– És tudod mi a legdurvább? – hajolt be látóterembe Finn, miközben kezeivel össze-vissza mutogatott, annyira beszélt.

– Na mi? – emeltem rá unott tekintetem, mire hátradőlt a kanapén, majd lehunyta szemeit és mosolyogva sóhajtott egyet.

– Kedvelem a csajt – nyitotta ki borostyán színű szemeit. – Celeste óta nem kedveltem csajt!

– Mivel Celeste óta nem is voltál normális csajok közelében? – fordultam felé értetlen tekintettel.

– Ja, tényleg – biccentett, mire fejemet ráztam. Nem valami kellemes azt hallgatni, hogy Camilláról áradozik nekem. Nagyon nem.

– Miért nem hívod el randizni? – dobta fel az ötletet Mark, aki mögöttünk támaszkodott a támlának dőlve. Azonnal felé fordultam, majd gyilkos tekintettel a szemeibe néztem, mire homlokát kezdte ráncolni. – Vagy, lehet azzal még várni kéne? – nézett rám kérdőn, de nem adtam semmiféle jelét annak, hogy mi bajom.

– Túl félénk – gondolkodott el Finn. – Talán először csak barátkozni kellene vele, aztán ha már egész jól kialakult a kötelék köztünk, akkor elhívom egy randira.

– Tehát úgy akarsz tenni, mintha barátkozni szeretnél, remélve, hogy utána meg randizna veled? Ha elhiteted, hogy barátok vagytok, akkor nyilván nem is fog másképp tekinteni rád – fordultam felé egy fintorral, jelezve a nemtetszésemet.

– Megkérdezhetem, hogy mi ütött beléd? Olyan bunkó vagy! – pislogott nagyokat Finn, majd kérdően Markra nézett, de ő csak vállát vonogatta.

– Nem vagyok bunkó – tagadtam, bár én is érzékeltem, hogy a napokban kicsit ingerült vagyok.

– Camilla is aggódik – tette hozzá Finn, mire érdeklődve felé fordultam.

– Tessék? – kérdeztem vissza, én magam sem tudom, hogy miért. Talán biztosra akartam menni, hogy tényleg Camillát mondott, és azt, hogy aggódik miattam.

– Aggódik miattad – ismételte meg magát.

– Neki is nyugodtan megmondhatod, hogy semmi bajom.

– Hát jó, megmondom neki – állt fel vállát megvonva. – Én most elhúzom a csíkot. További szép napot skacok! – azzal az ajtóhoz sétált, majd kilépett rajta.

Amint becsukódott az ajtó Mark nagy lendülettel felém fordult, majd átugrott a kanapé támlája fölött, így mellettem landolt.

– Én úgy tudtam apánk nem üveges, de ez mégis nagyon átlátszó volt öcsi – pislogott dús pilláival, miközben halványan mosolygott.

– Hagyjál már – ráztam fejem. Nincs kedvem erről beszélgetni. – Nem értem miről beszélsz.

– Ugyan már, a vak is látja, hogy bele vagy zúgva!

– Kibe? – vontam fel kérdően szemöldököm.

– Megan Foxba – ütött vállon. – Na kibe? Vajon kibe? – tettetett gondolkodást.

– Nem tudom, ezért kérdeztem – vontam vállat, majd a kanapé előtti szürke szőnyeget kezdtem bámulni.

– Camillaaaaaa – hajolt a fülemhez, majd olyan hangosan belekiabált, hogy azt hittem beszakadt a dobhártyám.

– Hülye, ne kiabálj! – löktem el magamtól, Mark pedig hangosan nevetni kezdett. – Néha olyan gyerekes vagy!

– Te meg bunkó pöcs, na és? – tárta szét karjait, mire hitetlenkedve felé fordultam.

– Miért jön mindenki ezzel?

– Mert bunkó vagy, Daniel – veregette vállon, majd közelebb csúszott hozzám. – Értem én, hogy kezded megkedvelni Camillát, de úgy tűnik Finn is, Camilla pedig Finn-t kedveli, bármennyire is szar, de ez az igazság, és én tényleg nagyon sajnálom meg minden, de el kell fogadnod... – kezdte a prédikációt.

– Tudom, tudom – vágtam közbe, mert ha még elmondja nekem itt, hogy kénytelen vagyok végignézni ahogy ez a kettő szépen egymásba szeret, lehet képen törölném.

– Még be se fejeztem! – csapott combjára türelmetlenül.

– Gondolom, az lett volna a vége, hogy kénytelen vagyok elnézni nekik az egészet?

– Ez lenne a helyes befejezés, de nagyon jól tudod, hogy elcseszett vagyok – vont vállat büszke mosollyal. – Bírom Finn-t, tényleg, de nem illik hozzá Camilla.

– Szerinted sem? – csillant fel tekintetem, miközben meglepett arccal bátyámra néztem. Örülök, hogy nem csak szerintem nem illenek össze.

– Finn mellé nem ilyen lány kell – fintorgott Mark. – De nagyon úgy tűnik, hogy neki mégis nagyon tetszik Camilla, szóval egyetlen egy dolgot tudok tanácsolni!

