A zene dübörgése és a fények villódzása között álltam, a buli kaotikus forgatagában. Az emberek nevetése és kiabálása szinte elnyomta a saját gondolataimat. Körülöttem mindenki látszólag jól érezte magát, de én valahogy mégsem tudtam teljesen elengedni magam. Folyamatosan eszembe jutott Camilla, és az, hogy mi lehet vele most.

Próbáltam elterelni a figyelmemet azzal, hogy beszélgettem pár ismerőssel, de a nevetésük és a jókedvük valahogy csak még jobban kiemelte a saját nyugtalanságomat.

A szemem újra és újra a bejárati ajtóra tévedt, mintha bármelyik pillanatban arra számítanék, hogy Camilla megjelenik. De ő nem volt itt, és ez az űr valahogy mindenkit és mindent elhomályosított körülöttem.

Finn. Vajon ő tudja, mi van vele?

Egy pillanatra úgy éreztem, hogy talán túlreagálom az egészet. Lehet, hogy csak túlságosan aggódom. Végül is Camilla mindig is erős volt. Talán nincs is szüksége rám. De ez a gondolat sem nyugtatott meg. Inkább csak még jobban nyugtalanított.

Ahogy kortyoltam az italból, és a zene ritmusára próbáltam ellazulni, egy dolog biztos volt: akárhogy is próbáltam, nem tudtam kiverni a fejemből Camillát.

– Daniel North – a házigazda hangjának irányába fordultam, aki nagy vigyorral sétált felém. – Hogy tetszik a buli?

– Jó a hangulat, finom a pia – soroltam a pozitívumokat. – Jó kis buli, James!

– Kösz haver – veregette vállba. – Mi van veled mostanában? Láttalak a focipályán, öregem, te tarolsz!

– Próbálom kihozni a maximumot – mondtam két korty közt. – Két meccset nyertünk zsinórban, gólt is lőttem. Egész jól megy most a foci.

– Gratulálok – bólintott elismerően.

– Veled mi a helyzet? – fordultam felé, és próbáltam túlkiabálni a zenét meg az emberek nevetését.

– Minden a szokásosan megy nálam, a tanárok utálnak, a matek meg tönkretesz – horkant fel.

– Mr. Diaz engem sem kedvel – ittam újabb kortyot.

– Az az öreg szerintem senkit.

Való igaz, nem hallottam még olyanról, hogy normális lenne akár egyetlen egy diákkal.

– Hogy hogy Nem Finn-nel vagy? – tette fel a kérdést hirtelen, mire elnyomtam magamban egy sóhajt.

– Kicsit összekaptunk, így nem nagyon lógunk együtt mostanság – vontam vállat úgy, mintha nem viselne meg az, hogy én meg Finn szinte nem is beszélünk.

– Hm, ez érdekes – vonta fel szemöldökét elgondolkodva. – Új barátnője van? Azt hittem még odavan Celeste miatt, most meg ott nevetgél valami csajjal.

– Nincs – ráncoltam homlokom. – Hogy is néz ki pontosan ez a lány? – fontam egymásba karjaim egy ideges mosollyal.

– Oh, hát úgy a vállamig ér, barna haja van – sorolta az információkat miközben nagyon koncentrált, hogy ki nem felejtsen valamit. – A szeme talán kék, de lehet zöld, ebben nem vagyok biztos.

Camilla.

– Aha, hát elvileg nem a barátnője – vontam vállat, majd megittam a maradék sörömet.

– Na és te hogy állsz a nőkkel? – vonogatta szemöldökét. – Van itt egy pár csini csaj, javaslom, hogy vesd be a vonzerőd!

– Óó, nem – ellenkeztem nevetve. – Már megvan a szívem választottja – legyintettem.

– Micsoda? – blokkolt le. – Csak nem barátnőd van?

– Nem, nincsen – ráztam a fejem, mire James megértően bólintott.

Egyelőre nincsen.

– Áh, értem – vette az adást. – Na én most megyek, üdvözlök még egy pár embert. Érezd jól magad Daniel!

– Várj – fordultam utána. – Hol is találom Finn-t?

– Az italos pultnál láttam – mutatott át a tömeg fölött, mire bólintottam.

