Dylan álmosan törölgette a szemeit ébredés után. Orrába kellemes nárciszillat fúrta be magát, amiből tudta, hogy nem otthon töltötte az éjszakát. Maga mellé pillantva meglátott egy napbarnított felsőtestet, amit nem fedett a fehér takaró. Tekintete lentebb siklott a kilátszó fenékre, amely fehér volt. Kenny nem szeretett meztelen napozni, de még a szoláriumba sem lépett anyaszült meztelenül. Dy nem volt képes ellenállni a vágynak, hogy puszit leheljen a másik kisimult, gondtól mentes arcára. Mosolyogva húzta magához közelebb, az sem zavarta, hogy Kenny szőke tincsei az arcába hullanak, csak érezhesse a testéből áradó meleget.

Kenny nem aludt. Ébren volt már egy ideje, de alvást színlelt, hogy megtudja, mit lép Dylan. A pusziba az egész teste beleremegett, ahogy pedig közelebb húzta magához, már nem csak ő maga volt ébren, de ágyéktájon is éledezni kezdett valami. Úgy vágyott Dylan Hale csókjaira, mint éhező egy falat kenyérre, és tudta, hogy ezzel a másik is így van.

– Fel kellene kelni! – motyogta Kenny. – Anyukád már így is patáliát fog csapni, mert nem aludtál otthon!

– Érdekel téged? Amellett meg nem sokat aludtunk az este. – nevetett fel Dylan, és adott egy csókot a szőkének. – Anyámat meg bízd rám! Biztos Helgával sző nagyravágyó terveket a melegek ellen.

Kenny fájdalmasan szisszent a kijelentésre. Nem értette, Dylan, hogy tud ilyen könnyedén beszélni a témáról! Ha az ő anyja lenne ennyire megszállottan melegellenes, beleroppant volna! Kicsit sem finomkodva hanyatt döntötte Dylant, és lerántva róla a takarót a csípőjére ült. Érezte, hogy a másik mennyire merev, hogy nekifeszül a fenekének, de nem akarta magát könnyen adni. Azt szerette volna, ha Dylan megküzd azért, hogy mielőtt hazaengedi, még egy kellemes szeretkezésben legyen része!

– Ne filózz rajta! – húzta le Dylan egy csókra Kennyt. – Apa szinten tudja tartani, ahhoz meg végképp semmi köze, hogy kibe mártom a farkam!

A kék szemekben vágy csillant. Kenny mindig is tisztában volt vele, hogy Dylan nem az a fajta, aki nyíltan kimondja, hogy szereti a másikat. Az, ha egy az előzőhöz hasonló kijelentést tesz, az a Hale fiúnál felért egy szeretlek-kel. Ahogy a barna szemekbe nézett, elöntötte a forróság. Úgy érezte, hogy egy hajóban evez a csokoládétengeren, amelyen kitörni készül a vihar.

Dylan nem tudott tovább várni. A szükség, ami átvette a teste felett az uralmat arra késztette, hogy cselekedjen. Az ajkai égtek, amit a másik szenvedélyes csókjával óhajtott csillapítani. Lágyan Kenny tarkójára simította a tenyerét, és lehúzta egy vad csókra, figyelve arra, hogy ne hagyjon nyomot, kezdte el tépni a szőke, megszeppent fiú ajkait.

Kenny kéjesen nyögött bele a csókba, és kezdte el lágyan ringatni a csípőjét, ezzel is az őrület határára sodorva az ébenhajú fiút. Dylan úgy érezte, csupán azzal, ahogy Kenny mozgott, képes lett volna elérni, hogy egy pillanattal később elélvezzen, de ismerte annyira a ragyogó kék szemek gazdáját, hogy ennyire nem gonosz. Ajkaik vad, érzéki játékának a levegőhiány vetett véget. Ezt a pillanatot választotta Kenny, hogy elővadássza a megfelelő eszközöket. Esze ágában sem volt elengedni úgy, hogy nem segítette át legalább egy orgazmuson.

