Amikor Draco elért a sarokig, megállt.

- Kell lennie valaminek, amit tehet, professzor - mondta Granger. Feldúltnak tűnt. Dracót megkísértette a gondolat, hogy másik utat válasszon, mert egy dühös Granger elkerülése mindig bölcs döntésnek bizonyult, de végül úgy határozott, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. Kilépett a bájital tanterem és a Mardekáros hálókörzet felé vezető folyosóra.

A látvány, ami elébe tárult, nem kicsit meglepte. Granger Lumpsluck professzorra meredve állt, karjában egy furcsa szőrös teremtménnyel, amely meglehetősen nyugtalanul és idegesen izgett-mozgott. És aranyos módon. Jó eséllyel ez volt a legaranyosabb dolog, amit Draco valaha is látott. Olyannyira, hogy még csak nem is szégyellte beismerni. Mert most komolyan: ki ne gondolná így? Azokkal a bolyhos fülekkel és okos, szomorú szemekkel. Draco minden vágya az volt, hogy ájultra simogassa.

- Majd elmúlik, Granger kisasszony - mondta Lumpsluck professzor, gyengéden mosolyogva a teremtményre: szemlátomást képtelen volt ellenállni a cukiságának. Kinyúlt a kezével, hogy megsimogassa a fejét.

Granger hátrébb lépett előle.

- Mikor? - kérdezte.

- Hamarosan? - Lumpsluck bizonytalannak tűnt, és talán kissé meg is sértődött, amiért nem engedték meg neki a simogatást.

Granger nagyot sóhajtott. A karjában lévő teremtmény tekergőzött, kapálózott, és aztán egyszer csak úgy fordult, hogy egyenesen Dracóra nézett, mire megdermedt. Draco nem tudta megállni, rámosolygott.

- Remek - mondta Granger. - Egyszerűen remek. - Elfordult Lumpslucktól.

- Balesetek mindig történnek - kiáltotta utána Lupsluck kedélyesen. - Ez nem tragédia.

Draco hallotta, ahogy a lány mérgesen fújt egyet, miközben elment.

Granger csak akkor vette észre Dracót, amikor odaért hozzá. Összevonta a szemöldökét.

- Malfoy - mondta, és fordult, hogy kikerülje.

Draco azonban elébe lépett. A teremtmény még mindig Dracót bámulta. Kíváncsi, szelíd fajta bámulás volt, amitől Draco szája sarka minduntalan mosolyra húzódott.

- Ez meg miféle teremtmény? - kérdezte.

Granger mérgesnek látszott.

- Ez egy állat. Mugli állat. Koala a neve. - Lépett egyet balra, mire Draco is. - Mi az? - kérdezte. A teremtmény, azaz a koala, megint tekergőzni kezdett a karjai közt, próbálva kiszabadulni.

- Nem hiszem, hogy túlzottan kedvel téged - világosította fel Draco.

- Majd észben tartom - vágta rá a lány. Most jobbra lépett, de a koala kinyújtotta a karját Draco felé, amitől Granger majdnem elejtette.

Draco gyorsan odalépett, hogy elkapja a teremtményt.

- Ereszd el! - kiáltotta Granger, de a koala már Draco nyaka köré fonta a karját, és Dracónak már csak egy kicsit kellett húznia, majd kiszabadítania a lábait. Egy pillanattal később a teremtmény lábai köréje fonódtak, olyan szorosan ölelve őt, mintha ő volna a várva-várt megmentője. - Hát ezt nem hiszem el! - rázta a fejét elképedve.

Draco magához ölelte a koalát, és valósággal ragyogott. A teremtmény meleg és puha volt, és olyan lelkesen ölelte őt, hogy Draco hirtelen hinni kezdett benne, hogy van szerelem első látásra.

- Kedvel - mondta Grangernek. - Engem kedvel - pontosított önelégülten.

Granger összefonta a karját a mellkasa előtt.

- Tényleg? És azt említettem már, hogy ez igazából Harry? Koalává változtatva egy elrontott bűbájjal?

Draco nevetésben tört ki.

