amikor Joe meglátta a harcoló Edet és Hallt. Suttogott valamit az egyik Apollós fülébe, mire az megállította a csapatokat. Emily, Kevin és Michaelék is megérkeztek. A két csapat csak állt és nézte a párbajozókat. 
Edmund a földön volt már, de Hall nem kímélte. 

A fiú karja és arca is tele volt sebekkel. 
Hall az ajkába harapott és közelebb hajolt a fiúhoz. 

- Ne hozz szégyent a szüleid nevére. - suttogta úgy, hogy csak Edmund hallja. 

Edmunda a semmibe bámult. Az arcán is látni lehetett, hogy fáj minden tagja. 

Hall felállt és megemelte a kardját, de végül csak belerúgott a fiúba. 

A csapat megtámadta a Kevinéket.

Edmund a földön feküdt. 
Hall felette állt a karddal a kezében. 

Grover nagyot nyelt a felnőttek mellett. 

- Megmondtam. - morogta Thalia. 

- Kheiron, ha kicsinálja a srácot, a szülei kinyírnak minket! - mondta Grover. 

- SSS! - sisegte Kheiron. - Most ugrik a majom a vízbe.
Hall lassan elhátrált Edmundtól.

Ed a vizet bámulta.

- Legyen. - suttogta. - Az apám Poszeidón fia, az anyám Athéné lánya. Én pedig Poszeidón és Athéné unokája vagyok. - emelte fel a kezét.

A patakból lassan felé kezdett folyni a víz. Amint elért a karjához. Edmund arcába kezdett visszatérni az élet, a sebei fokozatosan begyógyultak. Joe elkerekedett szemekkel bámulta a fiút.

- Hallie! - mondta.

A lány megpördült és Edet bámulta.

Ed két lábra állt, a  víz még mindig belepte, majd amikor már minden sebe begyógyult vissza folyt a medrébe. 

Kheiron a part túloldalán mosolygott. Akárcsak Grover. Még Thalia arcán is mosoly húzódott. 

- Charles. - mondta Nico. - Asszem, most elverik a lányod. 

Edmund megfogta a kardját, most megbírta emelni. Már illett a kezébe. Hall csak állt. Két fiatalabb Apollós megindult felé. Edmund csak kettőt csapott a kardjával és mindkettőt a patakba lökte. Hall szemében a láng fellobbant, Edmunddal összecsaptak. A fiú sokkal erősebb lett. Hallie teljes erejével harcolt ellene, de Edmund folyamatosan ki siklott a kezei közül. Ed áthajolt Hall ütése alatt, a szeme folyamatosan járt, miközben harcolt. A fogas kerekek mozogtak az agyában, aztán csak annyit láttam, hogy miközben Hall támadt, Edmund pont annyival csúszik előbbre, hogy Hall kezét eltalálja, a kardjával a markolatra csapott. Hall alól kirúgta a lábát és a hanyatt esett lány torkának szegezte a fegyverét. 

Mindenkiben megfagyott a vér. 

Edmund leengedte a fegyverét és felhúzta a földről Halliet, aki egyáltalán nem bánta, hogy legyőzték. 

- Látom, most már te is elhiszed, hogy Percy Jackson és Annabeth Chase fia vagy. 

- Így is mondhatju... 

- Edmund! - hallatszott a felnőttek mögül egy hang. 

- Anya? - kapta oda a fejét Ed. 

Egy szőke hajú nő rohant a csapatba. 

- Hogy kerültél ide?! - kapta fel és ölelte magához a fiát Annabeth.
- Edmund. - tűnt fel a megkönnyebbült Percy is. 

- Apa! - mászott át az apja karjaiba Ed. 

- De, mit keresel... Te! - állapodott meg a tekintete Hallien Annabethnek. 

- Ajjaj jaj... Apuuuu! - hátrált a zászló irányába Hall. 