Dylan ajkai égtek a hiánytól, ahogy búzakalászhajú szerelme elvált tőle. Ereiben száguldott a vágy és a forróság kínzó elegye, amitől szabadulni akart. Boldog sóhajjal nyugtázta a síkosítós flakon kupakjának jellegzetes hangját. Érezte, ahogy Kenny felhúzza rá az óvszert. Hiába váltak eggyé már többször is, nem tudta megszokni a sikamlós anyag hidegségét, így felnyekkent, ahogy megérezte azt. Kenny ezen minden alkalommal elmosolyodott.

Egyszerre szakadt fel torkukból a nyögés, amikor Kenny elhelyezkedve lassan ráereszkedett Dylanre. Végig egymás szemeibe néztek, keresték azt az egy kapaszkodót, amit megmarkolva a józan ész talaján tudtak maradni. Többször vesztették már el a fejüket szeretkezés közben, és hagytak nyomot a másik testén. Dylan hátán a karmolásnyomok még be sem gyógyultak, de az előző éjszakai tevékenységük alkalmával frissekkel is megajándékozta.

Nem élvezhették sokáig a tevékenységüket. Kenny bátyja zavarta meg a pillanatot, amikor bekopogott. Morogva mászott le az alatta nyögő fiúról, húzta le róla az óvszert, és betakarva magát, ment ajtót nyitni. Ezért akart külön kuckót! Hogy ne zavarja meg senki! Szomorú tekintettel tárta ki az ajtót, és nézett idősebb fivérére.

– Bocs, látom, hogy megzavartam valamit. – pillantott át Conor öccse válla felett, és még látta, ahogy Dylan eltűnik a fürdőben. – Eric van itt, az öccsét keresi.

– Adj tíz percet, és megyünk! – morgott Kenny. – El sem hiszem, hogy már dugni sem hagytok!

– Tehetek én róla, hogy az anyja tombol, mert a fia nem töltötte otthon a péntek estét?

Kenny erre már nem felelt. Hangosan csapta be bátya előtt az ajtót, és ment ő is tusolni. Dylan már a zuhany alatt állt. Arcát eltorzította a fájdalom, ahogy a forró víz a hátához ért. Ledobva magáról a leplet, ami elfedte az ő testét, belépett a Hale fiú mellé. Mit sem törődve a berzenkedéssel, hátulról átölelte, és a nyakába csókolt.

Dylan megfordult az ölelő karokban, hogy elveszhessen az őt figyelő tengerben. Nagyot nyelt, ahogy megszüntette kettejük között a távolságot. Érezni akarta újra a másik édes ajkait, a körmét a hátába mélyedni, de indulnia kellett. Mielőtt kibontakozott volna az ölelésből, még beleharapott a bronzbarna nyakba, mélyen beleeresztve a fogait, amire Kenny felnyögött.

– Mennem kell! – engedte el Dylan Kennyt. – Anyám már így is ki fog nyírni! Ha nem akarok életem végéig szobafogságot, akkor nem hergelem!

– Rendben van, édes! – húzta egy újabb csókra Kenny Dylant. – Ha nem veszik el a mobilod, akkor este hívj, hogy mi volt!

Dylan mosolyogva lépett ki a zuhany alól. Egyetlen törölközőbe csavarva magát, ment vissza felöltözni. Kelletlenül törölte meg magát, még arra sem vette a fáradtságot, hogy teljesen szárazra törölje magát. Felöltözve a fejébe húzott egy sapkát, és elindult a főházba, ahol Ericet sejtette. Még nem járt odabent, így azt sem tudta, merre kellene mennie. Szerencséjére Kenny is hamar végzett, és utánament.

Felvezette egy hatalmas csigalépcsőn, amely a legfelső szintre vitte őket. A folyosón csupán két ajtó volt, az egyiken hatalmas felirat jelezte, hogy az Conor szobája. Félve kopogott be rajta. Conor mosolyogva nyitott ajtót.

