Madison próbálta visszatartani könnyeit, azonban erre képtelen volt.
A... az nem lehet! - temette arcát a tenyerébe.
A kávázóban minden szempár Madison - ra szegeződött. Képesek voltak végignézni, ahogy szegény lány szenved, de senki sem ment oda hozzá, hogy megvígasztalja.

- Miért?? - kiáltotta fájdalmában.
Látni akarta...
Látni akarta Hoseok - ot, de nem volt ereje.

Hoseok szemszöge :

Nem tudom pontosan mi történhetett...
Minden olyan homályos.

Az arcomat lila és kék foltok színesítették.
- Hoseok! - borult a nyakamba...
- Medison! - húztam magamhoz egy csókra.
Ahogy a lány felegyenesedett, rájöttem, hogy ez a személy nem is Medison.
- Jó téged újra látni - mosolygott.
- Ki vagy te?
- Már nem is emlékszel rám?
- Nem. Nem tudom ki vagy.
- Jaj te butus! Ne viccelj már! - nevetett.
- Sajnálom, de én tényleg nem tudom ki vagy - komolyodtam el.
- Én vagyok az! Layla!
- Mi?
- Igen én vagyok, szerelmem - kulcsolta össze az ujjainkat.
- Öhm... oké... Nem tudod hol van Madison?
- Nem elég az, ha ÉN itt vagyok veled? Minek ide az a ribanc?
- Ő nem ribanc!! - álltam ki Medi mellett.
- Nem mindegy?
- Mit csináltál vele?
- Én? Még semmit.
- Mi az, hogy Még? Ugye nem akarod bántani?
- Nem. De ahhoz, neked el kell őt felejtened. Szeress engem!
- Soha! Én csakis Medison - t tudom szeretni.
- Ezesetben... - vett elő egy kést.
A falon egy kép volt Medison - ról, amit idáig észre sem vettem.
Layla elhajította a kést, ami egyenesen Medison szívébe fúródott.

Ilyedten ránéztem a hangosan kacarászó lányra.
- Layla...
- Mit szeretnél, édesem?
- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! - ordibáltam.
- Ezért még megfizetsz - ugrott ki az ablakon, és azzal el is tűnt karcsú alakja a szemem elől.
- Uram! Minden rendben? - kérdezte a nővér.
- Biztos csak képzelődött.
- Alaposan beverhette a fejét - jegyezte meg az orvos.