Na sikerült megszenvednem ezzel a sztorival. Köszönet Chybooksnak :) Jó olvasást ;)

Reggel nem keltett fel Joe. Magamtól ébredtem fel 9-kor. Átmentem a bungaló másik felébe, ahol Joe szokott aludni, nem volt sehol. Mikor visszafelé mentem átöltözni észre vettem, hogy az egyik koponyára egy cetli van rá ragasztva. Levettem és hamar sikerült megfejtenem mi van rá írva, mivel ó görögül írta fel. "Elmentem segíteni egy szatírnak, majd jövök". Hát oké...

- Szia Joe! Hoppá te nem Joe vagy. - rúgta be az ajtót egy kislány. Rövid kék farmert viselt, egy rózsaszín pólóval, fekete hajában rózsaszín és kék csíkok voltak, nem lehetett több 12 évesnél. A nyári meleg ellenére bakancsot viselt, ami tüskékkel és különféle graffitikkel volt díszítve. 
- Te bizonyára Sky vagy. - mondtam.
- Talált. És te? - mosolygott rám a 11 éves kislány, aki ezzel a stílussal csöppet sem hasonlít a háttérbe maradó, halottasan öltözködő Hádész kölyöknek.
- Isabell Young.

- Á! - nézett rám egy féloldalas mosollyal. - Te vagy az akiről Apa mesélt!
- Tessék?
- Kint vár téged, addig én kipakolok ha nem baj, így is Mr. D dühös lesz, hogy egy napot késtem. - rángatott be egy nála 20 centivel magasabb bőröndöt. 
Uram... anyám... Apa itt van?! Ebből már jól nem fogok kijönni...
Gyorsan felvettem az egyen pólót és magamra kaptam egy fekete shortot, majd kimentem a bungalóból. Hádész Erisz bungalóját bámulta, már ebből a beállásból leolvastam, hogy nincs jó kedve. Meghunyászkodva odamentem hozzá, mint a kivert kutya, aki nem biztos benne, hogy nem fogják leszidni.
Apa nem nézett rám, csak nagyon sokára szólalt meg.
- Itt nem beszélhetünk, még a fának is füle van. - pillantott az egyik fára, ami abban a pillanatban visszaváltozott nimfává. 
Apa elindult az erdő felé, egészen a belsejéig vezetett, csak Zeusz öklénél állt meg.
Nem mertem megszólalni. Ne értsetek félre. Szeretem apát, és nagyon sokat kaptam tőle, többet mint bármelyik félvér az isteni szülőjétől, de azért még is csak egy istenről beszélünk...
Apa lenézett rám. A szeme nem tükrözött semmi érzelmet.
- Visszatért?
- Én itt vagyok.
- Szóval igen... Ők tudják?
- Nem. Az istenek?
- Apolló és én. 
- Visszafogsz vinni? Visszaviszel a Tartaroszba?
Az arcán most jelent csak meg valami érzelem szerűség. Szánakozás, keserűség, gúny, gőgösség.
- Megmondtam nem? Kétszer visz el a sötétség Izzy, és nem szándékozlak az előtt Thantosz kezébe adni, hogy teljesítetted volna a feladatodat.
- A próféciám... - motyogtam. 
Hádész biccentett. - "Aranyozott halál vagy te Hádész vére, és tudod viszály tárgya te leszel. Lángokba égve csontod s lelked más kezében már, hol vezet téged a vér mestere és mégis mi tiltott neked tied nem lehet soha. Kétszer lesz a sötétség foglya, de négy fal közt csak egy a kiút. Te vagy a kulcs, élet vagy halál hát dönts, ki mellé állsz. Kezedben a válasz lépd mit lépned kell. Ki győz majd az Idő vagy a vér  mestere. Aranyozott halál vívd meg az utat, el nem kerülheted már megírt sorsodat".- darálta le a próféciámat.

