A fiú éppen időben vágódott hasra, mielőtt a bokorból elő ugró szörny belemélyeszthette volna a karmát a húsába. 

Előkaptam mind a két kardomat és a szörnyre irányítottam a figyelmem. Brednek köszönhetően a fájdalom eltűnt. Kicsattanó formában voltam. A szörny... a legnemesebb állat volt, akit valaha is a hátán hordott a föld. A Nemeai Oroszlán. 
- Cccc. - ciccegtem neki. 
A szörny ott hagyta a már hátára fordult Bredet és engem pécézett ki magának. Egymást kerülgettük, mint amikor az állat az áldozatát figyeli. 

Sosem találkoztam még a Nemeai Oroszlánnal. Kétszer vagy háromszor akkora volt, mint egy normális oroszlán. A bőre is más volt, még az éjszakban is jól láttam, hogy íj nem hatolhat át rajta, olyan erős.

Hogyan is győzte le Heraklész? 

Becsalogatta egy barlangba, vagy bemenekült... nem tudom... azt hiszem ledugta a kezét a tokán és megfullasztotta, mivel semmilyen fegyver nem szelte át a bőrét. 

Felemeltem a kardomat. A pillantásomat a szörnyébe hasítottam. Aki rám mordult, kivillantva, éles fogait. Bred kezében egy csodálatosan megmunkált kard termet. Mellém lépett és felvette a védekező állást. 

- Ismered Heraklész sztoriját? - kérdeztem. 

- Nagyjából. A hatodik próbáig elolvastatta velem anya. A kardjaink feleslegesek. 

- Ha letudod győzni puszta kézzel, csak nyugodtan, de én nem járok odalent az érdekedben. 

- Ha meghalok, a káosz elemészt. - tért vissza a szemébe a pimaszság. 

- De jó... most már örökké mellettem kell lenned? - húztam el a számat. 

- Csak amíg meg nem halsz. - vigyorodott el. 

Az oroszlán felkiáltott és felénk vetette magát. Két oldalra ugrottunk el. Az oroszlán éles körmeivel belekapaszkodott a földbe és mérges szemével engem nézett. Hihetetlen gyorsasággal rám ugrott. A kardom még csak meg se karcolta, hatalmas testével rám telepedett és éppen megemelte hatalmas mancsát, amikor Bred megdobta egy kővel, ami a mancsán találta el. 

A szörny ott hagyott engem és Bredet vette üldözőbe. A fiú viszont felemelte a kezét, mire az oroszlán az éles fény miatt ami Bred tenyeréből árad, lehunyt szemmel megtántorodott. 

- Bred... Van egy ötletem! - változtattam vissza ékszerekké a fegyvereimet és emeltem fel a két kezem. - Fedezz!

- De jó... Nem leszel hosszú életű... - engedte le a kezét, tettetett lelkesedéssel az arcán. 

- Háromnegyed vérben isten vagyok. Csoda, ha megérem a 18-at. 

- Csináld inkább. 

Szét tártam a kezemet, amiből a káosz úgy áradt, mint még soha. A fájdalom is jelentkezett vele természetesen, de most itt van Bred. A fiú azonnal tette a dolgát arany szalagok lőttek ki a tenyeréből amelyek rám fonódtak. A káosz füst felhője bekerítette az oroszlánt, majd az történt amire egyáltalán nem számítottam. Az oroszlán átugrott a fejem fölött és Bred mellkasába vájta a körmét. A fiú az ajkába harapott. A szalagok elhaltak körülötte. A füstfelhő ijedtemben elvált a tenyeremtől és azonnal körbe vett engem. 

Bredre pillantottam. Az oroszlánt próbálta letolni magáról, miközben valamivel babrált a másik kezével. A mellkasából vér spriccelt, de ennél mindkettőnknek nagyobb dolga volt. Gúnyos taps ütötte meg a fülemet. 
Az éjszakából egy lány vált ki. 
- Ingrid... - haraptam az ajkamba. 

