Jin és Jimin nem volt hajlandó hazanenni, így ők a kórházban töltötték az estét.
Senki sem tudta rávenni őket, hogy elmenjenek. Ahhoz túlságosan szerették a lányt. A két fiú különös érzelmeket táplált Emily iránt.
- Uram! - ébresztgette a két srácot.
- Igen doktor úr?
- Sikerült stabilizálni a lány állapotát. Be lehet menni hozzá, de csak egy embernek.

Chim és Jin egymásra néztek.
- Kő, papír, olló!- kiáltották szinkronban.
- Ez az!
- Ne már Jin! Én ebben mindig vesztek - durcázott Jimin.
Jin nem igazán törődött vele. Most leginkább az érdekelte, hogy van Emily.

- Szia! Nem tudom hallasz - e, de szeretném ha tudnád...
Én nagyon élveztem azt a pár hetet, amíg nálunk laktál. Az emlékek, amik hozzád kötnek... mindig mosolyogva gondolok vissza rájuk. Soha nem akarom ezeket az emlékeket elveszíteni. Ahogy téged se...
És... - folytatta könnyekkel küszködve - ha te itt hagysz engem, én megyek utánad! Te vagy életem értelme. Mióta nem vagyunk idol - ok, minden könnyebb, de egyben sokkal nehezebb is. Mostmár lehetek szerelmes. De ez nehéz... mert rátalálni az igaz szerelemre sokkal nehezebb, mint beleszeretni valakibe, aki nem viszonozza az érzelmeidet. Nem tudom, szeretsz - e ,de nem is várom el, hogy tudasd velem, mert talán még te sem tudod, hogy mit érzel. Hát igen... már egy ideje csak ezen töprengek. Csak te jársz a fejemben - mosolyodott el egy pillanatra.

Persze, amint ránézett az alvó lányra lefagyott a mosoly az arcáról. Hiszen Emily még mindig csak ott feküdt, mozdulatlanul.
Jin szíve majd ' megszakadt attól, hogy így kellett látnia Emily - t.
- J... Jin - nyitotta ki szemét Emily.
A fiú nem tudott megálljt parancsolni magának, megcsókolta Emily - t.
Annyira örült, hogy szerelme végre felébredt.

Jin és Emily nem is sejtették, hogy a kettőjük közt történteknek szemtanúja is akadt...