Charles végszóra a lánya előtt termet és Percyékre mosolygott. 

Egy óriási vita kezdődött a szülők között, hogy mért nem szóltak Percyék, hogy vannak gyerekeik. Hogy mért nem hozták a táborba? És, hogy Edmund, hogy került a táborba? Annabeth röviden elmagyarázta. Majd átvéve Edmundot Percytől és Thalia fenyőfája felé sietett. 

- Nem mehet el! - állt meg előttük Hall. - Meg kell tanulnia használni az erejét. Meg kell tanulnia túl élni!

- Ezt tőlünk is megtanulhatja kislány. Menj vissza apádhoz. - kerülte ki Annabeth. 

- Anyu! - méltatlankodott Ed. - Hallie a barátom. 

- Mrs. Jackson! Kérem! - futott utána Hall. 

- Azt mondtam menj vissza apádhoz!

- Hall! - nyúlt utána Ed. 
Hallie kezét viszont elkapta Joe. 

- Ez nem a mi dolgunk. - mondta neki Joe. - Nem vagyunk felnőttek. 
- Most mi lesz? - nézett rá Hall. 

- Ne aggódj. Biztos vissza tér még. Ez még csak a kezdet.
A kép újra változott. San Diegoban voltunk. Edmund az ablakon bámult ki, a házukból. 

Annabeth mellette ült. 

- Edmund. - mondta kedvesen a nő. 

A fiú az anyjára mosolygott és mellé mászott. 
- Igen?

- Szeretném, ha nem mondanád el a testvéreidnek amit megtudtál. 
- Miért? - vonta össze a kisfiú a szemöldökét. 

- Mert megkérlek. Megtennéd nekem? - emelte fel Edet és ültette az ölébe. 

- De anya... Ha Hallie igazat mondott, akkor szörnyen nagy veszélyben vagyunk a táboron kívül. 

- Kérlek. Alapos okom van, hogy ne ott nőjetek fel. Bíz meg bennem. Nem akarom, hogy a tábor miatt eltávolodjatok egymástól a testvéreiddel. - mosolygott Edre Annabeth.
- Rendben. Ha ennyire akarod. 

- Köszönöm. - ölelte meg a fiát. 

Szóval Edmund volt anyuci féltett kisfia. 

Edmund az anyja ölelésébe simult, miközben a kép folyamatosan változott. 

Ed a szobájában ült és olvasott, valamit. Igen, ez teljesen normális, egy 4-5 éves kölyök éppen könyvet olvas. 
- Edmund! Gyere! - kiabálta Annabeth. 

- MEGYEK! - csukta be a könyvét Ed, lesietett a lépcsőn, ahol a szülei éppen készülődtek.
Annabeth döbbenetesen nézett ki. Hófehér ruha volt rajta, amit kristályok díszítettek, haja kiengedve hullott a vállára, a hajában egy ugyanolyan kristályos dísz volt. Percy zakóban várt rá. 

- Muszáj elmennetek? - kérdezte Susan. 

A ház máshogy nézett ki, de ismerős volt, de hisz ez a Brooklyni villa! 

- Sajnos igen. Ez egy nagyon fontos vacsora lesz. Ezen múlik a cég jövője. - mondta Annabeth. 

- Akkor pláne nem értem nekem mért kell mennem! - szólalt meg Percy. - Ahelyett, hogy vigyáznék a gyerekekre...

- Szó sem lehet róla. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon Annabeth. 

- De nekem mért kell mennem?! - nyafogott Percy. - Mért nem vigyázhatok rájuk?!

- Amikor ősszel vigyáztál rájuk, eláztattátok a konyhámat! 

- Óóó. Már értem, hogy miért repedt meg a cső, amikor ráordítottam... - esett le Ednek valami. 

- Hogy mit értesz? - nézett rá dühös szemmel Annabeth. 

- Öhm... lényegtelen. - vonta meg a vállát Ed. 

