-Lauren, akarsz beszélni apukádról - megsimítom combját és kezemet ott hagyom a combja közepén.

-Mit mondhatnák róla? Ő olyan volt, akire a gyermeke szívesen felnéz. Nagyon szerettem a vele töltött időt. Szinte mindent együtt csináltunk. Mindent ő tanított. Bicózni, horgászni, vadászni, fára mászni, kézen járni, egyszerűen mindenre. Minden szabad idejét együtt töltöttük, csak mi ketten. Aztán férre kúrt és inkább a másik nőt választotta a gyermekével. Egy ideig anyát hibáztattam érte, aztán megértettem. Néha vannak emberek akik nem illenek össze. A szerelem egy idő után elmúlik. Vagyis anya ezt mondta, de szerintem ez nem igaz. Ha valakit igazán szeretsz, bármi is történik mindig szeretni fogod. Ahol tűz volt, mindig lesz parázs és a parázsnak néha elég egy szikra, hogy újra tűz legyen. Igazából utálom apámat. Utálom, hogy szétbaszta a családunkat. Utálom, hogy ezt tette anyával, hogy ezt tette velem - kissé erősebben szorítja csípőmet, mire lehunytam szemeimet és összeszorítottam ajkaimat.

-De legalább él...

-Bárcsak halott volna - hallottam a hangjából azt a olthatatlan gyűlöletet.

-Nem Lauren, ezt soha ne kívánd senkinek. Bár hibázott attól még az apád. Senki nem tökéletes, mindenkinek vannak hibái. Neki ez volt a hibája, amit lehet, hogy örökké bánni fog. Tudom, hogy fáj, de néha muszáj megbocsájtanunk. A szeretett kegyetlen dolog és néha olyanokba csalódunk akikbe azt hittük soha nem fogunk, de az élet ilyen. Ettől leszünk erősebbek, ezektől a csalódásoktól. Viszont nem szabad hagyni, hogy a szívünkbe örök harag legyen. Örülj, hogy apukád él - ajkamba harapok.

-Ne haragudj, tudom, hogy ez nálad tabu téma - hátra hajtom a fejem és kissé lejjebb csúsztam ölébe, mire megcsókolt. - Nálad jobb dolgot nem kívánhattam volna az éltembe - suttogja ajkamra és újra megcsókol, közben elkezdi hasam simogatni, de nem úgy, mint mikor az elő játékot játszunk. Ez most teljesen más érzés volt. Mintha meg akart volna nyugtatni, ami sikerült is neki. Annyira nyugodt voltam. Csak hallgattam a madarak csicsergését és élveztem Lauren simogatását. A szemeim egyre jobban elnehezedtek, míg végül bealudtam.

...

Érzem Lauren csókjait a nyakamon, mire elmosolyodtam és kissé balra hajtom a fejem, hogy nagyobb helye legyen. Vajon mennyit aludhattam? A nap már nem sütött olyan fényesen, sőt már lemenőben volt.

Lauren hirtelen megszívta a nyakam, mire jól esően felsóhajtottam. Érzem bőrömön, hogy elmosolyodik. Kezét az engem takaró anyag alá dugta és elkezdte csupasz hasam simogatni, majd egyre feljebb haladt, míg végül már melleimnél ügyeskedett. 

A melltartó elég zavaró volt, meg magában a sok ruha is ami rajtam volt, na meg ami rajta volt. Másik kezével elkezdte kigombolni nadrágomat. Nadrágon keresztül végig simít combjaimon újra és újra, néhol bele is markol. Hátra hajtom a fejemet, érezni akartam ajkát. Érezni akartam azt az édeskést ízt, amit csak az ő ajka tud nekem biztosítani. Mosolyogva szemembe néz és mintha csak meghallottam volna kérésem rögtön ajkaimnak támad. Kezeivel benyúlt farmerom és bugyim közé. Már a vékony anyagon keresztül is érezhette mennyire be vagyok indulva, mert akkora önelégül mosoly kúszott az ajkaira. Halkan csókunkba nyögtem és lehunytam a szemeimet.

...

-Jó volt? Nem voltam túl erőszakos vagy valami ugye? - olyan aranyos, mikor aggódik.