A lány érdeklődve pillantott Bredre, akit a szörny továbbra sem ölt meg, hanem csak várt... várt... a parancsra... Ingrid parancsára!
- Te alantas féreg! - mondtam a lánynak és indultam meg felé, de saját káosz gomolyagom be siklott elém. Teljesen bekerített, ahogy én szoktam a szörnyeket. 

Ingrid oldalra döntött fejjel tanulmányozta a káosz füstöt és tisztes távolságban megállt. 

- Egyszerűbb lesz a dolgom mint gondoltam. De sokkal unalmasabb. - mondta halovány vidámsággal és komorsággal a hangjában. - Hát te meg ki vagy? - simogatta meg az oroszlánját, miközben Bred fölé hajolt.  

- Brendon Stirling, Apolló fia. - kacsintott rá Ingridre... ez még a halála előtt is képes felvenni a 'szívdöglesztő vagyok és ezt te is tudod' pillantását?!

- A Rend. Veled nincs dolgom. Nemea, öld meg. - mondta az oroszlánnak. 

- Hó. Álljon meg a menet! Ingrid Jackson ugye? - kiáltott Ingrid után. 

- Nemea intézd el. 
- Nem, Nemea jó cica, nem intéz el. - rázta hevesen a fejét Bred. 
Ingrid olyan jeges pillantással nézett Brendonra, hogy az én ereimben fagyott meg a vér. 

Minden igyekezetem, mely arra irányult, hogy újra uraljam a körülöttem mozgó füst gomolyagot, hasztalan volt. Egyre inkább beszorított egy kis körbe. 

- Mégis miért kéne életben hagynom téged? - hajolt Bred fölé Ingrid. 

- Hát sok okom van. - mosolyodott el. - Tudod én vagyok a Rend, tehát ha én meghalok lényegében a világ káoszba ütközik, és igazából nyugodtan megölhetsz, csak előbb had tüntessem el azt! - mutatott a füstre. - Már ha akartok valami fölött uralkodni. Mert, ha az itt marad kicsit elpusztul a világ. De amúgy minden rendben lesz. - legyintett Bred. 

Ingrid szemében halvány fény villant. 

- Jó érv. - motyogta. - Nemea ereszd el. 
Az oroszlán elégedetlenül felmordul, de leszállt Bredről. 
A fiú a mellkasára szorította a kezét. Leporolta a másik kezével a jelmezét és megigazította a fején lévő kalapot. 

Próbáltam rájönni, hogy mégis mi lehet a terve. De ő nem Edmund, hogy kiokoskodjon valamit. Ő csak egy Apolló kölyök. 

Bred felemelte a kezét és a füstgomolyagra pillantott. Kék szemét az enyémbe fúrta, majd szalagok törtek elő és kezdték el feloszlatni a füstgomolyagot.  

Ingrid a kardja markolatán pihentette a kezét, esetleges támadásra készen állva. Az oroszlánja mellette idegesen csapkodott a farkával maga körül. 

Szinte már teljesen eltűnt a káosz, amikor Bred oldalra rántotta a kezét, egyenesen Ingrid felé terelve a füstöt.
A lány szeme ijedten elkerekedett. 

- Nocsak Ingrid Jackson. - léptem Bred mellé, aki maga mellé engedte a kezeit, így Ingridet teljesen körbe vette a káosz. A lány válla a Jackson név említésére megremegett. - Csak nem kelepcébe estünk. Szép volt Bred. Honnan tudtad, hogy tudod terelni a káoszt?

- Nem tudtam. - válaszolta a fiú. 

- Tessék?! 
- Improvizáltam. 
- És... ha nem tudtad volna?!

- Halottak lenétek. - mosolyodott el halványan Ingrid, aki igyekezett középen maradni és elugrani, a káosz kör befelé nyúló karjaitól. 

- Te komolyan... - bámultam felháborodottan Bredet. 

