Másnap reggel arra ébredtem, hogy Joe fejbe vágott valami ronggyal.

- Ez mi? - emeltem fel a narancs színű... izét.
- Az egyen póló. - mondta mosolyogva Joe. - Ma megjönnek a táborozók. Így is nagy híred lesz! 
Joe a megszokott fekete póló helyett, a Félvér-táboros pólót viselte, egy hosszú fekete farmerrel.

- Nem sül meg a lábad? - érdeklődtem.

- Nem. - vette fel a full fekete napszemüvegét is.

- Én vagyok Hádész lánya, erre mégis te nyomod Hádészban... - keltem ki az ágyból.
- Kheiron vár minket a reggelinél, utána lesz egy Hallieféle edzés. - hagyott egyedül a bungalóban.

- Rendben... - mondtam a falnak. 
Egy nagyot nyújtózkodtam, pont mint egy macska. Majd a számhoz emeltem a karkötőmet. De nem mondtam semmit bele. Edmundon agyaltam. A vízzel és egy tárgyal képes megjeleníteni egy múltbéli eseményt. 

Felálltam és el siettem a pavilonba reggelizni, Joe kivételesen Hádész asztalánál ült. 
- Hogy, hogy megtisztelsz a jelen léteddel a reggelinél? - ültem le, mire egy nimfa azonnal elém tett egy tányért.

- Kicsit tegnap összekaptunk Diával, úgyhogy Rose javaslatára inkább nem ültem oda. Még a végén megint tönkre teszünk egy asztalt, mint múlt évben.

Kicsit felnevettem ezen. 
Edmund Hallievel az oldalán besétált a pavilonba, valamin nagyon nevettek. 
Hall amint meglátott, egy dühös pillantást küldött felém, és leült az asztalához. Edmund dühösen a lányra pillantott. Hall megrándította a vállát. Ed felsóhajtott és hozzám sétált.
- Ma nem Hallel edzel reggel, hanem velem. - ült le mellém, mire Joetól egy rosszalló pillantást kapott.

- Nyugi, két perc és húzok vissza. 
- Várj! Hogy vetted rá Hallt? - kaptam el a vállát.
- Nem vettem rá. Nem engedte meg. De Cora és Susan se megy be az órájára.

- Lógós banda... - mosolyodtam el.

- Nem. Csak ők íjászkodni mennek. - csillant fel a szeme. - Bemegyünk az erdőbe, van pár meglepetés szörnyem a számodra.

- És a... 
- Előtte befejezem. - találta ki, hogy mire gondolok.

- Jackson... - szólalt meg fenyegetően Joe.
- Nyugalom Angelo, elhúztam. - állt fel az asztaltól Ed.

Halványan elmosolyodtam. Joe kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Mi van? - kérdeztem.
Vágott egy grimaszt és megrázta a fejét.
- Csak az érdekel, hogy mért véd meg téged Ed, mikor tudja ki vagy és honnan jöttél.

- Ezt tőle kérdezd meg.
Susan csak most jött reggelizni, egy könyvet tartott a kezében és azt olvasta séta közben. Mikor Joe mellé ért, a fiú nemes egyszerűséggel kivette a kezéből a könyvet.

- Azonnal adod vissza! - kapott érte.
- Már megint milyen hülyeséget olvasol? - nézte meg a borítóját a könyvnek. - Politika...
Susannek sikert megkaparintania a könyvét.
- Nem hülyeség. - mondta sértetten Susan.

- Sok sikert. - gúnyolódott Joe, de kivételesen valós volt a vidámsága.

- Mihez? - kérdezte ingerülten.
- Tudod te azt. - fordult vissza a reggelijéhez, hiába faggatta Susan, nem válaszolt neki.
Egy másodpercre kiengedtem az erőm, nem a káoszt, hanem a viszályt, a többiek érzelmei hullámként értek hozzám. Edmundból agyalt valamin, de néha elkalandozott, folyamatosan kilenged hol a düh, hol a boldogság volt előnyben. Hallie dühös volt, folyamatosan növekedett benne a düh. Joe halványan ugyan, de szeretett tört elő belőle. Susan hasonló volt, mint Ed, de benne düh helyett a vágy uralkodott. A legtöbben boldogak voltak, Lucy és Annie.... ennyire érzelmet két emberből régen tapasztaltam ilyen mértékben. 
- Mi volt ez az előbb? - kérdeztem Joetól.

