Egy nagy, üvegfalú kabinban ébredtem. Valószínűleg altatólövedéket kaphattam. Hirtelen bejött egy furcsa ember.
-Felkeltél már?
-Mi a...hol vagyok?!-kérdeztem vissza pánikot tettetve.
-Egy kihallgatóteremben. Most pedig el fogod mondani, hogy hogy kerültél az amerikai laktanyára körülötted egy csomó hullával.
-Megtámadtak, pedig segíteni akartam! Feltaláltam az olajat tökéletesen helyettesítő anyagot!
-Remélem tudod, hogy egyszer már meghaltál.
-Csak elájultam...vagyis...kómába estem!
-Te a bejegyzések szerint nem élsz, és öt hónapja halottnak nyilvánítottak, ezért kidobtak. Te pedig most hirtelen megjelensz valami ,,olajhelyettesítővel", megölöd az egész amerikai laktanyát, aztán meg most itt értetlenkedsz nekem.
-Hagyjon már békén! És tényleg megtaláltam az anyagot! Csak...csak adjanak időt, hogy újra elkészíthessem!
-Persze, persze. Most viszont mondd el, hogy hogy öltél meg egy kész flottát.
-Hát...-ekkor Véhá újra megjelent. Fáradt volt, mint aki az előbb kelt fel.
-Ki ez?-kérdezte, miközben a szeméből a csipát törölgette.
-Valami hülye vallató! Arra kíváncsi, hogy hogyan nyírtuk ki az amerikaiakat!
-Istenem...mondd, hogy valaki lelőtte őket egy repülővel, de te éppen egy golyóálló autóban ültél, és miután mindenki meghalt, előjöttél, és azt hitték, hogy te öltél meg mindenkit.
-Szóval...-ekkor elmondtam Véhá nagyszerű mentőötletét.
-Értem. Megmondanád, hogy MIÉRT NEM VOLT SENKIBEN SEM GOLYÓ?!
-Véhá! Most mit mondjak?!
-Hmm...mondjuk...megvan! Mondd, hogy a legújabb technikás fegyverek voltak, és ezért ezek szemmel nem látható méretű bombák voltak. Onnan tudod, hogy sokat tanultál a háborús kiképzésen a fegyverekről.
-Megnézem, mi sül ki belőle...-mondtam határozatlanul Véhának.
-Tehát ezek bombácskákat lőttek ki. A legújabb technika. Még régebben tanultam az ilyesmi fegyverekről-vontam meg a vállamat lazán.

A vallató megforgatta a szemét.
-Szóval így állunk...-sóhajtott, majd elővett egy bilincset. Összeillesztette a kezeimet, majd megbilincselt. A kezeim a hátam mögött voltak, tehát nem lesz könnyű leszedni, mert így nem látom. Elvezetett egy börtönnek elnevezett szobába, majd belökött az ajtón.
-Maradj itt, majd később jövök-vetette oda. Engedelmesen leültem a szoba egyetlen bútorjára; egy vaságyra. Leszedte a bilincset, majd kiment.

Vártam. Miután már a lépteit sem hallottam a közelben, megnyugodtam, makd eszembe jutott Véhá.
-Te, most mi lesz?-kérdeztem.
-Mi lenne? Várunk. Amúgy meg nincs kedved megszökni innen?
-Vicces vagy. Szerinted nem fogok elmenni? Csak egyenlőre kíváncsi vagyok erre a helyre. Érdekelne, hogy hol van, miért van itt, mire jó, kiké, és miért hoztak ide. Természetesen makd meg fogok szökni, de előbb ezekre találok választ-sóhajtottam, makd hátradőltem a kényelmetlen ágyon.

Hirtelen egy furcsa hangra lettem figyelmes. Újra hallatszottak a léptek, és egyre hangosabban. Valaki közeledett.

Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy nő lépett be rajta. Magas, szőke, fiatal, telesminkelt volt. Ruhája egy miniszoknyát és egy pár magassarkút viselt. Kezében egy teli sporttáskát cipelt. A vállán egy kis, krémszínű kézitáskát vitt, és kivett belőle egy kulcsot. Kinyitotta a ,,szobám" kapuját, majd behozta az előbb említett tárgyakat. A sporttáskából előhúzott egy jegyzetfüzetet, majd felém fordult.

