Az elmúlt hét valami hihetetlen volt. Camillával egy hete alkotunk egy párt, és az iskola folyosóján mindenki megnéz minket. Eleinte Camilla nem nagyon bírta a figyelmet, de mostanában már kezdi elviselni. Finn, Blake és Casper imádják őt, sokszor lóg velük délutánonként. April meglepően tud kedves lenni, mióta Camilla a barátnőm, bár néha azért beszól. Most Markkal randizgat, már négyszer voltak moziban és étteremben is. Mindannyian kíváncsian várjuk, mikor jelentik be, hogy ők is egy pár – kivéve Casper, aki azóta is ki van akadva ezen.

Ami a focit illeti, sosem ment ilyen jól. Az utóbbi meccseken sorra győztünk, és a csapat szinte szárnyal. A múlt heti mérkőzésen például két gólt is rúgtam, és az edző külön megdicsért érte. Az edzéseken is jobban teljesítek, mint valaha. Sikerült végre elérnem azt a sebességet és állóképességet, amiről mindig is álmodtam. Csodák csodájára a múltkor már plusz köröket sem kellett futnom. Úgy tűnik, Mr. North megjavult, már nem annyira szigorú, sőt, néha még mosolyogni is látom.

Camilla szorosan hozzám dőlve ült a kanapén. Éreztem, ahogy a teste melegsége átsugárzik hozzám, és az illata betöltötte az orrom. Ahogy a jövőről beszélgettünk, az egyetemek kérdése is felmerült.

– Szóval, melyik egyetemre szeretnél menni? – kérdezte Camilla, miközben ujjai lustán játszadoztak a kezemmel.

– Még nem döntöttem el teljesen – válaszoltam. – Az NYU és a Stanford is szóba jöhet. Mindkettő remek hely, és jó lehetőségeket kínálnak a sportösztöndíjakra.

– Oh, az NYU! – csillant fel a szeme. – Az mindig is az álmaim egyeteme volt. New Yorkban annyi lehetőség van. És képzeld, milyen jó lenne, ha mindketten oda járnánk!

– Tényleg? – kérdeztem, miközben próbáltam elképzelni magunkat New York forgatagában. – És te mit tanulnál ott?

– Valószínűleg valami művészeti dolgot. Mindig is imádtam a festészetet és a dizájnt. New York tele van inspirációval. Meg hát ott vagy te is – mondta egy mosollyal, ami teljesen elvarázsolt.

– Jó hallani, hogy ennyire lelkes vagy – feleltem, és megszorítottam a kezét. – De mi van, ha mégsem ugyanoda kerülünk?

– Akkor is megoldjuk – A szemeiben eltökéltséget láttam. – Ha valami, akkor ez nem választhat el minket. Mindig lesz időnk egymásra.

– Igazad van – mondtam, és közelebb hajoltam hozzá. – Bárhol is legyünk, mindig ott leszek neked.

Camilla elmosolyodott, és egy pillanatra becsukta a szemét, mintha próbálna elképzelni minket a jövőben, az egyetemi élet forgatagában.

– A Stanford is jó lenne – folytatta. – Szép kampusz, remek programok. Te pedig biztosan jól éreznéd magad ott a sporttal.

– Igen, de a lényeg az, hogy bárhol is legyünk, együtt leszünk – mondtam, és megcsókoltam a homlokát.

– És te melyiket preferálnád jobban? – kérdezte kíváncsian.

– Talán az NYU-t – válaszoltam. – A nagyváros mindig is vonzott. És ahogy mondtad, ott lehetnénk együtt.

– Akkor legyen NYU – mondta határozottan. – Csináljuk meg!

Elnevettük magunkat, és éreztem, hogy a közös jövőkép egyre valóságosabbá válik. Ahogy ott ültünk a kanapén, szorosan egymáshoz bújva, tudtam, hogy bárhova is visz minket az élet, mindig számíthatok rá.