- Megmentettem az életed ebben az órában harmadjára. Inkább valami olyasmire gondoltam, hogy Bred köszönöm, hogy megmentetted az életem, nem arra, hogy lecseszel. Tök jól sült el és nem robbantottunk fel semmit.  

- Miért kell neked mindig.... - fortyogtam a dühtől.

- Csak csinos hölgyek társaságában vagyok ilyen, és szerdánként. - mosolygott Bred.

- Igen, igen, igen, tudom, most jön az a szöveg, hogy történetesen ma szerda van. - sóhajtottam. 

- Igazából péntek van. - kacsintott rám. 

Nem tudtam semmit sem reagálni, mivel az oroszlán felüvöltött, átugrott a füst kerítés felett és éppen csak annyi időm volt, hogy a kardjaimat elő kapjam és a mellkasába szegezzem. Viszont amint a bőréhez ért, a kardjaim úgy törtek ketté, mint valami nádszál vékony fadarabok. 
Az oroszlán engem bámult. 

- Jó cica. - mosolygott gonoszan Ingrid. - Tépd ki a szívét. 

Amikor megemelte a macska a mancsát, hogy végig szántson éles körmével a mellkasomon. Megemeltem a kezem, a káosz előtört és elnyelte a szörnyet.

A kezem remegett. 

Bred megfogta és jó erősen megszorította, a pimaszság eltűnt a szeméből. Felhúzott a földről, miközben a szalagjai a kezemre tekeredtek.

Mostantól ez lesz? 

Ahányszor használom a képességem, Breden fog múlni, hogy életben maradok-e vagy sem?

- Kösz. - motyogtam. 

Bred Ingridre nézett és felemelte a másik kezét, fényesség áradt a kezéből. A szemében csak úgy kavarogtak a gondolatok. Elakarta tüntetni az Ingridet körbe vevő füstöt. Végül viszont kihunyt a fény a keze pedig maga mellé esett. 

- Menjünk. Utol kell érnünk a többieket. - húzott maga után arra fele amerre Susanék eltűntek. 
Ingrid figyelte ahogy távolodunk. Nem mondott semmit, érezte, hogy ezt a csatát elveszítette. 

- A káosz... - suttogtam Bredhez hajolva.  

- Majd holnap megkeresem. De előbb nyelje el ezt a lányt. - mondta hidegen. 

Kihúztam Bred kezéből a csuklom. A fiú válla megfeszült, a földre szegezte a tekintetét, miközben sétált. Nem kell használnom a képességem, hogy tudjam/érezzem bűntudata van. 

Megálltam és hátra néztem. Ingrid dermedten állt a kör közepén. A füst gomolyag túloldalán egy fekete hajú fiú állt. 
A szám döbbenetemben kicsit szét nyílt. 

Azonnal felismertem Edmundot. De magasabb lett szeptember óta, vagy nyár óta, a tetőn nehéz volt megállapítani. Izmosabb lett és sokkal felelősség teljesebb lett a kinézete. Zsebre vágott kézzel állt, a hűvös ellenére rövid ujjúban. Mögötte egy vízfal kezdett el feltornyosulni. Ingrid csak állt. A szemébe lassan a hitetlenkedés helyére, gyűlölet, harag és kétségbeesés ült. 

A vízfal átnyúlt a káosz füstjén és Ingridbe kapott. Amint Edmund letette a... a húgát, a lány kezében kard termet és Edmundra támadott. Ed sokkal gyorsabban mint egy halandó, vagy akár egy félisten átbújt Ingrid csapása alatt, a lány háta mögé került, és egy kendőt vett elő, amit Ingrid szájához és orrához nyomott. A lány kapálózni kezdett, de végül csak elernyedtek a végtagjai. Altató volt a kendőn. Ingrid feje Edmund vállára zuhant. 
Edmund melegen ragyogó zöld szemével rám nézett. Lassan a szája elé emelte a mutató ujját, majd köddé vált Ingriddel együtt. Pedig erre egy félvér sem képes. Szóval rájött, hogy milyen képességet kapott odalent. 