– Rettenetesen sajnálom, hogy az előbb megzavartalak titeket, – lépett el az ajtóból, jelezve, hogy menjenek beljebb – azonban Eric félt megtenni.

– Nem féltem! – mordult fel Eric. – Egyszerűen nem akartam, hogy Dylan a fejem vegye, mert megzavartam szex közben.

– Aha, mert arról vagyok híres, hogy nekimegyek a másiknak!

– Anya fog nekünk, ha nem viszlek haza! – állt fel Eric az ágyról. – Haladjunk, mert tényleg nem érünk rá!

– Nem megyek! – fonta össze a karjait maga előtt Dylan. – Tudod, hogy utálom a titkokat! Élvezni akartam a napot! Anyának miért kell mindent elbasznia?

Eric szemei kistányérnyira tágultak döbbenetében. Dylan zavartan sütötte le a szemét, ahogy elfordulva elhagyta a szobát. Meg sem állt a kapuig. Ott volt hajlandó megvárni a fivérét, aki nem sietett annyira, mint azt várta volna. Már az is az eszébe jutott, hogy nem is az anyja balhézott, de egyszerűen más indokkal nem tudta volna elrángatni Kenny társaságából. Minden hétvégét együtt töltöttek. Nem csak az ágyban vezették le a feszültséget, de szépen lassan Dylan egy másik társaság részese lett. Kenny barátai elfogadták őt, az anyja és az apja kedvelték, ami jólesett a fiúnak. Ő is szerette volna bemutatni a szőke lovagot a legjobb barátnőjének, de még nem állt készen rá. Emellett Diane már ismerte hallásból a fiút.

– Mehetünk? – Eric hangjára megugrott. – Dolgunk van!

– Miért érzem úgy, hogy nem anya háborog, csak te szeretnél kicsit egy öcs-báty programot?

– Anya ugyan tombol, de nem amiatt, hogy nem aludtál otthon. A három hét alatt már megszokta. – Eric az öccse elé állt, és szomorú ábrázattal a szemeibe nézett. – Amíg te szerelmetesen végigkeféled a hétvégéket, lemaradsz az agymenéséről. Új meleg pár költözött Mrs. Rodgers házába, ami kiverte nála a biztosítékot. A komplett melegellenes gyülekezete azt tervezi, hogy a házuk előtt tüntet. Apával két hete szervezzük az ellentüntetést!

Dylan szíve hatalmasat dobbant. Az apja és a bátya kiálltak minden meleg mellett, így őmellette is. Támogatták kapcsolatát a Sanders fiúval is. Az azért bosszantotta, hogy ő mindezt észre sem vette! Azt ugyan tudta, hogy Mrs. Rodgers halála után a ház üresen maradt, hiszen nem voltak gyerekei, így unokái sem. Sajnálta, amikor meghalt. Mindig kedvesen bánt vele, úgy szerette őt, mintha az unokája lenne, akit nem kaphatott meg. Dylan szívesen segített is neki.

Egy utolsó pillantást vetve az ajtóban vacogva álló Kennyre, már el is indultak. A hazáig vezető úton végig csendben maradtak, egyikük sem beszélt. Dylan egy pillanatra a bátyára nézett. Mély barázdák fodrozódtak a homlokán. Gondolkozott. Szerette volna tudni, hogy mi járhat a fejében, de nem akarta megzavarni. Eric intelligens fiú volt, de köztudottan keveset törte a fejét. Ösztönből jött neki minden. Az órákon sem figyelt minden alkalommal, ennek ellenére csupa A-t hozott haza. Dylan szeretett volna fele annyira okos lenni, mint a bátyja!

Belépve a házba, az apjuk már felöltözve várta őket. A nappaliban toporgott. Mély sajnálat futott át az arcán, ahogy meglátta Dylant. Nem azért sajnálta, mert meleg, azt elfogadta, inkább azért, hogy a felesége ennyire megveti a másságot. Nem volt mindig ilyen. Helga előtt nem zavarta, de ahogy az a nő belépett az életükbe, minden megváltozott. Olivia akkor változott meg, amikor Helga elkezdett a cégnél dolgozni, ahol ő is. A két nő hamar egymásra talált. A nézeteik eleinte ellentmondásosak voltak, de Helga érvei olyan szinten átmosták a felesége agyát, hogy onnan nem volt visszaút. A szeretetet mindenki iránt felváltotta a megvetés és a gyűlölet. Az elfogadást a rasszizmus.