- Az Idő, Kronosz, ez világos, de ki a vér mestere? Mit ért az alatt, hogy kezedben a válasz? Minek a válasza? A négy fal.. ez az egész zavaros...
- A próféciák több értelműek. - felelte halálos higgadtsággal Apa. 
- Dühös vagy rám? - kérdeztem.
- Nem kicsim. - mosolyodott el most először. - Csak furcsa, hogy Edmund így figyel rád és védelmez téged, Percyt megpróbáltam megölni... 
- Joe is szóvá tette. - emlékeztem vissza a tegnapra. - Tudod mit takar a próféciám?
- Vannak sejtéseim egy két dologról, de nem tudom ki a vér mestere. De az a "lángokba égve..."  nem túl szívderítő a számodra.
- IZZY! - kiabálta Ed. 
- Itt vagyok! - kiáltottam. 
Edmund átugrott a patakon és Hádészra pillantott.

- Uram. - biccentett neki. - Izzy jönnöd kéne, hamarosan kezdődik a párbaj. - mondta. 
- Sok sikert. - búcsúzott el tőlem Apa. 
Edmundal elindultunk visszafelé a táborba. Lassan haladtunk egymás mellett. 
- Nem foglak kímélni. - ajándékozott meg a féloldalas mosolyával.
- Valahogy mást nem is vártam. - mosolyogtam vissza. - Utolsó tanács? 
- Keresd a gyenge pontjainkat. - válaszolta.

Az első amire felfigyeltem az a nagy tömeg, Mr. D unottan ült az Aréna lelátóján, Kheiron mellette állt, a felnőttek is megtiszteltek minket jenlétükkel, Annabeth, Nico, Pollux, Charles, Silena, Katie és Travis.
Hátra mentem felkészülni. Percy Thaliaval beszélgetett, láthatóan jó kedvükben voltak. Clarisse izgatottan várta a párbajt. Hallie komótosan készülődött, Clarissel és velem ellentétben nem vett fel védőpajzsot. A lány a karjára illesztett valami furcsa kijelzős telefon szerűséget. A haját összefogta egy copfba, így láthatóvá vált a nyakában lógó nyaklánc, rajta a 11 darab gyönggyel. Rose elővette a kardját, láthatóan idegen volt a számára a fegyver. Edmund gondolkodva forgatta a kardját a kezében. Kiengedtem az erőmet. Szánakozás, kétely, harag, undor. Furcsa..

A párbajt, Percy és Clarisse nyitotta, szerintem nem is megdöbbentő, hogy Clarisse győzött. Utána mi következtünk Thaliaval. Amint a pályára léptünk megszólalt a kagyló kürt. A Párbaj elkezdődött. Thalia gyors volt, és erős, a lándzsájával támadt majd elbújt a pajzsával hátra lökött, hogy újra tudjon támadni a lándzsával. Utáltam a pajzsokat világ életemben. Hasznos volt védekezésre, pont ezért utálok ellene támadni. Hiába hittem, hogy Thalia egy idő után fáradni fog, nem fáradt, tartotta a tempót, folyamatosan ostorozott a csapásaival. Átvettem a bal kezembe a kardom és letéptem az aranyalmás karkötőm a csuklómról. Az medál azonnal karddá változott a kezemben, nem mennyei bronzból és fémből  készült, hanem aranyból. Születésnapi ajándék Erisztől, a tizenegyedikre. Két karddal támadtam rá, a tempója lassult. Balról támadt. A bal kezemmel rácsaptam a lándzsára, majd a jobbal a kezére. A fegyvert kiesett a kezéből, felé suhintottam, mire félre ugrott. A lábammal hátra rúgtam a fegyverét. Hirtelen sötétedni kezdett. Neki támadtam, közben felpillantottam egy pillanatra az égre. 

Viharfelhők. Francba.

