Óh, hányszor feküdtem én ágyamban
Némán könnyezve utánad magamban!
Karomba markolva, forró könnyet sírva,
Kívánván bár lennél mellettem!
De nem voltál, s én csúf játékot űzve
Kezedbe tettem szívem, forró könnyet sírva.
Kívánva, bár lennél Agapém,
Jegem a korcsolyán,
Szívem repedését bár te gyógyítanád össze!
Én csillagom az égen, egyetlen értelmem!

Óh, hány édes-bús szó tolult ajkamra,
Mik elvesztek, leírni neked nem tudtam papírra!
Úgy bánom, hisz annyi volt talán, elszállt,
Ha mind eléd hordanám, elvesztél köztük,
De jobb is, csak eltakarnák fényességed,
És így téged szívem oly könnyedén megtalált!
Úgy félek, összetöröm e tökéletes időt,
Hozzád érni sem merek, távolról nézlek.
Úgy kívánom, mindig maradj ilyen égi,
Mint mennyből hozzám leszállt angyal, régi.