A nap hátralevő része lassan és unalmasan telt. Szinte minden órán ugyanaz volt a feladatom; bemutatkozni a tanárnak, és elmesélni a fél életemet majd meghúzni magam a hátsó padban.
A Liam és Hayden mindenhová követtek mint két utánfutó. Egy percig sem lehettem egyedül, de legalább mindig volt kivel beszélgetnem. Megmutatták az egész iskolát, és kis talpalót adtak a tanárokról és az óráikról.

▬▬▬▬▬▬▬▬▬

-Akkor majd holnap ugyanígy Stiles.-Intett a bátyám a Jeepben ülő fiú felé aki csak mosolyogva bólintott.
Scottal bementünk a házba,
majd mind a ketten a szobánk felé vettük az irányt.

Heti egyszer el szoktam járni futni egyet. Kikapcsolja az agyam és formában tart. Mivel nem volt mozgalmas a napom, maradt energiám egy órás mozgásra.
Felkaptam egy kényelmes nadrágot, és a szakadt felsőm átváltottam egy egyszerű fehér pólóra. Hajamat megfésültem, kiengedve hagytam.
Elővettem egy kényelmes fekete sportcipőt aztán megindultam Scott szobája felé.

-Scott.-Kopogtam
-Gyere!-Hallatszott is a válasz rögtön.
-Scott,-Léptem be a szobába- elmegyek futok egyet,oké? Viszek magammal telefont, maximum egy óra és itthon vagyok.
-Amely, én nem igazán tartom jó ötletnek.-Állt fel az ágyról.
-Mégis miért? Tudom használni a navigációt, nem fogok eltévedni.
- Ne tartsak én is veled?-Kérdezte.
- Scott, nem lesz semmi baj, hatra itthon vagyok!-Mosolyogtam A fiúra.- Ígérem még mielőtt anya haza érne én már a szobámban leszek!
-Na jó.-Sóhajtott.
-Köszönöm.
-De, csak az utcákon, és ne menj messzire!-Sóhajtott.
-Rendben.-Mosolyogtam a fiúra. Hosszasan szippantott levegőből, majd mosolya leolvadt arcáról. Már éppen mentem volna át a szobámba mikor utánam szólt.
- Amelia!
- Igen?-Fordultam vissza felé.
- Nem történt semmi különös a mai nap?-Kérdezte.
- Nem.-Húztam el szám.- Nem igazán.
- Akkor oké...-Ráncolta össze szemöldökét.
Mit sem törődve ezzel, átbattyogtam a szobámba a telefonomért.

Elkaptam az író asztalomról a telefont és a fülhallgatót, majd lerobogtam velük a lépcsőn.
- Jövök egy óra múlva!-Kiabáltam fel Scottnak, majd be csuktam magam mögött az ajtót.

▬▬▬▬▬▬▬▬▬

Kellemes idő van, pont tökéletes egy délutáni futáshoz. A környék is szép, mindenhol családi házak és kedvesnek tűnő emberek vannak. Szerintem tetszeni fog ez a hely, és jól fogom magam érezni.

Éppen a sulinál futottam amikor megpillantottam egy futó ösvényt, ami az erdőbe vezet be. A fák lombjai körbeölelik az ösvény bejáratát. Gyönyörűen néz ki...
Tudom, hogy Scott azt mondta, hogy csak az utcákon menjek, de jó lenne kicsit elvonulni az autóktól.
Ráléptem az ösvényre, és azon folytattam tovább az edzésemet.
Minden barna és narancs színben pompázik. Imádom ez év ezen szakaszát. A földet falevelek borítják, a lemenő nap sugara átszűrdik a fák még megmaradt lombjain. Gyönyörű látvány.

Még csak tíz perce futottam, amikor furcsa zajt hallottam, ami olyan erős volt, hogy még a fülemben szóló zenét is átüvöltötte.

Biztos csak beképzelem. Lehet, hogy a zenében van ez a hang...
Valamiért valami azt súgta, hogy igazi a zaj, ami egyre erősödik.
Lelassítottam majd kihúztam fülemből a fülest. Tényleg nem csak képzeltem a hangot, ugyanis amint megszűnt a hangos zene, füleimet farkas vonyítás hangja csapta meg.

- Californiában nincsenek farkasok...-Suttogtam, miközben megálltam.

Elő vettem a telefonom,majd az időre pillantottam. Még csak egy fél órája futok. Van még ugyan ennyi időm haza érni. Vissza raktam a fülhallgatóm, majd folytattam a futást.

Egy idő után már elfáradtam, és lassítani kezdtem. Kihúztam a fülhallgatót, majd megálltam.
A nap már elkezdett lemenni, így az égbolt lilás sárgás színben pompázott.
-Ideje lenne vissza fordulni.-Néztem magam mögé. Azt hittem valamivel rövidebb lesz az ösvény...

Már éppen kezdtem volna vissza felé futni, amikor mellettem lévő bokorban motoszkálást halottam. Oda kaptam a fejem, így szemügyre vehettem a vonyítás gazdáját.

