-Mi folyik itt? - kérdem könnyes szemekkel bár pontosan tudtam. 

Azért még mindig reméltem, hogy még se az, amire gondolok, de ugyan már. Erre semmi esély. Hisz mindent tudtam. Ezt nem tudja kimagyarázni és ezek szerint rajtam kívül mindenki más is tudta. Hát persze, hogy tudták. Tuti együtt találták ki.

-Ash, menjünk haza! - mondja Lauren és feláll majd elindul felém.

-Azt kérdeztem mi ez? - kérdem és arcomon végig folyik pár könnycsepp.

-Csak egy fogadás vagy Ash. Ennyi, semmi más - mondja Dylen.

-Haver ezt most ne! - mondja Cody.

Lauren megakarta fogni a kezem, de én elhátráltam és ajkamba haraptam. Hajam csurom víz volt akár csak a ruhám. Körülöttem pedig egy nagy víz tócsa lett. Csak nézett mélyen szemembe. A sötét zöld szemei megbánásról árulkodtak, mire halkan felnevetek. 

Nem, többet nem játszhatja ezt el velem. Milyen ügyesen csinálja. Ott kéne hagyni az éneklést és színésznek állnia. Talán az jobban menne neki.

-Csak egy valamire válaszolj? Ez tényleg fogadás volt? - kérdem és ajkamba harapok.

-Sajnálom Ash, de akkor még nem ismertelek. Ezt tudnod kell...

-Mikor fogadtatok? - kérdem síros hangon.

-Még akkor, mikor először jöttél el a buliba. Emlékszel? Felelsz vagy merszeztünk és még aznap le kellet volna, hogy feküdj velem, de...szóval. Fogadtunk a többiekkel...

-Ne szépíts Jauregui. Mond csak el neki a kegyetlen igazsásot. Kinek volt az ötlete ez az egész? - kérdi Dylen.

-Az...ez én ötletem volt! - ismeri be Lauren, mire arcomon végig folyik egy könnycsepp, mit gyorsan letörlök.

Elkezdtem kapkodni a levegőt. Olyan érzésem volt, mintha nem jutnák levegőhöz, még meg is szédültem. Lauren arcán végig folyik pár könnycsepp. Nem hiszem el. Hogy tudja ilyen jól megjátszani magát? Hét hónapon keresztül ezt csinálta és észre se vettem.

-Ti mind tudtatok erről! - mondom és a csalódottságom átmegy haragba, mindenki lehajtott a fejét, mire felnevetek.

Hogy lehettem ennyire hülye? Elhittem, hogy a menő gyerekek majd pont velem fognak haverkodni mindenféle rossz indulat nélkül. Milyen naiv vagyok. 

Laurenre néztem, lassan egy újabb lépést tett felém, mire felmutattam mutató ujjam, ezzel jelezve, hogy maradjon ott.

-Tudom, hogy elszúrtam... - kezdi Lauren, mire sírva felnevetek és megrázom a fejem.

-Miért én? És miért nem a többi lány, akik szintén rajta vannak a kurva listán?

-Mert te voltál ott. Nem tudtam, hogy beléd fogok szeretni! Ha tudtam volna nem tettem volna. Ha vissza mehetnék az időbe ez soha nem történne meg Ash, hinned kell nekem. Szeretlek - mondja mire mérgesen az ajtó felé indulok.

Még ilyenkor is képes a szemembe hazudni. Lenyűgöző. Egy másodpercre tényleg elhittem, hogy ő belém szeretett, de mától azt se fogom elhinni, amit kérdez, nem még, hogy azt amit mond.

-Tudod mi a mi szerelmünk? Egy kurvára kegyetlen szerelem, ami úja és újra csak összetör engem - mondom sírva.

Utánam szaladt és megragadta a kezem, maga felé fordított.

-Szeretlek Ash! Szeretlek teljesen szívemből. Nem kell más csak te kellesz. Fontos vagy nekem - mondja, mire lekevertem neki egy hatalmas pofont.

-Bazd meg Jauregui! - mondom és sírva kimegyek az ajtón.

Felültem a motoromra és egy ismerős házhoz mentem. Nem tudom miért ide jöttem. Az agyam csak kattogott és nem tudtam mit teszek. Csak bosszút akartam állni Laurenen. Ha igazat mondott, bár kétlem. Akkor is ott támadom, ahol a legjobban fáj neki. Lehet ez gyerekes, de gyűlölöm és bosszút akarok állni.

Szó szerint berontottam a házba.

-Hey te mit keresel itt? - kérdi egy férfi és egy pisztolyt tart a kezébe.

Felismertem a hangját. Ő is közte volt az el rablóimnak. Lekevertem neki egy hatalmasat ököllel, mire arcához kap. Elindultam Katie szobája felé. Feltéptem az ajtót. Egy lány éppen az ölébe ült. Nem érdekelt semmi. A lányt a hajánál fogva kirángattam Katie öléből, majd én ültem oda és megcsókoltam. A férfi utánam szaladt.