Bred után sétáltam.
Bárcsak tudnám, mit tervez Ed. Bárcsak tudnám mire kell neki Ingrid.

A többiek a Central Parkban vártak minket. 
- Mi tartott eddig? - kérdezte Peter. 

- Mért vagy életbe?! - méltatlankodott Joe. 

- Sajnos ezt neki köszönhetem. - böktem meg Bred oldalát. 

- Akkor tudtad, hogy félvér vagy? -vonta fel a szemöldökét Hall. - Ki a faterod, mond, hogy Hermész. 

- Öhm... dehogy. - nevetett fel Bred. - Apolló az apám. 
- Ja abban nincs semmi buli, akkor nem kell vele vigyáznod Izzy. Ártalmatlan. 

- A Rend... - néztem Susanre és Hallre.

Susan csak érdeklődve felvonta az egyik szemöldökét. 

- Akkor visszavontam?- hezitált Hall.

- TESÓ! - kiáltotta Jake. 

- Na látod Annie, nekem ezért nem jött be, mert a... mikor születtél? - fordult Bredhez Cora. 

- Február 3. - felelte Bred. 

- Na....csak... csak 15 nappal idősebb nálam, és a bátyám. Ezért nem jött be nekem. 

Annie csak a szemeit forgatta. - Egyáltalán nem azért, mert a fekete hajúak jönnek be. - bólogatott hevesen. 

A Cora mellett méltatlankodó Joe, szeme elkerekedett, amikor rájött, hogy a társaságból neki van egyedül fekete színű haja a fiúk között és látványosan arrébb lépett Cora mellöl. 
Corából hangosan elő tört a nevetés. - Nyugi Joe, nem kedvelem az Alvilági fiúkat. 

Jóval éjfél után értünk haza Annievel és Hallel, természetesen töviről hegyire el kellett mesélnünk mi történt. Kihagytuk a múltamat, amiért jövök egyel Brednek, meg még hárommal amiért megmentett, tehát néggyel.... Szuper... 

Lezuhanyoztam. Nagyon örültem amikor végre nem azt láttam a karomon és a lábamon, hogy mindenhol a fekete erezet borít. 

Ennek ellenére, majd meghaltam a kíváncsiságtól, hogy megtudjam, hogy mi történt Edmund és Ingrid között. 

Bemásztam az ágyba és elmormogtam egy imát, hogy had láthassam kivételesen azt álmomban, sokkal jobb lenne mint újra végig nézni valakinek a kínzását, vagy halálát. 

Mikor lehunytam a szemem, mintha valaki fejbe vágott volna, úgy zuhantam az álomba. Fény sebességgel szeltem át az éjszakát és egy furcsa étterem, bár, casinó, talán az utolsó lesz a helyt álló megnevezés a helyre amiben voltam.

A bár pulton egy 40-es évei elején járó férfi ült, a szemére egy jeges zacskót szorított. Lese tagadhatta, hogy kinek a vére. Sötétszőke haja ellenére, úgy fénylett szürke szeme, hogy azonnal tudtam, ő John bácsi. Edmund nagybátyja. Athéné fia. 

A casinó be volt zárva. A redők le voltak húzva. Az egyik póker székhez egy lány volt kötözve. Ingrid. Előtte Edmund állt. 

- Mégis mi a francot akarsz tőlem?! - hörögte Ingrid.  

- Először is kérj bocsánatot Johnathantól amiért behúztál neki. - mondta jó kedvűen Ed. 

- Azt lesheted. - szegte fel a fejét Ingrid. - Hogy maradhattál életben?! Láttam, hogy meghaltál! Nem volt pulzusod!

