Percy valamiért bosszús volt. A pavilon felé sietett. Ahol fittyet hányt a szabályokra és a saját asztala helyett leült Thalia mellé Zeusz asztalához.
Mindenkiben megállt a levegő, még Annabethben is. 
Alig két percen belül Nico rohant be. Végig nézett a tömegen, majd csatlakozott Thaliához és Percyhez. Ha már ők nem láttak engem én is leültem hozzájuk.

- Nos? - faggatta Percy, Nicot.
- Még nem vagyok benne biztos.
- Megint álmodtam...- szólalt meg Thalia. A másik két félvér aggódva rá pillantott. - Luke él.

Percy szeme elkerekedett. 
Luke... Luke Castellan... ő is feltámadt volna...
- Biztos?! Hiszen Luke! Ő... - Percy dühös volt kicsit.

- Hős volt Percy! - szólt rá Thalia, majd Nicohoz fordult. - Igazam van, ugye? Nincs odalent.
Nico hezitált. - Nem... Még... Nem tudom... De utána fogok járni. . 

- Luke... Nevetséges! - mondta mérgesen Percy - Meghalt, elárult minket.

- Percy! - csattant élesen, de halkan Thalia hangja. - Tudom, hogy él. Érzem... - állt fel az asztaltól, és egyenesen a bungalók felé vette az irányt.

A két srác aggódva egymásra nézett.
- Aggódom Thaliáért... - mondta halkan Nico.

- Thalia... Ő Vadász, az is furcsa, hogy visszaköltözött a Zeusz bungalóba, és nem Artemiszében van a vadászokkal. - felelte Percy. - Mond meg őszintén Nico, Luke feltámadt?

- Nem vagyok benne teljesen biztos de... úgy tűnik. Gondolod, hogy Thalia... 
- Kilép a vadászoktól Luke miatt? - fejezte be a mondatot -  Szinte biztos vagyok benne, hiszen csak miatta nem fogadta el régen.
- Zászló zsákmányolás lesz este.

- Ah... Már megint?! Úgy is a vadászok nyernek!
- Én nem leszek itt, utána nézek Lukenak. - állt fel az asztaltól Nico, majd Annabethre pillantott. - Elmondtad már neki.
Percy megrázta a fejét.

- Csak igyekezz, hogy tőled tudja meg és ne Athénétől. - ment el Nico miközben a kardja keresztül ment rajtam. 

Szóval tényleg láthatatlan vagyok.

A helyszín változott, mellékesen én meg seggre estem, asszem inkább végig álom ezt az egészet. Zeusz ökléné voltunk a folyó határán. Thalia döbbenten állt, kezében a zászlóval a folyó másik oldalán. Egy szőke hajú fiút bámult, aki ájultan feküdt a földön. Kiesett a kezéből a zászló és a fegyvere is, majd oda rohant a fiúhoz.
Percy annyira futott, hogy hirtelen kellett lefékeznie Thalia előtt, mögötte Nico állt holt sápadtan.

- Meg mondtam! - nézett a két fiúra Thalia - Luke... - érintette meg a fiú arcát. 

A táborozók a srác és Thalia köré sereglettek. A legtöbben döbbentek voltak, de Annabeth majdnem össze esett. A Nagy Triász kölykökre nézett. Látszott a szemében, hogy próbálja összerakni a képet az agyában. Percy morgott valamit az orra alatt, de Thaliával felemelték a fiút és a Nagy Ház gyengélkedője felé vitték.

Utánuk siettem. Nico az ellenkező irányba indult el.

Luke annyira mozgott álmában, hogy le kellet kötözniük őt. 
- Hogy lehetséges ez? - nézett Lukera az ajtóból Thalia - El kéne őt engednünk, ha megjönnek az istenek... 

- Ő Hermész fia! - szólt közbe Percy - Elrohanna, senki sem érné be...

- Én lehet... Artemisz vadásza vagyok tehát tudok olyan gyorsan futni, mint egy Her...
- Itt vannak a bajkeverők. - mondta Mr. D. - Tudtam, hogy valami rosszban sántikálnak.
- Jackson! - csattant fel Hádész hangja, ezer körül is felismerem a hangját. - Ti! - hördült fel mikor meglátta Lukeot. - Ti! Ti lopkodjátok a lelkeimet!
- Hádész félre érti. - védelmezte Lukeot Thalia.