- Hé, nézd a jó oldalát, nem kellett megtöltenünk a medencét vízzel. - mosolygott Percy. 

- Igen, mert helyette a konyha úszott, esküszöm Percy nagyobb rumlit csinálsz mind a négy gyerek együtt. 

- Anya... - szólalt meg Susan. - Mennetek kéné. - mutatott az órára. 

- Jesszus... Ennyi az idő?! Szívem, hívd fel a Babysittert! 

- Megyek. - DING - Ajtót nyitni. - javította ki magát Percy. 

Miután bejött a babysitter és köszönt Percyéknek, Annabeth leguggolt Peterhöz. 

- Peter, te vagy a legidősebb. Vigyáz rájuk rendben? Te vagy a főnök. 

- Oké. - kócolta össze a szőkeség haját Annabeth. 

Miután a felnőttek elmentek, mindenki elfoglalta magát. Susan Lucyvel játszott. Peter tv-t nézett. Ed olvasott. 

Ding. 

- NYITOM! - állt fel Susan. 

A babysitter a konyhából sietett ki. A válla megdermedt. Hogy nem ismertem fel elsőre! Hiszen ez Rachel! 
- SUS NE! - kiáltotta. 
De a kislány kinyitotta az ajtót, majd sikoltva megpróbálta becsapni, de a szörny kivágta az ajtót. 

Ed szeme elkerekedett, a szemében látszott, ahogy gondolkodik, majd egy határozott mozdulattal felrohant a lépcsőn. 

Susan sikítva hátrált a lépcsőig. 

Egy hidra tornyosult föléje. Középső száját kitárta, de ekkora egy kemény tárgy fejbe csapta. Ed állt a lépcsőfordulóban a kezében egy baseball ütővel. 

- Rachel! Mi ez? - kapta fel a húgát Peter. 

- Egy hidra, vigyázzatok a középső fejével tűzet köp! - vett elő a táskájából egy... fésűt? Ezt most komoly?!

Susan kimászott a hidra alól és a bátyjához rohant. 

A hidra fejeivel Edmundra nézett. 

- Ajjaj... - tátogta a kisfiú és megindult az emelet felé. 

Az ajtóból éles madár visítások törtek elő és hárpiák lepték el a házat. 

- Rachel! - nyafogott Peter. 

Lucy elkezdett bőgni, mire a hárpiák kicsit hátráltak. 
Ed a hidra hátára került ugrott, amikor az a középső fejével meggyújtotta a helyett ahol az előbb Edmund állt. 

- Edmund! - kiáltott rá Susan. - Te meg mit csinálsz?!

- Kinyírom magam! Húzzatok el! - ordította. Edmund leesett a szörny hátáról és a konyhába gurult. 
- Ed! 

- Jól vagyok! Csak bevágtam a fejem a .... a vízvezetékbe. 

Rachel valahonnan kerített egy kardot és a hárpiákra támadt. Ebben a pillanatban küklopszok siettek be az ajtón, az egyik jó alaposan fejbe vágta Rachelt, de mivel halandó volt nem foglalkoztak vele, annál inkább a négy félisten gyerekkel. 
- ED! - kiabálta Susan. A szemében félelem csillogott. 
A fiú eléjük futott bizonytalanul felemelte a karját, a csövek nyikorgó hangot hallattak, majd a víz beterített mindent. A küklopszokat elmosta, de a hárpiák a magasba repültek. 
- Tűnjetek el! - szólt hátra a válla fölött Ed. 

- Hová? - értetlenkedett Peter. 

- Északra! A táborba! A Félvér-hegyre! Susan! Tudod!
- Félvér hegy... -gondolkodott hangosan a lány. - De anya azt mondta, hogy... 

- Az a hely veszélyes, tudom. De voltam ott az az egyetlen hely, ami biztonságos! 

- Jó menjünk. - bólintott Susan és a hátsó ajtó felé terelte Petert és Lucyt. 

