Másnap reggel:

Mintha gondolatolvasó lett volna... Hoseok pont akkor jelent meg Medi házánál, amikor épp indult volna a kórházhoz.

- Oh... Szia! Hát te?
- Csak gondoltam átjövök hozzád egy kicsit, hogy ne legyél egyedül. De úgy látszik épp dolgod van.
- Én csak a kórházba akartam menni. De ha szeretnél, velem jöhetsz!
- Ha már itt vagyok... - egyezett bele Hobi.

Míg sétáltak sokat nevetgéltek. Hoseok - nak jól esett, hogy a lány viccesnek találja a történeteit.
- Ne nevetess! Már fáj a hasam! - mosolygott Medison.
- Olyan szép vagy...
- M... mi?
- Öhm... semmi.
- Jaj istenem... szerintem én még életemben nem nevettem ilyen sokat - mondta be Medi.
A fiú pedig eközben elkanyarodott az eltérő irányba.
Mikor Medison is meglátta, hogy ez nem a kórház ajtaja, rákérdeztett:
- Miért jöttünk ide?
- Mert ez az én lakásom - mondta büszkén Hobi.
Medi pedig bólogatott mintha értené. Hoseok behívta a lányt.

Amint Medison is belépett az ajtón, J-hope a falhoz lökve megcsókolta őt, és fülébe súgta:
- Ne Hagyj El!
Aztán kiment a mosdóba.
Medison elgondolkodott azon, hogy miért mondta ezt neki J-hope,de sehogy sem értette.