– Mégpedig? – vontam fel szemöldököm kíváncsian.

– Harcolj érte.

– Nem akarok összeveszni Finn-nel emiatt, lány miatt sosem vitázunk – ráztam fejem egyből, amint elmondta mit tanácsol.

Nem akarom, hogy egy lány miatt összevesszünk Finn-nel. Az évek során annyi mindenen mentünk keresztül együtt, és a barátságunk számomra mindig is az egyik legfontosabb dolog volt. Nem szeretném, ha egy lány – bármennyire is különleges – közénk állna és tönkretenné azt, amit felépítettünk. Mégis, amikor Mark azt mondta, hogy harcoljak érte, elkezdek elgondolkodni. Talán igaza van. Lehet, hogy túlságosan ragaszkodom ahhoz, hogy Finn boldog legyen, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy elnyomom a saját érzéseimet.

Ennek ellenére nem leszek egy pofátlan pöcs, szimplán megpróbálok Camilla közelébe férkőzni anélkül, hogy feltűnő lenne. Gyakorlatilag barátok vagyunk, a barátok meg sokat lógnak együtt, nem? Simán meg tudom oldani, hogy többet beszéljünk. Aztán az idő múlásával majd kiderül, hogy sikerült-e elérnem valamit. Még az is lehet, hogy megkedvel engem. Ha nem, a barátságunk akkor is megmarad, és végülis ha már többek nem lehetünk, akkor legyünk legalább barátok. Így az életemben marad, mégha nem is pont úgy, ahogy én azt elképzeltem.

– Figyelj, minden úgy fog történni, ahogy történnie kell – köszörülte torkát, majd felállt és megveregette vállamat. – Sosem tudhatod, hogy mit hoz a jövő.

– Gondolom még több idegbajt, szart, meg ilyesmiket – soroltam a dolgokat unottan.

– Pesszimista – forgatta szemeit nevetve.

– Nem, csak szimplán mindig ez történik velem. Inkább realista vagyok.

– Jaj, de bölcs lett valaki pár nap alatt – forgatta szemeit Mark.

– Maradj már – löktem meg nevetve.

Belegondoltam, hogy Mark igazából itthon sem lenne, de szerencsére az egyetemen történt valami, így haza kellett jönnie pár napra. Pont jókor történt ez az egész, különben nem tudtam volna mit kezdeni magammal, ha Mark nem segít és beszéli meg velem ezeket a dolgokat.

– Egyébként mikor is kell visszamenned az egyetemre? – fordultam felé kérdően.

– Öhm – pislogott maga elé, kerülve azt, hogy rám kelljen néznie. – Az úgy volt, hooogy... – nyújtotta a szót, és itt már tudtam is, hogy valami nem kóser.

– Te jó isten – fogtam fejem. – Mi a francot csináltál?

– Miért feltételezed azt, hogy csináltam valamit? – hitetlenkedve széttárta karjait, mire felvontam egyik szemöldököm. – Nem direkt csináltam...

– De mi volt? – vágtam közbe türelmetlenül.

– Elég abszurd dolog – temette tenyerébe arcát. – Szóval, egy tök átlagos péntek délután volt, és pár haverral, köztük Adammel és Oliverrel úgy döntöttünk, hogy feldobjuk egy kicsit a hangulatot. Adam előállt azzal az ötlettel, hogy rendezzünk egy mini grillpartit a szobában. Teljesen őrült ötlet volt, de úgy gondoltuk, hogy mi baj lehet belőle, ha odafigyelünk? – nézett rám, és így mesélte tovább. – Beszereztünk egy kis elektromos grillt, és elkezdtünk készülni. Minden tökéletesen ment, a kolbászok és a zöldségek szépen sültek, a hangulat meg egyre jobb lett. Már épp azon voltunk, hogy megkóstoljuk a finomságokat, de Oliver véletlenül felborította a grillt. A forró zsír kifröccsent, és egyből lángra kapott a szoba közepén álló szőnyeg. Pánikba estünk, de megpróbáltuk eloltani a tüzet. Vizet öntöttünk rá, törölközővel csapkodtuk, de a helyzet csak rosszabbodott. A tűzjelző riasztotta fel a többi kollégistát, akik egyből az ajtónk elé özönlöttek. Rá pár percre megérkezett az igazgató is a hangzavarra, hát nem volt elragadtatva. Próbáltuk megmagyarázni, hogy csak egy ártatlan grillparti volt, de a körülmények másról árulkodtak, és nem sok megértést kaptunk. Így történt, hogy egyetlen óvatlan pillanat miatt véget ért a kollégiumi életünk.

– Ti komolyan ennyire hülyék voltatok? Egy grillparti a szobában? Még jó, hogy nem égett le a kollégium! – nevettem fel, mert azért be kell vallani, elég röhejes volt az egész.

– Tudom, tudom – tartotta fel kezét. – Baromi rossz ötlet volt, azóta már százszor végiggondoltam. De abban a pillanatban olyan jó ötletnek tűnt. Unatkoztunk!