-Leveles Trisztán, született 2019, augusztus 1. Anyja neve Halmosi Bernadett, apja neve Leveles Gábor volt. A háborúban besorozták, majd elhurcolták a hazája elleni lázadása miatt, ugyanis nem volt hajlandó elárulni egy háborús titkot. Ezután három éven át kínvallatással próbálták kiszedni belőle az információkat, de nem árulta el őket. Végül egy vallatás alatt meghalt-sóhajtott, majd rám nézett.
-Ez lenne az életrajzom...csak az elmúlt pár hónap hiányzik-tettem hozzá elégedetlenül.
-Mit keres itt? Halottnak kéne lennie-mondta, és közben lenézően bámult rám.
-Nem volt kedvem meghalni-vontam meg a vállam, és a körmeimet kezdtem el piszkálni.
-Mi történt magával?
-Csak nem haltam meg. A vallatók elég hülyék, hogy halottnak nyilvánítanak egy élő embert.
-Elájult, vagy mi?
-Nem! Kómába estem. A maga teste sem bírná a folyamatos kínzásokat-mondtam szemrehányón.

-Mi a fenét csinálsz, te idióta?!-kiáltotta ekkor Véhá.
-Mit csinálok?
-Nem kéne ennyire játszanod magabiztosat...még megkínoznak.
-Ugyan már!
-Ne legyél már ennyire vaksi! Te magad is tudod, hogy mi lesz a vége.
-Nem, nem tudom! De nem is akarom tudni!
-Csakhogy valamit elfelejtettél, Trisztán. Én a te képzeletedben vagyok.

-Jól van?-rázogatott meg a nő.
-Igen.
-Min gondolkozott?
-Maga már tudja az én nevem...mi a maga neve?-mosolyodtam el az utolsó szavakon, hátha ez megnyeri.
-Igaza van, ez így tényleg nem igazságos. Mondjuk ez a hely már eleve nem az, de...egy fene! A nevem dr. Vivien.
-Akkor Vivien...
-Igen?
-Tegeződünk?
-Tőlem!
-Vivi, erede-
-Vivi?! Vivien!!! VIVIEN!!! A Vivit te nem használhatod!!!-igazi déja vu érzés volt minden szava. Véhá is így hisztizett, de aztán megbarátkozott a nevével. Valszeg Vivi is meg fog az övével...
-Bocs...bocs...amúgy miért küldtek ide hozzám?
-Azért, hogy vallassalak egy kicsit.
-Tehát te is egy vallató vagy?
-Igen. Az egyik legkönyörtelenebb. Úgy vigyázz, Trisztán.

Ekkor hangosan nevetni kezdtem. Vivi elpirult, majd felállt. Odalépett hozzám, és nagyon dühösen nézett. Végül kaptam az arcomra egy nagyon csattanós pofont.

-Szemtelen! Gyere ide! Ügy megütlek, hogy kitörik a karod!!!-kiabálta.
-Jó...abbahagytam...
-Letördelem az ujjaidat, aztán beleszúrom a hátadba!!! Ne akard ezt!!!
-Jó, jó!! Úristen!!! Mi ez a hely?!-kérdeztem egy kissé pánikkal.
-Ez az a hely, ahol levagdossák a nyelved, aztán megetetik veled-mosolyodott el...olyan mosolya volt, mint aki épp egy kisgyerekkel beszél a játszótéren, és megtanítja neki, mi az a csúszda. Féltem. Rendesen reszkettem.

-Na mi van, félsz?-kérdezte Véhá.
-Igen! Ez a nő nem normális. De maga a hely sem...
-Figyelj, a te szerencsétlen sorsodon ez már amúgy sem változtat...legfejjebb ha nem lenne, most már rég a ,,háborúnak véget vető hős" néven éljenezne...az egész világ-vonta meg a vállát.
-Most aztán jobb kedvem lett!
-Olyan hülye vagy!
-Miért mondod mindig ezt?!
-Mert ez az igazság. Szeretném, ha megtanulnád!
-Olyan bunkó vagy!
-Te meg egy vadbarom!
-Mondod te, te áruló!
-Ez is bizonyítja, hogy milyen hüly-

-Na, mentem is. Szia, édeske. Holnap még talizunk-énekelte, aztán a sporttáskán kívül mindent elvitt. Az elmített tárgy a cellám előtt maradt. Kíváncsian néztem, majd végül rávettem magam arra, hogy a rácsok között kinyúljak, majd megnézzem a tartalmát. Lehet, hogy nem kellett volna.