Az érzelmeket nem állítottam le egyelőre.

- Susanel?

Bólintottam.

Bármennyire is azt mutatják, hogy utálják egymást, nem éreztem semmilyen ellenszenvet belőle.

- Sus... neki megvannak a maga álmai, nem lepett meg, hogy politikával kapcsolatos könyvet olvas. Az első női elnökünk akar lenni. 
Leállítottam az erőm, nem hiába Hádész kölyök jól rejti el az érzelmeit.
- Magasra tette a mércét. - válaszoltam.

- De sikerülni fog neki.
- Honnan vagy benne biztos?
- Edmunddal egy dologban nagyon hasonlítanak. - mosolyodott el. - Ha valamit a fejükbe vesznek, azt megcsinálják. Legyen az bármilyen nehéz is és bármekkora őrültség. - nevetett fel a végére.

Reggeli után Edmunddal kimentünk az erdő szélére, de útközben beugrottunk az íjászpályára. Megállt és neki támaszkodott az egyik fának. A bokroktól nem sokat láttam.
- Jól figyelj. - hajolt a fülemhez. 
- Pontosan mit?
- Corát. Ott, az alacsonyabbik, a magasabb a nővérem. - mutatott rá Corára.

- Na jó, engedj oda, innen nem sokat látok! 
Edmund morgott valamit az orra alatt, majd maga elé rántott. A vállamra tette a fejét, majd oda mutatott, ahol kilátni egy kis részen.
- Most már látod? - kérdezte.
- Aha. - valami furcsa gép volt középen. - Az mi? - mutattam a kiálló állványra.
- Hall egyik találmánya, szimulátor. A fák ágaira alig látható feketés golyó alakú pontokat rakott. Apró mikrocsippek vannak benne. 30 különböző helyszín, kezdő, haladó, és mester, több mint 50 szörnnyel. Profi munka, mint mindig. - azonnal hallottam a hangján, hogy mosolyog. 

- Mindent Hall csinál? - néztem ahogy Cora benyom valamit a szimulátoron, majd lézerek villannak fel, és Cora a belváros közepén áll, felhúzott íjjal, körülötte 30 valahány szörnnyel.
- A tábor vezetőinek két családot tartanak. Az Angelokat és a Jacksonokat. De az a személy aki a legtöbbet tett a táborért az Hall. Cora kezében az íj, nem egyszerű íj, van kötél, időzített bomba, tapasztófejes, altatós- és mérgező gázos nyilai vannak. Az én kardom, Annie tőre, Joe meteorital kevert kardja, mind Hall fejlesztése. 
- Mindenben tehetséges?! - mentünk tovább az erdőbe.

- Hall sok mindenhez ért, de van egy gyenge pontja mint minden embernek, neki ez az édesanyja, és az, hogy Aphrodité vére kering az erejében. - belenyúlt a zsebébe és kivette a kis ékkövet, lerúgta magáról a cipőjét és belement a patakba. 

- Na ne...
- Így is úgy is vizes leszel! - figyelmeztetett. 
Kibújtam a sportcipőmből és a zoknimból, majd utána mentem a bokáig érő vízbe. 
A jól ismert gömb újra elkezdet körülvenni minket. Mikor Ed derekáig ért a víz elengedte az ékkövet.

Ezúttal zuhantam, a testem súlytalan lett, kellemes bizsergés áradt szét a testemben. Soha nem voltam még az égbe, ha a hárpiás esetet nem számítjuk, egy Hádész kölyöknek szigorúan tilos, Zeusz felségterületére lépnie.
A talaj vészesen közeledni kezdet, ijedten összerándultam, de meglepetésemre egy kanapéba estem. Körbe pillantottam furcsa... ez nem a palota... de hisz... ez az Olimposz. Amint felálltam a kanapéból az a semmivé lett. Közében Zeusz ült a trónján, az arca kemény volt, körülötte a többi Olimposzi állt. Semmit nem hallottam mintha le lettek volna némítva, nyeltem egyet. A hangok visszatértek. 
- Nem értitek! Végünk van! - sikította Aphrodité.