– Csodálom, hogy nem kap lángra a templom a vasárnapi misén!

Dylan hangjában cinikus él csendült, ami önmagát is meglepte. Oldalra pillantva észrevette a transzparenseket, amelyeket az apja készített, felismerte az írását. Mosolyogva lépett oda, és vette el az egyiket. Szemeiben ott lobogott a láng. A harci szellem egy pillanat alatt szállta meg! Készen állt arra, hogy szembenézzen az anyjával, újra elindult, de az apja megállította.

– Ha nem akarsz jönni, nem kell! – simogatta meg a fia arcát. – Megoldjuk ketten is!

– Menni akarok! – szólalt meg Dy veszélyesen halkan. – Elegem van anya hülyeségeiből! Készen állok, hogy teljes mellszélességgel támogassam a közösségem!

Ellépve az apja mellett az ajtóhoz sétált. A szíve hevesen vert, a félelem kis csírája még ott volt a lelkében, de tudta, ha egyszer szabadon szeretne élni, szerelmesen és boldogan, akkor ezt a kis magot, ami még benne volt, ki kellett irtania. Nem retteghetett mindig mások véleményétől! Ő nem volt selejtes, ahogy a melegeket jellemezte az anyja közössége, vagy nem a Biblia ellen vét! Ő is ember, aki szeretne boldogan élni, szerelmesnek lenni!

– Haladjatok már! – kiáltott vissza. – Időben kell odaérni!

Döbbenet ült az arcára, amikor meglátta a tömeget, akik két csoportba verődve álltak az utcán. A melegellenesek sem voltak kevesen, de az lepte meg igazán, hogy a gyűlöletellenesek voltak többen! A sor élére lépett, jobb oldalán az apja, balján a bátya állt. Kihúzva magát, büszkén emelte magasba a hatalmas táblát, amelyen a „Le a gyűlölettel!" szöveg állt. Vele szemben az anyja állt, aki haragos tekintettel meredt a fiaira és a férjére. Szemeiben ott ült a harag.

– Ezt otthon megbeszéljük! – próbálta túlkiabálni a két tábor hangzavarát. – Ezt nem ússzátok meg!

– Neked nem lesz hova hazajönnöd! – kiabálta Dylan apja. – A mai tetteid következményeképp beadom a válópert!

– Hogy mit teszel? – nevetett fel Olivia. – A gyerekek úgyis velem maradnak!

Dylan próbálta magát tartani, de az anyja kijelentésére kitört belőle a nevetés. A megszeppent nőre nézett gyűlölettől izzó, mélybarna szemeivel. Letette a táblát, amit tartott, és egyet lépve megállt pár centire az anyja előtt.

– Ne bízd el magad! Már Harry is eldöntheti, hogy kivel szeretne maradni! – gonosz mosoly jelent meg Dylan arcán. – Tudod, hogy Harry engem bálványoz! Szerinted, ha én apával maradok, elmenne veled?

Olivia arcáról egy pillanat alatt fagyott le a mosoly. Remegő testtel nézte végig, ahogy a fia újra felemeli a táblát, ami nem csak a gyűlölet ellen szólt, hanem ellene is.

A tüntetésnek a kihívott rendőrök vetettek véget. Dylan, a lelkében olyan nyugalommal, amit korábban még csak kevés alkalommal érzett, indult haza. Szíve nagyot dobbant, amikor kiszúrta a tömegben Kennyt. Sebes léptekkel odasietett hozzá, mosolyogva nézett a kék szemekbe, és átvetve a karját a szőke vállán, meghatódva ennyit tudott kinyögni:

– Szeretlek!