Kedves naplóm!
Azt sem tudom, hol kezdjem. Ez a buli valami eszméletlen jó volt! Eleinte kicsit feszengtem, de April kint beszélt velem, hogy nyugodjak már le, mert nem lesz semmi, majd bementünk. Finn szinte azonnal előttünk termett, April meg ott vigyorgott mögöttem, tök feltűnő volt, meg minden. Aztán Finn meg én táncoltunk, nagyon jó volt, ahogy megpörgetett, majd ismét a derekamra helyezte a kezét. Na meg az, hogy megengedte, hogy a mellkasára döntsem a fejem... Jézusom, még most sem hiszem el az egészet! Akárhányszor visszagondolok, csak mosolygok magamban, mint valami bolond. Na a lényeg, hogy a buli röviden és tömören szuper volt, Finn nagyon sokszor kereste a társaságom, ráadásul ma délután együtt tanulunk. Viszont Daniel viselkedése aggaszt egy cseppet, tegnap is olyan fura volt, de hiába kérdeztem mi baja, nem mondott semmit. Egész este maga elé bámulva ült a kanapén, és akárhányszor ránéztem sör volt a kezében. Kicsit szét van esve, és ez zavar. Segíteni akarok neki, mert a barátom, és a barátok segítenek egymásnak. Ő is ezt teszi, segít nekem, de úgy érzem nem hálálom meg elégszer. Valamit tennem kellene az ügy érdekében, de addig is viszlát kedved naplóm, ma délután újra találkozunk, amint hazaértem!
Puszi: Camilla

Tollamat a napló borítójának ütögettem, miközben tekintetem megállapodott az íróasztalom lábán. Egyrészt azért voltam frusztrált, mert azért tényleg ez az első alkalom, hogy kettesben találkozom Finn-nel, másrészt pedig azért, mert Danielnek láthatóan valami baja van, de hiába nyaggatom nem mondja meg, hogy mi. Gondolkodtam, hogy írok neki, de nincsen meg a száma. Utána meg azon gondolkodtam, hogy miért nincs meg a száma, ha már barátok vagyunk. Aztán ebből arra következtettem, hogy talán azért, mert csak én képzelem azt, hogy ténylegesen barátok vagyunk, szerinte meg nem. Csupán ismerősök, osztálytársak.

Halk kopogás zökkentett ki a saját kis elvont világomból, így gyorsan párnám alá dugtam a naplót, majd minél természetesebben ültem fel az ágyon.

– Gyere! – köszörültem torkom, miközben magam mellé pillantottam, hogy takarásban van-e a napló.

– Hoztam reggelit – lépett be egy tálcával, meg egy kedves mosollyal Daphne. – Nem jöttél le, gondoltam akkor a reggeli jön fel hozzád.

– Igen, kicsit lustálkodtam még – mosolyogtam rá, majd elvettem tőle a tálcát, és letettem az ágy melletti szekrényre.

– Hétvége van, csak nyugodtan – legyintett, miközben leült az ágy szélére és körbenézett. – Ki kellene festeni a szobát, tizenkét éves korod óta lila a fal – járt a szeme falról falra.

– Nem szükséges – ráztam fejem. – Szeretem így a szobámat. Nyugtató érzést kelt bennem ez a szín.

– Akkor ne fessük ki a téli szünetben?

– Végülis, egész jó családi program lenne. Persze csak ha Apu is benne van – mosolyogtam.

– Képzeld, igazából az övé az ötlet!

– Micsoda? – kérdeztem tátott szájjal. – Apu mióta ilyen kreatív? – nevettem fel.

– Megszállta az ihlet – kuncogott Daphne. – Na, egyél aztán készülj, mert meghívást kaptunk egy ebédre Barbaráékhoz.

– Jaaj, az tök szuper! – ugrottam fel az ágyról, majd a szekrényemhez siettem.

– Mondom, először egyél – nyomatékosította az előző mondatát, mire megfordultam és visszaültem az ágyra.

– Alig várom, hogy láthassam a kis Clarity-t!

– Szerintem Clarity is hasonlóképp várja, hogy lásson téged – fogta meg kezemet, majd gyengéden megsimogatott.

