Nincs is jobb érzés, mint a tudat, hogy már csak ezt a napot kell túlélni és őszi szünet. Szerencsémre masszív kettesre álltam angolból, németből, spanyolból, bioszból meg még sok mindenből, kémiából és mitológiából ötösre, matekból és fizikából hármasra. Földrajzból valahogy összekapartam egy négyest. 
Komoly erőfeszítés volt ezt a napot túlélni. 

Fizika tanár a negyed évet egy téma záróval zárta. Szerintem viszonylag könnyű volt. Hall mellettem csendben végezte a számításokat. A lapot nézte a szemét össze-vissza kapta, maga elé mormogott valamit. Ő volt az első aki beadta a dogát. A tanár nő azonnal kijavította 100%-os ötös mint mindig.

A második óra tesi volt. Mr. Adams szerencsére játékot tervezett be mára. Kidoboztunk, szerencsémre Hallel voltam egy csapatban.

- Hall.

- Igen? - ugrott el az egyik labda elől.

- Hogy tudsz 100%-os dogát írni?!
- Ha számolok akkor a betűk, a számok, minden elkezd előttem mozogni és egyszerűen látom mi lesz a megoldás. Az alkatrészekkel is hasonlóan vagyok. Például Hank. Nem építettem bele beszéd funkciót, de elég megérintenem és tudom mit gondol, beszélnek hozzám, minden technológia. - egy labda majdnem eltalálta.
A szeme sötéten felvillant. 
Vártam, hogy szokásához híven lobbanékony természete megjelenjen, de csak duzzogva káromkodott magában. 

Különös... Hall mindig tündököl tesin, nagyjából ugyanannyira, mint Michael. De most... teljesen kezdi elveszíteni önmagát. 

Ebédnél a páholyban üldögélő Susanéket figyeltem. A hét végzős hevesen gesztikulálva mosolyogva beszélgetett. 
Ha vezér akarok lenni... akár mennyire is nem akarok. Akkor valahogyan velük is beszélnem kéne. 

- A páholyba csak végzősök ehetnek igaz? - néztem Corára. 

- Aha. A kilencediknek, a tizediknek és a tizenegyediknek nincs ott semmi keresni valója. 

- És ha valaki beszélni akar velük?

- Mit tervezel abban a Hádészos fejedben? - gyanakodott Cora. 

- Mindjárt meglátod. Vicces lesz. - mosolyodtam el. 

Felálltam a tálcámmal együtt és egyenesen a páholy felé mentem. Cora, Hallie, Annie, Michael és Johnny döbbent, hitetlenkedő pillantását a hátamon éreztem. 
A páholy lépcsőjére fel léptem és le tettem a tányérom Susané mellé. 
Az ebédlő szokásos hangzavara megszűnt. Mindenki engem bámult. Egyedül a tanárok ettek, mintha nem is történt volna semmi. 
Kivételesen nem zavart, hogy mindenki engem nézett. Kicsit még tetszett is. 

Susan felpillantott rám. 

- Ide ülhetek? Jó lenne, ha egy kicsit veletek az érettebbekkel is megbeszélhetném a dolgokat. 

- Ez a páholy. - mondta Susan, az arca mint mindig kifürkészhetetlen volt. 

- Dobd le magad. - szólalt meg az asztal másik oldaláról Emily. 

Susan rosszalló pillantást vetett rá. 

- Ne nézz így rám. Ő mondta, hogy "érettebbek vagyunk". - macskakörmözött a levegőbe. 

- Attól függ mihez képest. - mosolygott rám melegen Rose. 

Mély barna szemei, amelyek színben szakasztott olyanok voltak mint Joeé, teljes mértékben különböztek tőle. Joe szeme jeges és pont olyan mint egy szellem. Roseé pedig meleg és vidám, de csalókán csillog. 

-Na gyere. - folytatta. - ülj le. 

Elmosolyodtam és ledobtam magam Kevin és Susan közé. 

Emily körbe pillantott az ebédlőben és megbökte a könyökével a neki jobb oldalán üli Diát, aki zenét hallgatott a kék színű fejhallgatójából. 

- Mi a franc van?! - mondta bunkón, miközben a nyakába rángatta a fejhallgatót. 
Dia felmérte a terepet, felvont szemöldökkel rám pillantott, majd a csendben minket bámuló tömegre. 

