Több nap és hét telt el halloween óta. Visszatértünk az iskolába. Rendszeresen ebédelek a páholyban Susannel és a többiekkel. Joe továbbra is kegyetlen velem. De fő gondom az álmom volt. Főleg Edmund tette. 
Felfedte a titkát Ingrid előtt, miért? Nálam bevált ez a bizalom cucc. De Ingridet személyesen Kronosz képezte ki. Arra lett nevelve, hogy könyörtelenül végezzen az áldozataival és ne hagyjon maga után nyomokat. 
Lényem egy része ellenkezett, de most figyelmen kívül hagytam. 

Mi értelme ennek?! Miért akarja Ingridet a mi oldalunkra állítani? Hogy képes benne megbízni, mikor megölette őt! Hallievel itatta meg a mérget, hogy megölje őt! Hogy bízhat egy gyilkosban?! Hogy lehet ekkora barom?!

A hatodik érzékem folyamatosan mást sugalt.  Újra visszapörgettem a jelenetet. És végig egy dolog járt a fejemben. Megvolt tervezve. Edmund az egészet megtervezte. Tudta mit fog mondani Ingrid, tudta mi a képessége a lánynak és tudta, hogy mire reagál. Tudta, hogy törheti meg, ám mindezt őszintén sajnálta. De megtette.... 
Mi van, ha Edmund és Ingrid nem is különbözik annyira? 
A képességüket nézve semmiben sem különböznek. Mindkettőjük remek kardforgató. Irányítják a vizet, a jeget, a havat, az élőlényekből és a levegőből kitudják vonni a folyadékot és most már a  vért is. Egy jelenetet láttam, amit Edmund rendezett. 
A vér a jelenet fő eleme. Hiszen onnan tudták miben hazudik és miben mond igazat a másik. Azzal, hogy Edmund megérintette Ingrid vérét megmutatta neki, hogy Kronosz mit tervez. Hogy mi fog történni vele. Megvágta a kezét, hogy Ingrid feltétel nélkül elhiggye, hogy az igazat mondja, leleményes, lenyűgöző és ijesztő. 

Hiába két petéjű ikrek, hiszen ha egypetéjűek lennének, mind ketten fiúk vagy lányok lennének, mivel egy sejt osztódik ketté, attól még hasonlítanak egymásra. Ráadásul attól még a DNS-ük ugyanaz.

Ami a jellemet illeti. Pont most bizonyították be, hogy nem olyanok amilyenek gondoltam őket. 

Ingridet a világ leggonoszabb, gyilkos emberének gondoltam. Míg Edmundot egy jó embernek, aki azért tesz rosszat, hogy később minden jól süljön el. De Ingridet megtörte Edmund, amivel a fiú bebizonyította kegyetlenségét, hogy semmiben sem jobb mind Ingrid, csak abban, hogy az ő keze nem tapad ártatlanok véréhez. Ingrid pedig azzal, hogy megtört és sírva fakadt, kiderült, hogy van szíve és nem egy gyilkoló gép. 

Igen. De mire kell Edmundnak Ingrid? Pusztán, hogy egyesítse a családot, vagy azért, hogy ne legyen egy ennyire erős ellenfél Kronosz oldalán? Ha Ingrid kitanulja, hogy vegye át az irányítást egy egész hadsereg fölött.... már pedig van még rá pár hónapja, mivel még csak tél közepe van... Akkor Kronosznak lesz egy hatalmas Joker lapja, már pedig vele csak Edmund tudd majd megküzdeni. 

És csak ezért hajlandó lenne Edmund megbízni az ellenségben?! Na nem, én ezt nem veszem be. Ennél okosabbnak hittem. És még Ingrid azt írta abban az aktában, hogy Lucy bízik meg az ellenségben....

Akta.... chip... 

Akta... chip...

Ingrid... Edmund....

Hogy lehet ekkora marha?!

A gondolkodásuk! A terveik! 

