Este nagyon furcsát álmodtam. Egy pipacs mezőn álltam. Mellettem az alvilág egyik folyója csorgott higgadtan Tartarosz szíve fel. A pipacs mezőn sétálgattam. Boldog voltam. Fel le ugráltam a virágok között. Olyan kellemes volt. Az illatok, a hely. Úgy éreztem, mintha minden rendben lenne. Szét terültem a pipacs árban. 

Nevetés ütötte meg a fülemet. 
- Felicity?! - húzódott mosolyra az arcom. 
- Izzy! - ugrott a nyakamba. 

Ugyanúgy 11 évesnek nézett ki, mint a küldetésen. 

- Hát ez szörnyű. - hallottam egy cukkoló hangot a hátam mögül. - Ti ketten itt ölelkeztek és engem meg mindenki le szar. 

- Szervusz Carlos. - néztem a beképzelt Árész kölyökre. 

- Miss. Young. - hajolt meg. Vörös haja félhosszúra nőtt. Eléggé elevennek tűnt, pedig jól tudom, hogy ők még 30 évvel ezelőtt meghaltak. - Megváltoztál. - mért végig mosolyogva.

- Mit keresek itt? És ti? - kérdeztem. 

- Tudod - fogta meg a kezem Felicity és húzott fel a földről. - Valaki beszélni szeretne veled. 

- Ki? - vontam össze a szemöldökömet. 

- Ugyan már Sápadtság hercegnője, kinek van köze a pipacsokhoz? - karolt át Carlos, ami elég viccesen nézett ki, főleg, hogy én minimum 30 centivel magasabb voltam nála. 

- Hüpnosz... - feleltem. - Mért akar engem az alvás istene látni?

- Ezt inkább tőle kérdezd meg, minket csak Hádész kért meg, hogy vezessünk hozzá. - mondta most Felicity. 

- Rendben. Akkor menjünk. 

Felicity és Carlos egy barlangba vezetett, nem emlékszem, hogy valaha is jártam volna Hádész Birodalmának ezen részén. A sötétben mindenféle színes lámpások adtak némi fényt. Amúgy teljesen sötét lett volna. Az egyik helyen némileg világosabb volt. Középen egy arany színű ágy állt. Benne egy isten húzta a ló bőrt. Fehér szakállával és hajával a mikulásra emlékeztetett. Aki éppen nyári álmát alussza mielőtt kiszállítaná az ajándékokat a gyerekeknek. 
Felicity közelebb tolt az ágyhoz, majd biztatóan bólintott. 

Óvatosan megráztam az isten vállát. De nem ébred fel. Kicsit erősebben megismételtem a mozdulatot. De még mindig az igazak álmát aludta. Körbe pillantottam a helységben, amikor megláttam egy tányér szerűséget. Megfogtam és tiszta erőmből a földhöz vágtam. 
A fülem méltatlankodását egy éles fájdalommal jelezte. Felicity a fülére tapasztotta a kezét, Carlos csak pislogott párat, majd gyors ásításba kezdet. Hogy az isten jelenléte, a pipacs mező miatt, vagy csak mert bedugult a füle, az rejtély. 

- Ébren vagyok! - kiáltotta Hüpnosz, felpattant és körbe pillantott. - Na végre! - vett észre. - Mi tartott eddig! Mért kell nektek kamaszoknak hajnalig fenn lenni, mért nem tudok 10-kor mint minden normális ember aludni menni?!

- Egyáltalán nem akarok bunkó lenni. - kezdtem. - De ön aludta az igazak álmát az ágyában, miközben én itt álltam.  

- Folytasd csak nyugodtan és biztosan nem segítek neked. 

- Segít? - vontam fel a szemöldökömet. - Ugyan miben, a kialvatlanságban? - céloztam az iskolára. 

- Jó éjt. - pillantott rám Hüpnosz. - Ha nem kell a segítségem távozz ahonnan jöttél! 