- Erre is kifogok térni, drága húgocskám, ha majd nem leszel egy időzített bomba. - támaszkodott neki a kezével, Ingrid székének a karfájának.
- Inkább beszélj, mielőtt megint sikerül kioldoznom ezt a kötelet és ezúttal nem más valakire bízni az elintézésed.vagy Johnathanra támadni. Úgy is kézre esik a nyakad. - mosolygott gonoszan. 

Edmud viszonozta a mosolyt. 

- Talán megérthetjük egymást. - mondta. 

- Különböző oldalon játszunk. De ha átakarsz állni Kronosz oldalára szívesen szólok neki, úgy is jelentenem kell, hogy élsz. - mosolygott még mindig Ingrid, nem tudom, hogy bír Ed abba a szempárba nézni.

- Nem fogod. - mondta magabiztosan Ed. 

- Miből gondolod?- fordította oldalra a lány a fejét. 

Az ujjai hátul szorgosan jártak a kötélen. 
Edmund szemében a hullámok össze csaptak. 

- Abból, hogy Jackson vagy. 
A lány felmordult. 

- Sok minden vagyok, de Jacksonak nem mondanám magam. 
A kötél kibomlott. A lány kezei azonnal Edmund nyakára kulcsolódtak. Előrébb léptem egyet, de nem vagyok itt valójában. Ed elkapta a lány kezét, jó erősen megragadta és egyetlen mozdulattal a földhöz vágta Ingridet, hiába volt Ingrid erős, Edmund sokkal erősebb volt nála. A lány hangos koppanással a földre esett. Az ajka felhasadt. 

- Hogy... Hogy... Lehetsz... Ennyire erős?! - emelte fel a fejét. Az ajkából valósággal dőlt a vér. 

- Ennek sok köze van ahhoz, hogy feltámadtam. - felelte vidáman Ed. 

Ingrid kiakarta lökni Edmund alól a lábát. De a fiú tized másodperc alatt mögötte termet, mint egy pille könnyű újszülöttet, úgy emelte fel Ingridet és vágta a falhoz. A vízvezetékekből víz tőrt elő, ami oda fagyasztotta Ingrid kezét és lábát a falhoz. 
A lány szeme villogott, akár egy kiéhezett vadállaté, akit kelepcébe zártak. 
- Tudod, hogy élhetek? - állt meg tőle 2 méterre Edmund. 
Ingrid próbálta kiszabadítani a kezét, de nem bírta megolvasztani a jeget. 

- Ez... nem tudom... irányítani... nem tudom irányítani! - bámulta haragosan Edet. 
- Korlátozlak. Tudod. A vér. 

- Mi történt veled? Mért vagy ennyire erős?! 

- Hádész. És a démonom. Ők történtek velem. A démonom felajánlotta a szolgálatát Hádésznak, aki arra kérte, hogy tegye lehetővé, hogy feltámadjak. Ezért a démonom megszegte az ősi szabályokat, Hádésszal együtt és átruházta rám képességének egy részét. A szuper erőt, a szuper gyorsaságot és a teleportálást. Izzy megérezte a csalást, de nem kötötte az orromra. Így az elmúlt 4 hónapban ezen dolgoztam. Egész jól haladok vele. 

- Aha... tehát csak Izzy tudja, hogy élsz. Meglepetést akarsz kelteni, hirtelen akarsz feltűnni a háborúban, hogy esélyed legyen.  Akkor minek fedted fel a titkodat előttem? - ráncolta össze a szemöldökét.

- Mert a húgom vagy. És az anyámnak van egy titkos vágya. Még pedig az, hogy a család ne váljon szét. Te is a családhoz tartozol. 

- Nem. 
- Jackson vagy. 

- Nem! Az apám...

- Az apád Percy Jackson. Irányítod a vizet, a jeget, a havat, kiszívod az emberekből és a növényekből a vizet... és még valamire képes vagy. 
- Nem is hasonlítok...

