-Ash ő az a nő? - kérdi Lauren és kézen ragad.

Próbáltam szabadulni a szorításból, de ő erősebben fogott. Mérgesen löktem rajta egyet, mire elengedett. Lauren kissé elvesztette az egyensúlyát, de hála a falnak nem esett el. Camila meglökött, mire a földre estem. Mérgesen felrángatott onnan és a falnak nyomott, kezét pedig nyakamra teszi.

-Szépen kérdezett valamit - mondja és erősebben szorítja nyakam.

-Cs...csicska - mondom, mire akkora pofont leütött, hogy felszakadt az ajkam.

Érzem, hogy elkezd folyni a vérem. Lauren lerángatta rólam Camilát és lökött egyet a lányon.

-Állíts magadon - kiált a lányra Lauren.

Holland jött ki az osztályból. Mikor meglátott minket kikerekedett szemmel nézett ránk. Letöröltem a vért az államról. Aggódva rám néz majd megszólal.

-Ez mi?

-Csak beszélgetünk - mondja Camila és a tanárnőre néz mosolyogva.

Épp indultam volna, de Camila vissza rántott. Erősen szorította a csuklóm, mire ajkamra harapok.

-Még nem fejeztem be - suttogja dühösen.

-Kérlek... - mondom könnyes szemekkel.

Camila kissé eltátja a száját és enged a szorításon. Ezt kihasználva kirántottam kezemet a keze közül és elszaladtam. Nem tudom mi ütött belém. Egyszerűen rám jött a sírhatnék. Miért kell minden szarba bele keverniük? Miért nem tudnak leszállni már rólam? Sokkal jobb volt az életem mielőtt ismertem volna őket. Utálom, utálom és utálom.

A wc-be szaladtam. A hátam a falnak támasztottam és lecsúsztam az mentén. Ennyi, nem bírtam tovább. Az eddig visszatartott dolgok most egyszerre jöttek ki rajtam. Az a sok megbántás, az a sok csúnya szó, minden. Csak sírtam és sírtam. Egyszerűen úgy éreztem ezt ki kell adnom magamból. Sajnálom, én is ember vagyok, nekem is vannak érzéseim. Hiába mutatom, hogy erős vagyok, belül nagyon is törékeny vagyok és bár nem mutatom nekem is rengetegszer fáj.

Hallom, hogy valaki bejön az ajtón, de fel se nézek rá. Leült mellém és átkarolt. Nem szólt semmit csak szorosan magához húzott.

-Hát nem irigyellek... - mondja Lucy, mire felnéztem rá. Egy biztató mosolyt küldött felém, mire felnevettem.

-Egy csődtömeg vagyok - mondom és sírva nevetek közben próbálom letörölni könnyeimet, de azok folyamatosan hullanak.

-Ez nem igaz. Te egy fantasztikus és erős nő vagy - mondja és most ő törölgeti a könnyeimet.

-Egy igazi szerencsétlenség... - mondom és mindketten felnevetünk.

-Tudod mit? Büszke vagyok rád - simít végig arcomon.

-Mert verekedtem?

-Mert végre kiálltál magadért és ez - mutat az ajkamra. - Ez a picike seb bizonyítja a bátorságod.

-A bátorság és a bolondság között nagyon kevés a különbség.

-De legalább az ízlésed jó. A rohadt... Az irodalom tanár nagyon fullos. Még hetero szemmel is nagyon bejövős - mondja és elkezdi szemöldökét fel-le mozgatni, mire újra felnevettek.

Ezt bírom Lucyba. Még a rossz dolgokba és talál valami jót. Ő tényleg jó barát, olyan akiről mindenki álmodozik. De várjunk csak... Mit is mondott az előbb?

-Tessék? - kérdem kikerekedett szemekkel, mikor leesett mit mondott.

-Ugyan már. Rég tudom, hogy a lányok is bejönnek neked. Ezzel nincs semmi baj. Attól még ugyan úgy Ashley Benson maradsz, az én szerencsétlen, csődtömeg, bátor barátnőm - mondja nevetve és újra magához ölel.

Igaza volt. Még magamnak se mertem bevallani, de igen is éreztem valamit a saját nemem iránt és sajnos kezdtem valamit érezni Lauren iránt is. Megszédített a rossz lányos bája. Elvette teljesen az eszem. Tudtam, hogy nem szabadna engednem ennek az érzésnek, hogy fájni fog, hogy sérülni fogok, de ez valamiért nem számított. Csak őt akartam és nem tudom miért. Teljesen összezavart ez a lány.