Barbara Daphne nővére, akivel szintén nagyon jól kijövök. Ő is úgy kezel, mintha vérszerinti gyermek lennék, és ez mindennél jobban esik számomra. Clarity pedig a lánya, mindössze három éves, de olyan imádnivaló kislány, hogy nem tudok betelni vele. Szerencsére nagyon jól kijövök vele is, akárhányszor eljönnek hozzánk, vagy mi megyünk hozzájuk velem van, és folyton rajtam lóg.

– És mikorra érünk haza kábé?

– Nem tudom, miért? – fordult ismét felém.

– Délutánra programom van. Megígértem egy osztálytársamnak, hogy segítek neki irodalmat tanulni.

– Igen, említetted a héten.

– Egyébként mesélni szerettem volna már róla, mert hát... – kezdtem egy félénk mosollyal, miközben karkötőmmel kezdtem játszani.

– Fiúról van szó, igaz? – vigyorgott egy nagyot Daphne, mire felnéztem szemeibe és bólintottam egyet. – Elmondani sem tudom, mennyire vártam már ezt a beszélgetést! Avass be! – mondta izgatottan, így kissé megnyugodtam.

Nem tudtam, hogyan fogadná, ha fiúról beszélnék. Bár, nemsokára tizennyolc vagyok, végülis nem vagyok már olyan kicsi.

– Finn Dawsonnak hívják – kezdtem egy könnyű információval. – Osztálytarsak vagyunk, és nagyon szimpatikus nekem! Fekete egyenes haja van, ami általában mindig a homlokába lóg, és zöld szemei. De olyan zöld, amilyet elképzelni sem tudsz! Olyan, mint a borostyán. Tényleg nagyon szép szeme van. És focizik is. Emelett nagyon kedves és figyelmes, meg vicces is!

– Óó, értem – mosolygott Daphne. – És azt tudni, hogy ő mit gondol rólad, vagy még új ez az egész?

– Új az egész. Mostanában kezdtünk el beszélgetni, vagyis néha suliban beszélünk, tegnap abban a buliban meg táncoltunk is. Egész jól kijövünk amúgy, szóval remélem, hogy kedvel engem!

– Na, hát remélem, hogy okos a srác, és észreveszi milyen gyönyörű és csodálatos lányom van!

– Meglátjuk – vontam vállat zavart mosollyal.

– Na jó, tényleg reggelizz meg, aztán öltözz fel.

– Oksi – bólintottam, majd az ölembe vettem a tálcát. – Szeretlek! – szóltam utána.

– Én is szeretlek – fordult meg az ajtóban, majd egy mosoly után becsukta azt.

Nem igazán voltam éhes, szóval a palacsintát nem ettem meg, de azért a gyümölcsöt meg a fahéjas csigát elfogyasztottam. A fahéjas csiga nálam úgy négy éves korom óta nagy kedvenc, és sosem tudtam megunni. Szerintem jobb, mint a kakaós.

Miután megreggeliztem átöltöztem, aztán kicsit összepakoltam a szobában. Megcsináltam az ágyat, elpakoltam a szövegkiemelőket, a filceket meg a füzeteket az íróasztalról, letöröltem fertőtlenítőkendővel, aztán ugyanezt megtettem az éjjeliszekrényemmel is. Ezek után kiürítettem a kiskukát az asztal mellett, amiben többnyire csak gyűrött papírok voltak, meg egy pár nassolnivaló csomagolása. Kinyitottam az ablakot annak ellenére is, hogy elég hűvös volt, mert mindig kell a friss levegő. Néha éjjelente is nyitott ablaknál alszom, mert máshogy egyszerűen nem tudok álomba merülni. Legyen harminc fok nyáron, legyen szó mínuszokról télen, én akkor is kinyitom. Daphne mondjuk elég pipa tud lenni rám olyankor, mert megy a fűtés, én meg kitárom itt az ablakom, dehát nincs mit tenni, ha egyszer ez a mániám!

Mikor kész lettem jó hosszasan kifújtam a levegőt, aztán eldőltem az ágyon úgy, hogy a fejem lelógott egészen a padlóig, így egyenesen a tükörbe néztem. Teljesen elgondolkodva feküdtem ott, aztán megcsörrent telefonom, mire azonnal felültem.

April képe jelent meg a képernyőn, miközben a telefon minden egyes rezgésnél kissé arrébb csúszott.

– Szia – emeltem a fülemhez a készüléket.