Felicity parancsolóan rám nézett és azt tátogta kérjek bocsánatot. 
- Jó... - néztem a lányra. - Bocsánat, segítene? - fontam össze magam előtt a kezemet. 

- Mindjárt más. - nyújtózkodott álmosan az isten, majd csettintett egyet. 

A lámpák azonnal kigyúltak, egész otthonos volt a hely. Úgy nézett ki mint egy normális lakás, ahol a mosdót leszámítva minden egy helységben van. Az egyedüli furcsaság az a konyha pulton található üvegcsék voltak, amik inkább hasonlítottak elixírekre, mint gyümölcs szörpökre. 

- Az elmúlt pár hétben egy nagyon érdekes lány látogatott meg. Először azt hittem az Olimposz oldalán áll, hiszen annyira hasonlított az apjára. De tévedtem. Valami Irana, vagy Ingovány... Iszonyat... Nem biztos nem, Irén! Nem, nem!

- Ingrid? - kérdeztem óvatosan. 

- Igen! -csapta össze a tenyerét. - Nevek terén sose voltam jó, a saját gyerekeimet is össze keverem nem, hogy másét! 

- Ingrid itt járt?! - tértem a lényegre. - Mit akart?!

- Azt kérte keverjek ki neki bizonyos Elixíreket. Volt benne méreg, meg a tudat módosító egyik alapanyagát is megvásárolta tőlem kilo számra. Tegnap megint visszajött, ám ezúttal nem fogadtam őt, viszont a lány meglopott engem, míg nagy gonddal tettem rendbe az ágyamat. - ezen a ponton majdnem felnevettem, de sikerült megnevelnem magam, biztos, hogy nem éppen akkor töltötte 24 órás sziesztáját. - A lány elvitte az egyik fő varázsporomat.

- Por?! Csak ennyi? - döbbentem le. 

- Tudatlan halandó. Ez a por, ugyanaz a por, amit nálatok az Álom manó használ. Ha rossz kezekbe kerül, egy embert, vagy egy családot, egy egész házat, várost vagy akár a világot elaltatja. Ha túl sokat használ fel, örökké mély álomba szunnyadnak az áldozatai, ne hidd, hogy nem történt már meg, mit gondolsz honnan jött a Csipkerózsikás sztori?! 

Az isten szeméből láthatóan minden álom kiveszett. 

- Jó.. De mit tehetnék én?

- Szerencsére nem vitte el az egész port, és a fiaimat már rá állítottam a keresésére. De félek, hogy a közelgő háború miatt lopta el Irana.

- Ingrid. 

- A ki? 

- Tudja... - motyogtam.- A lány aki ellopta a ... porát. - de fura ezt kimondani...
- Á, igen! Attól tartok tervez valamit a vén Idővel. Ezért készítettem egy ellen mérget amit szeretnék neked adni. Ez 72 órára mentesíti az álompor hatását. 

- Miért adja nekem? - kérdeztem értetlenül. 

- Mert tudom, hogy Edmund téged választott ki. 

- Tudja, hogy Edmund él?! - kerekedett el a szemem. - Honnan?

- Az álmok Izzy. Edmund üzletet kötött velem, hogy a barátai elől minden álmot, amiben ő szerepel tüntessek el. Persze előfordulnak néha hibák. 

- Amikor Hall Shanghait látta az álmában. - jutott eszembe.

- Igen. A szérumot tedd el. Nem tudom mikor készülnek lecsapni, de ha késztetést érzel arra, hogy elaludj, pedig aludtál rendesen csak húzd meg. Ne feledd, csak egyszer lehet felhasználni. 

A barlang és vele együtt az isten halványulni kezdett. Felicity mosolyogva bámult engem, akár csak Carlos. 

- Még csak most találkoztunk. - mondtam halkan. 

- Mi itt leszünk. - mondta Carlos. 