Mindkettő stratégákat épít. Mindketten a nehezebb utat választják. Ingrid ha tényleg irányítja a vért, egy csettintéssel megtudna minket ölni. Játszadozik! Ingrid az elejétől kezdve élvezi ezt az egészet és szórakozik. Átadta a lehetőséget Hallienek, hogy megölje Edet! Miért, ha személyesen akarta megölni? Edmund azzal, hogy eltitkolja Halliék elől, hogy él, egy hatalmas érzelmi kalitkába zár minket. Hiszen, hogy lehet egy embert megkínozni? Testileg, lelkileg vagy érzelmileg. A testi fáj, akár a lelki, viszont az érzelmi, azzal, hogy Hall ölte meg Edmundot. Ed nem volt hajlandó harcolni Hallie ellen. Azzal, hogy Halliet szemelte ki Ingrid, azt a lányt, aki a tábor egyik legerősebb személyisége és befolyásolója, ráadásul a fiú szerelme, aláírta a győzelmét. A tábor befolyásolóit és azt a lányt, aki bosszút akarna állni, azért mert Ingrid megölte Edet, ezzel a kis lépéssel félre seperte az útból. Mert Hall magát hibáztatja, hiába hiszük mind azt, hogy minden rendbe. Hall lassan elveszíti önmagát. Az a tomboló láng ami benne van... azt oltotta el Ingrid, az érzelmek segítségével. Edmund pedig azzal, hogy elhiteti az egész világgal, hogy halott, a társaságra tereli a figyelmet, míg ő saját magát felhozza egy olyan szintre, amitől legyőzhetetlen lesz, a Sztüx segítsége nélkül. Mindeközben nem ül tétlenül, hanem azt teszi amihez ért. Kutat. Valahogy megtudta, Kronosz tervét tehát... lehetséges lenne, hogy az új képességét használja? Beteleportál az ellenséges vonalak mögé. Ha elég gyors akkor a kamerák nem tudják felvenni, hogy van-e ott valaki vagy nincs. Tehát simán....

Kész. Ezek zsenik. És az a félelmetes, hogy ugyanazzal a módszerrel gondolkodnak. Érzelmekkel befolyásolják az embereket. Statisztikákra és megfigyelésekre támaszkodnak. Nem végeznek fél munkát, hanem megterveznek mindent és számba vesznek rengeteg tényezőt, lehetséges, hogy annyit amennyit Peter látott... 

Most már csak egy dolog érdekel.

Mit fog lépni Ingrid?

Mr. Palmer hangja a gondolataimba csapott. Miközben Hall mellettem a lábával rugdosta a bokámat. 

- Ms. Young! - mondta élesen a könyvtáros. 

- Bocsánat tanár úr. - motyogtam. - Mi is volt a kérdés?

- Anubisz isteni ereje. - támaszkodott neki az asztalnak Mr. Palmer. 

- Öhm... a vécépapír istene? - mosolyogtam kínosan.
- Egyes Ms. Young, csak azért mert a római és a görög mitológiát a kisujjából is kirázza, az eszébe vésném, hogy számos mitológia van még azokon kívül. Utóbbi az egyiptomi mitológia világát díszítette. Ms. Beckendorf az ön egóját is próbára teszem. Továbbra is ugyanaz a kérdés. Minek az istene Anubisz?

Hall felvont szemöldökkel a tanárra nézett. A szemében láttam, hogy ő is máshol járt. 

- Egye...

- Tudom tanár úr. Egy pillanat és eszembe jut.... csak... 

- Csak önt sem értékeli a többi mitológia.

- Ne állítson olyanokat, amit nem tud! - szegte fel a fejét Hall, hiába ellenkezett, az a láng nem volt meg benne. - Attól még, hogy nem ez a kedvenc mitológiám nem kell alábecsülni az erejét az egyiptomi mágu... mitológiának. - nyelte le a szót. - Anubisz, a holtak istene. És a balzsamozók istene. Sajnálom ha sokáig tartott mire eszembe jutott. De akitől hallottam, 7 éves koromban mesélte, és az nem tegnap volt. 

Mr. Palmer bólintott és valamit firkantott a noteszébe, majd az órára pillantott. 2 perc múlva kicsengetnek. 

- Mára ennyi. Ms. Young pénteken javíthat egy óriási felelettel az Egyiptomi mitológiából. Ajánlom a könyvtárat. Ms. Beckendorf kérem segítsen hozni a cuccomat a tanáriba. 

