Dylan korán reggel ébren volt már. Az álom hamar elillant mellőle, hogy neki tudjon kezdeni a napnak. A folyosón sétálva elhaladt Harry szobája mellett. Benyitott, de az ágya érintetlen volt, a fiú illata lassan elpárolgott, már nem őrizte az ágynemű sem. Az ajtófélfának dőlve figyelte az egyik párnán a plüss medvét, amit még ő adott az öccsének. Hiába látogatta meg minden nap a kórházban, nem volt ugyanaz. Érezte, hogy a szemét marni kezdik a könnyek, ezért becsukta az ajtót, és inkább lesétált a nappaliba, ahol Oliverrel találta szemben magát. Az előbb érzett szeretet hirtelen csapott át haragba, gyűlöletbe, és olyan ellenszenvbe, amit igazán kevés emberrel szemben érzett.

Nem figyelve bátyjára elsétált mellette. Nehezen, de megállta, hogy ne szóljon be neki, és remélte, hogy idősebb fivérében is lesz annyi akaraterő, hogy nem teszi meg, mert akkor nem tudott volna uralkodni magán.

– Neked leharapta a cica a nyelved? – kérdezte meg Oliver lekezelő hangnemben. – Köszönni ki fog?

– Köszönjön neked a hóhér, mielőtt leveszi a fejed! – morogta Dy. – Előbb fagy be a pokol, minthogy én egy hellót odaböfögjek eléd! Előbb tanulnak meg repülni a malacok!

Oliver arcára valami meg nem magyarázható érzelem ült ki. Ha a fiúnak tippelnie kellett volna, sem tudta volna kitalálni, hogy valamije fáj a bátyjának, vagy becsinált. Nem is foglalkozott vele. A szekrényekhez lépett, és elővette a kedvenc müzlijét, egy tálat és tejet, hogy nekikezdhessen a reggelinek. Végig magán érezte Oliver tekintetét, de igyekezett nem tudomást venni róla. Nem szerette volna, ha korán reggel elrontják a napját, bár az, hogy Oliba botlott korán reggel, már felért egy hétfő reggellel.

Lassan eszegette a müzlit, miközben igyekezett kitalálni a napi programját. Szerette volna meglepni Kennyt, éreztetni vele, hogy mennyire szereti, hogy milyen boldog mellette, de semmi nem jutott eszébe. Csalódottan sóhajtott fel, és eltolva a tányért maga elől, nézte az asztal lapját.

– Min agyalsz? – hallotta meg Eric hangját. – Lerí a bús fejedről, hogy bármi is az, nem jut eszedbe semmi.

– Meg szeretném lepni valami igazán romantikussal... – Oliverre nézett, aki érdeklődve figyelte testvéreit. – Ha elment a zakkant, esetleg segíthetnél!

– Csak nem a kis pasikádat szeretnéd meglepni?

Dylan szomorú tekintete egy pillanat alatt váltott haragosra, egész testében megfeszült, amit Eric is észrevett, de nem akart közbelépni. Kíváncsi volt, hogy mi sül ki ebből az egészből! Oliver gonosz mosollyal figyelte öccsét, akinek egyre véresebb jelenetek villantak fel a lelki szemei előtt, amelyekben Olivert elborítja vér...

– Anya elmesélte, hogy bebuzultál! – horkantott gúnyosan. – A Hale család szégyene vagy!

Dylan mérgében a tányért vágta hozzá a bátyjához, majd macskát megszégyenítő sebességgel vetette rá magát. A grabancánál ragadta meg, belenézett a gesztenyebarna szemekbe, melyek ijedten fúródtak az övébe. Mielőtt elengedte volna bátyját, még egy jól irányzott jobbegyenest bevitt a szeme alá.

– A család szégyene te vagy meg az anyád! – morogta veszélyesen halkan Dy. – Kenny legalább szeret engem! Tiszták az érzései, és nekem adja őket! Te ezt elmondhatod Helga hibbant lányáról, aki csak azért van veled, mert te legalább lefekteted?

– Nem azért van velem! – mordult fel Oliver. – Katy szeret engem!

– Nem inkább azt szereti, hogy te látod a nyakát, ami valójában nincs is neki? – kérdezte meg Dylan.