- Ha engem kérdez nyugodtan vissza viheti az...
- Percy fogd be! - kiáltotta Thalia.

- Ezt megkeserülitek még! - apát sose láttam még ennyire dühösnek, elő rántotta a kardját...
- Percy... - pillantott a kötélre Thalia.
- Fuss. - felelte Percy.

Thalia kioldozta a kötelet, mire Luke legalább 200-zal elkezdett rohanni az erdő felé, Thalia szintén. Percy a nagy zűrzavarban ki futott Hádész mellett. 
Keresztül mentem apán és követtem Percyt, aki neki ment Annabethnek.
- Percy mi folyik itt? - kérdezte a lány - Poszeidon, Hermész és Árész is itt van. Aú! - kapott a fejéhez - Mi történik? Áh! A fejem... Kettéhasad...
- Jackson! Kapjátok el! - idézett meg 5 csontváz harcost Apa.

- Hádész, hagyd békén a fiamat! - érkezett meg Poszeidon és Hermész is a színre.

Percy ijedten Annabethre nézett.

- Keresd meg Clarisset és Polluxot ők mindent elmondanak. Menj! 
Annabeth az ajkába harapott de azért engedelmeskedett Percynek. 
Az istenek közben tovább vitáztak az egész valahogy zavaros volt... Mintha valamit elkövettek volna apám ellen, de... túl zavaros ez az egész!
- Hagyd békén őt! - mondta Poszeidon.

- Ők tehetnek róla, olyanok lettek mint mi! - mondta Hádész - Akik feltámadtak, azok is! 

Hogy mi olyanok lettek, mint mi?! 
Hádész megindult Percy felé, a fiú futásnak eredt, de Hádész hamarabb elkapta. Most szúrtam ki Nicot aki tátott szájjal figyelte az apánkat, amint készül megölni Percyt.

- Már, hogy lennének olyanok mint mi? - hallatszott egy bölcs hang mögülem.
- Akkor nézd meg te magad Athéné, a lányod is ilyen! - felemelte a kardját és megvágta Percy kezét. 
Az összes isten szeme elkerekedett. Ahogy az enyém is. Percy karjából arany színű vér csepegett, isteni vér.
- Ez képtelenség! - állította Athéné.

- Fiam... Hogy? - fagyott le Poszeidon.
- A legegyszerűbb, ha Zeuszra bízzuk őket! - mondta Mr. D.
- Engem loptak meg, majd én elintézem őket. - vigyorgott Apa.
Hirtelen egy vízsugár lőtt Hádész arcába, az isten hátra tántorodott. 
- Nico! - kiáltott a ledermedt Nicora Percy.

- Fuss. - formálta az ajkaival, majd beugrott az egyik fa árnyékában. Percynek nehezebb dolga volt. Hádész végig üldözte az egész táboron, amíg Percy el nem ért a tengerig. Majd egy fejessel eltűnt a habokban.

Futásnak eredtem Annabeth felé. Clarisse Polluxnak segített a kardozásban. Megálltam amikor közelebb értem. 
Hihetetlen... Pollux semennyire sem hasonlít Dionüszoszra. Viszont már értem mért nézz ki úgy ahogy Johnny. Ráadásul ahhoz képest, hogy Polllux Mr. D fia, izmos, és csöppet sem tűnik részegesnek. 
- Annabeth... minden rendben? - ment oda hozzá Pollux.
- Nem... Percy, Thalia, Hádész... A fejem... - esett térdre. Reflexből utána kaptam, de a kezem csak áthaladt a testén.

- Annabeth! - ült le mellé Clarisse. - Hé, Eszes csaj, hányat mutatok? - mutatta fel négy ujját.
- Mi? - pillantott kábultan Árész lányára. - Hat? vagy Nyolc, nem csak egy kezed van fent... Nagyon fáj a fejem...
- El kell őt vinnünk a főhadiszállásra. - mondta Clarisse.
- Társaságunk van... - motyogta Pollux.

