A telefonom elkezdett pityegni. Holland Roden ismerősnek jelölt. Vissza igazoltam. Épp tettem volna le a telefont vissza az asztalra, de az újra hangot adott ki. Holland volt az, mire mosolyogva megrázom a fejem.

Erre már nem írtam semmit. Elkezdtem készülődni. Nem vittem túlzásba. Egy egyszerű fekete farmert és egy bő pulcsit vettem fel, hajam pedig össze fogtam.

-Mész valahova? - kérdi Lauren, aki éppen leckét írt!?

-Te mit csinálsz? - kíváncsiskodok és fölé állok.

-Kissé le vagyok maradva matekból és felét nem is értem - gondterhelten felnéz rám.

Olyan szép nagy szemei vannak. Kissé lejjebb hajoltam, mire elmosolyodik. Mi van velem? Majdnem megcsókoltam, de szerencsére még időben észhez kaptam.

-Máskor esetleg nem hülyéskedni kéne órán - mondom szem forgatva és kiegyenesedek. Halkan felnevet majd visszanéz a füzetébe és újra neki kezd a számolásnak. Ez most mi? Semmi beszólás? Semmi megjegyzés? Mi van vele?

-Beteg vagy? - kezemet a homlokára teszem, mire újra felnevet. Annyira aranyos ez a hang, imádom.

-Miért csak te írhatsz leckét? - mosolyogva felém fordul.

-Csak szokatlan. Bár hozzá tudnák szokni, hogy nem nekem kell megírnom a házidat - nevetek fel, mire Lauren felállt fapofával.

Kissé hátráltam, de elakadtam és egyenest az ágyába estem. Lauren fölém ugrik. Kissé elvörösödtem. Egyik lába lábaim között volt és lefogta a kezeimet. Egy ideig arcomat pásztázta, majd elmosolyodott és elkezdett csiklandozni. A végére már annyira nevettem, hogy sikoltoztam, de Lauren nem kegyelmezett. Csak akkor állt le, mikor a levegőhiány miatt már sípoló hangot adott ki a tüdőm. Újra mélyen szemembe néz, mire teljesen lefagytam. Miért van rám ilyen hatással csupán a nézése? Teljesen megbabonáz, elvesztem az irányítást.

-Csak párszor fordult elő, hogy veled írattam meg a házim - megforgatja szemeit.

-Ez igaz, de többször nem is volt kész - kiöltöm a nyelvemet.

-Tetszik mikor szemtelen vagy. Jól áll Benson. Kis rosszcsont - nevetve leszállt rólam.

Ez mi volt? Ezt most bóknak szánta? Miért bókol nekem? Miért akarom őt ennyire, akaratom ellenére? Félek egyszer nem fogok tudni neki ellenállni.

 Érzem, ha újra megcsókolna, nem volna vissza út. Nem bírnák tovább ellenállni. Igazság szerint bár mennyire is nem akarom bevallani vágyom a csókjára. Vágyom arra, hogy újra érezhessem puha ajkát az ajkaimon. Nem értem mi történik velem. Nem tudom miért jön be ennyire. Lehet igaza van Lucynak? Megigézett a rossz lányos bája? Nem értem őt. Hisz csak suliba olyan, viszont otthon nagyon kedves, játékos és ezt imádtam benne. Ez sokkal jobban bejött, mint a bunkó énje, bár ahhoz is eléggé vonzódtam. Vajon melyik Lauren az igazi? A kedves, jó fej vagy a beképzelt tuskó? Lehet egy kicsit mindkettő?

Az órámra néztem 18:28 volt, így lementem a lépcsőn és kisétáltam a ház elé. Pár perc múlva egy fekete Bugati állt meg a ház előtt. Letekerte az ablakot és lám ki ült a volán mögött? Az én irodalom tanárom. Honnan van egy tanárnak, egy kezdő tanárnak pénze egy ilyen autóra? Már nem rosszból, de a tanári fizetés nem éppen a legjobb. Lehet örökség volt. Bárhogy is, gyönyörű volt ez az autó. Imádtam.

-Beszállsz vagy csak állsz ott tátott szájjal? - mosolyogva kilöki az ajtót.

Beszálltam és ő már rá is lépett a gázra. Egy kis kávézó előtt álltunk meg. Kiszálltunk és bementünk majd rendeltünk kávét és vártunk. Elég kínos csend volt köztünk. Mikor megérkezett a kávé elkezdtük szürcsölni. Miss Roden idegesen ajkába harap és bele is kezd mondani valójába.

-Nézd Ash, aznap este én...

-Részeg volt, igen tudom. Én is. Tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna - mosolygok rá és érzem, hogy fejem elvörösödik.

-De megtörtént... - néz mélyen a szemembe. Lehajtottam a fejem és nem tudtam, mit mondjak neki. Egyszerűen csak nem tudom. Nagyon zavarba voltam. - Szeretnél róla beszélni?

-Őszintén? Nem nagyon - elkezdtem ujjaimmal az asztalon dobolni.

Átnyúlt az asztalon és kezét kezemre tette, mire mélyen szemébe néztem. Kissé eltátom a szám. Elkezdte ujjaival kezemet cirógatni, mire egész karom libabőrös lett. Mi van velem?

-Köszönöm, hogy ilyen értetten gondolkozol - elengedi a kezem és újra iszik a kávéjából.

-Miért lett irodalom tanár? - próbálok témát váltani elég feltűnően.

-Szeretem az irodalmat. Ez a mindenem és mindig is azt akartam, hogy másokkal is megkedveltessem, így tanár lettem.

-És hogy jött a pszihológia?