Gyorsítottam és megláttam a gyenge pontját, a lábát nem védi. 
Végig szántottam rajta a kardommal. A földre esett, ám ekkor egy éles villanást láttam, fájdalmamban a földre estem. Az elektromosság végig cikázott a testemen. Pont mint, a halálom előtt... Felálltam és felemeltem a kardom tovább harcoltam, kirúgtam a lábát a talaj alól, majd az első dolgom olt levágni a kezéről a szíjat, a pajzsot pedig jól messzire eldobni. 
Edmund az égre pillantott, nem szándékozott segíteni, hiszen tiltja a szabály, de még is felnézett, így elárulta, hogy újabb villám érkezik. Felemeltem a szabad kezem és kiengedtem a káoszt. A villám egyenesen a feketeségbe lőtt. Én pedig csak nyeltem, a tömeg felmorajlott. Mr. D érdeklődve előre hajolt, Edmund halványan elmosolyodott. Ennyi energiát viszont nem tudtam elnyelni. Thaliára irányítottam a kezem és a saját villámával támadtam rá. Ugyan meg se kottyant neki, de nekem volt annyi időm, hogy a kardom a torkának nyomjam.

A kürt megszólalt. Győztem. Még 5 párbaj maradt. 
- Nem volt rossz. - bólintott Edmund.

- Azt hittem, ott hagyom a fogam amikor végig ment rajtam az a fránya villám. - tettem el a kardokat.

- Zeusz így ölt meg... - húzta el a száját.
- Igen. 
Nem sokat pihenhettem, mivel Hallie hamar leverte Roset, Rosenak nem is volt esélye. 
Ezúttal Percyvel küzdöttem. Thaliához képest teljesen más volt a stílusa, emlékeztetett Luke, Felicity és Carlos stílusára. Azonnal támadt nem úgy, mint Thalia, aki először alaposan végig mért engem. A csapásai erősek voltak, de nem megtervezettek. Ettől még profi volt. Nem kerültem a sebzés közelébe sem. Ő viszont elég gyakran.
- Hé, azért, szeretném az ujjamat megtartani! - kiáltottam egyszer, mikor már harmadjára akarta lefűrészelni az ujjam a helyéről.
- Akkor harcolj és ne lustálkodj, majd utána piknikezünk. - vágta rá.

- Piknik?! Most Éhes lettem... - támadtam a bal oldalról.

- Nem vagy egyedül, úgyhogy játsszuk le gyorsan. - tárta szét a kezét. 

Hezitáltam, ez nem a feladás jele, a talpam alatt megremegett a talaj. Mit is mondott Ed... Bárhonnan képes előhívni a vizet... Jaj, ne! Futásnak eredtem és felugrottam a vékony palánkra. A talpam helyén vízben állt a pálya. Percy mosolygott.

- Utálom a vizet... - motyogtam.
- Hogy lehet utálni?! - sértődött meg. 
- Csak kérdezd meg Nicot... - vontam meg a vállam. 

A víz felém csapott és teljesen beterített. A kardomat kisodorta a víz a kezemből. Kinyitottam tenyerem és megint kiengedtem a káoszt, de Percy előre látta, és eltaszította tőlem a vizet. Így a káosz kirobbant, alig bírtam visszafordítani, a félvérektől. Pont Annie előtt sikerült visszaszívnom magamba. Percy a kardját felém tartotta. Fegyvertelen voltam. A káosztól a földre roskadtam. Ő győzött, de nem támadt rám. 
- A győztes Iabell Young. - mondta majd elindult a kijárat felé.

- Tessék? - pattantam fel. - Hiszen te győztél. - rántottam vissza a vállánál fogva.

- Charles megkért, hogy párbajozzam, Annabeth viszont azt kérte, hogy teszteljelek, és megtettem, győztél.- mosolygott rám.
- Mi volt a teszt? 

A nézőtérre bökött. - A káosz felemészthette volna őket, de visszatartottad az erőd. Még ha ezzel el is veszted a párbajt.

- És ha nem ment volna?
- Akkor baj lett volna. - sétált tovább.
Csak bámultam Percyt, sosem hittem Lukenak amikor azt mondta, hogy ennyire...

- Hogy győzted le Kronoszt? - kiáltottam utána.

- Úgy, hogy megbíztam az ellenségben, Lukeban, neki adtam Annabeth tőrét, az átkost tőrt és ő megölte magát. - felelte.
Edmundra pillantottam. Csak állt ott kifejezéstelen arccal.

A következő ellenfelem Rose volt.