- Maradj már, te hiszti királynő! - szólt rá higgadtan Artemisz.

- De nem érted! A lányom feltámad! És olyan lett, mint én! Olyanok lettek, mint mi! Istenek és istennők! 

- Hé csajszi - karolta át a szőke hajú Apolló a hisztiző vörös hajú Aphroditét... Ó szóval ezért vörös az ikreknek a haja. - És ezért mért kell ekkora hisztit csapni? 
- Nem érted?! Olyanok, mint mi, ugyanazok a képességek, legyőzhetnek minket, túl szép vagyok ahhoz, hogy legyőzzenek! 

- Mi van, mi bajod? - értetlenkedett Apolló.

- Lee is ott van.

Apolló arcáról lefagyott a mosoly.

- De ő... Ő volt a legerősebb gyermekem.
- Pontosan. Legyőzhetnek minket! 
- Megfogunk halni! - pánikólt be Apolló is.

- Hagyjátok már abba! Apolló ne kezd te is!

- De, erősebbek lettek mint mi!

- Légy férfi! - vágta pofon Artemisz. 
Ismerős szituáció... Csak Zoé kicsit lejjebb célzott. 

Poszeidon magába roskadva ült, Athéné mögötte állt és kifelé bámult az ablakon. A szeme élettelen volt, nem olyan mint Edmund, Susan és Annabethé, nem mozgott odabent a fogaskerék.
Dionüsszosz jó kedvében volt.

- És akkor kilőttek a kezéből az indák és elkapta Árészt, az én fiam! - büszkélkedett.

Hádész Déméterrel és Perszephonéval vitázott, engem az is meglepett, hogy Hádészt felengedték ide.
- Elég legyen! Lépnünk kell! Meg kell őket állítanunk! - mondta Hádész.

- Ha bármelyikük is utazik a képességével, elkapjuk őket, de... az árnyékutazás elég biztos módszer... - mondta Déméter.
Hádész felmordult.

- Csendet - szólalt meg Zeusz. - Ennek így semmi értelme.
- Mi a terv? - ment oda Hermész Athénéhez.
Poszeidon kérdőn az istennőre pillantott. Mindenki Athénét bámulta várták a választ. Az nő hallgatott.
- Athéné! - szólította meg Poszeidon halk, keserves hangon.

A nő megfordult, eddig teljesen máshol járt.
- Mi a terv? - kérdezte megint Hermész.

Az istennő visszafordult az ablak másik oldalára.

- Nincs terv. - mondta.
Aphrodité egyenesen Árész karjaiba ájult. Apolló felkiáltott, hogy mi?! Poszeidon nem döbbent meg.

- De...de... - dadogta Apolló - Mindig van terv!
- Most nincs. - suttogta Athéné.

- Megfogunk halni! - éledt fel Aphrodité.

- Árész vidd ki vagy én fogom megölni! - csattant fel Artemisz.

A kép ugrott. Annabetht Jessica rángatta végig a palota folyosóin, a nap már lement tehát este 9 fele járhatott. 

Egyszerre dőltek neki a hatalmas tölgyfa ajtónak. Mindenki a nappaliba ült. A legtöbben, mint ahogy Annabeth és Jessica is átöltöztek. Ugyanolyan fehér görög ruhát viseltek, mint az Olimposziak többsége a tanácskozáson. 
Thália fel le sétálgatott, a fél világért sem öltözött volna át.

Luke a földön ült a kezét feltette a kanapéra. Silena és Charles elfoglalták az egyik kétszemélyes kanapét, Silena Charles ölébe tette a fejét és onnan nézte, ahogy Zoé és Lee vitatkoznak, megint.
Nico a másik kanapéban terpeszkedett, azonnal leült Nico mellé és mosolyogva összenéztek.
Katie az egy személyes fotelben ült... Déméter... Annabeth megfogta Percy kezét és leült mellé. Pollux egy szőlő indát csavargatott az ujjai körül. Clarisse a vállán aludt. Ő volt a másik akin nem volt a lányok közül ilyen rongy, a fiúk közül senki sem volt hajlandó felvenni. 
- Mindenki itt van? - kérdezte Nico.

