Medison szemszöge :

Mikor visszértem a kávézóhoz, láttam, hogy Emily az egyik padon ülve zokog.
- Mi a baj?
- Semmi - szipogott.
- Azt látom. Na mond el!
- Tényleg semmi. Felejtsük el.
Nem szeretnék róla beszélni.
- Oké. Nem baj. Akkor gyere menjünk.
- Oké - törölte le könnyeit.

***

- Hoseok! Megjöttem!
- Na végre! Szia - csókolt meg.
- Szia - nevettem.
- Készen állsz?
- Már évek óta - kulcsoltam össze az ujjainkat.

Emily szemszöge :

Ma elmentem Yoongi - hoz, hogy szakítsak vele.
Bekopogtam az ajtón és vártam.
- Emily! Szia! - mosolygott Yoongi.
- Szia!
- Nem jössz be?
- Nem.
- Miért? Mi bajod van?
- Szakítanunk kell.
- Mi? Miért? Oh, várj! Tudom... Medison megint tele beszélte butaságokkal a fejedet.
- Nem. Medison - nak igaza van.
- Már hogy lenne igaza? Hisz te szeretsz!
- Az...igaz. De te nem szeretsz engem.
- Dehogyisnem!
- Ezt még sosem mondtad. És gyakorlatilag most sem mondtad ki.
- Emily!
-Nem! Szakítok veled Yoongi!
- A... a... azt ne... nem teheted!
- De igen!
- NEM!! - lökött a falhoz - TE AZ ENYÉM VAGY! ÉS AZ ENYÉM IS MARADSZ! AHOGY MEDISON IS!
- Yoongi! Engedj el!
- NEM!
- Azt mondtam... ENGEDJ EL!

Összeszedtem minden erőmet és eltoltam magamtól.

- NEM! NEM! NEM! NEM!NEM! NEM HAGYHATSZ ITT! EMILY!

Yoongi úgy kiáltozott, mint egy őrült. Nagyon megijesztett. Nem szívesen hagytam magára ilyen állapotban, mert nem csak másra, de magára is veszélyt jelent. De muszáj volt menekülnöm. Nem tehettem mást.

Sírva rohantam az ajtó felé. Kinyitottam és egyenest haza futottam.
- Emily? Héj, miért sírsz? - állított meg Jimin.
- Kérlek... ne most! Szeretnék... egye... egyedül lenni - lihegtem.
Jimin megértően bólintott, majd megsimogatta a hátam.
Felmentem a szobámba, majd magamra zártam az ajtót.