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Finn elhozta Camillát. Amint ezt megtudtam szememmel keresni kezdtem őket a tömegben, közben bocsánatkérés nélkül tolakodtam.

Finn sosem hoz lányokat bulizni. Mi a francot akar Camillával? Egyre inkább úgy tűnt, hogy Finn tényleg nagyon próbálkozik. Persze, Finn azt mondta, hogy nem fog lemondani róla, de azért ezt nem néztem volna ki belőle, hogy elhozza ide. Ez már túlzás. A féltékenység keserű ízzel töltötte meg a számat. Mi van, ha Camilla tényleg megkedveli Finn-t?

Finn mindig is imádott versenyezni, és mindig ő akart az első lenni. Általában sikerült is neki, így mindig is abban a tudatban élt, hogy ő mindent megkaphat. Csakhogy Camilla nem egy kibaszott trófea, amit megnyerhet. Az a lány sokkal több ennél.

Talán éppen itt az ideje ráébreszteni a drága Finn-t, hogy az élet nem egy verseny, és Camilla nem feltétlenül az övé lesz.

Ha játszani akar, akkor játszani fogunk!

Ahogy Finn és Camilla felbukkantak a tömegben, rögtön megakadt rajtuk a szemem. Camilla feltűnően nézett ki a rövid fekete felsőjében és az ezüst szoknyájában, amitől még inkább magára vonta mindenki figyelmét. A magassarkú csizmái kihangsúlyozták karcsú alakját, és az egyenes haja elegánsan hullott a vállára. De a leginkább az tűnt fel, hogy kissé tántorgott, ami egyértelműen azt jelentette, hogy már ivott és részeg volt.

Nevettek valamin, Finn pedig egyre közelebb lépett hozzá. A gyomrom összeszorult, ahogy láttam őket együtt. Finn mindig is tudta, hogyan kell a lányokat elbűvölni, és ez most sem volt másképp.

Láttam, ahogy Finn egyre közelebb hajol hozzá, és a szívem hevesebben kezdett verni. Nem bírtam tovább nézni, ahogy Finn kihasználja a helyzetet. A féltékenység és az aggódás keveredett bennem. Mi van, ha Camilla tényleg beleesik Finn csapdájába? Mi van, ha ő is csak egy újabb lány lesz a listáján?

Camilla nevetése betöltötte a teret, és ahogy Finn közelebb lépett, éreztem, hogy elveszítem a türelmemet. Nem hagyhatom, hogy Finn elcsábítsa őt. Nem most, nem így. Nem volt helyes. Valamit tennem kell. Lehet, hogy ideje lenne végre beavatkozni, és elmondani Camillának, amit érzek? Mielőtt túl késő lenne?

Nem, nem lehetek önző.

Megálltam, és távolról figyeltem őket. Finn valamit a lány fülébe súgott, amin Camilla hangosan felnevetett, és ez betöltötte az egész teret. Annyira bársonyos és könnyed nevetése van, hogy kiráz tőle a hideg.

Emlékszem, mikor tíz voltam Mark azt tanácsolta, hogy mindig legyek vicces, mert a lányok szeretik a vicces fiúkat, szóval ha úgy adódik a helyzet, mindenképp nevettessem meg a csajt.

De mi van akkor, ha Camilla nevet, és én szeretek bele még jobban?

Nem tudtam mit csinálni. Tanácstalan voltam, féltékeny és dühös. Miért Finn az, aki mindezt megéli? Miért miatta nevet? Miért vele bulizik? Miért? – gondolkodtam, miközben a falnak dőlve figyeltem őket.

Camilla látszólag jól érezte magát, pedig nincs jól. Túlságosan megviseli a szülei válása. De Camilla ennek ellenére is mindig másokon akar segíteni, miközben az ő kis világa darabokra hullik. Annyira nagylelkű lány, és Finn ebből hasznot fog húzni előbb-utóbb. Túlságosan kedves és odaadó, Finn meg akaratos és manipulatív.

Ne essék félreértés, de nagyon remélem, hogy Camilla átlát Finn álarcán, és rájön, mekkora tapló.