- Szép próbálkozás, Granger. - Ujjait végigfuttatta a belé kapaszkodó állatka szőrén. - Egyértelműen Harry személyiségét mutatja. Ezzel az ölelgetéssel meg mindennel. - Felhorkantott a gondolatra, hogy a lány pont ezt volt képes mondani. Azt is mondhatta volna, hogy az állat bolhás, és ebben az esetben Dracót még meg is győzhette volna, hogy engedje el. De az, hogy Potter egy ilyen cuki állatka legyen, aki úgy kapaszkodik Dracóba, mintha a legjobb barátja lenne, nevetséges volt. Az állattá változtatás nincs hatással az elmére, csak a testre. Ha ez itt Potter lenne, akkor most rugdosódna, és lekarmolná Draco arcát.

- Komolyan mondtam - makacskodott Granger. - Harry és én azért jöttünk Lumpsluck professzorhoz, hogy megtudjuk, van-e ellenszéruma... - Granger résnyire szűkítette a szemét, és összeszorította az ajkait. - De nem a jó fiolát adta ide - szűrte a fogai közül.

Draco még erősebben szorította magához az állatot.

- Micsoda gorombaság - gügyögte a teremtmény fülébe. - Ilyet mondani, hogy te vagy Potter. Már értem, miért nem kedveled.

- Ó, az ég szerel... - morogta egy másik hang.

Draco a válla fölött Weasley-re nézett, aki az előbb jelent meg mellettük kezében egy fiolát tartva, piros arccal, izzadságtól gyöngyöző homlokkal. Biztosan futott.

- Az micsoda? - kérdezte Granger reménykedő pillantást vetve a fiolára.

- Pomfrey azt mondta, ezt igya meg. - Weasley szemöldökráncolva nézett egyszer az állatra, egyszer Dracóra. - Elvileg felgyorsítja a visszaváltozás folyamatát.

Granger kikapta a fiolát Weasley kezéből.

- Hallod ezt, Harry? Ezt meg kell innod. - Közelebb ment Dracóhoz, mire Draco gyorsan hátrébb lépett.

- Honnan tudjam, hogy nem akarjátok megmérgezni? - A teremtmény még szorosabban ölelte őt, és a fiú még egyet hátrébb lépett. - És nem is akarja meginni. Szóval vissza.

- Harry. - Granger már valósággal morgott.

- Ne hívd így! - Draco egyre mérgesebb lett. - Ez nem Potter.

Weasley nevetésben tört ki.

- Bár úgy lenne - mondta.

- Harry - mondta Hermione halkan. Elszántan bámulta a teremtmény hátát. - Ehhez mit szólsz? Megiszod ezt, és... - Ekkor jelzésértékűen Weasley-re meredt. - Aztán magadra hagyunk. Malfoy-jal.

Weasley abbahagyta a nevetést, és fuldokolni kezdett.

- Hogy micsoda? Magára hagyjuk? Malf... Na nem! Hermione!

- Ó, hallgass, Ron - szólt rá a lány. - Malfoy nem fogja bántani. Ez nyilvánvaló - grimaszolt. - Úgy véli, Harry cuki.

- A neve mostantól George - jelentette ki Draco. - Bármennyit is fizettetek érte, én megadom nektek a kétszeresét. És ne bánkódjatok azon, hogy az új háziállatotok nem szeret titeket. Van ez így.

Granger elengedte a füle mellett.

- Harry - mondta megint.

A teremtmény rá sem hederített.

- Hát jól van. - A lány dühös volt. - Jól van, jól van, jól van. Akkor legyen így. Nekem nyolc. - megragadta Weasley kezét. - Menjünk, Ron.

- De... - Weasley vonakodott. - Szüksége van az ellenszérumra. Szüksége van rá - erősködött.

Granger elfintorodott.

- Ebben kezdek kételkedni - felelte letörten.

Weasley ádáz pillantást vetett Dracóra.

- Ha bántani mered...

Draco sóhajtott.

- Ez nem Potter, Weasley. Tedd túl magad rajta.

