Szombat reggel Dylan korábban kelt. Az elmúlt hetek alatt, amikor vagy Kennyvel volt, vagy az anyjával viaskodott, egy embert kezdett elhanyagolni. Érezte, hogy így tesz, azt is, hogy ez nem helyes, de annyi irányba kellett lépnie, hogy az öccsére már nem maradt ideje. Vagyis maradt volna, ha megtanulja beosztani az idejét, amit amúgy sem tett volna meg, hiszen a szőke hercegével eltöltött időket nem adta volna oda semmiért. Bármit is csináltak együtt, legyen szó tanulásról, videójátékról, – ha a szexet is nem soroljuk közéjük – mindent élveztek, amibe együtt vágtak bele. Egyik délután Diane is jelen lehetett a kis páros tanulásánál. Soha nem látta még, hogy Dylan ennyire figyelt volna, vagy azt, hogy valakivel ennyire egy hullámhosszon legyen.

Amíg ő, és mindenki más elvolt a maga kis életében, Harry, a legfiatalabb Hale fiú, lassan háttérbe kezdett szorulni. Eleinte nem figyelt fel rá, de az elmúlt pár napban észrevette, hogy Harry szomorúbb. Két napjába telt, hogy kitalálja, mivel okozhatna öccsének egy kis örömöt.

Szemeiben álmos csillogással indult a konyhába. Harry imádta, ha bátyja készíti a palacsintát, és Dylan úgy gondolta, ezzel indítani a napot, nem lehet rossz ötlet! Amikor először próbált palacsintát készíteni, rettenetesen felsült! A konyha úgy festett, mint ahova bombát dobtak, az összes, már kisütött palacsinta égett volt. Utána kezdett el a neten kutatni. Annyi nemzet készítette el ezt a fajta édességet, hogy belefájdult a feje. Reménytelennek gondolta, hogy talál egy olyat, amelyiket ő is meg tudja sütni, de azokban az időkben látogatta meg őket Robert, apja ikertestvére. Magyarországról tért haza, ahol megismerkedett a magyar konyha legjobb fogásaival, édesség-különlegességeivel, és az amerikai palacsintától eltérő finomsággal. Úgy gondolta, utánanéz. Nem volt nehéz elkészíteni, bár ez sem sikerült neki elsőre. Nem adta fel, addig próbálkozott, mígnem sikerült neki.

Mindent előkészített ahhoz, hogy a híg palacsintatésztát meg tudja csinálni. Amikor megfelelő állagúra sikerült kevernie, felmelegített egy serpenyőt, és elkezdte kisütni. Már maga sem tudta, hogy hányadikat fordította át, amikor neszt hallott a lépcső irányából. Apja közeledett, aki meglepődött azon, hogy a fia délelőtt tíz óra előtt már fent van, aztán megakadt a tekintete Dylan kezében tartott serpenyőn.

– Segítsek? – kérdezte meg, nem számítva arra, hogy Dylan megijed. – Nem szerettelek volna megijeszteni!

– Örülnék, ha segítenél! – mosolyodott el Dy. – Egyedül nem tudom kisütni, és betölteni is! Azelőtt kellene késznek lennie, hogy Harry felébred!

– Mit tervezel mára? – bukkant fel Eric is. – Palacsinta! Mindenkinek sütsz?

– Nem! Neked nem! – mordult fel Dylan, és kifordította a kész palacsintát a tányérra. – Persze, hogy mindenki kap!

Mire elkészült az utolsó palacsinta sütésével és betöltésével, Harry is felébredt. Dylan háromfajta tölteléket is használt: nutellást, túróst és eperlekvárosat, amelyeket a közeli boltban szerzett be, ahol olyan magyar dolgokat is árultak, mint a csabai kolbász és a császárszalonna, de akadt ott hurka, és sok minden más is. Szerette volna, ha ez a nap már a kezdetén különleges lesz Harry számára.