Nagyon szeretem Finn-t, tényleg, de néha túlzásba tud esni, és ezt már szóvá is tettem a barátságunk során. Ő viszont nem változott, így én sem szóltam többet ezügyben. Viszont azt nem fogom hagyni, hogy megbántsa Camillát. Túlságosan fontos számomra, és akárhányszor szomorúnak látom, esetleg sírni, darabokra törik a szívem.

Camilla mellé olyan kell, aki megvédi és mindig mellette van, bármi történjen. Olyan, aki megérti és támogatja, aki teljes szívével szereti és megad neki mindent, mert ez a lány mindent megérdemel. Sőt, annál is többet.

És ha kell, én megváltozom érte, mert szeretném, ha boldog lenne.

Kíváncsian vártam Finn mire készül, de mikor a tömeg felé nézett és a szája is tátva maradt, majd hátrébb lépett Camilla mellől értetlenül bámultam feléjük. Próbáltam rájönni Finn mit látott, ami arra késztette, hogy távolabb lépjen, így én is a tömeget kezdtem figyelni, hátha megértem mi is történik jelenleg. Ismét Finn-re néztem, majd követtem tekintetét a tömegbe, és amint rájöttem, hogy mi folyik itt hangosan felhorkantam, így kaptam oldalról egy pár furcsa tekintetet, amiért magamban nevetek.

Finn meglátta Celeste-et.

Nagyokat pislogva figyeltem, ahogy Finn mond valamit Camillának, majd besétál a tömegbe és eltűnik a szemem elől.

Na, eljött Daniel ideje.

Odasétáltam Camilla mellé, aki kissé instabilan állt az italos pult mellett, majd mikor meglátott integetni kezdett.

– Daniel, helló! – vigyorgott, és olyan erővel integetett, hogy kissé meg is botlott.

– Mit ittál, és mennyit? – tértem a lényegre, mire Camilla leengedte kezét.

– Nem tudom, és nem tudom – nevetett fel hangosan. Alig állt a lábán. – Ott van pár lány és velük beszélgettem, ők adtak valami piát.

A lányok felé fordultam akikre mutatott, ők pedig csak vigyorogva felém intettek, de nem szenteltem rájuk több időt.

– Szuper – fogadtam el a tényt, hogy nem tudom meg Camilla mit ivott, és milyen mennyiségben. – Jól vagy?

– Csodásan – kiáltott fel, majd ismét nevetésbe tört ki. – Olyan király ez a buli, nem értem eddig miért nem jártam ilyenekre – pillantott körbe miközben csípőre tette kezeit, majd elismerően bólogatni kezdett.

– Mit szólnál, ha most haza mennénk?

– Nem akarok – ellenkezett azonnal. – Amúgy, ki az a lány ott Finn-nel? – biccentett a tömeg felé, majd megfogott egy pohár sört, amit azonnal kivettem a kezéből. – Hé!

– Igyál valami kevésbé alkoholos dolgot, jó? Már így is spicces állapotban vagy! – ráztam fejem, majd letettem a piros poharat. – Az a lány pedig Celeste – fordult a tömeg felé.

– Szép lány – pislogott maga elé. – Honnan ismeri Finn-t?

– Öhm – vakartam tarkóm, mert nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet közölni vele, hogy Celeste a volt barátnője, de végül meggondoltam magam. – Ő a volt barátnője.

– Ó anyám – sóhajtott fel Camilla. – Hát ez elég siralmas, nem? – nézett rám, mire kérdően felvontam a szemöldököm. – Engem hív el bulizni, aztán a volt barátnőjével beszélget, aki mellesleg úgy néz ki, mint valami szupermodell – nevetett fejét rázva, majd a nevetést a sírás váltotta. – Azt sem tudom minek jöttem el. Otthon minden szar, én meg itt röhögök, mint valami kis picsa – töprengett el, és a káromkodás hallatán nekem is mosolyra húzódott a szám.

– Szerintem levegőzzünk egyet – javasoltam, majd az hátsó kijárat felé biccentettem.

– Jó – bólintott, majd elindult, de meg is botlott az első lépés után.

Azonnal utána nyúltam nehogy elessen, Camilla pedig a karomba kapaszkodva állt meg ismét stabilan.