-Minden rendben van fönök? - kérdi.

-Kérlek kísérd ki a vendéget! - mondja és a padlón fekvő lányra néz. A férfi felsegítette a nőt és már ki is mentek az ajtón, mire Katie végre rám figyelt. - Ugye tudod, hogy ha ezt megteszed akkor kihúzod Laurennél a gyufát?

-Ó had égjen az a kurva világ attól a gyufától! - mondom mire seggem alá nyúl, felkap majd bele dob az ágyba és elkezd csókolgatni.

Úgy faltuk egymást, mintha az életünk múlna rajta.

....

-Na jobb? - kérdi Katie miközben elkezdtem öltözni.

-Soha nem lesz jobb! - mondom és letörlöm a könnyeimet.

-Tudom, hogy nem vagyunk barátok meg semmi, de azért adnák egy baráti tanácsot, mi nem is tanács inkább...

-Csak mond már! - mondom miközben elkezdtem bekötni a cipőm.

-Lauren tényleg szeret. Még soha nem láttam őt ilyen boldognak mióta ismerem. Olyan vagy neki, mint egy menedék. Ha veled van jobb akar lenni és lehet, hogy nem úgy szeret, ahogy te szeretnéd, de magához képest így is maximálisan szeret. Jót teszel neki, ahogy ő is neked.

-Nem tett nekem semmi jót.

-Hazudhatod ezt magadnak. Vagy akár be is vallhatod, hogy te is bele szerettél. Mert bele szerettél látni rajtad és most fáj, ez is látszik, de ha haza érsz lesz választásod. Leülhettek és megbeszélhetitek ezt az egészet. Ez csak rajtad áll Ashley, bár szerintem ezt kéne tenned.

-Miért van az, hogy mindig mindenki kurvára jobban tudja, hogy mit kéne csinálnom, éreznem. Ezt senki nem értheti. Hét kibaszott hónapig hazudott nekem. Még én játszottam a boldog barátnőt, addig ő fogadott a hülye haverjaival.

-Hidd el. Többen értjük, mint gondolnád. Két lány, két különböző lány. Nem tudni mi vonzza őket, de a tűz még is ott van köztük és nagyon jót tesznek egymásnak. Szerintem beszéljétek ezt meg. Ami Laurent illeti, ismerem és tudom, hogy nem minden volt játék. Ahogy rád nézett, ahogy hozzád ért és, ahogy hozzád szólt. Teljesen beléd szeretett Ash.

-Ugyan már. Mit tudsz te a szerelemről? - kérdem és felkapom a dzsekim.

-Többet, mint gondolnád. Régen olyan voltam, mint te. Bele zúgtam egy csajba, aki olyan volt, mint Lauren. Tipik bad girl! - mondja és az emlék hatására felnevet.

-Hadd találjam ki. Össze törte a szíved ugye?

-De még mennyiszer, de ezt mind neki köszönhetem. Miatta vagyok az, aki vagyok és még mindig szeretem.

-Ő hol van?

-Meghalt. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy még rengetegszer fog össze törni a kicsi szíved Ash. Mégis...te is tudod, hogy szereted őt még mindig. Ezek után is.

-Tévedsz! Számomra többé nem létezik - mondom és kilépek az ajtón.

Felszálltam a motoromra. Az eső még mindig szakadt. A telefonom megállás nélkül csörgött, én pedig száguldottam vagy 200-zal. Kicsit le lassítottam és mikor a kijelzőn megláttam Lauren nevét a telefonom mérgesen egy háznak vágtam, így az apró darabokra tört. Tovább száguldottam. Már kezdett feljönni a nap. Mikor haza értem szó szerint berontottam az ajtón. Apa, Clara és Lauren ott ültek az asztalnál és mindhármuknak teljesen karikás volt a szemük, mint akik egy percet se aludtak.

Ahogy apa meglátott felállt és elindult felém. Én sírva megölelem apát, mire elkezdte hátam simogatni. Nem bírtam abba hagyni.

-Nem lesz semmi baj Ash. Minden rendbe jön! - mondja apa és továbbra is simogatja a hátamat. 

Ugyan ezt súgta a fülembe mikor anya meghalt. Ugyan ezt mondta, mikor a temetésen anyára rá dobták a földet, de nem lett jobb. Soha nem lesz semmi jobb és soha nem fog semmi helyre jönni.

-Szeretnéd ha haza költöznénk? - suttogja fülembe. Igen, igen, igen.

-Nem - mondom sírva. Bármennyire is nem akartam látni Laurent, tudtam, hogy apa boldog Clara mellett és nekem csak ez számított, hogy ő boldog.

Mikor sikerült kicsit megnyugodnom eltoltam magamtól apát. Gondoltam, hogy Lauren elmondta apának, hogy mi történt, máskülönben soha nem kérdezte volna meg, hogy szeretnék-e haza menni.