- Mi van? - mondta hangosan. - Tudjuk, hogy szar a menza, de ma rántott hús van. Lehet tömni az agyatlan fejeteket. 

Kis híján kirobbant belőlem a nevetés. Az ebédlő azonnal folytatta a nyüzsgést. 

- Te meg mit akarsz? - förmedt rám Dia, ég kék szemében valóban villámok gurultak és villantak fel. 

Meg se bírtam nyikkanni, kezdeti bátorságom azonnal eltűnt.

- Diana. - csattant Rose hangja a húgán. - Fogd vissza magad.
Dia felmordult és vissza akarta tenni a fejére a fejhallgatót, de hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam.
- Diana, Artemisz római alakjának a neve. - mondtam. 

Dia szeme rám tapadt. 

- Igen. Anyám tiszteletből ragasztotta rám. És a nagybátyámnak, Jason Gracnek, Jupiter fiának is volt némi beleszólása az ügybe. - a hangjában szemernyi tisztelet sem csengett. A szavai dühvel voltak tele és rengeteg menőzésel. Edmund sorai visszhangot vertek a fejemben. "A legképmutatóbb"-nak titulálta Diát. Ha mindez igaz, kíváncsi lennék milyen valójában ez a két lábon járó megtestesült menőség. 

Dia visszatette a fejére a fejhallgatót. 

Vicces, hogy Ed pont azt mondta, hogy az Angelo hármas olyan mintha nem lenne rokonságban egymással. Szerintem pont, hogy sok mindenben hasonlítanak egymásra. 

- Ne figyelj rá. - mondta melegen Rose. - Mindig ilyen. 

- Mégis a legjobb barátunk. - húzta meg az üvegét Emily. 
Joe hideg szemekkel rám nézett. 

Olyan furcsa, hogy rokonok vagyunk... 

- Na és mit akarsz tőlünk? - mondta Joe tettetett érdeklődéssel. 

- Beszélni. - nedvesítette meg a kiszáradt számat. 
- Hát azt sejtettük. 
- Joe... - sóhajtott fel Rose. 

- Húgocskám Diát megpróbálhatod fegyelmezni, de én a bátyád vagyok, úgyhogy meg se forduljon a fejedben, hogy engem is így kezelsz. - pillantott fagyosan Rosera, majd visszafordult felém. - Szóval? 

A táborban Joe egyáltalán nem ilyen volt, a maga módján még kedvesnek is mondhattam volna ott. 

- Mért vagy ilyen? Ennyire lekezelő? - kérdeztem halkan. 

Kevin mellettem feszengeni kezdet. 
- Ilyen a természetem. - mosolyodott el gonoszan.

- Ezt igazolhatom. - morogta a jobb oldalamon Susan.

Körbe pillantottam a végzősök hadán és úgy döntöttem, hogy itt az ideje használni egy kicsit a viszály képességem. Egy pillanatra lehunytam a szemem, amikor kinyitottam csak úgy áramlottak hozzám a érzelem hullámaik. 

Susan: a düh Joe iránt csak úgy lobogott benne, de megkeseredés nyomta a szívét, amit én Edmundnak tudtam be. 

Peter: Nem figyelte az eseményeket, de nem is észlelte maga körül a világot, teljesen elvolt veszve a gondolataiban. 

Kevin: szégyen, határozottan a szégyen áradt belőle. Nem szereti amikor a barátja, Joe így viselkedik. 

Emily: Az önelégült vigyor ült a képén, várta, hogy kirobbanjon a balhé. Annyira emlékeztet ebben Clarissera. 

Rose: A lány tekintetéből arra következtettem, hogy neheztel a testvéreire, ám egyáltalán nem ez jött le az érzelmeiből. Segíteni akart nekik, megérteni velük, hogy ő nem csak egy csinos pofi, amit én tapasztaltam is a párbaj során, végül is nem hiába őt küldte Charles nem pedig Joet vagy Diát. 

Ha már náluk tartunk Dia: A felszínen egyértelműen a szigor, a menőség, a lázadás és a leszarás uralkodott. Ám a felszín alatt. A zenére fókuszált. Álmodozott. A képet nem láthattam, de érezhettem, lágy volt puha, de menő. Lehetséges, hogy egyedül a menősége nem képmutatás?

