Ez egy rövid fejezet lett, sajnálom, hogy mostanában ritkán van új rész, de sokat kell tanulni. Nem ígérek semmit, de vasárnapra igyekszek új részt hozni! Ha valakit érdekel egy új PJ sztori, elkezdtem az Aranyvért.

A napok iszonyatosan lassan teltek, Edmund már három napja ki sem dugta az orrát Hallietől. Ebédnél egyedül ültem a pavilonba, direkt a tömeg után jöttem. Az egyik nimfa odajött hozzám és leült mellém. 

Felpillantottam rá. 

- Igen? - kérdeztem.

Letett elém egy tálcát. 

- Cora azt kérte, ezt adjam neked oda, és ezt. - vett elő egy üzenetet. 

Szétnyitottam a lapot. Gyorsan magamba tömtem azt a két falat kaját, majd felmarkoltam a tálcát és a gyengélkedőbe mentem. 

Odabent Edmund ugyanott ült mint három napja. felmordultam és leültem mellé. Egy ideig Hallt figyeltem. Az arcán a zúzódások kezdtek begyógyulni, egy nagy kötés volt a fején, és a karjain. Egy kicsit olyan volt, mint Emilynek amikor bokszol.
- Egyél. - toltam Ed elé a tányért.

- Nem vagyok éhes. - felelte.

Arébb tettem az ételt és leguggoltam elé, lazán megtámaszkodtam a térdén. De Ed szart a fejemre. Jó erősen beleállítottam a térdkalácsa fölé a könyökömet.

- Aú! - méltóztatott végre rám figyelni.

- Ne ostorozd már magad! Inkább egyél. Hányszor kell még elmondanom, hogy jól van? - de jó... kezdek úgy beszélni mint egy felnőtt...

- Akkor mért eszméletlen három napja?!
- Tudod a választ. - feleltem.

Edmund csak a szemeit forgatta. - A teste legyengült, sok vért vesztett, ezért ki kell pihennie magát.

 - Okos fiú... - gúnyolódtam.

- Most te komolyan?!

- Csak nézz magadra. - pattantam fel. - Itt ülsz három napja és várod, hogy Hall felébredjen. Igen, miattunk volt. - már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de folytattam - Szerinted én minden áldott nap a bocsánatodért esedezem? Nem. Mit akarsz, hogy felébredjen és az első szava az legyen hozzád, hogy mért nézel ki úgy mint ez a vámpírcsaj? - böktem magamra.

Edmund elmosolyodott, mire az én szám és mosolyra görbült, jól esett, hogy végre nem a negatív Edet látom.

- Meglepő, hogy ennyire kiismerted őt. - mondta még mindig mosolyogva.

- Nem értek az emberekhez Ed. - ültem vissza mellé. És felé emeltem a tálcát.... megint....
- De az anyáskodáshoz igen... - vette az ölébe a tálcát. - Ki küldte? Lucy? Peter? Susan? Vagy Cora?

- Cora. - feleltem.

- Fura, hogy nem Lucy. - vette a kezébe a villát és végre elkezdett enni. 

- Kheiron nem sokkal Hallie esete után elküldte kintre, Cora öccsével. 

Döbbenten felpillantott. - Kis mázlista, úgy mennék már egy küldetésre. De Kheiron a két évvel ezelőtti balhénk óta nem engedi.
Ravaszul csillogó szemmel rá néztem.

- Tudod... Van egy próféciám...

- Hallgatlak. - nézett rám ugyanazzal a vidám tekintetével. 

- Kheiron küldetésre akar indítani. Hall velem jön, majd ha felébred. Elkísérnél?

- Előbb a próféciát, Hófehérke. 

- Hófehérke?!

- Hát... ha rövidebb lenne a hajad és a feketén és a narancson kívül egy kis sárgát is viselnél....

- Utálom a citromsárgát. - vágtam rá.

- Attól még Hófehérke vagy. De kérem a próféciát.

Ledaráltam neki a szöveget, közben az arcát fürkésztem, de olyan gyorsan tömte magába az ételt, hogy kezdek kételkedni benne, hogy figyelt.

- Aha.. - mondta a végén. - Szóval... meg kell találnunk a vérmesterét, ha jól értem.

- Igen. Az lenne az első. Utána össze kell ugrasztanunk vele Kronoszt.

- Aki ezek szerint már él, vagy legalábbis éledezik. 

Gúnyosan rá pillantottam.

- Most elgondolkodtam, hogy tényleg Athéné unokája vagy e...

- Vagy mond el, vagy enged, hogy bizonyítékot szerezzek. - vágta rá. 

- Jó, jó! Van sejtésed ki lehet a vérmestere? - kérdeztem.

Edmund elhúzta a száját. - Pasz. Nem hallottam még róla... Kétlem, hogy félvér lenne. Egy isten sincs aki a vér istene lenne.