-Tökéletes volt - suttogom és próbálok magamhoz térni az eufóriás érzésből.

Lassan megcsókolt, amit viszonoztam. Újra elaludtam a karjaiba, csak most kevesebb ruhába.

...

Mikor felkeltem láttam, hogy Lauren rám terítette a farmer kabátját. Felnéztem rá, mivel a fejem az ölébe volt. A távolba nézett és valamin nagyon gondolkodott.

-Hazudtam. Apa nem volt jó ember. Szeretnék rá így emlékezni, de ez nem az igazság. Nem ivott sokat igaz. Csak havonta párszor, de ha ivott folyton vert minket anyával és csúnya, rossz dolgokat tett velünk. Én még is szerettem őt azok után is. Anya pedig nem hagyta el őt, mert látta, hogy vele jobban kijövök, mint vele. Apa egy szörnyeteg volt az alkohol hatása miatt. A vége felé már egyre többet ivott. Volt, hogy hetente többször is. Egyszer mikor ilyen állapotba volt, meglökött. Az üveg asztalra estem. Össze kellet varrni a szemem - a szeme és a szemöldöke közti sebhelyre mutat. - Én nem akarok ilyen lenni - elkezd zsebébe kutatni. Mikor ott nem találta a keresett dolgot a kabátja zsebéhez nyúl. Volt nála egy kis tasak, amiben valami fehér por volt. Látom, hogy gondolkodik, hogy küzd magával. Csak nézett a tasakra, majd mérgesen elhajította.

-Nem akarlak bántani soha többet - suttogja fülembe.

-Jól döntöttél Lauren. Büszke vagyok rád - megfogom tarkóját és lehúzom magamhoz egy csókra.

-Szeretlek – suttogja, mire elmosolyodtam.

-Hogy mondtad? - fordulok felé gyorsan.

-Tessék?

-Mondtál valamit.

-Nem tudom miről beszélsz - rázza meg a fejét egy hatalmas mosollyal az arcát.

-Oké. Szeretlek – suttogom én is az utolsó szót, mire lehajol egy újabb csókra.

Már kezdett sötétedni, így aztán gyorsan felöltöztem és elindultunk haza felé. Otthon lefürödtem, elintéztem az esti rutinomat és már mentem is aludni.

...

Reggel olyan energia dúsnak éreztem magam. Már annyira régen aludtam ennyire jól és nyugodtan. Lauren a hasán feküdt, le volt róla rúgva a takaró, pizsije fel volt gyűrődve és mélyen aludt még. Elmosolyodtam. Olyan volt, mint egy kinyúlt béka. A telefonja elkezdett remegni, mire akaratom ellenéri is a telefonjára néztem.

Okés, de még van egy feladatod remélem tudod. 

Csak ennyi állt az üzenetbe, amit Codytól kapott. A telefonja képernyője szinte rögtön elsötétedett. Vissza dőltem az ágyba.

Nagyon elcsodálkoztam, mikor megláttam, hogy Codytól kapott sms-t. Vajon milyen feladatról van szó? Cody és Lauren most akkor jóba vannak vagy rosszba? 

Mi van ha Cody keverte bele Laurent ebbe a drog izébe és Lauren drog díler, de addig nem szállhat ki, míg le nem szállítja az utolsó anyagot. Akkor megölöm Codyt. Vagy lehet, hogy Lauren keverte bele Codyt? Vajon mi lehet a feladat? Annyira kíváncsi voltam. Tudom nem szép dolog, de megfogtam Lauren mobilját és próbáltam feloldani. Vajon mi lehet a kódja?

-Az az én telóm? - Lauren hangja elég mérgesnek hangzott.

-I..igen, én csak ... folyton remegett és... láttam, hogy Cody írt - dadogom össze vissza, mint valami szerencsétlen.

Mérgesen kikapta a kezemből az említett tárgyat. A képernyőre nézett, majd olyan erővel és dühvel letette az éjjeli szekrényre, hogy az akkorát koppant, hogy szerintem még lent is hallották a konyhába. Csak feküdtünk egymás mellet. Én Laurent néztem, ő pedig a plafont bámulta gondterhelten.

-Milyen feladat Lauren? - szinte olyan halkan kérdeztem féltem, hogy meg se hallja.

