Medison szemszöge :

Reggel,végre reggel.
Már alig várom, hogy újra láthassam Hoseok - ot.

Készülődni kezdtem. Elvégeztem a reggeli rutinomat, majd a szekrény elé álltam.

Még magamat is megleptem azzal, hogy ilyen hamar megtaláltam a tökéletes ruhákat mára.

Egy fekete overál

és egy ezüst cipő

***

- Hoseok - szorítottam magamhoz.
- Szia Medi!
- Hiányoztál.
- Te is nekem - mosolygott - Szeretlek Medison.
- Én jobban szeretlek.
- Én annál is jobban szeretlek.
- Nem. Én jobban szeretlek.
- Én sokkal jobban szeretlek.
- Nem...

Nem tudtam befejezni, mert Hoseok magához húzott, majd megcsókolt.
- Van egy jó hírem.
- És mi az?
- Ma haza engednek.
- Tényleg? Már alig várom, hogy újra veled aludhassak.
- Nem kell sokáig várnod. Már mehetünk is.
- Tényleg?
- Tényleg - lépett be a szobába az egyik orvos.

***

- Na végre újra itthon! - sóhajtott Hoseok.
- Mostmár ígérd meg, hogy mindig itt leszel velem.
- Megígérem - ölelt meg.

Már nagyon hiányzott ez a gyengéd ölelés. Boldog voltam, de ez hamar ellilant. Amikor megláttam Yoongi - t aki kezében egy pisztoly volt nagyon megijedtem.

- Yo... Yoongi... kérlek tedd le a fegyvert.
- Oh... Medison - simította meg az arcomat - nem is hiányoztam?
- Nem - vágta rá Hoseok.
Yoongi ráirányította a pisztolyt.
- Nem hozzád beszélek!! Idióta - forgatta a szemét Yoongi.

A fiúra néztem, ő pedig hirtelen magához rántott és megcsókolt.
- Hagyd békén te f@sz! - lökte meg Yoongi - t.

Yoongi azonnal Hoseok - ra célzott a pisztollyal.
- Yoongi! Kérlek ne! Könyörgöm!

Yoongi kérésem ellenére is meghúzta a ravaszt és...