-Kész a szobád. Lauren szobájával szembe van! - mondja és most már biztos voltam benne, hogy Lauren mondott neki valamit. Ismerem annyira apát, hogy tudjam ha rajta múlik csak 2 év múlva lett volna kész. Kíváncsi lennék rá, hogy Lauren mit hazudott nekik. Egyáltalán valaha az igazat mondja?

-Én most. Lefekszem aludni! Jó éjt vagyis reggelt! - mondom és felmentem az emeletre.

Bementem az új szobámba. Annyira üresnek nézett ki, pedig apa szépen berendezte, de valami még is hiányzott. Nem tudom miért, de utoljára a régi házunkba éreztem ezt a hatalmas ürességet.

Sírva elővettem a gépemet, úgy éreztem muszáj írnom vagy felrobbanok az idegességtől. Még soha nem voltam ilyen csalódott és mérges egyszerre.

"Mindkétt lány hibázott ezt tudták ők is, de még se léptek. Mindketten túl makacsok voltak és nem érdekelte őket, hogy ezzel saját magukat bántják. Aurora újra eltaszította magától a világot és magába roskadott akárcsak édesanyja halála után. The end."

Sírva lecsaptam a laptopom képernyőjét és kezeimmel fejem támasztottam. Csak bámultam a plafont és próbáltam megnyugodni, de akárhányszor abba hagytam volna a sírást mindig eszembe jutott egy boldog pillanat Laurennel, majd ahogy össze törte a szívemet, újra és újra.

Valaki kopog. Gyorsan megtörlöm a szemeimet és az ajtóhoz megyek.

-Ki az? - kérdem remegő hanggal.

-Lauren! - suttogja mire fejem és kezeimet az ajtónak támasztom.

-Mit akarsz? - kérdem szipogva.

-Katie felhívott. Mondta, hogy ott voltál és...és... - hallom, hogy ő is elkezd szipogni.

Most legszívesebben kirontanák az ajtón, szorosan magamhoz ölelném és elmondanám neki, hogy ezt még helyre tudjuk hozni. Elmondanám neki mennyire szeretem és, hogy sajnálom, hogy ezt tettem. Viszont nem tehetem meg, mert akkor ő nyerne megint. Most nem szabad elvesztenem a fejemet. A gonoszt csak akkor győzheted le ha te még gonoszabb leszel.

-És mérges vagy?

-Inkább csalódott! Összetört a szívem - mondja és sírva felnevet.

-Sajnálom... - suttogom úgy, hogy csak én halljam.

-Ash, ezt még helyre hozhatjuk. Ha adnál egy esélyt. Tudom sokat adtál, de egy utolsót. Bármit megtennék ezért az esélyért Ash. Szóval most...most megkérdem mit szeretnél. Beengedsz és megbeszéljük? Tudom nagyot hibáztam és erre nincs mentségem, de szeretlek. Melletted jobb ember lehettem. Olyan ember, amilyenné mindig is válni akartam. Csak beszéljük meg vagy....vagy... - már hallom, ahogy sír és nem bírja kimondani a mondatott.

-Vége van Jauregui! Nincs több esély, nincs több hazugság. Nem akarlak látni, nem akarok hallani rólad és nem akarom, hogy hozzám szólj - mondom keményen és ahogy ezt kimondtam arcomon patakokba folytak a könnyek.

-Bármi van rám mindig számíthatsz! Viszlát Ash... - mondja, mire az ajtó mentén lecsúszok a földre.

Lauren szemszöge:

-Ash. Ezt még helyre hozhatjuk. Ha adnál egy esélyt. Tudom sokat adtál, de egy utolsót. Bármit megtennék ezért az esélyért Ash. Szóval most...most megkérdem mit szeretnél. Beengedsz és megbeszéljük? Tudom nagyot hibáztam és erre nincs mentségem, de szeretlek. Melletted jobb ember lehettem. Olyan ember, amilyenné mindig is válni akartam. Csak beszéljük meg vagy....vagy... - nem akartam sírni, de nem bírtam.

Végig azt hittem csak játszok vele és ha megtudja, se sérülök, de tévedtem. Összetört a szívem és szarul éreztem magam. Olyan magányosnak éreztem magam. Bármennyire is nem akartam be vallani... bele szerettem. Szeretem őt teljes szívemből. Ilyent még soha nem éreztem. Vele életembe először átéreztem milyen az mikor tényleg boldog vagyok és most tessék. Annyira fáj, hogy szinte majd bele pusztulok.

A fejem és a kezeimet az ajtónak támasztva állok és sírok az  előtt. Olyan barom vagyok. Annyira elbasztam. Pedig az a hét hónap annyira tökéletes volt. Annyira boldog voltam mellette.

-Vége van Jauregui! - mondja dühösen, mire nem bírtam tovább.

A könnyek megállás nélkül folytak végig arcomon.

-Bármi van rám mindig számíthatsz. Viszlát Ash... - mondom és az ajtó mentém a földre csúsztam.

A lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és azokat átölelve sírtam az ajtója előtt.

-Viszlát Lauren... - suttogja pár perc után alig hallhatóan.

Vége