A hétfő nem sok jóval kecsegtetett a Hale ház lakóinak. Az emeleti fürdőszobában tönkrement a bojler, a csap is csöpögni kezdett, így használhatatlanná vált. Hat ember kellett, hogy osztozkodjon egy aprócska kis fürdőhelyiségen, ami nem kis bosszankodást eredményezett. Oliver nehezményezte, hogy ő még nem jutott be, míg Eric, az ikertestvére azt, hogy öccsük lassan fél órája bent tollászkodott.

– Mi is bemennénk ám! – kezdte el verni az ajtót Oliver, mire Erik felszisszent. – Ne használd el a melegvizet!

A kirohanást nem követte ajtónyitódás, amiben reménykedtek az ikrek. Néma csend és zárt nyílászáró volt minden felelet, amit csak kaphattak. Oli hangosan felsóhajtott, és felment az emeleti fürdőbe. Nem zavarta, hogy hideg vízben kellett letusolnia, még nem volt fogvacogtató hideg.

Csak találgattak, hogy mit csinálhat bent Dylan olyan sok ideig. Már Harry és az apjuk is kíváncsian várakozott az ajtó előtt, míg odabent a fiú igyekezett mindent rettentően alapos megfontolással kiválasztani: a pólót, amit felvesz, a hozzá illő nadrágot, és persze az alsónadrág sem volt mindegy, a zokniról már nem is beszélve! Dylan randira készült! Ha nem lett volna neki fontos a megjelenése, a megszokott sötét ruházatban jelent volna meg, de egy fekete, kapd be a khmm feliratú póló, és a megszokott koptatott, a térdénél szaggatott farmer nem egészen illett volna egy randevúhoz. Ezért is volt bajban.

Hangos dörrenéssel vágta ki az ajtót és kétségbeesett tekintettel kereste meg Ericet. A megszeppent fiút egy szó nélkül húzta be magával a fürdőszobába, mire a többiek hangosan jelezték nemtetszésüket. A kint berzenkedőkre fittyet sem hányva ültette le Eriket a kád szélére, és kapott le a zuhanyfüggönyre akasztott pólók közül kettőt.

– Melyiket vegyem fel? – a hangja bizonytalanul csengett, tekintetében ott vibrált a riadalom. – Te már nem egyszer randiztál, segíts!

– Óh, szóval ezért zárkóztál be! – mosolyodott el a bátyja, és felállva alaposan szemügyre vett minden kiválasztott ruhadarabot. – Ezek nem tükröznek téged! Gondolom, hogy nem egy elegáns étterembe mentek, így nem kell nagyon kinyalnod magad.

– Akkor sem kellene a megszokott gönceimben megjelennem nem? – Dylan egyre levertebb lett, ahogy bátyja azonos színű szemeibe nézett. – Tetszeni akarok neki!

Eric felsóhajtott. Fogalma sem volt róla, hogy mit is kellene mondania. Mélyen a gondolataiba temetkezett, és ekkor eszébe jutottak apja szavai, mikor neki is gondjai voltak, hogy mit is vegyen fel egy randira. Leakasztott minden ruhát, az öccse kezébe adta, és kinyitva a fürdő ajtaját elkezdte felvonszolni őt a szobájába.

– Mit...

– Shh, figyelj rám, Dy! – ültette le a megszeppent fiút az ágyra. – Add mindig önmagad! Nem kell máshogy kinézned, mert randevúd lesz, ahogy meg sem kell változnod! Ha nem képes önmagadért szeretni, akkor nem kár érte!

– É-én... nekem nem úgy megy, mint nálad!

– Mert meleg vagy? – kérdezte meg, amitől öccse szemöldöke a hajvonaláig szaladt. – Igen, tudom! Azóta, hogy két hete a kis Kenny Sanders-szel mentetek haza. Ha elfelejtetted volna, a bátyja a legjobb haverom, ti meg elfelejtettétek behúzni a sötétítő függönyöket...