Rossz volt a közérzetem. Látszott rajta, furcsa neki, hogy fegyvert kell fognia, de valami nem stimmelt. Rose nem támadt jóformán csak állt, és sétálgatott. Felemelt karddal várakoztam, valami akkor se stimmel! 
A bal keze lassan mozgott, körözgetett vele... A jobbjában a kardot fogta.

Egy érintést éreztem a lábamon, lepillantottam. Növények. Levágtam magamról őket. Rose ledobta a kardot a földre és felemelte mind a két kezét. A természet beindult körülöttem, húsevő növények, indák, bokrok és fák keltek életre.
És én még azt hittem Rose lesz a legegyszerűbb! Oké, mit is mondott Edmund, külső erő, természet, természet... Ezzel semmire se megyek! Jó, mit tenne Edmund, a víz gyorsítja a növekedést, a fény is, ami pusztítja, a káosz és a tűz. 
A talajra céloztam, egyre nehezebb volt megfékeznem a káoszt, hogy ne arra menjen amerre ő akar. Rose belekapaszkodott az egyik faágba, ha őt legyőzöm a növényeit is. Kecsesen ugrált egyik faágról a másikra. Annyi növényt tudott kinöveszteni a semmiből, hogy esélyem sem volt, ehhez kevés a káosz. Rose növényei a falhoz szorítottak, az egyik inda elkapta a csuklom és a földre rántott, a gazok csak erre vártak, rámásztak a combomra és addig szorították amíg az összes vérkeringés kiment belőle. Rose az egyik ágon ült és himbálta a lábait. Kedves és ártatlannak tűnt, igen, tűnt. Lehunytam a szemem, hát jó akkor dobjuk be magunkat. 
Hé, odalent. Ébresztő!
A hangom a százszorosára erősödött. Mindenki jól hallhatta a nézőtéren is. Rose felállt és az egyik ágba kapaszkodott. Várta, mi lesz. Mindenki engem figyelt, de ők tudták mi a feladatunk. Rose felsikított és a növények elengedtek, felpattantam és elindultam Rose felé. A lány a levegőben lógott, majd zuhanni kezdett a föld felé.

- Ne rosszalkodjatok! - szóltam rájuk, hogy kikre? Az Alvilág tele van különös lényekkel, még egy gyengébb erőt hívtam fel. A gonosz lelkeket.

A lélek és a szellem szerintem egy dologban különbözik. Már ha nem az irodalmat tarjuk szem előtt, hanem az Alvilágot. A szellem csak úgy van, de bármennyire gonosz is nem árthat az élőknek, viszont a lélek igen. 
A lélek mielőtt Rose becsapódott volna elkapta. A lélek kihasználta, hogy felhívtam és szórakozni akart Roseval.

- Ne nézz a szemébe! - kiáltottam rá.
Rose elkapta a tekintetét, de a lélek megfogta az arcát és maga felé fordította. Futásnak eredtem, ebből nagy baj lesz! Rose szeme elkerekedett, a felnőttek felpattantak a helyükről, Nico lesietett a lelátóról, de én hamarabb ott voltam, elkaptam a lélek vállát és elrántottam Rosetól. Lekevertem neki egy pofont és felemeltem a kezemet amiben a káosz készült kitörni.
- Mondtam! Ne rosszalkodjatok, ez rád is vonatkozik! Mond egy jó okot mért ne taszítsalak az örök káoszba.
A lélek a fülemhez hajolt. - Segíthetek a feladatodban. 

- Húzzatok vissza! Most!
- Igen is, úrnőm. - hajolt meg a lélek majd köddé vált. 
Rosehoz léptem a földön ült.

- Mit láttál? - tettem a kezem a homlokára.
- Én... én... - dadogta.
- Régi emlék, vagy jövőbeli kép? 
A felnőttek hozzánk léptek. 
- Kicsim minden rendben? - guggolt le mellé Nico. - Mi volt ez? - nézett rám.
- Mindjárt elmondom, Rose. Kérlek. Mit láttál? Ez nagyon fontos! - mondtam.
Rose Halliere pillantott.
- Jövő. - suttogta. - Hallie... képtelenség...