- Máris. - lépett az asztalhoz Hall. 

Csak egy ürügy volt mind ez Mr. Palmertől, hiszen a táskáján, a noteszén és a tabletjén kívül semmilyen cucca nem volt. 
Bred hátulról megbökte a vállam. 

- A vécépapír istene? - kérdezte gúnyos mosollyal. 

- Ne kezd te is. - mondtam. - Épp elég bajom van, most nem vagyok az idegesítésedre hangolódva!

- Különös, neked mindig bajod van. 

- Az életem nem fenékig tejfel. - pakoltam össze a cuccomat. 

- Sorozat gyilkosok között nőttél fel. Az lenne a csoda, ha az lenne. 

- Muszáj mindig ezzel felvágnod? - álltam elé összefont karokkal a mellkasom előtt. 

- Nem. De olyan fura, hogy az instabilságodon kívül egyáltalán nem hatottak rád. Milyen dili bogyót etettet veled a faterod, hogy megúszd?

- Semmilyet, te mamlasz! 
- Na jó mi bajod?

- Semmi csak.... Aaah! - kaptam fel a táskám és viharoztam ki a teremből. 

A zene terem felé vettem az irányt. Brendon a nyomomban volt. 

- Young... - mondta unottan. 

- Szakadj már le rólam! - vakkantottam. 

Besiettem a terembe, levágtam az utolsó padba a cuccom és leültem az asztal tetejére. Bred ledobta a másik oldalára a saját cuccát, majd a combom mellé támaszkodott.

Éppen húztam volna fel magam alá a lábam, de Bred ravasz mosolyra húzódó szája megakadályozott. 

Vajon neki is van olyan képessége, mint nekem? Én a káosz és a viszály miatt kaptam az érzelmeket. De Brednek... a rendnek... van ilyesfajta kiváltsága?

- Miért akarsz vezér lenni?

- Mert valaki megkért rá. - mondtam makacsan. - De hagyj békén!

- Miért? - csillogott a szeme pimaszul. 

- Mert rohadtul idegesítesz! Bőven elég a saját feladataimon gondolkodni. Erre még te is folyamatosan körülöttem legyeskedsz, mint ha valami kísérleti alany lennék, akit csak arra használsz, hogy rendbe tegyél, ha éppen a halál szélén van!

- Bocsánat, hogy megmentettem az életed, tőlem aztán meghalhattál volna és rád találhatott volna az a vacak oroszlán, hogy megegye a belsőszerveidet! - engedte le indulatosan maga mellé a kezét - Te komolyan ennyire szívtelen dögnek tartasz?! 

- Nem. - enyhültem meg. - Csak egy idegesítő tuskónak, aki hetente váltogatja a csajait. 

Bred szemében vad szikra lobbant. Tényleg emlékeztet Hallire, csak míg Hall szeme lángolni szokott, addig Bredé fénylik, pont mint a nap. 

- Sajnálom, hogy nem tetszik. Ilyen a természetem. Mintha te olyan tökéletes lennél... 

- Ezt meg, hogy érted? 

- Sajnáltatod magad. Folyamatosan hisztizel, ott vagy mindenhol és sehol. Kétségbe esetten próbálkozol azzal, amihez te nem értesz és semmi közöd! Nekik vezető kell. De neked mi közöd van hozzájuk? - bökött a fejével Michaelre és Halliere. 

- Sajnáltatom?! - ugrottam le a padról, úgy, hogy Bred arca és az enyém között, jó ha volt öt centi. A düh valósággal szélvihart kavart bennem. - Semmit sem tudsz rólam! - förmedtem rá. - Azt hiszed, hogy pusztán azért mert elmeséltem neked a múltam egy részét ismersz? Nem! Rohadtul nem ismersz, fogalmad sincs mit gondolok!

- Akkor enged, hogy megtudjam! - makacsolta meg magát. 

Megvetően végig mértem. 

- Mi a fenéért engedném? - kérdeztem őszintén, hisztérikus állapotban. - Ki vagy te nekem? Az ellentétes elemem semmi több! Nem vagy a testvérem, nem vagy a pasim, nem vagy senkim, csupán az ellentétes elemem!