– Jó reggelt csajszi! – köszönt bele vidáman, közben a a háttérből néha kisebb zajokat hallottam. – Nem vagyok otthon, éppen a bevásárlóközpontban tengek-lengek... – magyarázta miért van mögötte ekkora hangzavar. – Elnézést, lehetne, hogy nem lök fel? – kiáltott fel hitetlenkedve, én pedig befogtam fülem, hogy lehetőleg ne süketüljek meg. – Eszem megáll, fellöknek baszd meg! – horkan fel. – Na visszatérve az előzőre, azért hívtalak, mert tudom ma tanulsz a hercegeddel, én meg gondoltam jól jönne egy kis biztatás a legjobb barátnődtől!

– Igazából, egész nyugodt vagyok. Mármint a helyzethez képest – magyaráztam miközben hajammal játszottam.

– Tényleg?

– Tényleg.

– Hm, ez fura – lepődött meg. – Jaj, Daniel ott jön velem szemben – bár nem láttam, hangján hallottam, hogy fintorog egyet.

– Nem tudnál beszélni vele? A buli óta azon gondolkodom, mi baja lehet.

– Én biztos, hogy nem beszélek vele!

– Ahj, jó – sóhajtottam fel. – Egyébként mit keresel te reggel kilenckor a bevásárlóközpontban? Délig aludni szoktál!

– Kipattantak a szemeim, mert tudtam, hogy ma érkezik meg a legújabb árnyalata a kedvenc rúzsomnak – csevegett tovább. – Apropó, vettem neked is egyet, nem olyan vad, mint az a piros volt, hanem ilyen rózsaszínes, mályvás árnyalat.

– April... – sóhajtottam fel.

– Jó, igen, vágom, nem hordasz rúzst, de hidd el, ha ezt egyszer felkened meggondolod magad! Ez a te színed – győzködött.

– Na jó – néztem a falon csüngő órára. – Most mennem kell, mert ebédre Barbaráékhoz vagyunk hivatalosak.

– Jaaaaaj! – nyújtotta el a szót. – Puszild szét helyettem is a kis Clarity pofiját!

– Rendben – nevettem fel. – Majd délután felhívlak!

– Még szép, mindent tudni akarok majd!

– Na jó, szia April.

– Puszika! – kiáltott a telefonba, majd bontotta a hívást.

♡︎♡︎♡︎

– Na mesélj, hogy megy a suli? – mosolygott rám Barbara, közben lepakolta az asztalról az üres tányérokat.

– Egész jól, megvan az ötös átlag – mondtam, majd felálltam és segítettem neki a pakolásban.

– Ügyes vagy! – lepődött meg. – Én a gimi utolsó évében majdnem megbuktam! Nem értem, hogy csinálod?

– Hát, elég sokat tanulok – biccentettem.

– Én utáltam tanulni – horkan fel.

– Én sem szeretek tanulni, de szeretnék jó bizonyítványt – ismertem be homlokomat ráncolva. – Persze az irodalmon kívül. Azt nagyon szeretem.

– Azt mondjuk én is szerettem – gondolkodott el Barbara.

– Vicces, én úgy emlékszem, hogy utáltad. A falnak vágtad a könyvedet – nevetett fel Daphne.

– Ja, tényleg! – bólintott egyetértve Barb. – A lényeg, hogy Camilla nem csak szép, de még okos is!

– Ugyan már... – prüszköltem zavaromban.

– És még szerény is – nevetett fel hitetlenkedve. – Kisanyám, olyan vagy, mint egy görög istennő, nekem ne mondd azt, hogy ugyan már!

Ha ő mondja.

Halk sírásra lettünk figyelmesek, ami a gyerekszoba felől jött.

– Majd én megyek! – ugrottam fel a kanapéról és megállítottam Barbarát, aki mosolyogva bólintott, majd visszaült a helyére.

Clarity nagyon édes kislány, szőke göndör fürtjei most is körbeölelték kipirosodott arcocskáját, kék szeme csillogása pedig tükrözte kiváncsi természetét. Arcán huncut mosoly bujkált, ahogy felült az ágyán és rám nézett. Apró kezeivel felém nyújtózkodott, mire mosolyogva felkaptam és elindultam vele kifele.

Miután kimentünk leültünk a nappali közepén a padlóra, és építőkockázni kezdtünk. Apró kezeivel lelkesen pakolta a színes kockákat, hangos kacaja pedig betölti a helyiséget, mire a felnőttek is mosolyogva figyelnek minket. A tornyokat amiket épített aztán egy apró mozdulattal lerombolja, majd újra felnevet, én pedig meglepett arcot vágok, közben kedvesen mosolygok.

