Madison szemszöge:

- Csak csókolj! Egészen addig, amíg el nem hiszem, hogy az enyém vagy! - csapott le újra az ajkaimra.
- Yoongi! - toltam el magamtól.
- Mostmár add vissza a whiskey - m és menj innen! Be akarok b@szni!
- Ha rajtam múlik, nem fogsz!
- Ohh... nem! - nevetett. - Nem rajtad múlik. Már semmi sem köt hozzád. Azt csinálok, amit akarok. Lehetek megint drog- és alkoholfüggő, vagy rendbehozhatom az életem. Bármit tehetnék. Csak van egy kis akadály...
- Mi?
- Hogy nélküled semminek sincs értelme.
- Nem mentem hozzá - közöltem Yoongi - val, a cipőmre pillantva.
- Mi van? - nevetett.
- Nem mondtam igent.
- Hát akkor?
- Azt mondtam neki, hogy kijövök egy kicsit levegőzni.
- Mi bajod van neked? Ez lett volna az alkalom, hogy végre összekössétek az életeteket!
- Rosszul lettem. Miattad!
- Ez is az én hibám?
- Igen! Yoongi én... nem mondtam még el senkinek, de van benned valami, ami a függőddé tett és ez túl jó ahhoz, hogy nélküle éljek. Érezni akarom! És te... olyan érzéseket ébresztesz bennem, mint senki más! Hogy tudtam volna igent mondani, mikor még mindig téged szeretlek? - vallottam be.
Olyan boldog voltam, hogy túlléptem a tagadáson! Szeretem Yoongi - t!

A fiú megragadta a csuklómat, majd húzni kezdett maga után.
Kinyitotta a kocsija ajtaját, én pedig ránéztem, aztán pedig szó nélkül beültem. Yoongi beindította az autót és elindultunk.
Mikor egy piros lámpához értünk éreztem, ahogy Yoongi keze a combomon van. Ám, amint a lámpa pirosról sárgára, majd zöldre váltott elvette a kezét.

Egy kis idő elteltével, már tudtam, hogy nem járunk messze, mert az utcák kezdtek ismerősse válni.
Ez az a ház, amiről Yoongi azt mondta, hogy nekünk vette!
A fiú kiszállt és az én oldalamhoz sietett.
Megfogta a kezemet, majd kinyitotta az ajtót.
- Ma este én parancsolok! - húztam közelebb a zakójánál fogva.
- Álmodozz csak, manó! - emelt fel az ölébe, én pedig apró puszikat nyomtam a nyakára.