Épp mikor az egyetemről beszélgettünk, meghallottam a bejárati ajtó nyikorgását. Apám, Mr. North, belépett a nappaliba. Magas, erős tartású férfi, mindig egyenes derékkal jár, mintha a világ összes súlya az ő vállán nyugodna. Ma is fáradtan nézett ki, ahogy levette a cipőjét és lerakta az aktatáskáját a komódra.

Az apám mindig is nehéz ember volt, de most, hogy Camilla az életem része lett, még nehezebb megérteni őt. Sosem mondta nyíltan, hogy nem kedveli őt, de a testbeszéde és a megjegyzései elég egyértelműek voltak. Ez zavart engem, mert tudtam, hogy Camilla csak jót akar nekem, és hogy ő is próbál kedves lenni az apámmal.

Ahogy ott ültünk a kanapén, éreztem, hogy Camilla jelenléte nyugtató hatással van rám, de közben nem tudtam teljesen elengedni a gondolatot, hogy apám nem kedveli őt. Amikor otthon vagyunk, és Camilla átjön, mindig van valami feszültség a levegőben. Talán apám egyszerűen nem szereti, hogy valaki más is fontos szerepet játszik az életemben, vagy talán csak túlságosan ragaszkodik a régi családi dinamizmushoz.

Emlékszem, amikor először mutattam be Camillát neki, apám alig nézett rá. Az a pillantás, amit váltottak, mindent elárult. Azóta minden találkozásunknál érzem a hideg távolságtartást. Sosem voltunk az a fajta család, ahol könnyen megosztjuk az érzéseinket, de most először igazán zavart ez a dolog.

– Minden rendben? – kérdezte Camilla, és gyengéden megérintette a karom.

– Igen, csak elgondolkodtam – válaszoltam, próbálva elrejteni a zavaromat.

– Apád miatt? – kérdezte, mintha olvasott volna a gondolataimban.

– Igen, kicsit – vallottam be. – Tudom, hogy nem mondta ki, de érzem, hogy nem igazán kedvel téged. Ez zavar.

Camilla sóhajtott, és közelebb húzódott hozzám.

– Talán idővel megenyhül – mondta bizakodóan. – Adj neki időt. Fontos vagyok neked, és ez számít. Majd megérti.

– Remélem, hogy igazad van – mondtam, és megpróbáltam elhinni a szavait. – Mert számomra te vagy a legfontosabb.

Camilla bólintott, és a fejét a vállamra hajtotta. Ahogy ott ültünk, éreztem, hogy bármennyire is zavar az apám hozzáállása, nem engedhetem, hogy ez közénk álljon. Küzdeni fogok ezért a kapcsolatért, mert tudom, hogy Camilla megéri. Remélem, hogy apám idővel meglátja azt, amit én látok benne, és végül elfogadja őt.

Édesanyám, apámmal ellentétben, teljesen más véleménnyel van Camilláról. Már az első találkozásukkor is imádta őt. Emlékszem, milyen izgatottan fogadta, amikor először hoztam el hozzánk. Anyám mindig kedves volt hozzá, érdeklődő, és minden alkalommal úgy beszélgetett vele, mintha már régóta ismernék egymást.

– Camilla, annyira örülök, hogy újra látlak! – szokta mondani, mikor Camilla átjött hozzánk. – Remélem, jól érzed magad nálunk.

Camilla mindig mosolygott, és láttam rajta, hogy mennyire hálás ezért a meleg fogadtatásért. Anyám megértette, hogy mennyire fontos számomra, és tényleg igyekezett, hogy éreztesse vele, mennyire örül, hogy itt van.

Egyik alkalommal, amikor Camilla elment, anyám odajött hozzám és megfogta a kezem.

– Daniel, Camilla egy igazán különleges lány – mondta mosolyogva. – Örülök, hogy ilyen jól választottál.

– Köszönöm, anya – feleltem hálásan. – Ő tényleg az.