A fiatalabb testvér remegett a haragtól, az elfojtott dühtől, amit nem tölthetett ki fivérén, mert ő maga sem tudta, hogy akkor mennyire komolyan veri meg. Nagyot nyelt, mélyeket sóhajtott, hogy megnyugtassa magát, bár Oliver gyűlölettől izzó tekintete miatt csak egyre feszültebbé vált.

– Láttad már azt a tehenet ruha nélkül, villanyfénynél? Vagy te is csak sötétben mered levetkőztetni, mert félsz, hogy a végén megtörik az illúzió? Mondd, legalább vaginális behatolást csinálsz, vagy minden menetnél új lyukat hajtogatsz rajta! Ja, és utoljára mondom el! Egy rossz szó Kennyről, és kiköpetem veled az összes fogad!

Dylan és Oliver fülét halk kacarászás ütötte meg. Eric a boltív alatt a falnak támaszkodott, és eltakarva a száját nevetett. Oliver már indult volna el, hogy lekeverjen neki egy pofont, amiért ki merte nevetni, de Dylan közéjük állt. A barna szemek rosszallóan szűkültek össze, mellkasa előtt összekulcsolta a kezeit, és úgy meredt Oliverre. Türelmesen várt, hogy mit lép a másik. A percek csak teltek, minden másodperccel egyre feszültebbek lettek! Dylan várt, Oliver mérlegelt. Ha elindul előre, az öccse megveri, ha elmenekül, azt fogja hinni, hogy gyáva! Döntésre jutott, és tett egy lépést előre, amire öccse is tett felé egy lépést.

– Szólok, ha még egy lépést teszel...

– Akkor mi lesz? Megversz? – kérdezte Oliver szemrehányóan. – Vagy mi?

– Kiütöm a fejeddel a melletted lévő ajtót! – köpte a fiatalabb, és még egy lépést tett előre. – Nem mennél innen? Katy várja, hogy újabb lyukat hajtogatva rajta megdugd! Na, hess!

Oliver szitkozódva fordított hátat, és elhagyta a házat. Dylan ahogy bátyja elment, nagyot sóhajtott, és elindult, hogy összetakarítsa a tányér darabjait, amit testvéréhez vágott. Mélyeket lélegezve szedegette fel a porcelándarabkákat a földről, majd amikor végzett, a szobájába ment. Magára zárva az ajtót az ágyára dőlt, és hagyta, hogy eleredjenek a könnyei.

Sejtette, hogy Olívia után Oliver is megtudja, hogy meleg, ahogy azt is, hogy emiatt nem egy csatája lesz velük, de azt nem, hogy ennyire nehéz lesz megküzdenie ezzel. Úgy érezte, hogy az Oliverrel való kis incidens minden erejét elszívta! Nem volt rest kiállni magáért, a szerelméért, de még nem nyerte vissza minden erejét, amit Harry elrablása miatt arra használt fel, hogy meggyőzzön mindenkit: az öccse nem halt meg!

A kopogásra felkelt, és kinyitotta az ajtót. Eric belépett, és szorosan átölelte az öccsét. Tudta, hogy Dy nem szeretné, ha sajnálná, de nem tudott mást tenni. Csodálta fiatalabb fivére kitartását, ambícióit, hogy soha nem adta fel, de sajnálta is, mert olyan miatt ítélik el, amiről nem tehetett, hisz nem ő választotta.

Szíve fájón dobbant minden alkalommal, amikor az öccsét sírni látta! Legszívesebben Oliver után ment volna, hogy elverje, de tudta, hogy Dylan annak ellenére, hogy a szobájába menekült, vágyott arra, hogy valaki mellette legyen. Ő ezt a feladatot magára vállalta, hiszen apja a kórházban volt. Nem érezte tehernek, szívesen volt öccsével, de úgy érezte, hogy túl nehéz a feladat, amit magára vett.

Dylan nemcsak Oliver miatt emésztette magát, ezt Eric tudta nagyon jól. Az anyja is csak egy bizonyos szelete volt a tortának. Az öccse mindig is figyelmes, szeretetreméltó fiú volt, akit azért is gyötört a bűntudat, mert nem foglalkozott eleget a szerelmével.

– Üljünk le és beszélgessünk! – óvatosan az ágyhoz vezette az öccsét, és mellé ülve teljes figyelmét neki szentelte. – Tudom, hogy bánt valami. Ismerlek!

