Az ajtó hirtelen kicsapódott és Lauren lépett be elég dühösen. Visszanéztem a készülékemre és nem törődtem a lánnyal.  

-Elhiheted, nekem se tetszik ez az egész helyzet, nem akartam, hogy ide költöztetek, de anyám mindent megtesz, hogy neked jó legyen, hogy otthon érezd magad. Te ezt hogyan hálálod meg? Baszol a fejére. Egész nap sütött-főzött, ráadásul a te kedvenceidet és te még annyira se méltatsz, hogy leülsz és egyél belőle egy kicsit. - Annyira mérges volt, hogy feje elvörösödött és nyakán kidudorodott az ér.

Halkan beszélt, mégis úgy hangzott az üres szobába, mintha kiabálna. Megrázta a fejét és próbált lenyugodni. Én pedig csendben végig hallgattam kirohanását és elgondolkodtam szavain. Egy részről igaza van, egy részről nincs. Clara tényleg rendes nő és látom, hogy nagyon próbálkozik, hogy nekem jó legyen, viszont azt is észrevettem, hogy nagyon anyáskodó, viszont az én anyámat nem tudja pótolni soha.

Na meg ugye ha már otthon érzetről van szó, itt van Lauren, aki mellet nem érzem magam biztonságba, sőt megrémiszt és kicsit félek is tőle.

Még mindig nem hiszem el, hogy annyi millió ember közül éppen ő lett a mostoha testvérem. Már most elegem van belőle, pedig egy napja se vagyok itt. Hogy a fenébe lehet valaki ennyire manipulatív, beképzelt és arrogáns? Nem is értem, hogyan lett ilyen, hisz Clara olyan, mint egy angyal, kedves, aranyos és barátságos. Bár csak pár órája ismerem őt, de eddig ez a benyomásom róla.

Lauren elment zuhanyozni, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal. Pár perc alatt átgondoltam a dolgokat, amiket Lauren mondott nekem, vagyis inkább a fejemhez vágott.

Elindultam a konyha felé, Clara ott állt és a megmaradt ételt pakolta be a hűtőbe. Annyira szomorúnak látszott. Teljesen bele merült a gondolatai és fel sem tűnt neki, hogy ott állok pár méterre tőle.

-Clara - szólítom meg - szeretném, hogy tudd ez nem ellened szólt csak tényleg nem voltam most éhes. Pedig csupán az illatától összefolyt a nyál a számba és nagyon jól is néz ki. - Dicsérem az ételt, majd a mosdókagyló elé állok.

-Semmi baj Ash - nyugtat meg -, de mond csak, hogy tetszik itt? Nyugodtan szólj ha van valami amivel otthonosabbá tehetem számodra a házat - mosolyog rám kedvesen. - Ugye te egy suliba jársz Laurennel? Tényleg olyan jó barátok vagytok? - kérdi teljes extázisba.

Elgondolkodtam, hogy mit is válaszolhatnák Clara utolsó kérdésére. Tudtam, vagyis gondoltam, hogy Lauren nem mesél az anyjának arról, amit a suliba csinál és, hogy otthon játssza a kis angyalt. Nem szeretek hazudni, de nem akartam összetörni Clara illúzióját Laurenről. Na meg ez kegyes hazugság. Olyant lehet nem?

-Minden nagyon szép itt, nagyon otthonos, csak még szokatlan ez az egész. Mármint eddig csak ketten voltunk apával hosszú éveken keresztül, most viszont itt vagy te és Lauren - válaszolok az első kérdésére. - Egy suliba járunk igen, évfolyam társak vagyunk, de mivel Lauren is irodalmat tanul elég gyakran látjuk egymást - magyarázom és egy mosolyt erőltettek magamra.

-Ő sem volt mindig ilyen. Tudod mióta az apja itt hagyott minket, teljesen megváltozott. Elkezdett sötét színekbe járni, több buliba jár meg hasonló dolgok. Pedig régen utálta a fekete színt. Emlékszem egyszer halloweenkor vettem neki egy fekete rövid ujjút, hogy majd beöltözik macskának, de ő nem volt hajlandó felvenni a feketét, így inkább katica lett - nevet fel az emléken, mire elmosolyodtam.

Nem mondtam semmit csak mosogattam mellette és végig hallgattam a régi emlékét, amire örömmel tekintett vissza.

Anya is mindig ilyen volt. Imádott arról beszélni, hogy milyen voltam, miket csináltam. Akkor még azt hittem direkt le akar égetni a rokonok előtt, de aztán idővel rájöttem, hogy csak büszkélkedni akart velem.

-Mióta anya meghalt - kifújtam a bent tartott levegőt és próbáltam nem sírni -, azóta nincsenek barátaim, csak egy. Attól félek, hogy elhagynak. Mert akkor is ez történt. Az helyett, hogy ott álltak volna mellettem, inkább cserben hagytak, hátat fordítottak a bajba, kivéve egyet. Ez miatt nem merek közeledni az emberek felé. Folyton attól félek, hogy cserben hagynak, hogy a legnagyobb bajban egyedül hagynak - nyílok meg Clara előtt őszintén, hisz ennyivel tartoztam neki.

Az arcomon végig folyik egy könnycsepp, amit gyorsan letörlök. Most Clara hallgatott el. Ott állt mellettem és törölgette az elmosott tányérokat. Nem szólt semmit, de ezért nem hibáztathatom. Folyton ez történik. Ha valaki előtt megnyílok, nem tudják, hogy reagáljanak, hogy mit mondjanak. Claraval is ez történt most. Csak sajnálkozva nézett rám.

-Tudod bármi van, mármint tudom, hogy nem pótolhatom az anyukádat, de mégis ha bármi baj van hozzám nyugodtan fordulhatsz bizalommal.

-Köszönöm - suttogom és megölelem.

Apát láttam meg a pult mögött, szinte leesett állal nézett ránk. Gondolom meglepődött, amit nem is csodálok. Mióta anya meghalt, még őt sem öleltem meg. Egyszerűen nem volt energiám a testi kontaktushoz, undorodtam csupán az ölelés gondolatától is. Hiába próbálkoztam, eddig nem ment.

-Nos akkor jó éjszakát. Megyek aludni, holnap kezdődik a suli - köszönök el és elindulok az emelet felé, de a lépcső alján megállok.

-Azóta nem ölelt meg senkit, mióta az anyja meghalt. Még engem se. Szerinted ez azt jelenti, hogy kezd újra önmaga lenni? - gondolkodik apa hangosan, hangjából azt véltem felfedezni, hogy boldog.

Felmentem a lépcsőn, be a szobába. Lauren már ott volt az ágyba és megint a telefonját nyomkodta. Én is ezt csináltam egy darabig, majd mikor elkezdtem álmosodni, letettem a készüléket és elaludtam.