Joe: Fortyogott benne a düh és a megvetés, mind a kettő rám irányult, kicsit neheztelt Susanre is de a fő érzelemének befolyásolója én voltam.

Hangosan felnevettem. Nem volt tervem, de ezt súgták az ösztöneim. A társaság láthatóan megzavarodott. Peter most először nézett rám, a szeme kíváncsian fénylett. 

- Mi olyan vicces? - kérdezte

- Őszintén? - mosolyogtam még mindig - Ti. 
Joe hátra hőkölt és lehúzta Dia fejéről a hallgatót. A lány már nyitotta is volna a száját, hogy méltatlankodását kinyilvánítsa, de a döbbent arcokat látva inkább gondolkodva tanulmányozott engem. 

- Miért is? - kérdezte okoskodó leplezett érdeklődéssel Susan. 

- Ez a nagy szigor. Ez a nagy viszály. - néztem bele mindegyikőjük szemébe. - Olyan mókás. Egyik neheztel a másikra, a másik segíteni akar neki, a harmadik igyekszik leszarni mindenkit, a negyedik meg megkeseredését próbálja elnyomni. Hát nem mókás? - a szememmel egyértelműen megüzentem nekik, hogy alaposan fontolják meg mit mondanak. 
A végzősök másodpercre pontosan egyszerre nézetek Susanre. 

Lehet, hogy Edmund alábecsülte a nővérét, határozottan úgy tűnik, hogy míg a fiatalabbak körében Edmund volt a nagy ész, az idősebbeknél ezt a szerepet Susan játssza. 

A lány mégis sok mindenben különbözött az öccsétől. Míg Edmund alapból meleg és kedves tekintetű bölcsességgel. Addig Susan hideg, szinte merevnek és érzéketlennek mondanám, ha nem beszéltem volna már vele kisebb társaságban. 

- A minden napjainkat én nem mondanám mókásnak. - felelte a lány hidegen. 
Peter arcán gúnyos mosoly jelent meg. Zöld szeme a nővérét figyelte és megtámaszkodott az asztalon. 

- Ugyan már. - mondta még mindig mosolyogva. - Drága húgom. Igaza van. A viszály köztünk mindig is jelen volt. Pláne, hogy az öcsénk meghalt. 

Joe szeme dühösen rám villant, de elhatároztam, hogy nem fogok megijedni. Hiszen Kronosz azt mondta én vagyok a legerősebb, talán ezt az egy dolgot nem árt tőle megtartanom. 

- Az én célom az, hogy Kronoszt legyőzzem. Viszont egyedül képtelen vagyok rá. - mondtam. 

- Kérj segítséget Hádésztól. - felelte féloldalas mosollyal Joe. - Apuci elkényeztetett lánya kérésére biztosan azonnal pattan. - a hangja tele volt gúnnyal. 
Az állkapcsom megfeszült. 

- Sok mindent mondanék az életemre, és apámra, de, hogy elkényeztetett arról szó sincs! - mondtam keményen, egy kis éllel a hangomban. 

- Szerintem igenis elkényeztetett. - fúródott a lelkembe a tekintete. - Hiszen felnevelt téged tisztességesen, mint egy apa. 

- Akkor Nico di Angelo is beállhat mellém a sorba. Az apádnak jobb sorsa volt mint nekem Joe di Angelo. - a szemem sötéten felvillant.

- Az apám megjárta a Tartaroszt. 

- Ma már ez nem nagy szó. Értesüléseim szerint Percy Jackson és Annabeth Chase is megjárta. Én elvből kerülöm azt a helyet, főleg, hogy 27 éven keresztül ott kellett büntetnem a lelkeket. 27 év elég volt belőle. 

- Pontosan továbbra is ott kéne lenned és a lelkeket fegyelmezned, mégis itt vagy. Ki miatt is? - élvezte a helyzetét. - És milyen feladat miatt is?