- Aha. - mondta Beckendorf.

- Mit csináljunk? - tette fel a kérdést Nico.

Thalia felhorkant.

- Cselekednünk kell! Vagy elkapnak minket! Elkapnak és az örökké valóságig kínoznak.
- Ezt tudjuk Thal. - csitította Nico. - Azt kell kiderítenünk, hogy hogyan tudnánk újra normálisak lenni, illetve normálisabbak. 

- Könyvtár? - kérdezte Annabeth. 
- Mégis milyen könyvtárban találsz ilyen könyveket? - kérdezte gúnyosan Katie.

- Hát... - mondta Luke. - Lenne egy... De... Mindegy hagyjuk. - rázta meg hevesen a fejét.

- Mi az? - szólalt meg most először Charles.

- Semmi csak, Kronosz elküldött az Andromédával egyszer Egyiptomba, ott van egy könyvtár, ott lehet a válasz.

- Hol van? - kérdezte Thalia.

- Nem, tévedtem kétlem, hogy van ott valami... - hazudta Luke, ezt jól láttam, és nem csak azért mert tudtam, mire gondol, a hangján is jól lehetett hallani. Thalia is tudta, hogy hazudik.

- Luke! Mond el! Ez is több mint a semmi! - mondta Thalia.
- Nem, tényleg! - akadékoskodott Luke. - Nem fontos, csak tipp volt, de az oda út... Nem. - ráztam meg a fejem. 
Jól emlékeztem az útra, ötvenen mentünk 5 félvér, 44 szörny és én. Luke, Ethan Nakaumra, Chris Rodriguez, a másik kettő nevére már nem emlékszem... Mondjuk meg is haltak... Christ utána küldtük le a labirintusba... 44 szörnnyel indultunk és nyolccal tértünk vissza, durva út volt... 
- Luke! Ez nem rajtad múlik! El kell mondanod, lehet, hogy ez az egyetlen esélyünk.

- Nem kell elmondania. Elmondja, ha akarja - szólt közbe Nico.

Thalia dühösen a Hádész kölyökre nézett. De nem szólt be neki, helyette dühösen Lukera nézett.

- Megbocsátottunk! Már nem tartozol hozzá! Nem vagy többé Kronosz bábja!

- Thal, ezt te nem értheted... - suttogta Luke.
- Akkor magyarázd meg! - kiabált rá Thalia.

- Azt hiszed nem próbálok túl lépni rajta?! Nem lehet! Képtelenség! Érzed maga körül! Az övé vagy halálodig és utána is! 
Lehunytam a szemem. Luke... hol lehetsz most?
Thalia megdöbbent egy pillanatra a hirtelen kitörésen, de hamar összeszedte magát, kiment a nappaliból és bevágta maga után az ajtót.

- Jó. Akkor mi legyen? - karolta át Percy Annabeth vállát.

- A szüleink, csapdákat állítottak. - mondta higgadtan Nico.
- Ez a hely egy felhőben van legalábbis nekik olyan mintha csak az lenne valójában egy sziget ami köddel van körbe véve, nem tudják, hogy itt vagyunk? - kérdezte Annabeth.
-Nem. - rázta meg a fejét Silena Charles ölében fekve. - Ez a hely varázslattal van védve, nekik ez csak egy felhő.

-  Itt biztonságban vagyunk. - mondta Zoé. Annabeth nagyon gondolkodott valamin, amit Zoé szóvá is tett. - Mi az Annabeth?

- Semmi, csak, ha a könyvtár Egyiptomba van, akkor a szüleink nem fognak elérni minket, nekik ott nincsen hatalmuk, ott az egyiptomi istenek az urak, Anubisz, Széth meg a többiek. Ráadásul nekünk sem lesz jogunk oda belépni. Viszont a Földközi-tenger még mindig veszélyes hely nekünk. Nem tudunk sem hajóval menni Poszeidon miatt, sem pedig csak úgy ott teremni, mert akkor is elkapnak az ég se jöhet szóba Zeusz miatt. Tehát maradt az árnyékutazás. Viszont van még egy dolog amin gondolkodtam, hogy a szüleink nem reagáltak volna így, ha tudnák, hogy hogyan lehet visszaváltoztatni minket, tehát ők se tudják, hogy mitől van, nem történt még ilyen esett, tehát mitől van ez? Az istenek üldöznek, mert azt hiszik hatalom átvételt tervezünk, azaz mindenképpen el kell mennünk Egyiptomba, még ha veszélyes is. - hadarta el pont úgy mint Edmund tegnap a harcos izéket.
- Mi? Ez túl gyors volt. - kezdte Percy.