Weasley is sóhajtott, épp mint egy igazi mártír, aztán hagyta, hogy Granger elvezesse.

Mihelyst egyedül maradtak, Graco megpuszilta a teremtmény meleg fejét.

- Végre eltűntek - mondta győzedelmesen. - Most már csak az enyém vagy.

A teremtmény felemelte a fejét, és ránézett. Draco meg mert volna rá esküdni, hogy az állatka mosolygott. Draco odahajolt, hogy hozzádörgölje az orrát a teremtmény nedves nózijához.

- Mugli állatoknak nem lenne szabad ilyen cukinak lenniük - mondta. A teremtmény még erősebben ölelte. - Csak hogy tudd - súgta Draco a fülébe -, amikor visszaérünk a klubhelyiségbe, idegesítőnek foglak nevezni, és azt is mondom majd, hogy tele vagy bolhával, de ezeket egyáltalán nem komolyan gondolom majd.

A teremtmény ficánkolt egy kicsit, és a hátsó lábaival még szorosabban ölelte Dracó derekát.

Draco felhorkantott.

- Potter, hát hogyne.

Amikor Draco megérkezett a Mardekár klubhelyiségébe a belé kapaszkodó koalával, jó pár furcsálló pillantásba ütközött.

- Igen ritka sötét teremtmény - mondta a köré gyűlt tömegnek, amely megjósolható módon becézésben és gügyögésben tört ki. - A griffendélesek megpróbálták megmérgezni, úgyhogy megmentettem... Elég már, Pansy - szólt a lányra élesen, mire Pansy visszahúzta lelkes bundasimogató kezét.

- Mihez fogsz kezdeni vele? - kérdezte a lány.

- Megfürdetem. Tele van bolhával.

A tömeg egy emberként lépett hátra, és Draco számára megnyílt az út a hálókörletébe. Mihelyst kikerült a látóterükből, elvigyorodott.

Az este további részét azzal töltötte, hogy az ágyán fekve tanult, és halálra volt ölelgetve. Kicsit furcsa volt, hogy állandóan egy ilyen meleg és szőrös valami van köré tekeredve, de már nem is emlékezett, mikor volt utoljára ilyen boldog. Vagy mikor érezte utoljára azt, hogy ennyire szeretik.

Granger és Weasley ragaszkodása ahhoz, hogy ez Potter még sosem tűnt nagyobb hülyeségnek. Ez nem lehet Potter, vagy ha már itt tartunk, bárki más személy. A szülein kívül senki sem jutott Draco eszébe, aki ilyen lelkesen ölelgetné őt.

- Lezuhanyozom és elkészülök a lefekvéshez - mondta végül. Már késő volt, és Draco szobatársainak többsége aludt. Blaise és Greg megpróbálták megsimogatni Draco szőrös ölelgetőjét, de gyorsan visszavonulót fújtak, amikor Draco rájuk szegezte a pálcáját.

- Mennem kell. Tényleg - tette hozzá Draco, orrát az állatka szőrébe fúrva, és könnyű puszikkal borítva be mindenhol. Senki sem láthatta: a függönyeit behúzta, hogy annyit puszilkodhasson, amennyit csak akar. A koala nem mozdult. - Komolyan beszélek - mondta Draco. - Át kell öltöznöm, és... - A teremtmény ekkor felemelte a fejét, és lazított a szorításán. Dracóra nézett, szemlátomást új módokat találva fel arra, hogy olyan cukin nézzen ki, amennyire csak lehet.

Az utolsó dolog lett volna, hogy Draco le akarjon mondani az állatka kitüntető figyelméről, de amit muszáj, azt muszáj. Finoman az ágyra ültette, és azt ígérte neki:

- Mindjárt itt vagyok.

Draco rekord gyorsan zuhanyozott. Amikor visszatért, a koalát egy bolyhos golyóvá gömbölyödve találta a párnáján. Amint Draco megjelent, felemelte a fejét, és figyelmesen bámulta.

Draco elpirult, amikor levette a csípője köré tekert törölközőt, és felvette a pizsamáját, mert a koala tovább bámulta, és ez valahogy egy kissé helytelen volt.

