Miután megérkeztünk a laktanyára, megint eljátszottam azt, amit az oroszoknál is: bementem a sátrak közé, majd elkiabáltam magam.
-Beszél itt valaki magyarul?

Megint kirohantak a katonák, és várták a további parancsokat. Egy, ruhája alapján magasabb rangú személy lépett elő. Kihozott magával egy tolmácsot is. Valamit odasúgott neki, majd minden szem rám meredt.
-Ki vagy?
-Leveles Trisztán vagyok.

Sugdolóztak valamit, majd hirtelen rámugrott néhány katona, és hátraszorították a kezem.
-Már nem azért mondom, de fogadtak már barátságosabban is!-sziszegtem, és közben ránéztem a védelmezésemre küldött katonákra. Azok csak mosolyogtak.-Nincs kedvetek segíteni?-kérdeztem könyörgő tekintettel. Bár ekkor már világos volt, hogy mindenki ellenem van.
-Leveles Trisztán. Az, aki nem hajlandó elárulni az újonnan fúrt afrikai olajkutak helyét, vagy talán tévedek?-kérdezte a tolmács gúnyosan. Még rá sem számíthattam.
-Ne szórakozzanak már velem!-kiáltottam, és körülnéztem, hátha valaki a segítségemre siet. Ekkor egy vakkantásra lettem figyelmes. Trevor száguldott be, és megharapott eg, engem tartó katonát.
-Tre-
Hirtelen egy lövéssel véget vetettek az örömnek. Trevor holtan, és véresen feküdt a földön.
-Maga rohadék! Egyáltalán mi ez az egész?! És miért lőtte le Trevort?!
-Mint tudod, egyszer már elszöktél. Halottnak tettetted magad, vagy mi, aztán meg kidobtak. Elhiheted, hogy mekkora büntetést kapott a téged halottnak hívő és ,,eltemető" ember. De aztán a tetemed eltűnt. Hiába kerestük, nyoma veszett. Hát...úgy néz ki, hogy újraéledtél!-nevetett fel a tolmács.

Aztán egy katona odajött, majd oldalba rúgott. A hirtelen ütéstől összecsuklottam, de az engem lefogó katonáknak ez nem tetszett. Az egyik hátba csapott, amitől kiegyenesedtem.
-Akkor most random fogtok kínozgatni?! Nem volt még elég az a három év?!

A tolmács elmosolyodott, majd elkezdte az eddig a földön heverő aktatáskát fürkészni.
-Hmm...mi van benne?
-Tudod, és kedves akartam volna lenni, és ezért arra fordítottam a retkes időmet, hogy kifejlesszem az olajat minden szempontból helyettesítő anyagot! Én, hülye... Szerettem volna véget vetni a háborúnak. Nem jött össze. Bár, örültem volna neki, ha valami sikerül a nyamvadt kis életem során.-Véhára gondoltam. Ó, miért árult el?
-Igazán megható. De most nincs kedvem nyálas sztorikat hallgatni. Sokkal inkább azokat a helyeket, ahol most az olajfúrók vannak.
-Ezt nem hiszem el! Három év alatt nem sikerült megértenetek, hogy fingom sincs róla?!
-Hát...-nézett ironikusan szomorúan.
-Akkor legalább azt a rohadt aktatáskát nézzétek meg, az Isten szerelmére!

Kinyitották, majd az eddig békésen álldogálló parancsnok kivette az üvegeket, és a tolmácsnak adta őket.
-Na akkor ez lenne az a híres anyag?

Lenézően méregette a munkámat. Én dühösen figyeltem a mozdulatait. Odasétált hozzám, és az arcomtól 15 centire megállt, és konkrétan az arcomba nyomta az üvegcsét.
-Ezt nevezed te olyan anyagnak, ami helyettesíti az olajat?!-felnevetett. Aztán eltávolodott, és lenézett a cipőjére.
-Jaj! Milyen ügyetlen vagyok!-kiátotta mosolyogva, és ledobta a földre az értékes munkát.

Tágra nyílt szemekkel néztem a folyamatot. Ezután visszagalppozott az aktatáskából, és kivette a receptet. Megint elindult felém.
-Ó...-húzta fel a szemöldökét, és eltépte a papírt. Ezután egy furcsa hangra lettem figyelmes.