Kissé ázott szürkés barnás bunda, vörösen izzó szemek, hatalmas fehér fogak.
Szívem kihagyott egy ütemet amikor a prérifarkas felém lépett egyet.
Reflexből hátrálni kezdtem, majd mikor már tisztes távolságba kerültem az állattól, megfordultam, és rohanni kezdtem.

Kérlek istenem csak ne érjen úton...

Hallottam ahogyan a levelek csúsznak mancsai alatt,és hogy egyre közelebb van hozzám.
Hátra néztem, éppen ezért nem vettem észre a hatalmas fa gyökeret, melyben megakadt a lábam, így egy elegáns esést követően érkeztem oldalamra.
Fejem nagyot koppant a kemény talajon, és a látásom homályosodni kezdett.
A préri megállt, majd szemezni kezdett velem. Úgy nézett rám mintha csak egy darab hús lennék.

-Segítség!-Gyűltek könnyek szemembe mikor a préri megindult felém.-Valaki!-Kiabáltam.

Teljesen lefagytam amikor már csak pár lépés választott el minket egymástól. Vörös szemeiben vágy égett. A gyilkolás vágya, melyhez én voltam neki a jelenlegi gyógyszer.
Sokkot kaptam teljesen. Ebből az állapotból már csak az ébresztett fel mikor a farkas felém kerekedett, és éles fogait mélyen a csuklómba mélyesztette. A fájdalomtól összeszorítottam a szemeim, és felsikoltottam.
A fülem zúgni kezdett, a fájdalom szétoszlott testem minden részén.
Elkezdtem kapálózni hátha le tudom lökni magamról a farkast, de ezzel csak azt értem el, hogy hatalmas karmait tövig nyomta arcomban, majd egy könnyed mozdulattal oldalra rántotta azokat, így gyakorlatilag szemem alatt a húsom elvált egymástól. Meg fogok halni.
Szemem alatt a könnyek és a vörös lötty össze keveredett.
Minden homályossá vált. A sorsom már meg van írva...

Hallgatnom kellett volna Scottra. Nem kellett volna még futni sem indulnom!

A fájdalom hirtelen megszűnt. Már nem kapálóztam, már nem reménykedtem segítségben. Az agyam teljesen kikapcsolt. Csak zúgást hallottam. Mintha, ezer meg ezer méh repkedne a füleim mellett.
A fejemet oldalra fordítottam, és csak bámultam üveges tekintettel a sötétségbe.

Így ment ez percekig, de aztán a sötétből megjelent egy izzó sárga szempár, mely egyenesen engem bámult. Szinte lyukat égetett retinámban a kép melyen a szemek gazdája felismerhetővé válik. Ő volt az. Tudtam, hogy van oka, hogy tiltanak ettől a fiútól...de ez most mégis mi?
A Démon arcát a hold sugara megvilágította. Alsó,és felső fogai, megcsillantak ahogyan rám vicsorított vele.

Theo Reaken szemszöge

A lány földön fekve bámul felém. Szemei fennt akadtak. Pólóját szétszaggatták, vér borítja. Barnás haját falevelek díszítik. Arcán karom nyom ékeskedik, több kisebb vágást ejtettek hasán és mellkasán, de ezek mind semmik a csuklóján lévő végzetes jelhez képest. A harapás kezén mely örökké megpecsételti majd sorsát.
A préri szép munkát szeretne végezni, ki szeretné kaparni a lány szívét. Körmeivel mellkasába mélyed, majd felszakítva azt kihúzza éles körmeit belőle. Ez a farkas csak gyilkolni akar. Semmi másra nem vágyik, csak a vér szagára, és annak keserű, vasas ízére.

Behunytam szemeit majd hallgatózni kezdtem. A lány szívverése egyre nagyobb szüneteket hagyott ki. Ha most nem avatkozok közbe valószínűleg meghal.

Szemeim felizzodtak, agyaraim megvillantak. A lány amint észrevett ajkai elnyíltak egymástól. Szürke szemeiből könnycseppek hullottak a levelekre. Felhúztam orrom, majd hatalmasat üvöltöttem. A préri felém kapta fejét, vörös szemeivel találkoztam. Lemászott a lányról, amikor elkezdtem feléjük lépni. Farkasszemet nézett velem, miközben hátrálni kezdett.

- Mégis ki a fene vagy?- Húztam fel orrom.- A lány hozzám tartozik. Ismered a jelölést!-Léptem egyre határozottabban a lány felé. A farkas érezte rajta a szagokat, mégis megtámadta...Tudta, hogy tényleg egy falka tagja, és azzal is tisztában volt, hogy milyen falkájé. Egy sárga szemű omega jelölte meg. Furcsa. Éppen ezért is volt a legjobb célpont. Nincs alfa. Egyedül van kiszolgáltatottan.

A farkas a lányra nézett és megfordult, aztán eltűnt a sötétben.

A Lány eszméletét vesztette. Elnyílt rózsaszín ajkal, és vérző arcal hunyta le szemeit.