- Hős leszel. - csillogott Felicity szeme. 
- Sajnálom... - lett könnyes a szemem. - Sajnálom, hogy miattam haltatok meg. 

- Nem tehetsz róla. - emlékeztetett Felicity. 

- Vigyáz magadra Izzy, és ne felejtsd el - kiabálta Carlos. - Az átok még mindig rajtad van! Erisz nem vonta vissza!

Arra keltem, hogy valaki rázogat. 

- Kellj már fel. Úgy csinálsz mint Hüpnosz! - mondta monoton hangon Hall. 

Ha tudná, hogy most látogattam meg álmomban.... 

- Mivel kezdünk? - kérdeztem. 

- Tesi. Siess! Még mitológiára is be kell adnunk azt a hülye 10 oldalas házi dogát. 

- Jól van na! - keltem ki az ágyból. 

Gyorsan felöltöztem és a hajamat kivételesen összefogtam. 

Semmi kedvem nem volt, megint az idióta Breddel kezdeni a napot. De nem volt sok választásom. Ma még egy szakkört is túl kell élnem vele. 

Tesin valami kiesett a pulcsim zsebéből, amikor ledobtam magamról. 

Felkaptam a műanyag... fiolát... de hisz ez a szérum! Még, jó, hogy nem tőrt el. 
Magamra kaptam a futó shortom, a suli egyen pólóját, a szérumot pedig elsüllyesztettem a pulóverem zsebében. 

Mr. Adams ma kitalálta, hogy kosarazzunk. Egész könnyen ment, ahhoz képest, hogy nem vagyok nagy kosaras. Hallievel úgy játszottunk, mint ha mindennap ezt csinálnánk. Láttam a mozdulatából mikor akar passzolni, megtaláltuk azt a kis lyukat, ahol nem fogott minket a másik csapat. 

Michael egyre lassabban mozgott. 

- Mi az Michael? - kérdeztem amikor mentünk vissza az öltözőbe. 

- Semmi. - rázta meg a fejét. - Csak naaagyooon - ásított bele a mondatba. - Álmos vagyok. 

- Csak a suli teszi. - vágta rá Hall. - Úgy is lesz egy bioszunk, azon jót aludhatunk. 

Hall tévedett. ugyanis a szörnyünk, esetünkben Mr. Ganden egy röpivel lepett meg minket, hát nem ez lesz életem legjobb ajándéka... Ha kettes lesz lenyomok egy öt perces öröm táncot. 

A mitológia tanárt, aki valamilyen csoda folytán ugyanaz maradt mint eddig, emlékeztető: a szuper helyes pasi, akibe minden csaj bele van zúgva, azaz Mr. Palmer. Őt nem bűntette Hall azzal, hogy alszik az óráján, sőt úgy figyelt kivételesen, mintha matekon lenne. Csak ebéd szünetben tudtunk volna valamennyire aludni. Letettem a kajám Coráék mellé. Annie az asztalra támaszkodva aludt. Cora az alvás határán volt. 

- Veletek meg mi van? Mindenki hulla.

- Én a suliban mindig álmos vagyok. - mondta Hall. - Ráadásul ilyenkor már legalább egy órán aludni szoktam. Alvás hiányom van. - magába tömte a kaját, majd letette a fejét az asztalra. - Ébresszetek fel, ha becsöngettek. 

Körbe néztem az étkezőben. A legtöbben ásítottak. A páholyban, ahol a végzősök ültek Susan Joenak dőlve aludt, a kezében a villáját szorongatva. 
Lassan én is elkezdtem ásítani egy nagyot. Mrs. Soler, a fúria. Sötéten nézett szét a diákokon. A tekintete maga volt a mély Tartarosz.

Felálltam, mire Cora álmosan megszólalt: 

- Izzy hová mész?

- Csak eszembe jutott, hogy kérdezni akartam valamit a kémia házival kapcsolatban. - hazudtam

-  Nem is kaptunk kémiából leckét. - mondta lassan Michael, a testvére most esett fejjel a kajájába. 