– Nézd, nézd! Építettem egy házat! – tapogatta térdemet, hogy figyeljek rá.

– Nahát, nagyon ügyes vagy! – csipkedtem meg arcát, mire halkan kuncogott. – És ki lakik a házban?

– Egy hercegnő – mosolygott miközben nagy beleéléssel magyarázott nekem.

– És hogy hívják a hercegnőt? – érdeklődtem a képzeletbeli hercegnőről, aki ebben a bizonyos kockákból épített házban élt.

– Hm – tette ujját állára, majd megkocogtatta, mintha gondolkodna. – Mondjuk, Wendy!

– Wendy – ismételtem meg egy mosollyal. – Na és mit csinál ez a Wendy hercegnő?

– Vigyáz a cicájára!

– Van egy cicája? – tettettem meglepettséget.

– Inkább kettő – mutatta a számot apró ujjaival.

– A cicáknak is van nevük?

– Van – bólintott egy nagyot. – Totó és Lulu!

– Mit szólnál, ha építenénk közösen egy házat Totónak és Lulunak? – tártam szét karjaim kérdően.

– Jó! Legyen itt – mutatott a kockaház bal oldalára.

– Okés, akkor építsük oda! – bólintottam, majd kezembe fogtam egy kék kockát.

Miután megépítettük a házat a macskáknak még készült egy istálló is Apollónak, a fekete lónak, aztán végül elpakoltuk a kockákat, mert Clarity megéhezett.

Egy fél óra múlva már otthon ültem, és üzentem Finn-nek, hogy én most már szabad vagyok a mai nap folyamán, szóval ha neki jó, akkor találkozhatunk is, és akkor segítek neki egy kicsit az irodalommal.

Nem mondom, hogy nem remegett a kezem meg a lábam, mikor kiértem a suli melletti placcra, ahová megbeszéltük a találkát, és Finn már ott várt az egyik padnak dőlve, miközben a telefonját pörgette. Mikor meglátott egyből zsebre tette a telefont, majd egy nagy mosollyal köszönt, miközben kiszedte szemei elől kócos haját. A szívem olyan hevesen vert, mint aki legalább futva érkezett, a gyomrom pedig liftezni kezdett, de azért én is magamra erőltettem egy mosolyt, hogy ne nézzen teljesen hülyének.

– Szia – köszöntem mikor mellé értem, majd nagy levegőt vettem amint megéreztem parfümje kellemes illatát. – Készen állsz az irodalomra?

– Őszintén? – nevetett fel miközben beült velem szembe. – Nagyon nem, de szuper tanárom van, szóval talán menni fog – nézett szemembe, majd lassacskán elmosolyodott.

– Azt sem tudod, hogyan tanítok – mondtam, miközben a "tanítok" szó közben ujjaimmal idézőjelet mutattam.

– Gondolom, pont úgy, ahogy festesz ma.

– Mármint? – ráncoltam szemöldököm zavartan, miközben kínosan mosolyogtam.

– Csodálatosan – bökte ki a szót oly természetesen, mintha mindennapi dolog lenne, hogy nekem bókol.

Köpni-nyelni nem tudtam a hirtelen bók miatt, így megköszörültem torkomat, közben Finn-re mosolyogtam, aztán megszakítottam a szemkontaktust, és elkezdtem kutatni a táskámban. Előszedtem a füzetem meg a könyvem, aztán kerestem egy tollat is, majd mindezt kipakoltam a faasztalra kettőnk közé.

– Otthon hagytam a könyvem – sóhajtott fel miközben táskájába nézett, majd tanácstalanul felém fordult. – Úgy emlékeztem, hogy eltettem...

– Semmi baj – mosolyogtam rá, hogy lenyugodjon. Hisz itt az én könyvem, nincs miért aggódnia. – Itt az enyém, szóval megoldjuk!

– Még az a szerencse – nevetett fel tarkóját vakarva, majd körbenézett. – Eddig sosem ültem ki ide, pedig egész kellemes hely.

– Eddig én sem – ezután én fordultam körbe, hogy jobban felmérjem a terepet. – Elég nyugodt környék, nekem tetszik.