Csendesen ettek. Senki nem szólt egy szót sem. Olivia csacsogása nélkül, még a reggeli elfogyasztása is kellemesebben telt el. Nem fűszerezte az ételt az előítéletes szónoklat keserédes íze. A kis család élvezte a nyugodt perceket. A némaságot a villák és kések hangja törte meg a porcelán tányéron.

Az evés befejeztével Eric nekilátott a mosogatásnak. Nem hagyhatta, hogy az öccse csinálja, ha már ilyen remek reggelit rittyentett össze! Dylan felvonult a szobájába, hogy felöltözhessen. A szekrénye előtt állt, és azon tanakodott, hogy mit vehetne fel. Nyúlt volna a szekrényébe, hogy kivegye a fekete pólóját, amelyen egy vérben úszó koponya díszeleg, amikor belépett Harry.

– Dy, mi az Isten nyila folyik itt? – lépett mellé, és vette ki azt a pólót, amit a bátyja is szeretett volna. – Palacsinta reggelire? Most meg azt a pólót veszed fel, amit mindig, amikor ketten megyünk valahová!

Dylan megvonta a vállát. Nem gondolta volna, hogy Harry ennyiből rájöhet, hogy tervei vannak, méghozzá öccse társaságában! Nem válaszolt, helyette nadrág után kezdett kutatni. Harry kivett egyet, amit ő maga is szeretett volna. Megszeppenten nézte öccsét, aki átadta neki a nadrágot, és elindult, hogy leüljön az ágyra.

Harry eltűnődve nézte bátyját, aki az elmúlt hetek alatt nyugodtabb lett, kiegyensúlyozottabb. Sokszor nem aludt otthon, még iskolaidőben sem, ami miatt kíváncsi volt, hogy hova jár el. Elcsípett egy-egy beszélgetést apja és a testvérei között, amiből kihámozta, hogy Dylan szerelmes. Örült ennek, de hiányzott neki a bátyja közelsége. Egész nyáron együtt csavarogtak, bejárták a város minden zugát. Ezek a napok, voltak számára a legértékesebbek! Az összes testvére közül Dylant szerette a legjobban, ezért is esett neki rosszul, hogy a fiú elhanyagolja.

– Mert megyünk is! – fordult meg Dylan, és kedvesen az öccsére mosolygott. – Mostanában elhanyagoltalak. Annyi minden történt, hogy rád már nem maradt időm.

– Tudom, hogy szerelmes vagy, ahogy azt is, hogy sokat vagy vele. – vont vállat a fiatalabb, és mosolyogva figyelte a bátyját. – Legalább most boldog vagy?

– Én mindig az vagyok! – húzta félmosolyra a száját az idősebb fiú. – Ha arra vagy kíváncsi, hogy most boldogabb vagyok-e, azt kell mondanom, hogy igen.

Elterültek Dylan ágyán, és a mennyezetre ragasztott, éjszaka világító koponyákat kezdték el bámulni. A csend, amiben találták magukat, olyasfajta volt, amelyben szabadon szárnyalhattak a gondolataik. Csak feküdtek, nem csináltak semmi mást, mégsem unatkoztak. Elárasztotta őket a nyugalom. Majdnem elaludtak, amikor Dylan telefonja megszólalt. Kenny hívta.

– Nem lenne kedved elmenni velem valahova? – kérdezte a szőkeség. – Tudom, hogy tegnap is velem keltél, de hiányzol!

– Te is, de ma az öcsémmel szeretnék lenni! – nézett Dylan az említettre. – Egy tesós napot szeretnék, de este átmegyek, oké?

– Én benne vagyok, ha te bennem leszel!

Dylan elröhögte magát. Eddig sem volt szomorú, de úgy érezte, hogy Kenny egyetlen mondatával vidámságot csent az életébe! Harryre nézett, aki értetlen fejjel nézett rá. Tudta, hogy hallotta a beszélgetést, ahogy azt is: nem kellett volna, hogy a fültanúja legyen! Harry kilenc évesen okosabb volt, mint a kortársai, ennek ellenére még fiatalnak tartotta, hogy ilyen témák fül- és szemtanúja legyen. Habár azzal is tisztában volt, hogy az anyjuk révén nem egyszer hallotta már a meleg és a buzi kifejezést, és az öccse nem volt rest ennek utána is nézni.