- Hogy találjuk meg? Ő vezet engem. Akkor nem neki kellene megtalálnia engem?

A fiú gondolkodva összeráncolta a szemöldökét. A pillantása Halliere esett. 

- Talán... a bátyám tudja ki az.

- Nem segít nekem. Megmondta. - ellenkeztem.

Edmund maga mellé tette a tálcát, mindent elpusztított róla, a gyomra egy nagyot kordult, hogy még éhes, de nem érdekelte.

- Petert leszámítva két embert... mondjuk őket embereknek, embereket tudok, akik segíthetnek. Athéné és a Szfinx... elég nagy tudást halmoztak fel mind ketten az elmúlt években, úgyhogy lehet, hogy tudják ki az, mamából... nehezen lehet kiszedni információt, de a Szfinxet egyszerű átvágni. 

- Tapasztalat? -  mosolyodtam el.

- Igen. - bólintott.

Felnevettem, Ed egy ideig furcsán nézett rám, de aztán ő is kicsit felnevetett.

Hall keze hirtelen megmoccant.

Ed azonnal megdermedt.

Hall viszont továbbra is mélyen aludt.

- Hol van a Szfinx? A labirintus beomlott, most hol tanyázik?

- Vegyes. - vonta meg csalódottan a vállát. - Florida és Boston környékén mozog, egyszer - kétszer Chicagoba is elmegy, a szörnyek a bulikba és az összeesküvésekre hívják meg. Effektív házőrzőnek, az illetéktelen belépőket felfalhatja.

- Azt ne mond, hogy találkoztál vele.

- Találkoztunk! - emelte fel a kezét. - Michael, Hallie és én. Most így visszagondolva vicces, de akkor nem volt az amikor Halliet fel akarta falni. 

- Mért pont Hallt? - valahogy nem értettem az összefüggést.

- Oidipusz ismerős? - kérdezte.

Biccentettem.

- És tudod kiket evett meg ott a Szfinx?

- A szüzeket... Ó! - állt össze a kép.

- Akár milyen világot is élünk egy 10 éves kislány az esetek többségében szűz. 

- Olyan korán voltatok küldetésen?! - kerekedett el a szemem.

- Ja. Sose felejtem el azt ahogy Hall menekült a szörny elől... - mosolyodott el halványan.

- Nekem valahogy nem volt ennyire vicces. - hallatszott Hallie tompa hangja.

Odakaptuk a fejünket.

- HALL! - ugrott a nyakába Ed.

- Okoska kisebb hévvel, a karom nem bírja a terhelést. - hiába volt tompa a hangja, annyi gúnnyal volt tele, hogy le se tagadhatta, hogy ő Hallie. - Ed... - nézett a srácra. - Te mióta nézel ki úgy mint a Vámpír csaj.

- Mondtam. - mutattam rá. - Ugye, hogy igazam volt.

Hall ülő helyzetbe tornázta magát, így Ed átült mellé és hagyta, hogy Hall neki támaszkodjon.

- Mi ez a csoda turbán a fejemen?! - kezdte el kibontani a fejéről a kötést.

- A leszedet, én magam öllek meg. - sétált be Peter. - Megint lassú voltam.
- Te tudtad, hogy most fog felébredni?! És nekem nem szóltál. - vonta kérdőre Ed.

- Persze, hogy én vagyok a vétkes ki más. - azzal Hallhez fordult. - Tudom, hogy zavarnak a kötések, de a kezeden azok ott maradnak. Voltál olyan ügyes és védekezni próbáltál, amivel a karmolások 60 % - át megúsztad, így viszont a karjaidat inkább ne akard látni. Biztos, hogy menni akarsz a küldetésre?

Hall szemében tűz lobbant.

- A fél karom is odaadnám, hogy mehessek.

- Remélhetőleg a Szfinx nem veszi szó szerint. - kacsintott ránk.

- Tesó nem akarod elmondani, ki a vérmestere? - kíváncsiskodott Ed.

- Eltaláltad. 

Hall felnevetett és összepacsizott Peterrel.

- Hé... - sértődött meg Ed.

- Beckendorf! - bökött Hallre Ed.

- Igen Jackson? - adta vissza a gesztust Hall.

- Ma az ágyban maradsz és pihensz. Felülni felülhetsz és kimehetsz mosdóba, ha nem lesz semmi baj, holnap sétálhatsz és edzhetsz, de ne merészelj 5 km-t futni. És egyél! Ez rátok is vonatkozik. - bökött ránk. - Ha minden rendben lesz, mehettek a küldetésre. Kheiron is megengedte.

- Igen!

- Ezek szerint... - mosolyodott el Ed.

- VÉGRE! Küldetésre megyünk!