– Úú, izmos – vigyorgott miközben a kezemet fogta, én pedig kínos mosollyal néztem rá, hogy vajon megindul-e kifele. – Csak szólok, nagyon nem megy nekem a séta. Szerintem mégsem levegőzöm – nevetett hisztérikusan.

Szerintem egyáltalán nem volt vicces a helyzet, hogy ennyit ivott és sétálni sem bír, szóval sóhajt álltam előtte, és képletesen a tarkómat vakartam, hogy most mit csináljak vele.

Végül arra jutottam, hogy ha ki akarom vinni a levegőre és nem képes sétálni akkor muszáj leszek a kezemben kivinni, szóval átfogtam combjait és a vállamra dobtam, mint egy krumpliszsákot, majd az ajtó felé cipeltem.

– Jó az illatod – nevetett tovább, mire szememet forgatva mosolyogtam az orrom alatt.

Végülis, ez már a második bók öt percen leforgása alatt.

Kint nagyjából csend volt és nyugalom, bentről csak nagyon halkan szűrődött ki a zene, a hűvös levegőn pedig csak a tücskök dallamát hallottuk. Rajtunk kívül senki sem volt kint, így c kettesben maradtunk. Óvatosan letettem Camillát, aki tőlem pár centire állt meg, és végig szemeimbe nézett.

Meghitt pillanat volt, és ahogy Camilla rám nézett, minden más megszűnt létezni körülöttünk. A szemei mélyen az enyémbe fúródtak, és úgy éreztem, mintha a lelkembe látna. Az alkohol miatt kissé zavaros volt a tekintete, de a mosolya őszinte és meleg volt.

Szívem egyre gyorsabban vert, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból. Camilla közelsége, ahogy a tekintetét az enyémbe fúrta, minden érzésemet felerősítette. Ebben a pillanatban világossá vált számomra, hogy mennyire fontos nekem. Az érzés szinte ijesztő volt, ugyanakkor lenyűgöző.

A tekintete azt súgta, hogy nem vagyok közömbös számára. Talán csak én képzelem be, de valami különleges kapcsolatot éreztem kettőnk között. Valószínűleg az alkohol hatása miatt nézett rám így, de azért mégis jó volt elhinni egy pillanatra azt, hogy tényleg több vagyok számára, mint egy egyszerű barát.

– Nagyon szépek a szemeid – motyogta, miközben kezeit mellkasomon tartotta.

Nem tudtam mit mondani, csak figyeltem az ő még szebb kék íriszeit, majd lassan elmosolyodtam. Camilla tekintete a szemem és szám között cikázott, és bár mindennél boldogabb lettem volna, ha megcsókol, meg kellett állítsam.

– Részeg vagy – helyeztem puha ajkaira ujjamat, mire értetlenül nézett rám, de nem szólt semmit. – Hidd el Camilla, másra sem vágyom, mint arra, hogy megcsókoljalak, de nem így. Azt akarom, hogy ne az alkohol miatt cselekedj, ami néha olyanra késztet, amit nem is akarsz igazán. Mint például ez a csók.

Erre valószínűleg úgy sem fog emlékezni.

– Hányni fogok – nyelt egy nagyot, majd nagy lendülettel elfordult tőlem, és kidobta a taccsot.

Utána léptem, és megfogtam haját, másik kezemmel pedig hátát simogattam, hogy ne féljen, mert nincs egyedül.

– Nagy levegő – simogattam hátát, miközben ő kiadta magából az alkoholt. – Ügyes vagy. Semmi baj, itt vagyok.

– Minek ittam? – tette fel a költői kérdést kínok közepette, majd óvatosan kiegyenesedett. – Soha többet nem iszok alkoholt – jelentette ki magabiztosan.

– Jobban vagy? – vontam fel kérdően szemöldököm.

– Sokkal – sóhajtott megkönnyebbülve.

– Hozzak vizet? – kérdeztem, mire bólintott egyet. – Oké, addig ülj le oda, arra a padra. Egy perc, és jövök!

A konyha felé vettem az irányt, majd fogtam egy üres és tiszta poharat, megeresztettem vízzel, és megfordultam, de Finn kérdő tekintettel állt az ajtóban, kezében sörrel.

– Nem láttad Camillát? – vonta fel szemöldökét egy dühös mosollyal.