Ez az utolsó órám. Elindultam a matek terem felé és leültem a helyemre. Kinyitottam a füzetem és egy példán kezdtem gondolkodni. Valaki szó szerint kivágja az ajtót, mire felkapom a fejem. Camila volt az. Rám nézett, lehajtotta a fejét és csendben elsétált mellettem. Mögötte Lauren jött, ő viszont megállt a padom előtt.

-Ash... - suttogja, mire felnéztek rá. Szemébe bűntudatot véltem felfedezni.

-Mi az Jauregui? - kérdem fapofával, bár legszívesebben újra elsírtam volna magam.

-Kérlek, ne csináld ezt - mondja és kezét kezemre teszi.

Lenéztem kezünkre majd nagy levegőt vettem és elkaptam onnan kezemet. Nem. Tudnia kell, hogy nem vagyok egy játékszer, nem csinálhat velem azt amit akar, akkor amikor akar.

-Mert? Újra megüttök? Hajrá... - mondom idegesen és becsapom a füzetem, mire az egész osztály ránk néz.

-Sajnálom oke? - kérdi és ajkába harap.

Ott toporgott előttem, mint valami kis öt éves, aki nem tudja, hogy fejezze ki azt, amit mondani szeretne. Annyira aranyos volt. Nem, nem érzékenyedhetek most el. Ha ezt megteszem újra ő nyer.

-Semmi nem oké Lauren - mondom lehajtott fejjel.

Nem szólt semmit csak ajkába harap és leül a helyére, Camila mellé. Idegesen az asztalra dobja a tollát és valamit elkezd magyarázni a lánynak, aki hevesen bólogat. Mindketten rám néztek, mire gyorsan előre fordultam.

Mikor vége lett a mateknak elindultam Miss Roden irodája felé. Még mindig nem értem engem miért kellett ebbe bele keverni. Ráadásul, ha ez a kettő szerencse csomag nem jön ide, én több büntetést kapok. Nagy levegőt vettem és bekopogtam.

-Szabad!- kiáltja ki mire benyitottam.

Miss Roden irodája nem olyan volt, mint a többi tanáré. Úgy nézett ki, mint egy mini osztályterem, csak ez sokkal menőbb volt. Öt pad és tíz szék volt az irodába. Ezen kívül Holland íróasztala, mögötte egy bőr forgó szék, előtte pedig két bőr fotel. Az íróasztal mellett egy hatalmas szekrény amibe mindenféle iratok voltak. A helység másik felébe négy - négy bőr fotel volt egymással szembe, közöttük pedig egy kis üveg asztalka. A sarokban pedig egy mini hűtő és egy kávéfőző volt.

-Nos Miss...

-Benson - mondom lehajtott fejjel.

-Miss Benson, kérem foglaljon helyet - mondja és elindulunk a bőr fotelok felé.

Ő a másodikba ült, én pedig vele szembe. Valami rózsaszín irattartóban lévő papírt olvas közbe néha rám néz és hümmög egyet. Kissé feszültnek érzem magam.

-Tanárnő... - mondom félénken, mire felnéz rám. Most más volt a tekintette. Zöld szem szinte ragyogott és  végig nézett rajtam, mire érzem, hogy fejem elvörösödik, ő pedig elmosolyodik. - Nekem miért kell itt lennem? Nem hangoskodtam órán - mondom és lehajtom a fejem.

-Nos azért mert... - valaki benyit kopogás nélkül, mire hátra néztem. Lauren és Camila volt az. Ki gondolta volna? - Miss Jauregui Miss Cabello, kérem önök is foglaljanak helyett. A késés miatt öt nap elzárás - mondja és közben elteszi az irattartót, majd pár lapot húz elő a táskájából. Az egyik össze volt ragasztva, így gondolom a dolgozataink voltak azok.

Camila a bal oldalamra ült, míg Lauren a jobb oldalamra. Miért nem tudtak egymás mellé ülni? Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Elkezdtem mozgolódni, hátha találok valami kényelmes pozíciót, de ez nem jött össze, így feladtam és próbáltam megülni egy helybe. Lauren elkezdte a telóját nyomkodni.

-A telefont kérem - mondja a nő és az asztal közepére tesz egy kis kosárkát.

Engedelmesen bele tettem a telefont, mire Lauren és Camila egyszerre nevettek fel. Ajkamba haraptam és lassan vissza dőltem a fotelba.

-Túl jó vagy... - suttogja a fülembe Lauren, mire szívem gyorsabban kezdett dobogni, szinte majd kiugrott a helyéről.