- Majd később elmagyarázom. - legyintett Annabeth.

-  11 óra van! - vonta fel kérdőn a szemöldökét Pollux.

- Mikor később? Csak nem egy kis hancúrozás estére? - mosolyodott el gúnyosan Nico.

Annabeth kicsit elpirult és védekezően felhúzta maga mellé a lábát.

Percy rondán Nicora pillantott.

- Haver ezt megkeserülöd. - akart felállni Percy, de egy növény a derekára tekeredett, így nem bírt felállni.

- Percy kérlek, ne most verjétek el egymást. - mondta hidegen Katie, az ő növényei tették.
- Verés, bunyó hol! - ébredt fel Clarisse.

- Sehol, feküdj vissza. - mondta neki Pollux.
- Kár. - esett vissza a feje Pollux vállára.

Nico összevont szemöldökkel bámulta a Percy, Katie és a Zoé, Lee vita párosokat.  
- Elég! - mondta halkan. - Menjünk aludni.
- Jó... Amúgy is késő van. - ment ki a még mindig szó párbajozó Lee és Zoé.

- Silena. - simította meg a lány fejét Charles. - Menjünk aludni.
- De én már alszom! - ült fel, hogy Charles felállhasson, majd vissza feküdt a kanapéra.
- Tényleg. - kapta fel Charles.

- Ne már! Charles, tegyél le! - ütötte meg a karját, de amilyen erős Beckendorf meg se érezte.

- Jó éjt. - kapta menyasszony tartásba az alvó Clarisset Pollux és ők is távoztak. 

- Menjünk mi is. - állt fel Annabeth.

- Lennél szíves! - mondta dühösen Percy Katienek.

Katie felállt és legyintett a kezével mire a növény elengedte Percyt. Mind a hárman elmentek, csak Nico, Luke és Jessica maradt. 
- Kösz Nico. - mondta Luke.

- Semmiség.
- Jó srác vagy.
Nico halványan elmosolyodott. - Azért ha készen állsz oszd meg majd velünk is. - felelte.
- Persze. - távozott ő is.

Jessica Nico mellé csúszott aki meredten bámulta a padlót.
- Minden rendben? - tette az állát a vállára.

- Igen. - hazudta.

Jessica elhúzta a száját és maga felé fordította Nico arcát. - Olyan vagy mint az apád... - mondta kedvesen Jessica.

- Francba... - motyogta.
- Ez nem baj. - rázta meg a fejét.
- Túlságosan hasonlítunk rájuk... Thalia, úgy csapkodja az ajtókat és úgy akar ítélkezni mások felett mint Zeusz. Luke, az információk a markában vannak, de nem mondja meg, Hermész, Annabeht, ő eddig is olyan volt mint az anyja de most?! Na és Lee és Zoé, Apolló és Artemisz tökéletes másolata, csak a rokonság hiányzik. Percy, meggondolatlan, hirtelen haragú, mint Poszeidon. Silena és Beckendorf, az ex Aphrodite és Héphaisztosz páros. Clarisse... Pollux róluk ne is beszéljünk, pepita ugyanazok. Katie anyáskodik, pont mint...

- Déméter. - szakította félbe Jessica. - Te pedig Hádész vagy melletted a trónon pedig én, azaz Perszephoné.

- Mindegy... Menjünk aludni. - indult el az ajtó felé, de Jessica nem követte, megfordult Jess felé nyújtózkodva ült. - Ezt nem mondod komolyan! 
- Légyszi! Fáradt vagyok!
- Szerinted én nem?! A sírba viszel! - ment vissza hozzá és engedte, hogy a lány a hátára másszon.

- Tudod, hogy szeretlek. - puszilta az arca oldalát.

- Ez a te szerencséd.

Szóval ők is járnak... jártak, ez de fura így.

