Megkell hagyni, Lucy nagyon félelmetesen vezet. Szó szerint rettegtem mellette. Sokszor és sokat kiabált a lassabban haladókra, a gyalogosokra és a biciklistákra. A kanyarokról inkább ne is beszéljünk. Szerintem a lány túl sok Need for speedet nézett. Az egész életem lepergett előttem, az út rendesen füstölt utánunk, amit Lucy láthatóan élvezett.

Mikor beértünk a Portonba, próbáltam navigálni, hogy merre menjen, de mivel nekem is elég új volt még a hely, elég sokáig eltartott, mire megtaláltuk Clara házát.

-Ne szivas. Lauren Jauregui házába élsz? - kérdi és szája tátva maradt.

-Honnan tudod, hogy az ő háza?

-Tudod hányszor próbált beszerezni a bandájába? Már egy csomó meghívást kaptam ebbe a házba ha az anyja nem volt otthon. Természetesen az ingyán piát soha nem utasítom vissza – nevet fel.

-Ki gondolta volna? - öltöm ki rá a nyelvem. - Még egyszer köszi a fuvart. Akkor holnap találkozunk - köszönök el és szállok ki az autóból.

Bementem a házba. Hallottam, hogy a többiek a nappaliba vannak, ezért próbáltam minél halkabban felosonni az emeletre, de ez nem jött össze, mivel Clara észre vett.

-Ashley csak, hogy haza értél. Apád már halálra aggódta magát. Már majdnem a rendőröket is hívta - meséli Clara, mire idegesen ajkamba haraptam.

Az asztalhoz sétáltam, ahol csak ő, illetve Lauren ült, na meg gondolom apa, mivel három főre volt megterítve. Clara Laurenre majd rám néz és elmosolyodik.

-Még meleg az étel. Nem csatlakozol? - kérdi reménykedve.

Lauren rám néz és állkapcsa megfeszül. Elég mérgesen nézett rám. Gondolom ezzel azt akarta jelezni, hogy nem lesz jó vége ha újra visszautasítom az anyját.
Milyen egy álszent lány. Clara előtt játssza a jó kislányt, a suliba meg ő maga az ördög. Ez volna a nagy és híres Lauren Jauregui, a suli sztárja és ribanca.
Viszont melyik lehet az igazi énje? A kedves, aranyos lány vagy a beképzelt, picsa?

-De, majd éhen halok igazából - mosolygok a nőre és a korgó hasam is alátámasztja az állításom.

Lauren elmosolyodik és elkezdi enni az előtte levő ételt. Oh, nagyon rosszul gondolja ha azt hiszi azért ülök le enni mert félek tőle. Jó ez is benne van a pakliba, viszont a fő ok az az, hogy tényleg nagyon éhes vagyok és az ennivaló nagyon jól nézett ki.

Clara ahogy meghallotta a válaszom felpattant az asztaltól, elővett egy tányért, villát, kést és a kezembe nyomta azokat boldogan. Mivel csak Lauren mellet volt hely, oda ültem. Szedtem magamnak az asztal közepére tett ételből elég sokat, mire Lauren és az anyja is rám néznek. Nos igen ha éhes vagyok, akkor egy medvét is feltudnák falni szőröstől, bőröstől. Nem szóltam csak rájuk mosolyogtam és neki álltam elpusztítani az egészet.

-Hol voltál? Tizenötszőr hívtalak és egy csomó sms írtam - hallom meg apa hangját a hátam mögül, ami nem volt túl nyugodt.

Leült az asztalhoz velem szembe. Nem válaszoltam csak megvontam a vállam és tovább ettem. Fél szemmel apára néztem, akinek feje teljesen vörös volt a dühtől. Megforgattam szemeimet és kifújtam hangosan a levegőt. Letettem az evőeszközöm és apára néztem.

-Az osztályfőnököd felhívott és mondta, hogy nem voltál suliba.

-Hát igen, majd felbökött miközben elszökött a suliból - tesz rá egy lapáttal Lauren, mire Clara egy csúnya pillantással elhallgattatja a lányt. - Csak mondtam – forgatja meg a szemeit és inkább tovább eszik.

-Lucyval voltam – mondom és mélyen apa szemébe nézek.

Az ő kék szeme már inkább szürke volt. A kék szemem az egyetlen amit tőle örököltem. Az enyém is olyan tenger kék, akárcsak az övé volt évekkel ezelőtt.

