Suli után elmentem a munkahelyemre. Imádok itt lenni. Ilyenkor kizárom a külvilágot és azt csinálom amit szeretek. Egy zene kiadónál dolgozom, amit leírhatatlanul élvezek. Szeretek írni legyen szó versről, történetről vagy dalról. Egyszerűen a vérembe van és ha akarnák se tudnák leállni vele, hála anyának. Régen ő is itt dolgozott és mindig itt voltam vele. Amíg ő a papírmunkával dolgozott vagy éppen dalokat írt, addig én itt játszottam a hangszereken meg ilyenek.

Munka után mentem edzésre, majd végre haza. Ez a nap teljesen lefárasztott, elment az összes energiám.

Mivel nem voltam éhes egyenesen a közös szobánk felé indultam. Lauren az ágyba feküdt. Végig mért és felült az ágy szélére. Ahogy becsuktam az ajtót felpattant és elindult felém mérgesen. Hátam az ajtónak támasztottam és lehajtottam a fejem. Nem tudom mit kéne tennem vagy, hogy mit tehetnék ellene. Bármit akar úgy is eléri, hiába ellenkezem. Nem akarom még jobban felhúzni így csak hagyom, hogy megtörténjenek a dolgok.

-Mi volt ez a mai? - kérdi és állam alá nyúl, ezzel kényszerítve, hogy szemébe nézzek.

Kezét lassan nyakamra csúsztatja, nem szorítja azt, csak jelzi, hogy ő igen is erősebb. Bele néztem zöld szemeibe, amik megint szinte ragyogtak. Nem tudtam hova tenni ezt a nézést.

-Nem... nem én csináltam... én... én mondtam Lucynak, hogy hagyja a fenébe. Én nem akartam esküszöm - dadogom össze-vissza.

-Remélem tudod, hogy Camila kétszer ilyen durván fogja visszaadni – sziszegi és közelebb hajol arcomhoz, mire érzem, hogy az kezd vörösödni.

Lehajtottam újra a fejem. Nem bírtam tartani vele a szemkontaktust. Ha a szemébe nézek még az a kevés önbizalmam is elmegy tőle. Nem is tudom, van valami a szemébe, ami miatt akár órákig is tudnám nézni azokat, de még is megrémiszt.

Elengedi a nyakam és elkezdi arcom simogatni, majd összeszorítja és újra kényszerít, hogy csak őt nézzem.

-Miért vagy ilyen? - kérdi és úgy vizsgálja az arcom, mintha ott keresné a megfejtést a kérdésére.

Nem teljesen értettem, hogy mire gondol és ennek hangot is adtam.

-Milyen?

-Simán lehetnék menő. Szép vagy - simít végig az arcomon, - jó az alakod – másik kezét derekamra teszi, mire arcom újra elkezd vörösödni, - okos vagy, de te még is inkább lúzer vagy. Meghúzod csak magad és ennyi, pedig simán tündökölhetnék, de te valamiért taszítod magadtól az embereket – suttogja és olyan közel hajol, hogy érzem meleg leheletét az arcomon. Lehunytam a szemem. Hüvelyk ujját lassan végig húzza két ajkamon, mire rögtön rá nézek. Mosolyog és csak a szemembe néz. Mi van ezzel a lánnyal? - Én népszerűvé tehetlek – hajol még közelebb.

Orrunk már össze ért. Tekintete a szemem és a szám között cikázott, mire teljesen lefagytam. Mit csinál? Ez nem helyes, nem szabad.

-Köszi nem kell - fordítom el a fejem.

Tekintete elsötétült, mintha kicserélték volna. Kezét hirtelen nyakamra tette és olyan szorosan tartotta, hogy alig kaptam levegőt. Kissé feljebb teszi a kezét, mire kénytelen voltam lábujjhegyre állni. Kezdett minden homályosodni.

-Nem értelek - rázza meg hitetlenkedve a fejét.

-N...em kap...pok... - nem bírtam kinyögni a mondatott, de leesett neki, hogy mit akartam mondani, mert szinte rögtön elengedett.

-Ne haragudj. Én nem tudom mi van velem. Nem akartam. Sajnálom - suttogja bűnbánóan, mire az ajtó mentén lecsúsztam a földre.

Még egy kis ideig ültem a földön és csak bámultam magam elé. Mikor sikerült újra normalizálni a légzésemet és feldolgozni a történteket Laurenre néztem. Az ágy szélén ült és arcát a kezébe temette. Nem akarok itt lenni. Nem akarok vele egy szobába lenni, nem akarok vele egy suliba járni.

Hallom, hogy elkezd szipogni, mire felálltam és elindultam felé. Mikor előtte voltam, leültem és finoman megütögettem a lábát, hogy rám nézzen. Szeme vörösek voltak és gyorsan letörölt pár könnycseppet.

-Jól vagy? - kérdem, mire ő is leült a földre velem szembe.

-Én tényleg sajnálom. Nem tudom mi van velem. Ez valami új bogyó volt és...nem tudtam, hogy agresszió a mellékhatása. Én nem is emlékszem, hogy mi történt ezelőtt. Itt volt Camila és Ally és a következő pillanatba pedig te jöttél be az ajtón ők pedig sehol – borul ki teljesen és hátát az ágynak támasztja.

-Semmi baj – simogatom a combja külsejét vigasztalás képen.

-De, nagy a baj. Meg is ölhettelek volna - néz rám bűntudattal telten.

-De nem öltél meg.

-Ott fog maradni a nyoma - néz a nyakamra.

-Majd eltüntetem.

-Elfogsz árulni anyának? - kérdi és újra végig folyik arcán egy könnycsepp.

Hangosan kifújtam a levegőt és elgondolkodtam majd megráztam nemlegesen a fejem és letöröltem az arcát. Nem szólt semmit csak szorosan magához ölelt, mire elkezdtem hátát simogatni.

...

-Hey, minden oké? - hallom meg Lauren hangját, aki finoman a vállam böködi.

Kinyitottam a szemem. Elég későre járhatott, hisz még az egész szobát sötétség borította.
Érintésétől megborzongok. Itt guggol a matracom előtt és csak néz rám. Zöld szemei szinte ragyogtak a sötétben.

Először nem értettem Lauren kérdését, aztán megéreztem az arcomon végig folyó könnyeket. Gyorsan a fal felé fordultam és elkezdtem arcom törölgetni.

-Igen, minden rendben – szipogok.

-A nevemet kiabáltad álmodba - mondja és befekszik mellém a matracra. - Ami eléggé megnövelné az egómat, ha nem tudnám, hogy minden bizonnyal rémálom volt.

Jobban a falhoz húzódtam, mire ő is közelebb jött. Úgy bámul, hogy szinte lyukat éget a hátamba és meg is simítja azt, mire össze rezzenek.

-Te félsz tőlem? - kérdi és egy laza mozdulattal maga felé fordít.

Nem tudtam eldönteni, hogy Lauren ilyen erős vagy én vagyok ennyire gyenge. Ajkamba haraptam és csak néztem a hold által megvilágított arcát. Most annyira nyugodtnak tűnt, olyan volt mint egy kis angyalka.

-Nem – suttogom nem túl meggyőzően.

Felemelte a kezét, mire testem elkezdett remegni. Azt hittem megfog ütni vagy valami, de csak az arcom kezdte simogatni. Halkan felkuncog és nem nem hagyja abba a simogatást. Annyira puha volt a keze és olyan jól esett ez az egész. Lehunytam a szemem.

-Szóval még is...