– Ha nem Celeste-tel beszélgetnél, talán tudnád merre van – köptem a szavakat utálatosan, mire szemeit forgatta. – Kint van, az előbb hányt. Kicsit jobban odafigyelhettél volna rá, hogy ne igyon ilyen sokat!

– Daniel, ne játszd már itt a hőst. Mindenki tudja, hogy ez csak színjáték – nevetett fejét rázva. – Camilla meg az enyém lesz, ne erőltesd magad.

– Jesszusom, te agybeteg vagy – vontam fel szemöldököm meglepetten. – Camilla nem valami trófea, hogy megnyerd.

– Nem én versengek miatta – utalt arra, hogy én vagyok az, aki annak ellenére sem engedi el Camillát, hogy Finn is kedveli.

– Menj a francba – horkantam fel dühösen, majd megpróbáltam kikerülni, de elém lépett. – Finn, addig takarodj el az utamból, amíg szépen mondom – emeltem rá tekintetem, de nem tágított.

– Daniel, én nem félek tőled – rázta a fejét lekicsinylő stílusban. – Egy nagy senki vagy.

– Enélkül a nagy senki nélkül mégsem lennél sehol, szóval kurva gyorsan fogd be a szádat – vigyorogtam az arcába, mire eltűnt nagyképű mosolya.

Mert tudja, hogy igazam van.

– Ezt majd én kiviszem neki – nyúlt a kezemben levő pohár felé, de elhúztam kezemet.

– Majdnem – kerültem ki végül, és kimentem az ajtón.

Camilla a pad végében ült és csizmájával a füvet borzolta, majd amint közelebb értem hozzá felemelte a fejét, és hálásan nézett rám.

– Köszönöm, megint – fújtatott kínjában nevetve.

– Ugyan – legyintettem. – Szeretnéd, ha haza vinnélek?

– Azt nagyon megköszönném – bólintott.

Camilla szinte azonnal elaludt, így próbáltam óvatosan vezetni, hogy ne ébredjen fel. Sokszor néztem rá a békésen alvó lányra, ami mosolyra késztetett. Olyan gyönyörű volt még így is, hogy arra nincsenek szavak.

Mikor a házuk elé értem lassan kiemeltem az autóból, majd az ajtó felé sétáltam vele, és bekopogtam, mivelhogy a múltkor letörtem a csengőt.

– Jó estét – köszöntem zavartan Daphne-nak.

– Szia Daniel – köszönt vissza, majd a karomban alvó Camillára nézett. – Csak nem ivott? – pillantott rám kérdően.

– De, és hányt is – közöltem a lényeges információkat. – Felvihetem a szobájába?

– Persze, menj csak – állt el az útból, amit egy bólintással köszöntem meg.

Az ágya közepére helyeztem, hogy ha megmozdul nehogy véletlenül leessen, majd levettem róla a csizmáját és letettem őket az ágy mellé.

Egy kicsit leültem az ágy szélére, és így figyeltem Camillát, aki békésen aludt. Kifésültem arcából a kóbor hajtincseket, majd egy utolsó pillantás után kisétáltam a szobából.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy haza hoztad Camillát és hogy vigyázol rá – jelent meg Daphne egy kedves mosollyal mikor becsuktam Camilla szobájának ajtaját.

– Ez a legkevesebb – mosolyogtam.

– Örülök, hogy Camillának ilyen barátai vannak – mosolygott szórakozott tekintettel, mire felvontam szemöldököm.

– Ezt miért ilyen furcsa mosollyal mondta?

– Camilla lehet nem veszi észre, de én látom mennyire csillog a szemed, mikor ránézel.

Bakker, ne már!

– Csak hogy tudd, én neked szurkolok – tette hozzá, majd elsétált mellettem.

Boldogan vezettem haza, közben végig azon gondolkodtam, hogy talán mégis hagynom kellett volna azt, hogy Camilla megcsókoljon. Hogy miért? Azért, mert talán ez volt az első és utolsó alkalmam rá. Aztán az ellenkezőjét gondoltam. Nem lehettem akkora pöcs, hogy kihasználom, hogy részeg. Ha meg akar csókolni, azt józanon tegye.