Bred keze halványan elkezdett fényleni, a pad mellette kezdett megolvadni az iszonyatos hőtől. 

- Ennyire gyűlölsz?

Egy ideig farkas szemet néztem azokkal a kék szemekkel. 

- Nem tudom.... - sóhajtottam.

Bred nyitotta volna a száját, hogy megszólaljon, de a tanár ezt a pillanatot választotta arra, hogy bejöjjön. 

Leültem a helyemre, miközben a tanár beírta a hiányzókat. 
- Mr. Stirling megkérdezhetem, hogy mért nem ült még le? - kérdezte a tanárnő. 

- Bocsánat... - kért elnézést Bred, majd leült mellém. 

Breddel egymásra néztünk. Mérget veszek, hogy az én szemem a gyűlölettől izzott, de Bredé is! 

- Hülye liba! - mondta.

- Üres fejű hólyag! - vágtam rá. 

Életemben először fontolóra vettem a kémia szakkörről való lógást. Egy ilyen nap után nem élném túl Bredet. Végül mégis be mentem, amikor Bred mellett megálltam, csak gyorsan rápillantottam. 

- Együtt dolgozunk, de ne merj idegesíteni. Rendben?

- Rendben. - forgatta a szemeit. 

- Remek. 

A feladatunk igazából egyszerű volt. De a kommunikációval voltak problémáink, mondjuk az, hogy nem beszéltünk egymással semmit. 

- Kommunikáljatok! - szólt ránk Megaira. 

Te magasról tettem rá. 

Egymás után öntöttük össze a vegyszereket. Eddig nem lett semmi baj, mivel valahogy a tudat alattinknak vagy nem is tudom minek köszönhetően mindig kihagytuk a következő lépést a másiknak. De persze, nem mi lennénk, ha nem történt volna valami baj. 

Amikor a következő vegyszert öntöttük bele az edénybe, ami alatt ment az aprócska láng, egymásra néztünk, majd az üres pohárra. 

- Már megint... - mondtuk kórusban. 

Ugyan azt öntöttük bele, melynek következtében a folyadék a túl sok szilárd halmaz állapotú anyag miatt elkezdett égni, ezzel gőzölögni. Lezártam a lángot, hogy legalább ne melegedjen tovább a lombik. De sokat nem tehettem. 

- HASRA! - kiáltottuk. 

Bred balra akart ugrani, de ott voltak a pakolásra váró lombikok, melyik tuskó nem pakolta el?! Megaira utálja, ha nem pakolunk el!

A gőzölgő edényre néztem, nem volt idő tervezgetni, ahogy Brednek sem volt ideje megkerülnie vagy a lombik alatt hasra vágódnia, mivel láthatóan leblokkolt. Ösztönből elkaptam a karja hátulját és magam után rántottam. 

Háttal csapódtam a talajnak. Bred szokásához híven félig meddig rám esett. Annyira megdöbbentem, hogy még felháborodni sem volt időm. A vegyszer felrobbant, amitől a fülem besípolt. Bred arca az enyémtől két centire lehetett. Mindketten döbbenten pislogtunk egymásra. 

De nekem a fejemben egy dolog járt: Hogy Bred mért nem ugrott még le rólam? És én mért nem háborodtam még fel?

Csak néztük egymást elkerekedett szemekkel. Bred pillantása kicsit lejjebb vándorolt a szememtől. Mikor a hangok visszatértek, egy magassarkú kopogására lettem figyelmes. Hátra pillantottam, miközben a nyakamat majdnem kitörtem, míg Bred felnézett. 

Megaira a lehető legdühösebb pillantásával illetett minket. 

- Még mindig nem jöttek rá, hogy ha nincs meg az összhang bármennyire is jók egyedül, párban pocsékok? - kérdezte dühösen. - Igazgatóiba!

Mi visszafordultunk egymás felé. 
- MOST! - kiáltotta Megaira. 
Bred felkászálódott rólam, majd én is felpattantam. 