- És Ed! Nem hagyom itt. Anya rám bízott titeket! - akadékoskodott Peter. 

- Én elterelem a figyelmüket! Menjetek! - csaptak fel újra a hullámok Edmund körül.
Peter, Susan és Lucy kimenekült a hátsó ajtón és az erdőbe futottak. 
Edmund a lépcsőn iszkolt felfelé. Egyenesen a szülei szobájába ment. Bebújt az ágya alá, majd a kezében egy tőrrel kimászott. 
A hidra sziszegve elé sétált, Edmund gondolkodás nélkül levágta a fejét, és kifutott a hálószobából, majd eltorlaszolta az ajtót. Az egyik hárpia, aki a lépcsőn felmászott végig szántotta a karját, de Edmund keresztül hasította a tőrrel. 

Lihegve bemenekült a szobájába és azt is eltorlaszolta. 

- Most mit csináljak?! - nézett körbe a szobában, miközben a szemén látszott, hogy lázasan agyal. 

Az ablak kivágódott és azon is hárpiák repültek be.

Edet kettő telibe találta és csőrükkel a húsába vájtak. A fiú felordított. Ekkor viszont a két szörny meggyulladt. Edmund a bal kezére szorította a másikat és az ablakra pillantott. 
- Hall! - kiáltotta mosolyogva. A szemei boldogan csillogtak. 

- Na ki a megmentő? - vigyorgott a lány az ablakban. 

- Felmásztál?!

- Inkább mint, hogy a bejáraton akarjak bemászni. Sor számot kéne húznom, mint az orvosnál! Na gyere, Vízi fiú! Utol kell érnünk a tesóidat! 
- Tudod Tűz lány, hogy milyen magas vagyun...

- Nagyjából 22 méter, de pont a medence fölött! Csipked már magad! 

Ed kiült Hall mellé az ablakba és a vizet bámulta. 

- És most? - kérdezte Edmund.

- Te vagy Poszeidón unokája! - mondta Hall. 

- Igaz. Kapaszkodj. - állt ki a tető szélére és húzta fel maga mellé a lányt. 
- Ugye tudod, hogy...

- Ebből a magasságból olyan vízbe érkezni, mintha betonra érkeznél? - fejezte be a mondatot Ed. - Igen. - bólintott, majd megfogta Hallie kezét és maga után rántotta a vízbe. 
A két gyerek kimászott a medencéből és futásnak eredt.
A kép lassan változott. 

Susanéket láttam rohanni az erdőben. Nem voltak már messze a tábortól.

- Mindjárt ott vagyunk!- lihegte Susan. 

- Ott hagytuk Edet! - mondta Peter. 

- Nem lesz baja. - mondta Lucy, még mindig a sírás kerülgette. 

- De ott hagytuk! 

- Peter! - pillantott rá Susan.- Szedd össze magad. Láttad mit csinált a vízzel! Valamit tud, amit a mi orrunkra ne kötöttek. Irányította a vizet! A VIZET!
- Susan! - kiáltotta sírós hangon Lucy. 

Sus lefékezett. Egy hatalmas küklopsz állta az útjukat. Megfordultak, hogy elmeneküljenek, de körbe vették őket. 

- Lucy, maradj köztünk. - mondta magabiztosan Peter. 

Lucy a két idősebb testvére közé bújt. Remegett a félelemtől. 

A Jackson gyerekeknél nem volt fegyver, Lucy... ő  tudja irányítani a jeget, talán ő segíthet. 

A következő pillanatban az egyik küklopsz holtan esett össze. 

Egy kard állt ki a fejéből. Joe kisétált az árnyékból és kirántotta a kardját a szörny fejéből. A küklopsz hamuvá vált.

Susanék elkerekedett szemekkel bámulták. 

- Most. - kiáltotta a fiú. 

Az égből villámok csaptak a szörnyekbe. Dia a bátyja mellett ért földet. 

