Madison szemszöge:

- Szereted őt? - szólalt meg hirtelen egy férfi hang.
- Hoseok! - kaptam a fejem az irányába.
Szóval ő...mindent hallott?
- Csak egy menedék voltam? - lépett közelebb.
- Hoseok én...
- Madison! Ha tényleg szeretnél, nem mondtad volna, hogy nem tudod mit érzel. Akkor tudnád, hogy csak engem szeretsz, de nem így van.
- Hoseok én nem...
- Én már az első pillanattól kezdve szerettelek és ez egyre erősödött, de te... te sosem szerettél - gyűltek könnyek a szemébe.
- Nem akartalak megbántani...
- Ezért voltál velem? Mert féltél, hogy megbántasz? Csak... sajnálatból voltál a barátnőm? - temette arcát a tenyerébe.
- Hoseok hallgass végig!
- Már nem tudod jobbá tenni a helyzetet.
- Igazad van - bólintottam. Tényleg nem volt mit mondanom neki. Elakartam tűnni.
- Akkor most... szakítunk, igaz? Már nem vagy többé a barátnőm. De én elengedlek. Szeretném, ha boldog lennél. Szeretnélek boldognak látni. És majd ha megint rendezünk egy kis összejövetelt, megígérem, hogy mosolyogni fogok. Egy mosollyal az arcomon fogok gratulálni Yoongi - nak, hogy megint elérte, amit akart.

- Ahh... úristen! - ültem fel az ágyamban.
Körülnéztem és láttam, hogy a szobámban vagyok.
- Medi! Mi a baj? - ölelt át hátulról Hobi.
- Oh... Hobi! - szorítottam magamhoz. - Nagyon szeretlek!
- Én is, de mi történt? - kérdezte.
- Csak egy rémalom - feküdtem vissza.

Hobi az arcomat fürkészte. Láttam, ahogy csillogó szemei engem figyelnek.

- Hoseok én...
- Képzeld... - szólalt meg hirtelen. - Oh... mond csak!
- Nem, nem előbb te! - adtam neki elsőbbséget.
Éreztem, hogy a fiú túl fáradt ahhoz, hogy játékosan vitát nyisson, ezért nem tette, csak folytatta, amit elkezdett.
- A fiúkkal megbeszéltem, hogy szerdánként, majd mindig tartunk egy fiús napot. Ugye nem baj?
- Nem. Ez jó ötlet!
- Ugye? Szerintem is! Már nagyon várom.
- Örülök, hogy végre megint ennyire jóban vagy velük.
- Igen. Csak Yoongi - val tartottam a kapcsolatot. A többiekkel nem. És mégis... mind eljöttek, mikor a kórházban voltam. És ők... olyan jó barátok.
- Igen, tényleg azok - feleltem mosolyogva.
- Na jó, mostmár aludjunk! - nyomott egy puszit a homlokomra.