Árész vérben forgó szemekkel tartott a három félvér.. exfélvér felé. Mögötte Hádésszal, Mr. D-vel, Athénéval Hermésszel és Poszeidonnal.

- Clarisse.

- Apa... megmagyará... - vágta pofon a lányát Árész, Clarisse fájdalmában a földre esett, és kivételesen semmilyen sértést nem vágott senkinek a fejéhez.
- Nem megmondtam, hogy ne segíts nekik. - egy szőlő inda csavarodott Árész kezére, teljesen megkötözte az Isten kezeit. A szőlő inda tulajdonosa pedig Pollux volt, aki megőrizte a hidegvérét. Annabeth az ájulás határán volt. 
- Ne merészelje még egyszer bántani őt! - kiáltott rá az istenre Pollux. A kezeiből folyamatosan nőttek az indák.

Mr. D leesett állal bámulta a fiát.
- Az én fiam! Leveri Árészt! - mosolygott.

- Én ennek nem örülnék... - motyogta Athéné. - Annabeth. Gyere velünk segíthetünk. Kérlek bízz meg bennem! - könyörgött neki Athéné.

- Ne! Megölnének! - kapta el a karját Annabethnek Clarisse.

- Clarisse, mennünk kell! - mondta Pollux.

- Tudom.

A szőlő indák le csavarodtak Árész karjáról, de mielőtt az istenek elkaphatták volna a gyerekeiket, azok egy arany fény kíséretében köddé váltak. 

Az erdőbe teremtem a semmiből. Lassított felvételben néztem ahogy Luke fut és Thalia próbálja beérni. 
- Luke! Hallgass meg! - kiáltotta Thalia.
Luke viszont csak rohant, nem menekült látszott az arcán, hogy élvezi, hogy futhat.

- Luke! Kérlek! - kezdett el lassulni Thalia.

Luke hátranézett a válla fölött és lefékezett, Thalia fáradtan a térdére rogyott és gyorsan kapkodta a levegőt.
- Thal... Én... Én sajnálom. - kezdte Luke. - Sajnálom Kronoszt, a fádat, a Titán háborút. - kezdte el az egészet sorolni. 
Thalián nem lehetett látni, hogy hallja-e, mit mond, csak lihegett és folyamatosan azt suttogta Luke. Van egy sanda gyanúm, hogy ő se hitte el, hogy él.

Luke leguggolt hozzá és még mindig sorolta a rossz cselekedeteit. 
- Bocsáss meg... Én...
Hűűűű. Na már értem, hogy került ki Thalia a vadászoktól... Nagyon egyszerűen, lekapta őt Luke. A lábán megremegett az ezüst csizma, majd eltűnt az összes többi Vadászos cuccal, a helyére a jól ismert bakancs, szaggatott farmer, és pántos levágott barbi fejű póló került. A régi Thalia, valahogy megnyugtatott, hogy így látom őt.
- Mi történik itt? Hogy hogy élek... Basszus... te vadász vagy...- sütötte le a szemét.

- Csak voltam. - felelte Thalia, majd megint megcsókolta Luket.

Fúj... Kinyírom Edet...

- De mi történt? - faggatta tovább Luke mikor elváltak egymástól.
- Hosszú sztori... - indult el a domb tető felé Thalia. - Amíg halott voltál sok minden történt. Köztük legyőztük Gaiát. 
- A Földanyát?! 
- Igen. Megvolt a szokásos jutalom osztás, de... pár nappal később rémálmok jelentkeztek pár félvérnél.
- Kiknél?
- Niconál, Clarissenél, Polluxnál, Katienél, Jessicanál, Percynél és nálam. Mindannyiunknak ugyanaz volt a rémálma, valakik hiányoznak az Alvilágból. 
- Ezért vagy itt én is. - egészítette ki Luke. - De hogy?
- Nem tudjuk, annyit tudunk,hogy amikor párbajoztunk Percyvel és Nicoval, Nico megvágott engem, arany színű vér jött a sebből a megszokott vörös helyett. 
- Istenek... az lehetetlen!