A megszokott helyre igyekeztünk és kerültük egymás pillantását. Az igazgató. Mr. Higgins, csak mondta a magáét, de kivételesen nem vádoltuk a másikat, csak hallgattunk. Azt se tudom, hogy pontosan mit mondott a tanár, de azért hallgattam. Mikor vége lett a szent prédikációnak bevágtam a köpenyem a szekrénybe, majd kivettem belőle a tesi felsőm, Mr. Adams a sár ellenére úgy döntött, hogy futunk, én meg elestem, úgyhogy öröm lesz kiszedni azt a szép foltot a fehér felsőből... 
Bred a túloldalon csendben pakolt. 

Elindultam felé. 
- Három. - mondtam, majd a kijárat felé indultam. 

- Mi három? - fordult utánam. 

- Már csak háromszor kell megmentenem az életed. - álltam meg a folyosó közepén. 

Bred válla megremegett az elfojtott nevetéstől. 

Az én szám is mosolyra húzódott. 

- Felrobbantottuk a labort. - mondta. 

- Megint. - bólintottam. 

A feszültség elpárolgott köztünk és elkezdtünk nevetni a folyosón, úgy távozott belőlünk a rossz hangulat, mintha csak egy lufit eresztettünk volna le, egy idő után a sok nevetéstől már nem éreztem a lábam és összeestem. Bred se bírta sokáig. A szekrénynek neki dőlve, a padlón fetrengve röhögtünk, a nagy semmin. 
Mikor nagyjából lenyugodtunk Bred felém fordította a fejét. 

- Tényleg gyűlölsz? - kérdezte. 

- Néha legszívesebben felakasztanálak egy villany oszlopra, úgy, hogy a karizmodon múljon, hogy életben maradj. - jutott eszembe, az amikor felkötöttek minket Hallievel az oszlopra. 

- Kösz... - vágott jó pofát a dologhoz Bred. 

- De olykor. Élvezem a társaságot. Már ha nem idegesítesz. 

- Csak élvezem, hogy reagálsz rá. - bökött a könyökével oldalba. 

- Ja, észre vettem. De nem tudom leszarni. Túl jó látni az önelégült pimasz fejedet. - böktem vissza. 

- Tényleg? - mosolygott gúnyosan, amitől végig futott a hátamon a hideg. 

- Mit akarsz? 

Bred szeme pimaszul fénylett. 

- Kezdek megijedni.... - makogtam. 

- Jól teszed. Csikis vagy?

- NEM! - kezdtem el arrébb kúszni Bredtől. 

A fiú egy csúszással mellettem termet és elkezdett csikizni. 

- NE NE NE! - sikítottam, miközben megállás nélkül nevettem. 

- Megadod magad? - vigyorgott Bred. 

- IGEN! AZ ISTENEK SZERELMEIRE HAGYD ABBA! - nevettem folyamatosan. 

Bred leállt és elégedetten rám pillantott. 

- Most örülsz mi? - kérdeztem.

- Csak egy kicsit. - kacsintott rám. 

Felültem és fáradtan letettem a fejem Bred vállára. 

Most simán bealudnék... 
- Mért akarsz vezető lenni? Ki kért meg rá?

- Bocs de... ezt nem mondhatom el neked. - mondtam lehunyt szemmel.

Bred kezét az arcomon éreztem, majd hirtelen elkapta, jól éreztem, hogy valaki van a folyosón. 

Kinyitottam a szemem és Anniere néztem. 
A lány mosolyogva ránk nézett, majd Breden állapodott meg a tekintete. 

- Akkor még se jössz? - mosolyodott el illendőségből Annie. 

Felvont szemöldökkel rájuk néztem. 

- De... De! Megyek! - pattant fel Bred. 

Miről maradtam le?

- Szia Izzy. - mosolygott rám Bred és fogta meg Annie kezét

- Otthon találkozunk. - mondta Annie. 

Csak néztem ahogy távolodnak. 
Belülről valami furcsa érzés kerített hatalmába. Felkeltem a földről, felkaptam a táskám és elindultam  kijárat felé. Leszáguldtam a Johnshon gimi lépcsőjén és Bred újdonsült barátnőjére néztem.... Fura is lenne, ha nem ez történt volna. 

A kellemetlen érzés nem múlt el. Néha jó lenne, ha a saját érzelmeimben is tudnék olvasni, nem csak másokéban. 

... Várom véleményetek ;)