Az anyám támogatása sokat jelentett nekem. Tudtam, hogy mindig számíthatok rá, és ez megnyugtatott. Camilla is érezte ezt a támogatást, és ez erősítette a kapcsolatunkat. Apám hozzáállása ugyan zavaró volt, de anyám szeretete és elfogadása ellensúlyozta ezt a nehézséget.

Camilla és anyám gyakran beszélgettek, amikor együtt voltunk. Néha órákon át tudtak csevegni mindenféle témáról – divatról, főzésről, utazásról. Anya sosem mulasztotta el, hogy megdicsérje Camillát, vagy tanácsokat adjon neki, amit Camilla nagyra értékelt.

Tudtam, hogy az anyám és Camilla közötti kötelék erősítette a mi kapcsolatunkat is. Egy olyan támogató és szerető közegben lenni, ahol anyám teljes mértékben elfogadja és szereti őt, megkönnyítette a dolgokat. Reméltem, hogy apám is idővel rájön, milyen csodálatos lány Camilla, és hogy ő valóban a legjobb dolog, ami történt velem. De addig is, anyám támogatására mindig számíthatunk.

– Daniel, ideje mennem – mondta Camilla, miközben lassan felállt a kanapéról. Láttam rajta, hogy nem akar menni, de már későre járt.

– Maradj még egy kicsit – próbáltam kérlelni, de tudtam, hogy már régóta itt van.

– Nem lehet, tényleg mennem kell – válaszolta mosolyogva. – A hétvégét Davidnél töltöm, és össze kell pakoljak.

– Igen, ideje lenne már – jegyezte meg apám flegmán, miközben rápillantott Camillára.

Éreztem, ahogy a düh egy pillanat alatt felgyülemlik bennem. Camilla zavartan nézett rám, de gyorsan visszaszerezte a nyugalmát.

– Rendben – mondta halkan, majd felém fordult. – Holnap találkozunk.

– Egy pillanat, és megyek – feleltem, próbálva nem mutatni, mennyire idegesít apám megjegyzése. – Várj a kocsi mellett.

Camilla bólintott, majd elindult az ajtó felé.

– Ez a lány nem illik hozzád, Daniel – mondta hűvösen apám, mikor Camilla kilépett az ajtón. – Jobbat kéne választanod.

– Camilla a legjobb, ami történhetett velem – vágtam vissza dühösen. – Lehet, hogy te nem látod, de ő az igazi számomra. Miért nem tudod ezt egyszerűen elfogadni?

– Mert tudom, hogy mi a legjobb neked – válaszolta keményen. – És az nem ez a lány.

– Nem te döntesz az életemről – feleltem dühösen. – Én szeretem őt, és nem fogom hagyni, hogy te vagy bárki más elválasszon tőle.

Apám csak megcsóválta a fejét, majd elindult a szobája felé, anélkül, hogy egy szót is szólt volna. Én pedig csak álltam ott, forrongva a haragtól, de elhatározva, hogy nem hagyom, hogy bárki is eltántorítson Camillától.

Gyorsan felkaptam a kulcsaimat és kiléptem a házból, hogy csatlakozzak Camillához.

– Sajnálom, hogy várnod kellett – mondtam neki, miközben elindultunk a kocsi felé.

– Semmi baj – válaszolta, de láttam rajta, hogy érzi a feszültséget. – Köszönöm, hogy elviszel.

Beszálltunk a kocsiba, és én csak arra tudtam gondolni, mennyire szerencsés vagyok, hogy ő van nekem. Apám véleménye nem fog megváltoztatni semmit. Camilla az enyém, és ezen senki sem változtathat.

Az autóban kínos csend telepedett ránk, ahogy elindultam Camilla háza felé. Az ujjaim görcsösen szorították a kormányt, miközben próbáltam megfogalmazni a gondolataimat. Végül nem bírtam tovább, és megtörtem a csendet.