- Pedig igaz. Fogadni mernék, hogy ha megvágnám a kezed a tiedből is az jönne ki, különben nem lennél itt. Ugyanezt tapasztalta mindenki akinek rémálmai voltak. Minden bungalóból megvoltak már a személyek akik képviselik a szüleiket az Olimposzon, egyedül Hermész és Athéné hiányzott. - megfordult és megfogta Luke kezét. - Gyere, mutatok valamit. - Thalia az egyik kezét felemelte az ég felé, azonnal viharfelhők kezdtek el gyűlni. - Mindenki megkapta az isteni szülőjének a teljes erejét. Minden bungalóból az, aki a legerősebb félisten gyermeke. 
A szél életre kelt és felkapta a két félvért velem együtt.

Egy hatalmas palota előtt álltunk, mint egy disney kastély... mellette a tenger volt, ahonnan éppen Percy mászott ki. Mikor kiszúrta... csak Lukeot?! Hová lett Thalia?!
- Luke! - jött ki a palotából Nico - Hol van Thalia?
- Ööö... Az előbb még...

- Használta az erejét? - faggatta Nico. 
- Hát, igen...

Elkerekedett a fiú szeme.

- Ez nem jó! Ez nagyon nem jó! A szüleink csapdákat helyeztek el és Thalia csak úgy belesétál... Árnyékutazás! Azt apa nem látja! - Nico beleugrott az egyik árnyba, majd Thaliaval az oldalán visszatért.
- Kösz Nico. 

- Semmiség, siessünk Annabeth felébredt.

- Megmondtam, hogy ő Athéné, ki más lehetne! - csatlakozott a beszélgetésbe Percy.

- Jó, jó megmondta menjünk! - ment be Nico a palotába.

Percy és Luke egymásra nézett, és azt hittem, hogy már ismerem a legerősebb viszályokat... amik ezek pusztán szemkontaktusban lejátszottak... 
Amint beléptem elállt a lélegzetem. Hasonlított a hely az Olimposzra, de mégis annyi mindenben különbözött, két oldalt egy lépcső vezetett egy kisebb erkélyre, ahonnan a második emelet indult. Az előtér belmagassága legalább 12 méter volt. Nico vezetésével követtem őket az alsó szinten tovább. Egy óriási nappalin mentünk keresztül, majd onnan a gyengélkedőre. Két ismerős személyt pillantottam meg a beteg ágynál, akik folyamatosan vitatkoztak.

- Lee, hogy lehetsz te ekkora barom? - értetlenkedett a fekete hajú lány.

- Zoé, ahelyett, hogy szidnád tökéletességem, inkább segíts. - vágta rá Lee. 
- Ezek?! - döbbent meg Luke. - Árnyék Zoé Artemisz vadásza és Lee Flecher Apolló fia?!

- Talált haver. - kacsintott rá Lee. - Feltámadtam, mint te meg ez a hím gyűlölő némber...
- Némber?! Elmész a Tartaroszba! - vágta lágyékon Zoé.
- Ez... sokkoló volt... - motyogta Lee.

Luke ijedten állt tőlük pár méterre. Nico biztatóan a vállára tette a kezét.

- Ne húzz ujjat Artemisszel, avagy Zoéval.

- Oké. - vágta rá.

Percy ügyet se vetett a vitatkozókra, csak leült Annabeth mellé és megsimogatta az arcát. Annabeth lassan kinyitotta a szemét és fáradtan Percyre mosolygott. 
- Hogy vagy? - kérdezte Percy.
- Azt álmodtam, hogy Zoé és Lee él, és folyamatosan vitatkoznak. - felelte Annabeth.

- Az nem álom volt. - sétált be az ajtón egy sötétebb hajú lány. - Még az északi szárnyban is hallottam, ahogy vitáznak! 
Annabeth felpattant. - Silena?! 
- Feküdj vissza! Még bármikor vissza térhet a fej fájásod! - nézett rá dühösen Zoé.

- Zoé?! Lee?! Mi a... Luke... 
- Szervusz Luke. - jött közelebb Silena. - Zoé hagyjad már szegényt!
- Nem Aphrodité csaj, pihennie kell, az agya olyan lett mint Athéné, csoda, hogy nem roppant össze!
- De én jól vagyok Zoé! - ült fel Annabeth.

- Jó de magadra vess, ha összeesel, én figyelmeztettelek! 