- Ó dehogynem. Teljes mértékben hasonlítasz Percyre és Annabethre. A víz irányítása, és az amilyen gondosan készíted elő a barátaim megölésére vonatkozó terveket olyan pontosan mintha maga Athéné csinálná. Ahányszor tervezel, a szemed előtt statisztikák, hajlás szögek és számok jelennek meg. 
Ingrid az ajkát harapdálta, zavarta, hogy a bátyjának igaza van. 

- Tudod mi a te Hübriszed? - lépett közelebb hozzá Ed csupán egy karnyújtásnyira volt Ingrid arcától. 

- A dühöm. A gyilkolás vágya. - felelte Ingrid. 

- Nem. - rázta meg a fejét. - Hogy nem hiszed el milyen Kronosz. Az elmúlt két hónapban a tervét tanulmányoztam. Amit nem kötött az orrodra, ahol mindig kiküld a teremből. - Edmund előre nyúlt és megérintette Izzy vérvörös vérét. - Tudod mit tervez? Tudod mi lesz, amikor legyőzni az isteneket? 

A lány halkan felsikoltott, a szemében hitetlenkedés csillogott, majd az egész teste remegni kezdett, mintha lidérc nyomás gyötörné. Aztán nem bírta tovább, a jég megrepedt körülötte, Ingrid Edmund lábai elé zuhant. A tekintetét a földre szegezte. 
- Jól láttad. - mondta Ed sajnálattal a hangjában. - Hagyni fogja a szörnyeinek, hogy széttépjenek téged. - törölte Ingrid vérét a pólójába.

- Ő... nem... - remegett Ingrid hangja - Nem tenne ilyet.... velem... - emelte fel az arcát. 
Leesett állal bámultam a jelenetet. Ingrid szeméből könnyek folytak.
Edmund megtörte őt. 
Edmund előhúzott egy kést, majd megvágta a kezét, vér csörgedezett végig leengedett csuklóján  és leguggolt Ingrid elé.  

- Hazudsz... - mondta Ingrid. 
Edmund mintha pont erre a válaszra számított volna az imént elvágott kezével megérintette Ingrid kezét. A lány csak maga elé meredt. Majd letette a padlóra a fejét és keservesen sírva fakadt. 
- Tudtam, hogy képes vagy rá. - mondta szomorú szemekkel Edmund, hogy tudta sajnálni Ingridet, hiszen megölette. - Tudtam, hogy te is akárcsak én érzed az emberek vérében, hogy ki mond igazat, és ki hazudik. Jól érzed, hogy igazat mondok. 
- Honnan tudod, hogy tudtom irányítani a vért? - kérdezte a lány fojtott hangon. 

- Ez maradjon meg az én titkom. 

- Mit fogsz velem csinálni? Miért hoztál ide, azon kívül, hogy megtörj és felnyisd a szemem. 

Edmund szemei élénken ragyogtak. A fájdalom látszott bennük.

Felemelte Ingrid fejét. 
- Bízni akarok benned. - mondta. 

- Miért?
- Már mondtam, a családom miatt. Miattad. 

- Mért foglalkozol velem? - emelte meg Ingrid a kezét, egy kétségbeesett haldokló mozgása volt ez. Nem az a magabiztos Ingridé akit én ismerek. 
- Mert nem választhattál sorsot. 

- Hiába fog megöletni Kronosz, inkább harcolok az ő oldalán, mint a tieden. - tette Edmund nyakára a kezét, majd azonnal vissza ejtette maga mellé, tudva, hogy Edmund egy pillanat alatt leszereli. - Most mit csinálsz velem?

Edmund letörölte a húga arcáról a könnyeket. 

- Elengedlek. 
Ingrid tátott szájjal bámulta Edet, ahogy én is. 
- Holnap vissza viszlek az USA-ba. 
- Miért?! Kronosznak... 

- Ez már rajtad múlik.
- Sutba vágod a titkodat, azért, hogy viszonozzam a bizalmad?! Mindent felteszel... miattam?!
- Igen. 

Remélem kellő meglepetést okoztam.