A két Liber, karddal a kezében bújt elő két bokorból. Emily higgadtan vágta ketté az egyik hárpiát. Roset nem láttam a tömegben. Kevin is harcolt, de rajta ott voltak Hermész varázs cipői. 
- Túl sokan vannak. - állapította meg Emily. 

- Tartsatok ki. - sietett Susan mellé Joe. 
A két gyerek egymásra nézett. A fiú halványan elvörösödött, akárcsak Susan. 

- Szia... - motyogta Susan. 

- Szia.. sztok. - pillantott Peterre és Lucyre. 

- JOE! Ne most! - ordított rá Dia. 

- Elterelem a figyelmüket! - mondta Emily. - Menjetek a bunkerbe! 
- Biztos? - nézett rá Joe. 

- Indulás! - rivalt rájuk. 

Joe elkapta Susan kezét és maga után kezdte rángatni az erdőben. Dia ugyanezt tette Peterrel. Lucyt Kevin vette a hátára. 

Egy kis barna házba menekültek. Rose bent ült egy kivetítő előtt. 

- Zárjam a pajzsot? - kérdezte, amikor beértek Joék. 

- Még Emily. - mondta Kevin. 

- Hamarosan ide érnek a szörnyek. - vetette ellen a lány. 

Joe az erdőt figyelte, már látni lehetett a szörnyeket. 

Jól sejtettem itt még tényleg ő volt a vezér, mindenki az ő parancsát várta. 

- Zárd le. - adta ki a parancsot. 

- De a nővérünk! - léptek elő a Liber tesók. 

- Sajnálom. - mondta Joe. 
Emily rohant ki az erdőből, a nyomában a küklopszokkal. De a pajzs már kezdett zárni. 

- Nyisd ki! - fordult hátra Joe. 

- Nem tudom... Hall úgy állította be, hogy 2 napig senki se ki, se be, ha már megnyomtam! 
- Francba! - káromkodott a 7 éves kis srác. - Gyerünk Emily. Gyerünk! 
A lány úgy futott ahogy csak bírt, pár másodperc maradt, mielőtt a pajzs bezárult volna. Az utolsó pillanatban csúszott be. Mögötte a szörny már csak neki ütközött a pajzsnak. 

Emily elterült a földön és lihegett. 

- Ilyet többé... nem... csinááá...á.. álunk. - tette le a fejét is a fűbe. 

Joe, Susanék felé fordult. Érdeklődve mérte végig a három félvért. 

- Kik vagytok? - kérdezte.

- Öhm... - nyögte ki az értelmes választ Peter. 

- Susan vagyok, ő a bátyám Peter, és a húgom Lucy. Az öcsénk, még valahol kinn van. - lépett előre Susan. Szeme hideg komolysággal tanulmányozta a csapatot, de Joera nem nézett rá. 

- Akkor kinn marad. - sétált a kivetítőhöz Joe. 

- Tessék?! - nézett rá Sus. - Az öcsémről beszélsz!

- Nem eshet baja! - csatlakozott a beszélgetéshez Peter. 

- Aki lemarad. Kinn marad. - mondta sajnálattal Joe. Együtt érzően Susanra pillantott. - Őszintén sajnálom. De az egyetlen személy aki felültudná írni a rendszert, a barátja segítségére sietett. Hallie is kinn ragadt Edmundal együtt. 

- Edmund. - kerekedett el Lucy szeme. - Honnan ismered a bátyám?

Joe arcán látszott, ahogy össze rakta a képet. 

- Ti vagytok Edmund Jackson testvérei?! 
A Jackson tesók bólogattak. 

- És ez nekem nem tűnt fel elsőre. Emlékeztetsz Annabethre. - mondta Susannek. - Gyertek velem. Mutatok valamit. 
- Mért bízzunk meg benned? - állt meg előtte Susan. 