– Nekem is – mondta, de mikor visszafordultam felé nem is a tájat nézte, hanem... Engem.

Hűha, ez nagyon fura, oltári fura!

– Okkké – nyeltem egy nagyot, és bármennyire is örültem annak, hogy Finn kezd másképp viselkedni velem, valahogy nem éreztem komfortosnak az egészet. Talán csak idő kell, hogy megszokjam.

♡︎♡︎♡︎

– Szóval mostmár érted, hogy a romantika nem szimplán a szerelem? – csuktam be a könyvet, ami halk csattanást eredményezett.

– Asszem – bólintott egy félmosollyal.

– Ennek örülök – viszonoztam a mosolyt, majd pakolni kezdtem.

– Köszönöm a segítséget, tudtam, hogy csodálatos tanár vagy!

Finn is pakolni kezdett, és először arra gondoltam, hogy elköszönök tőle aztán ennyi, de egész nap azon jár az eszem, hogy Danielnek mi baja lehet, Finn meg történetesen a legjobb haverja, szóval lehet tudja. Nagyon hajtott a kíváncsiság, szóval muszáj voltam megkérdezni.

– Finn – néztem a fiúra, aki megdermedt pakolás közben, és így nézett rám igéző zöld szemeivel.

– Hm?

– Daniel legjobb haverja vagy, és tegnap a bulin elég fura volt, legalábbis szerintem. Nem tudod mi baja van?

– Örülök, hogy nem csak én gondolom úgy, hogy fura volt – ült vissza, majd megköszörülte a torkát. – Tegnap miután te hazamentél egy csomószor megkérdeztem, hogy van-e valami baja, de mindig azt mondta, nincs. Tudod, Daniel nem az a fajta aki sokat piálna egy bulin, de tegnap elég szépen kiütötte magát. Haza sem tudott menni, annyit ivott, szóval Blake-nél aludt. Számomra is elég fura, de nem mondja el mi baja van, és annyira felcsesz vele, mert ő a legjobb haverom, és segíteni szeretnék neki, basszus!

– Nem tudom, olyan kedvetlen volt tegnap...

– Ugye? – szólalt fel kicsit hangosabban, miszerint nem csak én gondolom úgy, hogy Daniel furcsa. – Annyira aggaszt az egész.

– Engem is – ráncoltam homlokom, miközben bólintottam egyet.

– Amúgy – könyökölt az asztalra, mire kíváncsian felnéztem szemeibe. – Mi van köztetek?

– Barátok vagyunk – vágtam rá csípőből. Még az hiányzik, hogy félreértésen valamit.

– Már azt hittem, több van köztetek. Meg is lepődtem, mert Daniel North nem az a a fajta fickó, akinek barátnője van – biccentett, mintha magát akarná győzködni.

– Tényleg? – vontam fel szemöldököm.

– Tényleg – bólogatott bizalmasan. – Mármint, sosem volt barátnője, maximum két hétig? A foci mellett nincs sok ideje, meg elköteleződni sem szeret. Legtöbbször csak ilyen futó kalandjai vannak, aztán kész. Sosem volt igazán szerelmes.

– Na és te voltál? – fogalmam sincs miért, de ez a kérdés valahogy kicsúszott a számon. Egyből megbántam, mert Finn olyan meglepett fejjel nézett rám, hogy csak na. – Bocsánat, nem muszáj válaszolnod, nem tudom mi ütött belém... – hajtottam le fejem zavaromban.

– Nem voltam – most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek, ugyanis válaszolt. Sosem volt igazán szerelmes. Ez meglepő, mert tudtommal volt már barátnője, nem is egy. – Persze voltam szerelmes, de sosem volt meg az a plusz, nem dobbant meg eléggé a szívem, ha ezt érted.

– Azt hiszem értem – néztem rá elgondolkodva.

Tehát van még esélyem?

– Sajnos nekem mennem kell, mert ötkor edzés, de nagyon jól éreztem magam veled, csúcs tanár vagy – váltott témát a a lehető leggyorsabban.

– Én is nagyon jól éreztem magam – mosolyogtam, aztán miután Finn elköszönt, azért még utána szóltam. – Ha megtudsz valamit Daniellel kapcsolatban, akkor szólj!

– Mindenképp! – kiáltott vissza válla felett, majd beült az autójába és elhajtott.

Ez meglepően jól ment!