– Sajnálom apám viselkedését – mondtam halkan, de őszintén. – Tudom, hogy borzasztóan bunkó volt, és nem érdemelted meg, hogy így beszéljen veled.

Rám nézett, egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk. Próbált mosolyogni, de látszott rajta, hogy rosszul esett neki az egész jelenet.

– Semmi baj, Daniel – válaszolta végül. – Nem a te hibád. Az emberek néha ilyenek.

De a hangja elárulta, hogy nem volt minden rendben. Láttam a szemében a fájdalmat, amit apám megjegyzése okozott. Bántott, hogy ilyen helyzetbe hoztam őt, és nem tudtam azonnal megoldani a problémát.

– Tudom, hogy nehéz neked – folytattam. – De kérlek, higgy nekem, amikor azt mondom, hogy számomra te vagy a legfontosabb. Nem érdekel, mit mond apám, én melletted állok. Szeretlek!

Camilla halványan elmosolyodott, de a mosolya nem ért el a szeméig.

– Köszönöm, Daniel – mondta halkan. – Én is szeretlek.

A szavai melegséggel töltöttek el, de a csend, ami utána következett, még mindig súlyosan nyomta a levegőt. Ahogy közeledtünk a házához, próbáltam valami vidámabb témát találni, hogy eltereljem a gondolatait, de a fejemben csak az forgott, hogyan oldhatnám meg ezt a helyzetet.

Megálltam a házuk előtt, és elfordítottam a slusszkulcsot, hogy leállítsam a motort.

– Holnap találkozunk az iskolában – mondtam neki, ahogy kiszállt az autóból. – Nagyon szeretlek, tudod?

– Igen, holnap – felelte Camilla, majd lehajolt, hogy egy utolsó csókot adjon nekem az ajtón keresztül. – Én is szeretlek.

Figyeltem, ahogy belép a házukba, elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy az apám is elfogadja őt. Nem hagyom, hogy bármi is közénk álljon.

Késő volt, de muszáj voltam terelni a gondolataimat. Írtam a srácoknak, Finn-nek, Caspere-nek és Blake-nek, hogy gyűljünk össze egy kicsit. Éreztem, hogy szükségem van rájuk, hogy eltereljék a figyelmemet.

Amikor megérkeztem, már ott vártak a szokásos kis placcon, ahol sörrel fogadtak. Ahogy beléptek, rögtön látták, hogy valami nincs rendben.

– Mi a pálya, Daniel? - kérdezte Finn, miközben leült az egyik kanapéra.

– Hát, apám. Megint – kezdtem bele, próbálva megmagyarázni a helyzetet.

Blake gyorsan kezembe nyomott egy sört, és leült mellém.

– Nézd, Daniel, az apád nem határozza meg a kapcsolatodat Camillával – mondta próbálva megnyugtatni. – Ők csak próbálnak megvédeni téged, még ha nem is mindig jól csinálják.

– Igen, igazad van – mondta Casper, bólogatva. – Az emberek néha nehezen fogadják el, ami új. De te és Camilla együtt vagytok, és ez a lényeg. Apádnak is idő kell, hogy megértse.

Finn is csatlakozott a beszélgetéshez.

– Emlékszel, amikor a szüleim nem értették meg, hogy miért akarok focizni? – mondta. – Most már támogatnak. Apád is belátja majd, hogy Camilla fontos neked, és meg fogja érteni.

– Mi nem tudjuk megoldani helyetted a dolgokat, de azt elmondhatjuk, hogy itt vagyunk melletted. Ne hagyd, hogy egyetlen dolog elrontsa a kapcsolatodat. Ha te és Camilla együtt akartok maradni, akkor meg fogjátok oldani – biztatott Blake.

– Köszi, srácok – mondtam, miközben egy kortyot ittam a sörből. – Jól esik, hogy itt vagytok.