- De szakkörön igen. - de jó, hogy a bandából, csak én járok kémia szakköre. 

- Megaira... Illetve tanárnő. Jól érzi ma magát? - léptem oda érdeklődve.

- Nem Izzy... egyáltalán nem. - felelte először, úgy mint amikor odalent tanított. - Nézd csak őket, mintha... - a feje furcsa szögben megállt, majd a tanárnő állva elaludt. 

- Mi a... MEGAIRA?! - érintettem meg az arcát. 
Hirtelen nagy álmosság tőrt rám. Legszívesebben elterültem volna a földön, mint páholyban fekvő Emily. 

Az agyam vészjelzéseket küldött. 
Az egész suli alszik. Alszik.... A POR! Ingrid! Kikaptam a szérumot a zsebemből és felhajtottam. 

Azonnal tiszta lett az elmém. Az ebédlőben mindenki aludt. Hallie a földön terült el, az arcából ítélve életében talán először szépet álmodhatott, mivel mosolygott. Cora az asztalon aludt, akárcsak Annie, Michael és Johnny is, aki inkább a kajájában. A tanárok is kidőltek, egyedül körülbelül 15 tanár, köztük az igazgatóval. 

Előrántottam a kardomat. 

Az igazgatónő elvigyorodott. 

- Azt hiszed. - kezdett el megnyúlni a keze. - Hogy azzal a fog piszkálóval legyőzhetsz minket?! - hamarosan az egész teste, egy hatalmas pókká vált. 

- Arakhné... - hebegtem. 

- Nem csak én kedvesem. - mondta a szörny. 

A tanárok sorban elkezdték felvenni az alakjukat. 

- A két gorgó, Sztheinó és Eurüalé. - változott át a rajz tanárom, meg Susanék osztályfőnöke. - Khrüszaór. - az aranykardos fickó, Poszeidón és Medúza gyermeke, Pegazus testvére, sajnos olyan emberi mint bárki... - És még nap estig sorolhatnám. Főleg, a vendégeket. 

- A.. a.. miket? - akadt el a lélegzetem. Sosem féltem még ennyire. 

Az ablak betört és vagy 20 szörny sietett be rajta. A többsége küklopsz volt, de akadtak köztük Telkhinek is. 

- Remek.... - motyogtam a 35 fős sereget nézve. 

- Nincs esélyed Isabell Young. Apád ide küldte a fúriádat, hogy megvédjen, és ha az a makacs Hüpnosz nem adta volna neked a szérumot, te is aludnál, és te is az Alvilágban ébrednél fel, mint ők. - pillantott Susanre. - De így csak izgalmasabb lesz, vicces lesz végig nézni a szenvedésedet. Pasziphaé, légy oly kedves. - pillantott egy fiatalabb hölgyre. 
A szeme szúrós volt és valahonnan nagyon ismerős. 

A nő legyintett egyet, mire egy furcsa doboz bontakozott ki körülöttem. 

- Már tudom ki maga! - próbáltam elterelni a szörnyek figyelmét. - Maga az a nő akit megátkoztak, hogy bele szeressen egy bikába! Maga a Minotaurusz anyja! 

- Jobban szeretem amikor a varázserőmről ismernek fel. - mosolygott, pont úgy mint egy sorozat gyilkos. 

Arakhné a székeken átkelve igyekezett a páholyba. A gorgók Halliék felé igyekeztek. 

A kardom markolatával próbáltam betörni a dobozt, de meg se moccant. 

Nem hagyhatom, hogy elérjenek oda! Meg kell őket védenem... valahogy...

Pasziphaéra néztem. 

- Milyen érzés megszülni a világ legrondább gyermekét? - kérdeztem gúnyosan a nőtől. 

- Fel akarsz hergelni isten kölyök? - szórt szikrákat a szeme. 