Levettem a kezemről a gyűrűt és az ujjaim között kezdtem el forgatni, jól tudtam, hogy itt nem eshetek neki Joenak. 
- Kronosz. Mondjuk ki nyíltan. - őriztem meg annyira a méltóságomat, hogy elmosolyodjak - A feladatomat nem teljesítettem még is meghalt egy ember. De szerencsére Ingrid nem fért Susan, Peter vagy a fiatal Lucy közelébe. Igazán szívszorító lenne, ha a Jackson család nem vinné tovább a hír nevet. Vagy talán pont ezt akartad Joe? - övön aluli ütés de megérdemli. 

- Én nem... - kezdett el védekezni. 

- Pedig ez egy elég kényes téma a jelen lévők közül minimum három ember számára. Könnyen félre érthető az az önelégült mosoly a szádon. - villantottam rá egy együtt érző mosolyt. 
Kevin mellettem magában kuncogott. 
Susan az ajkát harapdálta. Peter szeme nevetett. 

- Semmi ilyesmire nem gondoltam. Valóban szörnyű ami Edmundal történt, de gondoljunk csak bele, ha te nem támadtál volna fel lehet, hogy még mindig élne. 

- Erősen kétlem, Izzy feltámadását elég tisztán láttam. - mondta Peter. 
Joe egy sötét pillantást vetett rá. 

- Ha megbocsátotok. - állt fel a tálcájával az asztaltól. 

Susan utána bámult. 
- Nem rossz. A bátyámat még senki sem tudta így a földre küldeni a szavakkal. - bólintott elismerően Dia. 
- Viszont Joet ismerve visszafog vágni. - bámulta még mindig a kifelé tartó fiút Susan, mikor Joe eltűnt felém fordult. - Veszélyes dolgot akarsz végre hajtani Isabell, jobban kéne ügyelned kire támadsz rá, nem bölcs dolog Joe di Angelot választani ellenfélként. 

Kimért stílusával rettenetesen emlékeztetett Athénéra. Sem az istennőt, sem a gyermekeit nem kedveltem soha. Felsőbbrendűség uralkodott minden egyes mozdulatukból és minden egyes szavúakból. 

- Szerintem rohadt jól csinálta. - vigyorgott elégedetten Emily. - Néha, a nagy utazó is megérdemli, hogy valaki helyre tegye. 

- Viszont igaza van Susanek is. - mondta halvány mosollyal az arcán Rose. - Vissza fog vágni. 

- Nyugi, ennyire nyíltan nem fog legközelebb rád támadni. - veregette meg a vállam Kevin. 

Most szólalt meg először. A szeme játékosan, pimaszul csillogott. 
Emily a második fogását kezdte el enni, amikor lányosan felsikkantott és ellökte magától a tálcát. 
A zöldségen egy poloska volt, igen a bogár. 
Kevin elkezdett nevetni. Emily morgó hangot adott ki, a szeme olyan volt mint az anyjáé, valósággal vérben forgott. 

- KEVIN... - csikorgatta a fogait. 

- Ó óóó! - sápadt el a srác, majd kilökte maga alól a széket és iszonyatos sebességgel elkezdett menekülni. Emily utána rohant.

- Ha egyszer utol érlek Kevin Stoll esküszöm, hogy kibelezlek! - ordította. 

- Ahhoz előbb utol kell érned. - kiáltott hátra a válla fölött Kevin.

Hát... Ednek igaza volt, ezek tényleg nagyon érdekes kapcsolatot ápolnak egymással.

Az utolsó négy ember (Susan, Peter, Rose és Dia) akik velem maradtak a hasukat fogták a nevetéstől. 

- Ez teljesen normális? - kérdeztem. 

- Liberék és Kevin a legnagyobb gazfickók. - bólintott Dia. 

- Szóval ti vagyok az "érett" végzősök. - nevettem fel. 

- Nem hiába mondta Emily azt amit. - vonta meg a vállát Rose. 
- Tessék. - nyomott a kezembe egy cédulát Susan. - Ha érdekel mi a véleményem minderről, gyere el a megadott helyre holnap. Jöttök? - pillantott a többiekre. 

- Aha. - léptek le a tálcáikat kivéve a konyhásoknak. 

A cédulát megfordítottam a kezemben. Egy cím volt rajta.

Metropolitan Könyvtár 

14:00

De mi köze van ennek az egésznek a nagy könyvtárhoz....

Remélem tetszett, főleg, hogy eddig az idősebbeknek sok köze nem volt a történethez. Következő rész kedden jön.