Medison szemszöge:

A vízen táncoló napsugarakat követtem szememmel és a tájat kémleltem. Olyan nyugtatóan lüktetett a szél a fülem mellett, hogy szinte álmos lettem.
A távolban egy másik emberi alak sétált, nem szenteltem figyelmet ennek csak akkor mikor közelebb ért. Hoseok...
mindketten meg állunk. Nagyjából tíz méterre lehettünk egymástól de a szellő idáig hozta nyugtató illatát. Én... annyira szégyeltem, amit vele és Suga - val játszottam.
Az én hibám volt, hogy két barát veszekedett. Erre a gondolatra lábam kicsuklott testem alól és a homokba térdelve zokogni kezdtem.

Hoseok letérdelt elém és átölelt, én pedig nyakát karoltam át és a vállába sírtam tovább. Nem volt erőm beszélni de muszáj volt...
- Hobi... kérlek....nnnne haragudj...- nyöszörögtem, ahogy tudtam.
- Medi....
- Nem! Hallgass végig! - próbáltam lenyelni könnyeim. - Kikerülöm a kérdéseid és elfutok előled, de csak azért mert még én sem tudom mit akarok. Értsd meg szeretlek, de Yoongi... őt is. Viszont te Hoseok... nem akarlak elveszíteni - sírtam mégjobban.
Hobi egyenletes levegővétele megnyugtatott.
- Nem akarsz haza menni? - tolt el magától.
- Veled? - néztem szomorúan szemébe.
- Velem! - mosolyodott el halványan.

Hoseok szemszöge:

- Akkor... - nézett szemeimbe bizonytalanul.
- Nem haragszom.

Rád nem... - gondoltam, majd a telefonom csörgésére eszméltem fel.
- Igen Chim!?
- Hyung, nem jössz át vacsorázni?
- De hisz ebédet is ott ettem. Nem akarok teher lenni.
- Jin nem véletlen akarja...
- Uh értem. Ez esetben sajnos dolgom van...
- Rendben de tudod hogy nem úszod meg!
- Ja, tisztában vagyok vele. Szia! - tettem le.
- Minden oké? Ha menned kell...
- Nem, nem fontos! Főzöl vacsit vagy menjünk étterembe?
- Nem. Én szeretnék főzni - mosolyodott el.