– Jól vagyok, csak nekem... nekem az utóbbi időben történt dolgok... – hajtotta le a fejét Dylan. – Sok volt! Annyira igyekeztem magam egyben tartani, küzdeni az engem gyötrő kételyekkel, hogy mindenkit elhanyagoltam! Téged, apát...

– Na, meg Kennyt is! – Dylan bólintott.

– Öcskös! Nem okolhatod magad azért, mert aggódtál Harryért! – sóhajtotta Eric. – Azzal még Kenny is tisztában volt, hogy neked Harry és én mennyit jelentünk! Ő nem vetette a szemedre, nem hozta fel. Minden alkalommal, amikor náluk jártam, és te nem tudtál menni, engem nyaggatott, hogy elmondjam, hogy vagy! Igazán aggódott, és aggódik érted!

– Ez a baj! – fakadt ki Dy, és könnyes szemekkel nézett bátyjára. – Gondot okoztam neki és mindenkinek! Azzal, hogy buzi vagyok, már hatalmas terhet tettem a nyakatokba! Miattam fogják a családot kinézni, gúnyolni, mert egy kicseszett buzi vagyok!

– Ne beszélj így magadról! – mordult rá Eric, és megragadva a vállát finoman megrázta. – Az égvilágon semmi baj nincs veled! Te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy! Most kiakasztott Oliver, de nem vagy a család szégyene! Oliver és anya mindent megtesz, hogy kevesebbre tartsd magad, de te értékes vagy!

Dylan elmosolyodott, és a bátyához bújt, aki azonnal átölelte. Ericnek elhitte, hogy nincs vele semmi baj, hogy nem értéktelen! Lassan megnyugodott, és nagyot ásítva elengedte bátyját. Hanyatt dőlt az ágyon, és csak bámulta a mennyezetet. Eric mellé dőlt. Élvezték a csendet, a nyugodt perceket, amilyenek az elmúlt időszakban kevésszer jutottak ki nekik! Az az igazi, lelket nyugtató némaság vette őket körül, amibe mind a ketten elszenderedtek.

Apjuk erre a látványra nyitott be. Halkan nyitva ki a szekrényt elővett egy vékony lepedőt, amit alvó fiaira terített, mielőtt kiment volna a szobából. Az ajtóban megállt, vetett egy pillantást Dylan arcára, amely abban a pillanatban gondtalan és kisimult volt. Szíve fájón dobbant alvó gyermekiért! Tudta, hogy a java még hátra van! Tudta jól, hogy Oliver összetűzésbe került az öccsével, mert Helga mérgesen hívta fel. A fejében visszhangoztak a nő kicsit sem kedves szavai: „A korcs fiad azt mondta az én lányomra, hogy dagadt!" Száját befogva, hogy ne keltse fel nevetésével fiait, behúzta az ajtót, és lesétált a nappaliba.

Dylan Eric mocorgására ébredt. Fogalma sem volt, hogy mikor és hogyan aludt el, de hosszú ideje talán akkor aludt ilyen nyugodtan, amikor a tárgyalás után Kennynél töltötte az éjszakát. Kipihenten ébredt, nyugodtan, és tettrekészen. A szekrényhez lépett, és kivett egy a stílusához nem illő fekete inget, és egy elegánsabb farmert. Már tudta, hogy mivel lepje meg szerelmét! Már csak a kivitelezésben kellett segítséget kérnie.

– Szólnál a haverodnak, hogy foglalja le Kennyt, amíg én a gyertyafényes vacsorához berendezek mindent?

Eric elvigyorodott, és már vette is elő a telefonját. Küldött egy üzenetet, majd a válasz megérkeztével felmutatta a hüvelykujját. Dylan hálásan nézett bátyjára mielőtt elindult letusolni. A zuhany alatt mindent átvett még egyszer, hogy minden hibamentes legyen. Útban a szőke fiúhoz vesz gyertyát, amit az otthonról kölcsönkért gyertyatartóba helyez. Utána betér egy olyan étterembe, ahol elvitelre is lehet rendelni. Két adaggal vesz Kenny kedvenc ételéből, amit majd elvisz.

A szíve mélyén aggódott, hogy valamit elront, hogy nem okoz meglepetést a másiknak, de elhessegette ezt a gondolatot. Szerette volna megmutatni a másiknak, hogy tud ő romantikus is lenni, hogy benne is ugyanaz az érzés tombol, mint a szőkeségben. Éreztetni szerette volna szíve választottjával, hogy fontos, hogy igazán érte ég.