- Igazából, nem, csak érdekel, hogy milyen egy.. hát érti.. engem is megátkoztak, de nekem legalább nem kell beleszeretnem senkibe...

- Borzalmas. - sóhajtotta a nő. - Főleg, hogy a férjem tehet az egészről, az ő bűnéért büntettek engem! 
Arakhné már csak pár lépésre volt Susanéktól.  

Nincs időm várni. 

A tenyeremre néztem. 

Rég nem használtam már a káoszt, ahányszor próbáltuk Kheironnal kezelni és az uralmam alatt tartani, mindig balul sült el. De, most nem szabad hibáznom. Felemeltem a kezeimet. És kiengedtem, egy ideig a doboz visszatartott minket, majd egy nagy csattanás hallatszott. A doboz szét repedt. Ijesztő látványt nyújthattam, a füst, most inkább masszára hasonlított, ami bekebelezte a szörnyeket. Először Pasziphaét szippantottam be, majd a volt matek tanáromat.

Arakhné Susanhöz ért és felemelte pók lábát, amiből egy kardnak az éle pattant ki, hogy átszúrja vele a lány mellkasát. 
- NE! - kiáltottam és felgyorsítottam a füstöt. 

Arakhné szeme riadtan megcsillant, majd elnyeltem őt.

Lehet, hogy van esélyem. A többi szörny felé tereltem a káoszt. 

Hallie szeme nyitva volt, kába volt és fáradt, de annyira futotta, hogy az egyik gorgót jól lábon rúgja. 
Elnyeltem őket is.
A testemben fokozatosan nőtt a fájdalom. De még vagy 20 szörny várt elnyelésre. Lehunyt szemmel próbáltam ellenállni a fájdalomnak és irányítani a szörnyekre a káoszt. Amikor kinyitottam a szemem, az egyik szörny Bredet akarta leszúrni, hiába utálom a srácot, nem hagyhatom, hogy így haljon meg. Felkaptam a szörnyet és eltüntettem.

Hall lassan ülő helyzetbe került a szeme ijed volt, meredten engem bámult. 

- Hagyd abba! - kiáltotta Peter a páholyból. - Hagyd abba Izzy! Bele fogsz halni! - felém lépdelt, de félő volt, hogy bármelyik pillanatban elaludhat. 

Gyengültem, ezt jól éreztem. A fájdalom vasmarokra fogott és nem eresztett.

Az utolsó 10 szörnyet is elnyeltem.
Sikítva térdre estem és visszafojtottam magamba a káoszt. 
- Mit csináltál?! - csattant fel Peter. 
Hall még mindig félelemmel teli szemekkel bámult engem.

A kezemre pillantottam, az erek mentén fekete csíkok jelentek meg, ívelő spirálokban akár az erek úgy ágaztak szét, a fekete masszára emlékeztetett. A bőrömhöz értem, de nem a káosz volt. Nem tudom mi ez. 

- Mint az álmomban. - motyogta Hall. 
-  Meg akarod öletni magad?! - guggolt le elém Peter. - Pont olyan vagy, mint Edmund volt! -  nézett bele a pupillámba, majd kezdte el megvizsgálni a kezeimet. - Mind a kettőtöknek, öngyilkos hajlamai vannak, az öcsémet nem tudtam megmenteni, de téged sem foglak tudni. - komorodott el az arca.

A testem sajgott. Olyan volt mintha belülről valami szét akarna tépni. 
- Lucy... por... Hüpnosz... - motyogtam. 

- Mi? - értetlenkedett Peter.
Utolsó erőmmel megérintettem a homlokát, Peter látta, mi történt, látta az álmomat, láttam a szemében, hogy sikerült megmutatnom, majd a testemből elszállt az erő és a földre zuhant volna, ha valaki nem kap el. A hideg padlóra került a fejem és bekebelezett a megnyugtató sötétség. 

Hali. Remélem tetszett vissza jelzést várok commentben. Következő rész szombaton lesz.