Ahogy beszélgettünk és nevetgélünk, kezdtem érezni, hogy a feszültség lassan oldódik. Tényleg jól esett, hogy itt voltak a srácok. Rájöttem, hogy bármilyen nehéz is a helyzet, a barátok mindig ott vannak, hogy támogassanak.

Miután nagyjából hajnali egykor hazaértem, csendben léptem be a házba. A konyhában Mark éppen valamit pakolt, és amikor meglátott, kérdőn rám emelte a tekintetét.

– Mizu öcsi? – fordult felém teljes testével, majd nekidőlt a konyhaszekrénynek.

– Kicsit elnyúlt az este – válaszoltam vállat vonva. – Hazavittem Camillát, aztán beültem egy kicsit a srácokkal beszélgetni. Kellett a figyelemelterelés.

– Miért? – pillantott rám aggódóan. – Ugye nincs baj Camillával?

– Dehogy is! – ráztam fejem. – Inkább apánkkal van baj.

– Már megint? – utalt arra, hogy folyton valami csípős megjegyzést tesz. Csak bólintottam. – Én nem hiszem el ezt az embert, de komolyan...

– Olyan fos látni, hogy Camilla miatta van maga alatt – fújtattam tehetetlenül. – És nem tudok mit tenni, istenem de gyűlölöm magam emiatt...

– Hé, ez nem a te hibád.

– Francba, akkor is – horkantam fel idegesen.

– Megoldjuk – nyugtatott. – Camillával szeretitek egymást, és ez mindennél fontosabb. Én támogatlak, anyu is támogat, na meg ne felejtsük el Aprilt és a srácokat sem!

– Oké, oké – sóhajtottam, hátha segít megnyugodni. – Képzeld, szóba jöttek az egyetemek is! – dobtam fel egy új témát.

– Na, és? – vigyorgott kíváncsian.

– Szóval – kezdtem. – Camilla és én hosszasan beszélgettünk az egyetemekről. Két lehetőség van: Stanford és NYU. Camilla nagyon lelkes volt mindkettő iránt, és nekem is tetszene mindkettő.

Mark figyelmesen hallgatott, miközben én próbáltam visszaidézni a beszélgetés részleteit.

– A NYU egy igazán jó lehetőség a sportösztöndíjak miatt – folytattam. – Másrészt a NYU azért is nagyszerű, mert ott van New Yorkban, és szerintem Camilla is szívesen élne ott egy időre, legalábbis az alapján, ahogy beszélt róla.

Mark bólintott, és érdeklődve nézett rám.

– Szóval jól alakulnak a dolgok, igaz? – kérdezte, és a hangjában éreztem, hogy örül a jövőbeni terveinknek. – Ha már a közös jövőt tervezitek.

– Igen, minden nagyon csodás köztünk.

Mark bólintott, majd visszatért feladataihoz, én pedig folytattam a beszédet, próbálva feldolgozni az eseményeket és a jövőbeni terveket. Az, hogy beszélhettem Markkal az egyetemekről és Camillával kapcsolatos dolgokról, egy kis megnyugvást adott az este zűrzavara után.

– Ó, a NYU? – lépett elő apám furcsa mosollyal. Olyannal, amitől még Mark vigyora is eltűnt. – Ismerek ott egy pár embert, el tudok intézni ezt-azt.

– Megyek, lefekszem – jelentettem ki Marknak, aki értette a célzást, miszerint nincs kedvem az apánkhoz, és bólintott. – Jó éjszakát.

Minden annyira csodálatos volt köztem és Camilla között. Végre egy párt alkottunk, mindennél jobban szerettük egymást, elfogadtak a családtagok - apámat kivéve. Hihetetlenül boldog voltam, és úgy éreztem végre változás történt az én szar életemben. Van egy csodálatos barátnőm, ott a bátyám, a haverok, és a foci, ami mostanában nagyon jól megy.

Csakhogy az élet nem mindig kedvez nekünk.