– Bátyó, akkor te most bu... – Dylan szúrós tekintete belefojtotta a szót. – izé, meleg vagy?

– Mit mondott neked anya? A melegek kicsodák, vagy micsodák?

– Azt, hogy korcsok! Jellemtelen senkik, akik az Úr ellen valóak, és a pokolban fognak megrohadni, mert más pasik seggébe dugják a farkukat.

Dylan sűrűn pislogott, ahogy a harag tovább növekedett benne. Eddig sem szerette az anyját, de ahogy hallotta Harry szájából a szavait, a maradék tisztelet is elpárolgott belőle, mint a forrásban lévő víz. Hangosan reccsent az ágyrugó, ahogy felállt, és kezében a ruháival becsörtetett a fürdőbe, de előtte még megállt, hogy öccsére nézzen.

– Öltözz! Ha letusoltam, elmegyünk! – mosolyodott el. – Szeretnék valamit megmutatni neked!

Harry mellette rohant ki az ajtón. A szobájába sietett, hogy felöltözzön. Dy bevonult a fürdőbe. Le kellett nyugodnia, hogy felbőszült hangulata ne nyomhassa rá a bélyegét a napra. Nem tusolt sokáig, nem szerette volna az öccsét váratni. Megszárította a haját, felöltözött, és lefelé indult a nappaliba, ahol Harry már várta.

Körülnézett, az apja kicsit aggódva figyelte őt. Eric tekintete sem volt fényesebb. Az aggodalom, amely a szemükben ül, kezdte idegesíteni a fiút, így egyik lábáról a másikra kezdett el hintázni. Senki nem szólt egy szót sem, a csendet, amely a nappalira telepedett, kellemetlennek érezte, és minél előbb ki szeretett volna szabadulni onnan. Már indult volna el, amikor az apja megfogta a kezét.

Nagyot sóhajtott, és leült vele szemben. Tüntetően hallgatott, sejtette, hogy miről lehet szó, de nem szeretett volna foglalkozni vele. Harryvel akarta jól érezni magát, este pedig Kennynél tölteni az éjszakát.

– Jól vagyok! – morogta veszélyesen halk hangon. – Tudom, hogy aggódsz, mert anya azokat mondta Harrynek, de szerencsémre az öcsém szeret! Most meg mehetnénk? Este még randim van egy dögös szöszivel, és talán csak hétfőn, suli után jövök haza!

Az apja bólintott, bár nem tűnt el a féltés a szemeiből. Dylan öccsét követve kabátot húzott, és már kint is volt az utcán. Nem értette, hogy miért kellett ekkora hűhót csapni egy elmeroggyant nő szavai miatt! Mindenki tudta, hogy az anyja mivé vagy kivé lett. Még fájtak a szavai, de már nem annyira, mint amikor elkezdte a gyűlölködést.

Megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle eltévedt gondolatait. Tervei voltak, amelyekbe nem szólhattak bele a benne tomboló érzések. Az első és legfontosabb volt, hogy tartalmas időt tölthessen az öccsével, aki kíváncsian nézelődött. Dylan felfedezett egy olyan részt a városban, ahol nem jártak még. Ezt szerette volna megmutatni Harrynek is, aki szintén odavolt az elhagyatott helyekért. Dy pedig felfedezett egyet Kenny társaságában, akivel sétálni indultak.

Átvágtak a régi vasútállomás vagonjai között, a régi mozi mellett, mígnem elértek egy olyan épülethez, ami meglepően egyben volt, annak ellenére, hogy évtizedek óta nem járt benne senki. A bejárata kidőlt, amikor közelebb mentek, lehetett hallani a süvítő szelet, amely horrorisztikus légkört teremtett a helynek. Ezért az atmoszféráért voltak annyira oda a Hale fiúk.