-Semmi - szigorúan mondja, de továbbra se néz rám.

-De...

-Ash kérlek csak bíz bennem - végre ő is felém fordult.

-Miért nem mondod el?

-Neked nem elég annyi, hogy bíz bennem Ashley? - hangja egyszerre volt mérges és cinikus. Még soha nem mondta így a nevemet. A hangja miatt kissé meg is remegtem. Eléggé megrémisztett, de nem szóltam semmit csak a fal felé fordultam és próbáltam nem elsírni magam.

Lauren szemszöge:

Szemei bekönnyesednek és fal felé fordult. A fenébe is. Nem akarom vele elbaszni ezt az egészet. Én tényleg érzek iránta valamit és ez így olyan nehéz. Nem szabad tudnia a fogadásról, nem akarom, hogy megutáljon. Nem akarom elveszteni őt. Kissé közelebb másztam hozzá, mire ő még jobban a falhoz búj.

-Ash. Naa, kérlek. Néz rám - suttogom és újra közelebb megyek. 

Szinte remeg. Ugyan így remegett az első este, mikor ide költözött. Elkezdett szipogni, mire szívembe fura érzést éreztem. Elszomorodtam, mert ő szomorú volt. Miattam volt szomorú. Szívem majd meg szakadt, hogy így kellet megint látnom őt. Félt tőlem és kitudja miket gondolt rólam magába. 

-Kérlek fordulj felé - az én szemem is bekönnyesedett és egyre homályosabban látok. Mi van velem. Miért sírok? Miért nem válaszol? Miért ilyen nehéz ha az embernek fontos valaki?

Nem reagált semmit, én pedig olyan tehetetlennek éreztem magam, mint még soha. Ekkora eszembe jutott valami. Gyorsan felugrottam az ágyról. Felkaptam a gitárom, ami a szoba egyik sarkába volt elhajítva. Vissza ültem az ágyra és elkezdtem pengetni a húrokat közben Ashre nézek.

-Ezt nem most akartam elénekelni, de... ezt neked írtam - mondom, mire látom, hogy felkukkant, de aztán újra a falat kezdi tanulmányozni. - Mikor találkoztunk a mélybe voltam. Viszont veled a felhők felett jártam. Két kamasz, akik nem tudják mi az a szerelem, két kamasz akiknek szívében ismeretlen tűz ég. Rád néztem, de te kerülted a tekintettem. Innen tudtam, hogy nekem te kellesz. Más voltál, mint a többi. Érted harcba kellet szállni. Két kamasz, akik nem tudják mi az a szerelem, két kamasz akik együtt tanulnak szeretni. Ezt érzem ha velem vagy, nem viccelek folyton izgulok és félek, hogy elszúrom. Végre te is szemembe néztél és én rögtön elvesztem abba a tengernyi kék színbe. Két kamasz, akik nem tudják mi a szerelem, két kamasz akik együtt boldogok lehetnek. Megfogtad a kezemet és én soha nem akartam elengedni a tiédet. Végre boldog lehettem, annyi év után. A sötétbe jártam, de te mutattad nekem a helyes utat. Félek ha elengeded a kezem én újra a mélybe süppedek. Maradj velem, fogd meg a kezem, hunyd le a szemed és suttogj ajkaimra. Ahogy ezt teszed már is átveszed felettem az irányítást. Nincs szükségem másra csak, hogy az enyém légy. Szóval leszel az enyém? Kérlek mond, hogy az enyém leszel örökre. Két kamasz akik nem tudják mi az a szerelem, két kamasz akiknek szívükben ismeretlen tűz ég.

Ash időközben felült és vagy az arcomat néztem vagy ahogy ujjaim pengetik a húrokat. Mikor befejeztem a dalt nem szólt semmit csak magához ölelt és megcsókolt. Vissza csókoltam közben a gitárt a földre tettem. Kezemmel nyakát cirógattam, mire elmosolyodik. Tudom, hogy mennyire szereti ezt.

-Sajnálom Ash, mindent sajnálok. Soha nem bántanálak készakarból, ezt remélem te is tudod - érzem, hogy arcomon végig folyik egy könnycsepp.