Azonban minden feszélyezettségéről megfeledkezett, amikor bemászott az ágyba, mert a koala azonnal köré fonta a karjait és lábait, a fejét pedig az ő mellkasára fektette. Draco is átölelte az állatkát, és arra jutott, hogy ehhez könnyen hozzá tudna szokni.

Hamarosan mély, álomtalan álomba merült.

Még mindig sötét volt, amikor felébredt. Úgy vélte, nem kellene meglepődnie, amikor egy meztelen Potter szoros ölelésében találta magát, de akkor is meglepődött.

Mozdulatlan maradt, amikor Potter megrezzent és felemelte a fejét. Álomittasan és kócosan nézett ki, és valahogy még cukibban, mint a koala. Draco nagyot nyelt.

- Valami nincs rendben veled, igazam van? - kérdezte Draco. - Ami az agyadat illeti. Kissé zavaros. Ezért kellett Lumpsluck, hogy adjon valami ellenszérumot. - Épp ez volt Draco szerencséje. És ő vissza akarta kapni a bolyhos, ölelgetős teremtményt, de az nyilván nem is létezett. A gondolatra elszomorodott.

Potter körülnézett, pislogott, és aztán szemlátomást rájött, hol van. Elmosolyodott.

- Ezt hitte Hermione és Ron is - felelte élénken. - Azt gondolták, valaki szerelmi bájitalt adott nekem, és ezért... - Elhallgatott, és megint elvigyorodott, ezúttal már-már szégyellősen. Ami nevetséges volt, tekintve, hogy meztelen volt, és még mindig Dracót ölelte.

- Talán igazuk is van. - Draco megpróbálta kitornázni magát Potter öleléséből. Potter szorosan tartotta. Félig még nyilván koala volt.

- Nem, tényleg nem - mondta Potter.

- Álmodom - ismerte fel Draco. - Persze, hogy álmodom.

Potter félrebillentette a fejét, és a keze eltűnt Draco pizsamája alatt, hogy megcsippentse a fiú mellbimbóját.

Draco megborzongott. Fájt. De a kellemes módon.

- Ez nem bizonyít semmit - erősködött.

Ezen Potter szemlátomást elgondolkodott.

- És ha leszoplak, akkor már elhiszed, hogy ez nem álom?

Draco pislogott.

- Az csak megerősítené.

Potter elvigyorodott, és Draco fölött kötött ki, a könyökére támaszkodva, lábaival Draco combjai közt.

- Akkor is megtehetem - mondta meglehetősen lelkesen.

- Megteheted - ismerte el Draco, mert most komolyan. Ez tényleg egy álom, és egy álomban Potter leszophatja, ha annyira akarja. Felesleges lamentálni ez ellen.

- Oké - vágta rá Potter boldogan, és lecsúszott Draco testén, hogy eltűnjön a takaró alatt.

Valami meleg és nedves ölelte körbe Draco farkát, lassan keményre szopva, mire Draco lehunyta a szemét, és megengedte magának, hogy álmodjon.

* * *

Éles fény tűzött Draco szemhéjára, mire ő kinyitotta a szemét. Az első dolog, amit meglátott, az Blaise volt, amint az ágya mellett állt összefont karral, és felvont szemöldökkel.

- Akkor megszabadult a bolháktól, ugye? - kérdezte Blaise.

Draco nem mert lenézni, hogy megtudja, ki öleli épp, a koala vagy Potter. De nem is volt rá szükség. Nem igazán. Akármi is ölelte, az egyáltalán nem volt szőrös.

Draco nyelt egyet.

- Még dolgozunk rajta - felelte.

Blaise megforgatta a szemét, és elment, miközben idiótákról és férfiak terén való rossz ízlésről mormogott.

Draco lenézett. Potter fekete üstöke pihent a mellkasán, a fiú pedig mélyen aludt. A karjai szorosan Draco köré fonódtak, még álmában is szenvedélyesen ölelve őt.

Nem koala-ölelés volt, de Draco boldogan viszonozta, és arra jutott, hogy tulajdonképpen nem is bánja.