J hope szemszöge:

- Le... Leyla? Te meg hogy kerülsz ide? Mit tettél Madison - nal? Hol van? Leyla! Mond már el!
- Miért érdekel téged az a ribanc?
- Leyla én őt szeretem! És kérlek ne hívd így!
- Inkább gyere velem! Elmegyünk innen - tépte le rólam a csöveket.
- Ne Leyla! Leyla ne csináld! - próbáltam megállítani, hogy ne szedje le rólam a csöveket.
- Csókolj meg és abbahagyom - felelte.
- Nem csókolhatlak meg.
- Ugyan már! Miért nem? Most nincs itt Madison.
- De ő a barátnőm. És nem csókolok meg egy másik lányt, mert csak őt szeretem. De nagyon félek, hogy elveszed tőlem. Leyla kérlek hagyj minket békén! Le... Leyla - zavarodtam össze, amint a lány vetkőzni kezdett.
- Megőrülök érted Jung Hoseok! - csókolt meg vadul.
- Leyla ne!! - ültem fel a kórházi ágyban.
- Hobi! Mi a baj? - tette le az asztalra a kávéját Madison.
- Ahh... azt hiszem csak egy rémálom. De te miért nem vagy itt mellettem? - kérdeztem szomorúan.
- Egész éjjel forgolódtál, ezért úgy döntöttem inkább elmegyek egy kávéért és innen vigyázok rád.
- Sajnálom - hajtottam le a fejem.
- Ohhh... Hoseok! Semmi baj! De miről álmodtál, hogy ennyire felzaklatott?
- Leyla - ról. Azt álmodtam, hogy megint idejött és te sehol sem voltál és... Medi én nagyon féltelek - húztam magamhoz egy ölelésre.
- Ohhh... Hoseok! Ne stresszelj ezen, így sosem fogsz meggyógyúlni. Meg amúgyis meg tudom védeni magam. Nem kell engem féltened - nyomott egy puszit az arcomra.
- Annyira szeretlek - néztem mélyen a szemébe, azt szerettem volna, ha tényleg elhiszi, hogy így van. Mert ez az igazság és talán sokszor mondom, de csak ez az oka. Nem szeretném, ha Madison kételkedne abban, hogy szeretem őt. Leyla most elég nagyon hullámvölgyet okozott a kapcsolatunkban, de tudom, hogy ezt is túléli a szerelmünk.
Ritka az ilyen, de én úgy érzem, hogy tényleg megtaláltam azt, akivel leélhetem az életem hátralévő részét. És én hiszem, hogy minden ember számára létezik egy ilyen ember, csak nem mindenki olyan szerencsés hogy megtalálja. De nekem sikerült.