A kép halványult majd megszakadt. Újra Edmund állt előttem. Megfogta az ékkövet és a nyakláncra fűzte.
- Ennyi? - kérdeztem.

- Nem. Csak ennyi maradt meg ezen. - emelte meg a nyakláncon. - Ez egy emlék kép. Egy Apollós jobban megtudná jeleníteni, mint én mert egyetlen egy jelenetet nem mutattam meg neked, hogy hogy került ez anyámhoz. - ült le az egyik sziklára.

Követtem a példáját és helyet foglaltam mellette.

- Ezt a követ apa adta anyának, a palota melletti tengerből. Levitte oda anyát és bevitte egy víz alatti barlangba, ami úgy keletkezett, hogy egykor egy vulkán volt ott, de a krátert bezárta a lávát, a vulkán eltűnt és a helyén a földben egy üreg képződött, ami olyan mint egy lék a víz alatt. Egy levegő forrás. - egyszerűsítette le nekem. - A krátereknél megmaradnak ékkövek, legtöbbször gyémánt, de veszélyes is lehetett volna, ha működött volna még vulkánosság, akkor gázok is lehettek volna ott. Ez - emelte fel az ékkövet Ed. - Gyémánt, rubin és még valami keresztmetszete, elég érdekes lék volt... 
- Egy emlék. Tudod mi lett a vége?

- Nem. Annyit tudok, hogy Lukeal te is jártál Egyiptomban, és gondolom anyáék is elmentek oda, ez megmagyarázná mért szeretik annyira. Velem is elmentek már jó párszor.
- Voltatok Egyiptomba?! - döbbentem meg.

- Aha. - mosolyodott el - De csak Anya, apa, és én. Anya feltámasztott egy múmiát, megint hogy apát idézzem: "Nem meg mondtam, hogy ne olvass abból a könyvből?"
- Azt hittem az csak ijesztgetés! - tátottam el a számat.

- Annyira mint a görög mitológia. - bólintott gúnyos mosollyal a száján

- Várj megint? Ez nem az első esett volt?!
- Akkor még anyuék... ez egy hosszú story... a lényeg, anya és apa szakítottak a munka miatt, külön utakra kerültek, Apa Egyiptomba ment segíteni valami régi barátjának, anyja Angliába, apa eltűnt a sivatagban anya pedig megakarta találni a Holtak városát ezért Egyiptomba jött. Viszont a Holtak városából egy eleven lélek sem jött vissza, de nem egyedül érkezett, hanem az egyik Athénéssal, akit én is és ő is inkább Hermészesnek hiszünk. John bá avagy Johnathan. Tudott egy fickót aki járt a Holtak városában és vissza is tért, apát, vicces volt a találkozás, azt elhiheted, anyja felolvasott pár ősi hieroglifát, mire bumm, egy múmia akit kiástak feltámadt. A legjobb ebben az, hogy miután legyőzték újra összejöttek, plusz szereztek pár aranyat is, beindult a vállalkozás, két villa egy New Yorkban egy Londonban, majd a vállalkozással még egy Los Angelesben, majd sorban a többi és megszülettünk mi. A kedvencem - mosolyodott el - Nyolc évesen elvittek Egyiptomba és megint feltámasztották azt a múmiát illetve nem ők, hanem a múmia csatlósai, és ha ez nem lett volna elég, engem meg elrabolt tőlük mert én meg felvettem egy karperecet ami majdnem megölt... 
Köpni nyelni nem tudtam.

- Te tudsz ó egyiptomiul?

- És Ó kínaiul is, meg latinul. - sétált el. 

Tudom, hogy azt mondtam még az nap hozok, de minden összejött valahogy ezen és a múlt héten.. Mielőtt a nagyon PJ rajongók kiakadnának (bár azt már az elején is megtörténhetett) nálam Nico (nem tudom kinek SPOILER a sorozattal kapcsolatban) nem meleg mint az Olimposz hőseiben, ez nem meleg ellenesség csak én mikor ezt az egészet elkezdtem tervezni, három éve, Isabell nélkül akkor én ezt nem tudtam. Ettől függetlenül remélem tetszett és várom a kommenteket, hogy ezzel a kis ékköves emlékkel kezdjek-e egy sztorit, érdekel-e titeket?