-Kis kori trauma, szülők korai halála, rengeteg sötét folt, még több hiba. A nevelő szüleim elküldtek pszihológushoz. Tetszett, hogy ennyire megértett, hogy figyelt rám. Ő nem olyan volt, mint a legtöbb pszihológus, ő tényleg figyelt rám. Végül is ő mutatta meg nekem ezt az utat. Tudod a legtöbb ember azt hiszi, hogy mi csak azért kapunk pénzt, mert meghallgatunk másokat. Ez nem igaz. Mi foglalkozunk az emberekkel. Rengeteg betegem volt és van is, akiknek néha nem kell más csak egy kis figyelem és én ezt megtudom nekik adni, tudok rajtuk segíteni. Tanácsokat adok nekik, van akik megfogadják és van akik elutasítják a segítséget.

-Érdekes történet Miss Roden... - gondolkodom el.

Mennyi szenvedés volt a múltjába és ő még is ilyen pozitív, ilyen kedves. Ez nagyon ritka. Vajon milyen sötét foltjai lehetnek? Drog meg hasonlók? Eléggé kíváncsivá tett. Miért nyílt meg így előttem?

-És mi van veled rejtélyes lány? Mi az élet történeted? Mi akarsz lenni ha felnősz? - mosolyog rám.

Délután széttépte a dolgozatom mondván, hogy úgy tesz, mintha nem tudna semmiről. Gondoltam arra kíváncsian, hogy elmondom-e neki, mivel az én számból akarja hallani. Megadom neki az örömöt, ő is megnyílt előttem, most rajtam a sor.

-Nos halott anya, sok pszihológus, még több gyógyszer. Egy szomorú apa, aki próbál vigyázni a lányára. Mi van még? - gondolkodom el.

-A tanárok szerint mostanában boldogabbnak tűnsz.

-Mostanában kezd vissza állni a vonat a sínre - mondom és megvakarom tarkómat.

-És hogy jött az irodalom?

-Nos anya kis koromba nagyon sok mesét és verset olvasott nekem. Már akkor túl gondoltam ezt az egészet. Átírtam egy egész mesét csak mert nem tetszett benne pár rész. Öt évesen képes voltam fent akadni egy gyerek versen. Aztán ahogy nőtem, anya egyre komolyabb verseket olvasott nekem. Majd mikor megtanultam olvasni megvette nekem az első saját verses könyvem, amit egyedül elemeztem le, sőt néha át is írtam. Anya pedig mindig végig hallgatott. Annyira hiányzik - mondom és érzem, hogy arcomon végig folyik pár könnycsepp.

Gyorsan letöröltem és hangosan felnevettem. Holland csak kíváncsian fürkészte arcomat, a reakciómat figyelve. Nem tudom miért, de úgy érzem benne megbízhatok, még ha teljesen idegen is számomra. Lehet azért mert hasonló a gyerekkorunk vagy nem tudom, mi lehet ennek az oka.

-Haza viszlek későre jár - mondja és a fali órára néz, amin már 21:30 volt, jó gyorsan elszaladt az idő, fel se tűnt.

Az autóba is végig beszélgettünk. Kitett a ház előtt, én pedig felmentem a szobába. Lauren még mindig az asztalnál ült, körülötte egy csomó füzet. Ahogy beléptem rögtön felém kapta tekintetét.

-Randizni voltát? - kérdi egy szomorú mosollyal.

-Nem. Dehogy is - nevetek fel.

-Tényleg? - szeme kissé felragyog, mire elmosolyodok.

-Komolyan. Ki randizna velem? - nevetek fel újra.

-Én... - suttogja alig hallhatóan. Úgy tettem, mintha meg se hallottam volna.

Leültem mellé, mire mosolyogva rám néz. Kissé közelebb ültem hozzá, hogy lássam mit tanul. Az irodalom volt előtte, egy papírra pedig Shakespeare neve volt felírva.

-Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom... - mélyen szemébe néztem, ő pedig mosolyogva nézett rám, majd elgondolkodik.

-Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz - mondja most ő és mélyen szememben néz, majd lassan le az ajkamra.

Érzem, hogy szívem gyorsabban ver. Csak nézzük egymást. Nem is tudom, most megint úgy néz, mintha felakarna falni. Szemei szinte ragyognak. Annyira imádom a zöld szemét. Kissé megrázom a fejem, hogy észhez térjen.

-Nos Shakespeare nagyon sok oldalú ember volt és rengeteg verset illetve bölcs gondolatokat hagyott hátra. Ezért ő a kedvenc költőm - Lauren valamit elkezdett írni a papírra.

-Köszi okoska - mondja egy hálás mosollyal.

Elmentem fürdeni, majd aludni. Valamikor hajnalba arra keltem, hogy a matrac besüpped mellettem, aztán két kart éreztem meg, ami szorosan át ölelt. Elmosolyodtam és kissé közelebb húzódtam Laurenhez. Ő a fejét a nyakamba fúrja, mire teljesen libabőrös leszek újra.

-Fent vagy Ash? - súgja fülembe.

Próbáltam úgy tenni, mintha aludnák, de a szívem olyan hevesen ver és a testem egyre forróbb lesz. Lauren halkan felnevet és egy puszit nyom nyakamra, mire az egész testem össze rezzent.

-Jó éjt Ash - mondja és fejét visszateszi az eredeti pozícióba.

Lassan újra elnyomott az álom. Nem is tudom. Annyira biztonságba éreztem magam mellette. Eddig féltem tőle, viszont most valami megváltozott. A csók után minden megváltozott. Azt hiszem bele szerettem a mostoha tesómba.