Nem tudom elhinni magam. Hogy lehetek ennyire barom, hogy ha közelebb hajol már attól gyorsabban ver a szívem? Szemembe nézett. Azok a zöld szemek. Lenéz ajkamra, mire érzem, hogy fejem elvörösödik és gyorsan elkaptam a tekintetem. Szinte biztos voltam benne, hogy megint ott van az arcán az az önelégült mosoly. A telefonját a kosárba teszi és biccent Camilának is , hogy ő is tegye ezt. A lány megforgatta szemét, de engedelmeskedett. Egy hatalmasat sóhajt és nyugodtan hátra dől a fotelba.

-Jól van Miss Benson? Nyissak egy ablakot? - kérdi Holland és arcomat kezdi pásztázni.

-Az jó volna tanárnő, kicsit meleg van itt - mondom és ajkamra harapok.

Felállt és az ablakhoz sétált. Lauren kezét a combomra teszi, mire kissé eltátom a szám. Próbálok róla nem tudomást venni, de keze lassan elindult fel felé. Már a szoknyám aljánál járt, mikor rá csaptam a kezére és lesöpörtem combomról. Halkan felnevet. Holland vissza ült velem szembe. Felváltva nézett ránk majd bele kezdett.

-Nos lányok. Elolvastam a dolgozataitokat. Nem is tudom mit mondjak. Három lány, három különböző személyiség, de egy valami még is közös bennetek...

-Most úgy beszélünk, mint tanár-diák, vagy mint pszihológus-páciens? - vágok közbe kissé idegesen.

-Nos ez jó kérdés...

-Csak mert semmi kedvem egy agy turkásszal beszélni... - testem már szinte remeg az idegességtől.

Miután anya meghalt, apa beíratott egy pszihológushoz , mondván majd ő segít, hogy feldolgozzam ezt a traumát. Utáltam. Folyton azt akarta, hogy beszéljek az érzéseimről, az érzéseimről, amiket elakartam folytani , amikre nem akartam emlékezni. Nem szóltam hozzá egy szót se. Egy nap meglátta a kezemen a vagdosás nyomait, mire kiírt egy csomó bogyót mondván, hogy kiszámíthatatlan vagyok. Pedig ez nem volt igaz, csak akkor úgy gondoltam, hogy a testi fájdalom talán enyhítheti a lelkit. Rá jöttem, hogy ez nem igaz, de akkor már nem volt vissza út. Folyton a múltamra emlékeztet, arra amikre nem akartam emlékezni. Újra és újra, nap-nap után. Mikor apa rá jött, hogy ez nem tesz jót nekem, kiíratott a pszihológustól. Azóta se szeretem ha valaki próbál idézőjelbe az agyamba turkálni. Ezért feszengtem most ennyire. Nem akartam, hogy újra felhozza a fájó múltat.

-Ne legyél szemtelen... - suttogja Lauren a fülembe.

-Igen Ash. Ne legyél szemtelen - ismétli meg Holland.

-Nem vagyok szemtelen, de nincs szükségem pszihológusra - mondom kissé hangosabban, mint akartam.

Felálltam az asztaltól és az ajtó felé indultam.

-Miss Benson, üljön vissza most azonnal vagy a többiek fognak porul járni - kiált utánam Holland, mire egy pillanatra leállok.

-Hát ezzel nem hat meg. Én mindig miattuk járok porul, itt az ideje, hogy visszakapják - mondom és megfogom a kilincset.

-Szólok Lauren édesanyját, ha kimész azon az ajtón. Tudtommal egy házban éltek. Nem elég, hogy a saját lánya lázadása miatt kell mindig szégyenkeznie, most még a nevelő lánya miatt is? - izmaim megfeszülnek és mélyebben szedem a levegőt.

-Uuu a tanítónéni bekeményített - poénkodik Camila és felnevet saját magán.

Már nyitottam volna ki az ajtót, mikor valaki hozzá ért a vállamhoz. Kissé össze rezzentem. Nem kellet hátra néznem, pontosan tudtam ki az. Az egyetlen ember, akire így reagál a testem az Lauren. Lassan felé fordultam, mire a szemeivel szinte már könyörgött nekem. Pár másodpercig nézett szemembe majd visszaindult a helyére. Tudtam, hogy nagyon fontos neki, hogy az anyja boldog legyen. 

Ha csak Laurenről és Camilaról volna szó, simán kimennék azon az ajtón, de Clara jó ember és nem érdemli meg azt az érzést, hogy miattam szégyenkezzen. Vissza ültem a helyemre.

-Köszönöm... - suttogja Lauren lehajtott fejjel.