- Csak gyerekek vagyunk. Ha akarnánk sem ölnénk meg titeket. Ha az ellenségeitek lennénk már rég börtönbe vethettünk volna benneteket. 

Lucy meghúzta Susan pólóját. 

- Edmund ismeri. - mondta szűkszavúan a lány. 

- Attól még... - mondta Susan, dühös arccal. 

- Tudsz harcolni? - szólalt meg váratlanul Joe. 

- Úgy ahogy. Kardozni és íjászkodni tudok. - felelte Susan. 

Joe egy kardot adott a kezébe és várta, hogy a lány támadjon. 

Susan megforgatta a kezében a kardot, majd alap állásba helyezkedett. Joe mikor megunta a várakozást támadott. A két fém összeütközött. Susant figyeltem. Ed... azt mondta az apja vívó tanár... úgy nézz ki elkezdte már a kiképzést. Susan olyan könnyedén lépett, mintha csupán szellő lenne. Az ütéseik gyengék voltak, hiszen gyerekekről beszélünk, de pontosak. Joe az erőre összpontosított. Susan szeme viszont ugyan úgy járt mint Edmundé. Amikor meglátta azt a pontot, ahol Joe nem védekezik. Megforgatta a kardját és a jobb oldalába állította. A fiú a földre zuhant. Susan eldobta a kardot és vissza sétált a testvéreihez. 

- Görög stílus. - mondta a lány. - Hol tanultad?

- Onnan ahonnan az apád. - ült fel a fiú. 

- És ő hol tanulta? 

- Ez egy hosszú sztori. - húzódott Joe szája mosolyra. 

Miután Joe befejezte a mesét. Susan csak hitetlenkedve pislogott. Peter idegesen a tarkóját vakargatta. 

- KIRÁLY! - ugrált boldogan Lucy.  

- Nem, nem király! Ostobaság! - mondta Susan. 

- Van benne valami. Anyuék meséje, az a rengeteg álmom... - motyogta jól hallhatóan Peter. 

- Álmok? - csapott le a szóra Dia. - milyen álmok?

- Hát... sok minden. Jelen, múlt és jövőbeli képek. 

- Mókás. Jövőbe lát a kölyök. Hát ez a nagy. 

- Lássad te, hogy mi vár Edmundra és Halliere és meglátjuk mennyire fogod mókásnak tartani! - torzult el a haragtól az arca Peternek 

- Poszodon...nem... Po-sze-i-dón, Poszeidón unokái vagyunk! - ugrált továbbra is Lucy.

- Ez hülyeség. - mondta Susan. - Az agyatokra ment ez a bunker! Küklopszok?! Istenek?! Nevetséges! 

Joe hideg szemmel a lányra nézett. Az arcán a mostani gonosz mosolyának a kezdete jelent meg. - Akkor okoska legyél oly aranyos és mond meg, mibe állítottam bele a kardom és milyen furcsa kinézetű emberek lepték el a házatokat? 

Susan paprika vörös fejjel Joe elé lépett. 

- Nem bolondnak neveltek! 
A két gyerek ekkor jött rá mennyire közel állnak egymáshoz, mind a ketten elvörösödtek. 

A kép elszürkült egy üres hamu szürke térbe kerültem. Apolló velem szemben állt. 

- Mit szűrtél le? - kérdezte. 

- Edmund kicsiként is zseni volt. Peter, a testvéreit akarja megvédeni, de akkor még csak az álmaiban látta a jövőt. Lucy kicsi volt, aranyos és cuki, ő ebben nőtt fel. Susan, akaratos, a központ, az okos, aki nem hiszi el ezt, akárcsak Edmund, és odáig volt Joeért. Joenak is tetszett. Mi történt köztük?
- Ezt nem tőlem fogod megtudni. Na gyere, még vár ránk két idősík. 

- Az ilyen hosszú lesz? - nyögtem fel. 
- Asszem nem.