- Hogyha mi... nem találkoznánk többé.
- Mi? Ne Madison! Bármit kérhetsz tőlem, de ezt nem! Most mondtad, hogy szükséged van rám, ahogy nekem is rád! Madison én szeretlek! Túlzottan szeretlek ahhoz, hogy elengedjelek. Kit érdekel a szomorúságom, ha láthatlak? A remény, hogy talán egy nap te is úgy szeretsz majd, mint én téged, enyhíti a fájdalmat.
- Taehyung...
- Nem Madison! Nem taszíthatsz el magadtól! Főleg most nem! Itt akarok lenni melletted ezekben a nehéz időkben. Tudom, hogy még mindig nyomaszt, az, amit Hoseok és Leyla tett, de az én küldetésem az, hogy felvidítsalak. Úgyhogy amíg nem látlak mosolyogni, haza sem megyek - jelentette ki magabiztosan.
- Aranyos vagy - mosolyodott el Medi.
- Madison én komolyan mondtam. Szeretnék veled maradni egy kis időre. Addig amíg rendbejösz.
- Nem is tudom... Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet.
- Madison! Kérlek! Neked is jót tenne! - húzta magához Medi - t.
Taehyung tényleg nem csak saját érdekeit nézte, hanem Madison - ét is. Mindenáron fel akarta vidítani, látni akarta ahogy mosolyog, hallani ahogy nevet és ajkain érezni a lány forró csókját. Ez volt minden vágya.
- Legyen - adta meg magát.
- Igen!
- De csak egy feltétellel!
- Hallgatlak - jelentette ki Tae megjátszott komolysággal.
- Add ide a dzsekid - kérte meg a fiút szégyenlősen.
Taehyung sóhajtva átadta Medi - nek a dzsekijét, amit valószínűleg soha többé nem lát viszont.
- És most? Mihez lenne kedved?
- Hát... volna valami...