- Örülök, hogy jól vagy. - csókolta meg Percy Annabetht.
- Gyerekek ne előttem! - csattant fel Zoé.

- De olyan ééédik! - mosolygott Silena.
A két félvér azonnal abba hagyta a smárolást és döbbenten Silenára néztek.

- Tudod mit Aphrodité csaj! Nyugodtan visíts legalább abba hagyják! - karolta át a lányt Zoé.

- Oh! Mennem kell találkám van. - sietett el Silena.

Kifelé menet neki ment egy barna hajú lánynak, aki emlékeztetett valakire... 
- Ez meg hová ment? - kérdezte a lány.

- Jessica! - ugrott a nyakába Annabeth. - Hát te?
- Perszephoné... - vonta meg a vállát.

Na ne... Perszephonénak van / volt egy félvér gyereke?!

A kép lassan homályosodni kezdet.

Ed ne máár! Mért most?!
Az emlék vagy kép a múltból megszakadt, újra az Athéné bugalóban ültem. 
Edmund sápadt volt és kerülte a pillantásomat. 
- Bocs... Majd folytassuk holnap, rendben? - kérte kedvesen, a kezébe vette a gyöngyöt, ez nem a táborban készült, ez sokkal inkább olyan volt, mint egy ékkő.
- Minden rendben? - párolgott el a dühöm.
- Csak a szokásos. - pillantott rám. 
Ugyanazok a vörös szemek néztek rám, mint ami a támadáson.

- Ez mitől van? 
- Nem mitől, hanem kitől. - javított ki. - Sajnos nem tudom, 13 éves korom óta előjön néha, de fogalmam sincs miért. Ha nem baj, elmegyek aludni, kicsit nehéz fenn tartani ennyi energiát három órán át.
Az órára pillantottam. Este 10 óra?! 
- És nem csak te akarsz aludni! - mondta semleges hangon Susan.

- Még hatszor átfogsz menni Diáékhoz. - vágta rá mosolyogva Edmund.

- Nem is! 
- Akkor mondjam azt, hogy Joehoz. - mosolyodott el pimaszul Ed, mire Susan a kezébe vett egy könyvet és azzal akarta fejbe vágni az öcsét. De a könyv kirepült a kezéből. - Athéné utálja, ha bántjuk a könyveket. - emlékeztette, majd egy párna csapódott a képébe.
- De a párna csatát nem utálja. - mosolygott ravaszul a lány.

- Ezt nagyon rondán visszafogod még kapni! - mondta Ed.

- A legutóbbit sem váltottad be.

Edmund visszaadta Susannek a párnáját és átkarolta a nővérét. Az arcán ugyanaz a mosoly jelent meg, mint a Nagy Házban. Susan gyanakvóan rá nézett.

- Képzeld egy új dolgot tanultam. - kezdte Ed. - Annie szerint három kérdésből rá lehet jönni, hogy kitetszik az adott személynek tudat alatt. 
Összeráncoltam a szemem, valahogy nem stimmelt ez a dolog.

- És neked Hallie jött ki? - kérdezte Susan.

- Ő még mindig csak egy haver, tesó. Szóval első kérdés, a személyisége a vicces, poénkodós srác? 
- Nem annyira. 

- Oké, akkor inkább komolyabb, borongósabb?
- Mondjuk. - felelte Susan.

- Jó tehát akkor mindkettő. OH kitalálta! Új rekord két kérdésből! - vett elő a zsebéből egy furcsa kis üveget. Ed diadalmasan elmosolyodott és felmutatta Joe képét.

- Ez mi... De.. Nem! Dehogy is!
- Aphrodité adta Anninek aki kölcsön adta nekem. - ment gyorsan távolabb a nővérétől.
- Ed! Én megöllek!
- Áj sorba, mér jó páran meg akarnak ölni emiatt! 
- Azonnal gyere ide!
- Ó, futás húzta fel a nyúl cipőt Ed.

- Edmund! - rohant utána Susan.

Én meg csak álltam ott mint egy sóbálvány.

Mindegy ezek el vannak, én meg elmegyek aludni...

Hello, igyekszem a folytatással remélhetőleg ma este fele hozom!