– Hát, nem mondom, hogy nem hangzik őrülten szórakoztatónak, de azért mégiscsak elég nagy baromság volt.

– Nekem mondod? – horkant fel. – Tanultam belőle, az biztos!

– Csak remélni tudom, hogy legközelebb, ha valami "jó ötlet" jut eszedbe, akkor előbb átgondolod – ráztam fejem laza mosollyal. – De azért utólag elég vicces, hogy egy grillparti miatt rúgtak ki a koliból.

– Abszolút – helyeselt bólogatva. – Most már én is csak nevetek rajta, de azért örülök, hogy mindenki épségben megúszta.

– Apáék tudnak erről? – komolyabb hangnemre váltottam, mert ez már komolyabb téma volt. A szüleink elég... furcsák.

– Az kéne még – horkant fel feszülten miközben hajába túrt. – Apa ki is nyírna.

– Dehogy – legyintettem. – Csak jönne a szokásos papolással, hogy többet várt tőled, meg hogy csalódott benned.

– Épp ezért próbálom húzni az időt addig, amíg találok valami albérletet nem horror áron az egyetem környékén.

– És ha nem találsz?

– Akkor kénytelen leszek elmondani – vont vállat. – Az is csoda, hogy az igazgató nem értesítette őket.

– Ja, elég nagy szerencséd volt – értettem egyet.

– Figyu öcsi – karolt át hirtelen, mire felvont szemöldökkel néztem rá. – Mit szólnál a jövő hétvégén egy grillpartihoz a tónál?

– Ez most komoly? – röhögtem fel. Elég ironikus, hogy miután egy grillparti miatt rúgták ki, most ezt dobta fel hétvégi programnak.

– Komoly – bólintott. – Jöhetnének a srácok is. Finn, Blake meg Casper – fejtette ki, hogy kiket ért a "srácok" szó alatt. – Meg Camilla és a barátnője, April!

– April? – horkantam fel. – Amint meglenne rá az alkalma, engem vízbe fojtana. És nevetne közben. Hangosan. Ördögien!

– Majd elterelem a figyelmét, hogy ne legyen meg az alkalma – vigyorgott, és itt már tudtam, hogy mire megy ki a játék.

– Mark, ne már! – hitetlenkedve felnevettem, mire kérdően homlokát ráncolta. – Most komolyan? April?

– Mehetnénk dupla randikra – vonogatta szemöldökét. – Te meg Camilla, én meg April...

– Jó, elég! – vágtam közbe. – Végülis, rendben. Legalább Finn békén hagy majd azzal, hogy szerinte én meg April összeillünk – gondolkodtam el, mire Mark hangosan felnevetett.

– Hogy te meg April? – röhögött hasát fogva. – Jesszusom, Finn nagyon hülye! Te meg April, ez még viccnek is rossz.

– Legalább ebben egyetértünk.

– De tényleg nem zavarna, ha mondjuk én meg April? – hagyta abba a nevetést, és reménykedő pillantássokkal nézett felém.

– Engem nem – ráztam fejem. – Így legalább talán jobban el tudna majd viselni engem is, és nem próbálna meg elküldeni melegebb éghajlatra.

– Nem értem miért nem bír téged – vonta fel szemöldökét elgondolkodva. – A meccsen meg is védett.

– Ja, én sem – reagáltam bátyám mondandójának első felére. – Várj, mi?

– Igen, jól hallottad.

– Fura egy lány – tudtam le ennyivel. – De neked sok sikert, ha fel akarod szedni – veregettem meg vállát felhorkanva. – Nehéz lesz!

– Megoldom – kacsintott.

– Holnap beszélek velük, hogy a hétvégére ne tervezzenek semmit – szóltam vissza neki a lépcső aljáról, aztán kettesével szedve a fokokat felmentem a szobámba.

Így már van is programom a hétvégére, és be kell valljam, vegyes érzések kavarognak bennem ezzel kapcsolatban. Egyrészt izgatott vagyok, mert nagyon ritka az, ha Mark meg a haveri köröm össze tud ülni egy kicsit kikapcsolódni, ráadásul a társaság is jó. Másrészt ott van Finn meg Camilla. Elég kellemetlen lesz a helyzet, hogy folyamatosan Camilla körül fog legyeskedni. Ez mindig kellemetlen egy kicsit számomra. Ugyanakkor, ez a nap lehetőség is lehet arra, hogy többet beszéljek Camillával, és talán jobban megismerjük egymást. Talán sikerül elkapnom egy-két olyan pillanatot, amikor csak kettesben beszélgethetünk. April is ott lesz, ez a tény talán kicsit gátolni fogja a terveim, de Mark majd úgy is lefoglalja. Összeségében tehát várom a hétvégét, de vannak bennem kétségek. Próbálok pozitívan hozzáállni, és remélni, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni. Az biztos, hogy Markkal és a többiekkel garantált a jókedv, és ha sikerül lazán kezelnem a dolgokat, talán még egy remek nap kerekedik belőle.