Madison szemszöge:

- Hogyan? - harapott idegesen az ajkába.
- Nem tudom. Valahogy próbálj meg uralkodni magadon.
- Medi! - szaladt be az ajtón Emily. - Yoongi!! - ugrott a nyakába.
- Ohh... ti ilyen jóban vagytok?
- Emily a barátnőm - húzta közelebb magához Emily - t a derekánál fogva. Ahogy láttam Yoongi önelégült vigyorát, úgy lekevertem volna neki egyet. Már előre látom Emily - t, ahogy miatta sír.
- Medi az orvosok azt mondták, ma haza engedik Hoseok - ot és rendezünk egy vacsorát, hogy megünnepeljük.
- Emily! - húztam össze a szemöldökömet. Nem akartam, hogy Yoongi is tudjon erről.
- Ez jó ötlet! Meg kell ünnepelni, hogy Hobika még él. Nem igaz Madison? - nézett rám Yoongi.
- De - tettem karba a kezemet.
- Emily megvárnál a kórház előtt? Még szeretnék egy kicsit beszélni Madison - nal.
- Persze - felelte Emily mosolyogva. Jó őt boldogan látni, de tudom hogy ez nem fog sokáig tartani.
- Remélem, nem így fogsz megjelenni.
- Nem tök mindegy, te úgysem bírsz magaddal. Nem számít mit veszek fel, te akkoris levetkőztetsz a szemeddel.
- Hát ne csodálkozz.
- Ahhh... És hogy, hogy Emily megint a barátnőd?
- Képzeld, ő mindennap meglátogatott a bőrtönben. Nem úgy, mint te, Madison.
- Hát legalább nem unatkoztál, mert Emily mindennap szórakoztatott - válaszoltam, Yoongi pedig dühösen rámnézett.
- Medi én téged vártalak. Hogy eljöjj! És mindennap reméltem, hogy nem ő az, hanem te. Minden egyes nap!
- Minek mentem volna oda? Semmit sem érzek irántad.
- És az nem számít, hogy én mit érzek? - lökött a falnak. - Az nem számít, hogy én mennyire akarlak téged? Velem kéne lenned, nem vele! - nézett Hoseok - ra.
- Nem lehetek veled, mert én Hoseok - ot szeretem. És ő is engem. És nem számít, hogy mennyire akarsz Yoongi, mert a szerelem nem csak ebből áll. A szerelmet két félnek kell éreznie. És most engedj el!
- De én tudom hogy szeretsz Madison! - szorított mégjobban a falhoz. - Tudom, hogy még mindig eláll a lélekzeted az eres kezemtől és tudom, hogy libabőrös leszel amikor a füledbe suttogok.