A zuhanyzás után sebesen öltözött fel, elkérte apjától a gyertyatartókat, amiket a férfi széles mosollyal adott át neki, és már viharzott is el otthonról. Remegett a lába, amikor betért az üzletbe. Maga sem tudta, hogy milyen színű gyertyát kellene vennie. A fehérre tippelt volna, de úgy érezte, hogy a vörössel sem lőhet mellé, így mindkettőből vett egyet.

Az étteremben már a torkában dobogott a szíve. A különlegessége a helynek az volt, hogy magyar ételeket is felszolgáltak, amiért Kenny bolondult. Az étlapon szerepelt a Stefánia vagdalt, amiért különösen rajongott. Tört burgonyával kérte, és amikor kivitték neki, fizetett, és már indult is tovább.

A szőkeséghez érve rettenetesen izgult. Nem szerette volna, ha lebukik, így halkan osont be a fák árnyékában megbújva Kenny birodalmába. Vágyat érzett, hogy meztelenre vetkőzve várja szerelmét, de romantikus szeretett volna lenni, így az étkező felé vette az irányt. Megdöbbent, amikor az étkezőasztalon egy üveg bort talált. Mellette egy cetli hevert: „Érezzétek jól magatokat" Elővette a két gyertyatartót, beleállította a gyertyákat, amiket meggyújtott. A két adag ételt tányérra szedte, és kicsit rámelegítve tálalta.

Éppen csak befejezte, amikor megérkezett Kenny. Szájtátva fogadta be a látványt, ami elé tárult! Kék szemeit elöntötték a könnyek, szíve boldogan dobbant, látva, hogy Dylan mivel várta! Megtörölte szemeit, és elindult, hogy csókkal köszönthesse őt.

Meglepődött, amikor Dylan tökéletes úriemberként kihúzta a székét, majd mielőtt ráült volna, betolta a feneke alá. Egy pillanatra sem vette le szemét az ébenhajú fiúról, aki helyet foglalt vele szemben. Nem tudta, hogy honnan szerzett bort, de örült neki.

Csendben ettek, nem akarták megtörni a pillanat varázsát. Dylan töltött kettejüknek egy-egy pohár bort, amivel leöblíthetik majd az ételt. Az elfogyasztásuk után átvonultak Kenny hálószobájába. Kényelmesen elhelyezkedtek az ágyon, Kenny Dylan mellkasára hajtotta a fejét, és hallgatta a fiú szívének dobbanásait.

– Tudod, igazán megleptél! – Kenny hangja halkan csengett, Dylan mégis hallotta. – Soha nem néztem volna ki belőled, hogy ennyire romantikus vagy!

– Az vagyok, ha van kiért annak lenni! – mély levegőt vett, és beletúrt a szőke tincsekbe. – Sajnálom, hogy elhanyagoltalak, hogy nem szenteltem rád több időt! Én nagyon szeretlek, és szeretném, ha ezt éreznéd is!

– Tudom, hogy nálad ezek a dolgok másképp működnek. Te nem vagy az a nyálas pasi, aki minden nap kimondja, hogy szeretlek. Te máshogy fejezed ki magad! A tettek embere vagy! Már azzal megmutattad, hogy kiálltál értem a bíróságon anyáddal szemben!

– Úgy éreztem, hogy meg kell védenem téged! A szerelmünket!

– Látod! Te ezzel fejezed ki, hogy mennyire szeretsz! Nem várom el, hogy minden pillanatban romantikus legyél! Legyél az a Dylan Hale, akibe beleszerettem azon az első napon, amikor lecsúszott a gumi!

Dylan belepuszilt a szőke tincsekbe, hálát rebegve mindennek, amiben hitt és nem hitt, hogy ilyen szerelmet nyert, amit a szőkétől kapott! Kenny mosolyogva nézett fel a barna szemekbe, lehelt csókot a másik ajkára, amiből hamar szenvedélyes ajakérintés vált. A vágy lassan fellobbant bennük, így nem kellett sok, hogy ruhák kerüljenek a földre, és a szobát betöltsék a kéjes nyögések, halk sóhajok, és az ágykeret recsegésének félreismerhetetlen hangjai.