Dylan arca lángvörösre gyúlt szégyenében. Tervezte, hogy Eric-kel közli, hogy ő más, a férfiak érdeklik szexuálisan, de nem így akarta a másik tudtára adni! Lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen a másikra néznie. Nem tudta, hogy most mit gondol róla! Rettegett attól, hogy ellene fordul, levegőnek nézi! Megrettent, mikor megérezte Eric ujjait az álla alatt. Lassan emelte fel a fejét, hogy aztán Dylan láthassa bátyja arcán a mosolyt, szemeiben a szeretetet, amit félt elveszteni.

Szíve nagyot dobbant, mikor megértette, hogy Eric nem nézett rá másképp, mert kiderült róla, hogy nem lesz barátnője, neki nem születik majd gyereke, amivel továbbadhatná a nevét! Mindig is rettegett attól, hogy megutálják, mert más, mert ő biztonságban érezte magát egy másik fiú karjaiban, és nem lelt rá a boldogságra egyetlen nő oldalán sem! Bátrabban nézte a bátyját, aki eltűnődve figyelte. Felállt, és felhúzva az öccsét, szorosan megölelte.

– Nem leszel kevesebb, mert a fiúk jönnek be! Ugyanaz a kedves, figyelmes fiú maradsz. – puszilta meg a feje búbját Eric. – Egyéniség vagy, különleges, és az öcsém! Ezért nem foglak megutálni!

– Bárcsak anya is így állna a dolgokhoz, mint te!

– Anya sajnos, egy előítéletekkel megfertőzött idióta! – szorított az ölelésen Eric. – Amióta azzal a sötét némberrel barátkozik, agymosott lett!

Dylan kibújt az ölelésből, és a ruhákra nézett. Még mindig tanácstalan volt, de már nem félt önmagát adni. Kenny úgy kedvelte meg, hogy nem mutatott mást, nem hordott álarcot. Remegő kézzel vette el a kedvenc pólóját, amelyiken egy rózsaszín unikornis mutatta fel a középső ujját, alatta pedig az „Élni játszva érdemes!" szöveg volt olvasható. Hiába tombolt kint még javában a nyár utolsó hulláma, és ütötte meg a hőmérséklet a harminc fokot, nem volt hajlandó feketén kívül mást hordani. Ez volt ő! A sötétben pompázó fiú, aki személyiségével mindenkit megnyert!

Boldogan mosolyogva terelgette ki Ericet a szobájából, hogy fel tudjon öltözni. Hallotta kintről a berzenkedéseket, amit az okozott, hogy elhasználta az összes meleg vizet, de nem foglalkozott vele. Eric mindenkit megnyugtatott, elmagyarázta helyette a helyzetet, de ez csak rontott a dolgokon. Oliver és az apjuk egyből faggatni kezdték, hogy kivel és mikor lesz a randevú. Az illető nemét nem árulta el, úgy gondolta, hogy nem tartozik rájuk, de abba beavatta őket, hogy iskola után lesz.

Dylan a karjára pillantott, a rajta színesen pompázó szivárványos karkötőjét csodálta, amit még Diane vett, amikor coming outolt neki. Óvta, őrizte, hogy ne essen baja, de úgy érezte, hogy ma remek kiegészítője lesz a szettnek, amit viselt.

– Mi az ott a karodon? – kérdezte meg az anyja, amire a nem létező szőr is felállt a hátán. – Vedd le!

– Ez egy karkötő, ha nem tűnt volna fel! – nyugalmat erőltetve magára szólalt meg, mert nem akart ezen a reggelen is veszekedni az anyjával. – Eszemben sincs levenni! Nekem tetszik!

– Helga most felpofozna, ha itt lenne!

– Oh, nagyon sajnálom, hogy nincs itt! Megmutatnám neki, hogy kell kirepülni a csukott ablakon! Helga így, Helga úgy, miért nem mész, és keseríted meg azt ő életét? Amúgy, kérdezhetek valamit?

– Csak, ha levetted azt a gyalázatot a kezedről!

– Mindegy, akkor is felteszem! Milyen érzés attól rettegni, hogy felgyullad a templom, ha a vasárnapi misére mész?