Apa arcvonásai meg enyhülnek a név hallatán és szeme felragyog. Nagyon jól ismerte Lucyt, hisz Lucy anyukája apa legjobb barátja. Még gimiben találkoztak. Először szó szerint utálták egymást, de egyszer egy közös házi feladatott kaptak, ezért sok időt töltöttek együtt és rá jöttek, hogy mindkettőjük előítélete helytelen volt. Azóta szinte elválaszthatatlanok. Egy egyetemre jártak, egy környéken vettek házat, egy évbe született gyerekük, egymás tanúi voltak az esküvőn, egy oviba majd iskolába írattak minket, minden fontosabb dolgot egymással osztottak meg. Apa mindig is bírta Lucyt, mivel ő nagyon jó hatással van rám, akárcsak Lucy anyukája volt jó hatással apára. Együtt kezdtünk sportolni, együtt jártunk szakkörökre, együtt voltunk önkéntesek és együtt választottunk gimit is.
Igaz akkor már próbáltam magamtól ellökni, Lucy még is követett, pedig nem is ebbe a suliba akart jelentkezni.

Lemondott a suliról, amibe jelentkezni akart csak azért, hogy mellettem lehessen. Ő tényleg nagyon jó barátnő. Bár felvették oda is, ahova ő szeretett volna menni, még is ezt választott, engem választott.

-Ez remek, ennek örülök - mondja apa és boldogan bele iszik a borába - de ilyen többet akkor se csinálj. Nagyon örülök, ha elmész otthonról, de kérlek máskor hívj - korhol le azért a végére, bár arca nem azt sugallta, hogy nem haragszik.

-Örülsz ha elmegyek otthonról? - kérdem nevetve.

-Nem úgy. Csak érted. A nyáron minden idődet a szobába töltötted, ezért jó, hogy kimozdulsz néha - magyarázza ő is nevetve.

-Máskor szólok, bocsánat - mondom őszintén. - És visszamentem a csapatba - dőlök hátra a székbe, mire apa félre nyel.

Elkezd köhögni és feje egyre vörösebb lett. Halkan felnevetek szegény apa fejét látva. Clara és Lauren össze néztek és mindketten megvonták a vállukat ezzel jelezve, hogy fogalmuk nincs miről van szó, hogy mi történik körülöttük. Lauren lassan felém néz. Tekintete most annyira más volt. Hatalmas, zöld szemei barátságosak voltak, sőt még kissé el is mosolyodik. Gyors elkaptam a tekintettem és tovább ettem.

-Milyen csapat? - kíváncsiskodik Clara és közben apa hátát ütögeti finoman, nehogy megfulladjon szegényke.

-Kosár.

-Tizenkét évesen, mikor abba hagyta, már akkor egy csomószor megkapta a legjobb játékos, illetve a legjobb csapatkapitánynak járó díjat és válogatott játékos volt. Soha nem is értettem miért hagyta abba – mondja apa büszkén.

Érzem, hogy szemem elkezd égni. Ajkamba haraptam és kissé felnéztem, hogy nehogy elsírjam magam. Apa rám nézett és leesett neki, hogy mit is mondott az utolsó mondatával. Nagyon jól tudta, hogy miért fejeztem be, nagyon jól tudtam, hogy mit jelentett nekem ez az egész. Rám néz bűnbánóan, de nem szólt egy szót se, ahogy én sem. Mind ettünk tovább.

-Wao, tényleg éhes lehettél - csodálkozik Clara mikor meglátta az üres tányérom.

-Hát igen, imádok enni – mondom kedvesen.

-Nem látni - suttogja Lauren alig hallhatóan és alaposan végig mér tetőtől talpig, mire érzem, hogy fejem kissé elvörösödik.

Soha nem szerettem ha valaki néz, mindig zavarba jövök tőle.
Látom, hogy Lauren elmosolyodik. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna amit a lány mondott. Megköszöntem az ételt, felálltam az asztaltól és felmentem az emeletre. Gyorsan lezuhanyoztam, elvégeztem a szokásos esti rutinomat, majd a szobába mentem és elkezdtem a házimat írni.

-Mit csinálsz? - kíváncsiskodik Lauren és mellém ül.

-Csak a házit - nézek fel rá.

-Kis okoska – mondja gúnyosan és kimegy a szobából.