- Nyugodj meg. - néztem a szemébe. - amiket ezek mutatnak hamis, csak rá akarják hozni a frászt az emberre.
Nico elkapta a karom és a lelátó széléhez vitt.
- Mire vagy még képes? - kérdezte.

- Sok mindenre.

- Azt hittem nincs olyan Hádész kölyök, aki képes az Alvilágból idézni lényeket.
- Hát hinni a templomban kell - vontam meg a vállam.
- Ha valami a baja esett Rosenak...

- Nincs semmi baja. - szakítottam félbe - csak egy képet látott, ami lehet hazugság és igazság is. De ez csak akkor fog kiderülni, ha megtörténik. Mivel max 10 másodpercig nézett a lélek szemébe, még agyi károsodása sem lesz. 
Nico semlegesen rám nézett és visszament a lelátóra.

Volt egy menet szünetem amíg Thalia és Percy harcolt, majd jöhetett a párbaj Clarissel, sose lesz ennek vége? 
Amint megszólalt a kürt, Clarisse nekem esett, már az első ütésénél azt hittem kiesik a kezemből a kard. Koncentrálnom kellett. Hallie Rose mellet ült és Edmundal beszélgetett, nekem meg lehet, hogy nem ezzel kéne foglalkoznom... Hiába harcoltam két karddal, Clarisse testesebb, erősebb és dühösebb volt, mint én. 
Ha testes az ellenfél, lassabb, ha mázlid van. Jutott eszembe mit mondott  Hall az egyik edzésen. A pályán Rose növényei  után fellazult. A cipőmmel belerúgtam mire egy por réteg repült Clarisse felé, a nő eltakarta a szemét, míg én futásnak eredtem. Igaza volt Clarissenak lassabb. Mit is mondott még? Használd ki a teret. Körbe pillantottam. Oldalt a fegyver állvány állt. Amikor elhaladtam mellett feldöntöttem. Clarisse megtorpant elege volt a fogócskából. A szeme vérben forgott. 
- Ne menekülj már, mint egy gyáva nyúl! - kiáltotta. 
De nem csak rá figyeltem oldalról fáklya tartok álltak ki a falból, nyilván ha este gyakorlatoznának. Hogy lehet legyőzni, egy rohadt izmos nőt... Az ajkamba haraptam. Clarisset csak az apja győzheti le. Clarisse a kardjával felém szúrt, hogy hogy nem a lándzsáját hozta?! Ahogy kivédtem a karomba éles fájdalom hasított. Egyedül képleten vagyok legyőzni. Kiengedtem magamból a káoszt és úgy intéztem, hogy folyamatosan körülöttem legyen, hogy Clarisse ne jusson a közelembe. Ilyenkor valahogy átoknak tűnik a káosz, ja meg úgy mindig. Kényelmes tempóban az állványhoz sétáltam, a káosz védett, és megtiltottam neki, hogy magába szippantsa a tárgyakat. Felállítottam az állványt és visszahelyeztem a fegyvereket. Egész jó terv... Visszaszippantottam a füstöt és Clarissera mosolyogtam. 
- Nem vagyok gyáva nyúl Clarisse. Csak szeretném egy darabban túlélni ezt a napot.

- Túl sokat beszélsz az a te bajod.

Clarisse felém csapott, de hátra ugrottam. Amikor már elég közel voltunk az állványhoz, mind a két kezemmel támadtam teljes erőmből. Clarisse védelmét egy pillanatra sikerült áttörnöm, erőre hajoltam és ráütöttem a karjára. Az arca eltorzult. Futva megkerültem az állványt majd a kard élét a lábhoz támasztottam és feldöntöttem. Clarisse észrevette de már késő volt. Az állvány alja a csuklójára és az alsó testére esett.
Különféle szitkokat szórt rám. Hogy lehetnek a Liber ikrek ennyire normálisak? Jó mondjuk azok is hülyék... 

Fáradtan összerogytam. De jó, hogy pont Hallie és Edmund maradt utoljára. De legalább most van szünetem amíg, Edmund Rose, majd Rose és Hall is megküzd egymással, de utána egymás után Hallie, majd Ed... meg fogok halni...