Mielőtt bármit is szólhatott volna az anyja, felállt, és kisétált a konyhából. Megint túllőtt a célon, provokálni kezdte az anyját, pedig már rég megtanulhatta volna, hogy nem jöhet ki jól az ilyen helyzetekből. Mégis dühítette a gondolat, hogy egy olyan emberrel kell egy fedél alatt élnie, aki jobban fél a melegektől, mint attól, hogy villámlás ideje alatt egy magas fa takarásában keressen menedéket.

A nappaliba menekült. Apja mosolyogva nézett rá, majd kicsit megdöbbent, amikor Dylan a karjaiba vetette magát. Biztonságot keresett, egy helyet, ahol megnyugodhat. Felbosszantotta anyja szokásos elítélő mivolta! Ereiben a harag megállíthatatlanul bugyogott! Nem értette, hogy hogyan lehet egy asszonyban ennyi gyűlölet és megvetés!

– Jól vagy, fiam? – simogatta meg fia hátát a férfi. – Nem szoktál így bújni.

– Nem tudom. – motyogta a férfi mellkasába. – Anya kikészít! Bosszant, és legszívesebben elküldeném a Tartaroszba, de még is csak az anyám!

– Bár segíthetnék, de nem tudok! Amúgy meg melyik kis fiúval lesz ma randid?

– Kennyvel! Egymásra hangolódtunk, és jobban is érzem magam vele, mint mással.

– Magaddal foglalkozz! Anyáddal nekem kell! – tolta el magától a fiát, és a szemébe nézett. – Az élet nem egyszerű, még heteroként sem! Neked, nos, neked meg pláne, mert a te életviteledet, még ha egyre többen fogadják is el, lesznek még olyanok, mint az anyád! Neked kell elég erőssé válnod, hogy leperegjenek rólad a megjegyzéseik!

Jobban érezve magát Dylan adott egy puszit az apja arcára. Még egyszer megölelte, és felment a táskájáért az emeletre. Egy utolsó pillantást vetett magára a szekrénye ajtajára szerelt tükörben, hogy nyugtázza, tökéletesen fest.

Leszaladva a lépcsőn felvette a cipőjét, és rohant az utca végére, ahol Diane várt rá. Nem kerülte el a figyelmét, ahogy a lány végigmérte. Jólesett számára az elismerő tekintet. Átkarolták egymást, és elindultak az iskolába. Az úton semmiségekről beszélgettek, hogy ki mit csinált a hétvégén. Dylan egy pillanatig elgondolkozott, hogy beavassa-e a lányt abba, hogy hétvégén Kennyvel a vágyaiknak éltek, de elvetette. Diane tudta, hogy meleg, azt is, hogy Kenny és közte alakul valami, aminek örült. Jobban kedvelte őt, mint Taylort.

– Te, Muci! Mondd azt legalább, hogy nem Taylor vagy Tyler miatt öltöztél ki így! – nézett a lány könyörgőn. – Egyiket sem bírom!

– Nem! Nem miattuk! – mosolyodott el Dylan. – Kenny iskola után elhívott randizni.

– Végre egy normális srác! Drukkolok, de várj! Előbb nem ismerkedni kellene, és utána szexelni?

– Szexnek indult! Ki gondolta volna, hogy ez lesz belőle, de Di, jól érezzük magunkat egymással! Nem csak dugunk, mint Tylerrel, beszélgetünk is! Ha érdekli valami, megkérdezi. Tényleg érdeklem, nem csak azt akarja!

– Örülök! A két gyökér után rád férne egy normális srác is!