Beljebb mentek. Dy számára már nem volt olyan parás a hely. Látta már a törött lelátókat a kiszáradt medence oldalain, az ottfelejtett úszósapkákat, a víz nélküli medencét. Érezte, ahogy Harry szorosabban markolja meg a kezét. Neki ez a hely még ismeretlen volt, nem volt olyan félelmetes, mint az elhagyatott mozi, de ott inkább a csontváz rémítette meg, amit találtak. Dylan akkor húzta ki onnan, és hívta fel a rendőrséget.

– Ha nem szeretnél itt lenni, mehetünk! – szólalt meg halkan Dylan. – Ki tudja, mit fedezünk itt fel!

– Hülye vagy? Maradok! – mordult fel Harry. – Amióta te jársz valakivel, nem volt időnk kettesben! Élvezni akarom a veled töltött időt!

– Akkor menjünk még beljebb!

Harry elengedte a bátyja kezét, és megindult a medence felé. Észre sem vette, hogy a kinti hőmérséklethez képest melegebb van. Dylan rajta tartotta a szemét, miközben ő is körülnézett. Az egyik lelátó alatt észrevette, hogy valaki figyeli őt. Kezét a zsebébe csúsztatva megmarkolta a telefonját. Közelebb lépett az öccséhez, és a füléhez hajolva belesúgott:

– Szerintem jobb, ha megyünk! – igyekezett olyan halkan beszélni, hogy a benti csend ellenére se lehessen hallani. – Az egyik lelátó alatt van valaki.

Harry hangosan nyelt. Belekarolt bátyjába, és elindultak kifelé. Dylan magában szitkozódott azért, mert ilyen helyzetbe keverte az öccsét! Elővette a telefonját, és gyors üzenetet küldött Ericnek. Háta mögött hallotta az lépéseiktől eltérő cipőtalp zaját, így gyorsabbra vette a tempót, míg végül rohanni kezdett. Elérve az elhagyatott vasútállomást, behúzta Harryt az egyik vagonba, és még egy üzenetet küldött a bátyjának. Lelapulva hallgatta a kintről beszűrődő hangokat. Azt figyelte, hogy hallja-e az idegen lépteit.

Félt, és az öccsét is féltette! Remélte, hogy Eric minél hamarabb megérkezik, és elkergeti az ismeretlen alakot! Hangosan felsóhajtott, amikor meghallotta a bátyja és az apja hangját. Reszketve állt fel, és ölelte át Harryt. Lassan lépkedve másztak le a vagonról, és rohantak oda az apjukhoz. A férfi nem kiabált velük, helyette alaposan szemügyre vette két ostoba fiát, akiknek az ijedtségen kívül nem esett bajuk. Tudta, hogy egyszer ez a hobbi bajt hozhat a fejükre, de nem szólt semmit.

– Menjünk haza! Már értesítettem a rendőrséget. – Eric hangja idegesen csengett. – Ki tudja, hogy merre van!

Dylan bólintott, és átvetve karját Harry vállán, elindult. Örült, hogy nem esett baja sem neki, sem az öccsének! Megfogadta, hogy legközelebb, ha kettesben akar programot a fiatalabb fivérével, nem viszi ilyen helyre! Inkább unja végig a szuperhősös filmeket a moziban, vagy hagyja magát megverni egy videójátékban, de nem teszi ki még egyszer ekkora veszélynek!

Otthon megvárta, amíg sikerül teljesen megnyugodnia, majd elindult Kennyhez, de előtte biztos, ami biztos, magához vette a fémből készült baseballütőjét. Nem szeretett volna újra találkozni az illetővel, bárki is legyen az!

Megérkezve Kennyhez, még mindig nem érezte magát biztonságban. Kenny kint várta, meg is lepődött, hogy kedvese az iskolatáskáján kívül egy ütőt is hozott.

– Bent mindent elmesélek! – mordult fel Dylan, és kezdte befelé húzni Kennyt. – Csak menjünk már be!

Kenny értetlenül meredt az ébenhajú fiúra, ennek ellenére elindult befelé. Dy hangosan sóhajtott, amikor beértek Kenny birodalmába, és szorosan átölelve a szőke fiút, elsírta magát.