A barna szemek boldogan csillantak fel, ahogy nem messze előttük meglátta Kennyt. A szőke fiú hátrapillantott, és szélesen elmosolyodott. Kék szemeiben ott csillogott a vágy. Nem csak a szexuális vonzalom ragyogott a tengerben, – ami azonnal eszébe jutott, ha Kenny ránézett – hanem a megismerés szándéka is. Dylan minden alkalommal, amikor tekintetük találkozott, mélyről jövő kellemes bizsergést érzett. Szíve hevesebben kezdett el verni, a vére felforrt. Mélyeket kellett lélegeznie, hogy nyugtassa magát. Kenny olyan hatással volt rá, amiről álmodni sem mert! Olyan hévvel égett benne a vonzalom a fiú iránt, hogy minden együtt töltött percben azt érezte, lángra lobban, hogy lassan megadva magát az őt emésztő lángnyelveknek, porrá égjen! Akarta, hogy ezeket a lángokat eloltsa a tenger, a benne fortyogó sóvárgást csillapítsa egy lágy csókkal, finom, becézgető simogatásokkal!

Szaporábbra vette a lépteit, hogy Kenny mellé érjen. Soha nem tett még hasonlót, mindig figyelt arra, hogy kik látják, de akkor, és ott elfelejtette, hogy az anyja utálja még a csoport létezését is, amelyhez ő is tartozik. Megfogta a szőkeség kezét, és odahajolva hozzá adott egy puszit az arcára. Mögöttük fényképezőgép hangja zavart a pillanatba. Azonnal megfordult, hogy lássa, ki csinált róluk képet. Megnyugodott, amikor észrevette, hogy csak Diane kezében volt telefon. Nem szégyellte, hogy kiért van oda, de nem akarta, hogy az anyja megtudja. Még nem! Magának akarta azokat a pillanatokat, amiket megélt! Nem tervezte, hogy bárki mást beavat a szerelmi életébe. Diane is csak azért tudott róla, mert nem bírta tartani a száját. Eric meg azért, mert meglátta őket.

Hármasban sétáltak tovább az iskola felé. Útközben csatlakozott hozzájuk Daniel is, Diane szerelme. Ők négyen jelenségnek számítottak! Diane és Dylan kettesben sem voltak láthatatlanok, megjelenésük a legnagyobb hangzavart is elnémította, vonzotta a tekinteteket. Nem akarták, de olyan kisugárzásuk volt, amilyennel kevesen rendelkeztek. Rájuk kellett csak nézni, hogy az ember tudja: a laza külső mögött ott bujkál a veszélyesség!

Beérve az épületbe külön kellett válniuk. Diane és Dylan történelem órára mentek, amíg Kenny testnevelésre, Daniel pedig... na, azt Dylan nem tudta. Annyira keveset tudott legjobb barátja párjáról, de ez nem zavarta.

Nem akart törire menni! Első órában megtartani szerinte kínzás volt! Mrs. Heart hangja álmosító volt, ami nem csak rá hatott így. Az osztály fele azzal küzdött, hogy ne aludjon el. Beérve a terembe leült a helyére, ahonnan remek kilátás nyílt az udvarra. Alig várta, hogy lássa Kennyt futni, majd ahogy letörli az izzadságot a homlokáról, amihez fel kell tűrnie a pólóját... Épp csak elképzelte, már meg is rohamozták a mocskosabbnál mocskosabb képek: Kenny ajka a nyakán, ahogy beleharap finoman, a tenyere a szőke fedetlen fenekén, a csókok, amelyek után égett az ajka...

– Mr. Hale! Ki volt Oidipusz? – Dylan biztosra vette, hogy ez inkább az irodalomhoz tartozik, mint a történelemhez. – Szeretném hallani!

– Ha tippelnem kell, valaki az ön fiatal korából! – vont vállat a feketehajú fiú. – Bocsánat, nem figyeltem!

– Azt észrevettem! Elárulná nekem, hogy merre jár?

– Messze! Nagyon messze! Tényleg rettenetesen sajnálom!

– Óra után maradjon bent! Ön is Mrs. Jackson!

Diane szúrós tekintettel meredt legjobb barátjára, akinek fogalma sem volt, hogy miért kellett a lánynak is bent maradnia. Nagyot sóhajtott. Egy ideig még figyelt, aztán tekintete a kint félmeztelenül futkározó fiúkra tévedt. Hiába volt ott egy csapat izzadt, fiatal fiú, ő nem látott mást, nem is akart mást látni, csak a fehér rövidnadrágban futó Kenny Sanderst!