Camillára sok minden jellemző, de azt pont nem, hogy késik az iskolából.

Legalábbis April azt állította, hogy biztos csak késik, viszont őt is eléggé zavarja, hogy Camilla nem válaszol az üzeneteire, aztán mikor rájöttünk, hogy nem csak késik, de be sem jön iskolába kiborultunk. Mindketten idegesek voltunk, és tökre máshol járt az eszem, az órákon oda sem figyeltem, ha meg mégis, akkor sem jót mondtam, mert csak improvizáltam.

Egész nap ideges voltam. Camilla hiánya aggasztott, és nem tudtam kiverni a fejemből, hogy mi történhetett. April is hasonlóan aggódott, de Finn... Finn mintha meg sem érezte volna a helyzet súlyát. Tök nyugodtan kezelte az egészet, és szinte meg sem említette Camillát. Mintha nem is számítana neki. Ez még inkább bosszantott, Finn viselkedése pedig csak olaj volt a tűzre. Az ő nyugodtsága és közömbössége egyre inkább frusztrált. Nem értettem, hogy lehet ilyen helyzetben ennyire laza. Camilla fontos volt mindkettőnknek, de úgy tűnt, mintha ő ezt egyáltalán nem érezné.

– Akkor a narancs-fekete témára több a szavazat? – érdeklődve mérte végig az osztályt Ms. Griffin, mire valamennyien elmotyogtak egy igent.

Folyamatosan az időt néztem, hogy végre kicsöngessenek.

Már csak öt perc.

Négy.

Na még kettő!

Végre!

Én voltam az első aki felpattant a székéről, majd kissé bunkó módon, de köszönés nélkül otthagytam a srácokat, és April mellé siettem. Ma amúgy is nálunk csináljuk a törit, tehát mindenképp együtt megyünk haza.

– Semmi? – kérdeztem ennyit, mert tudtam, hogy April érteni fogja, hogy Camillára célzok.

– Semmi – tárta szét kezeit tehetetlenül. – Ha kiérünk megpróbálom felhívni, hátha.

– Biztos nem válaszolt? – kérdeztem rá ismét, hátha csak nem jelzett a telefonja, vagy valami ehhez hasonló.

– Nem, el sem olvasta – emelte rám tekintetét a lány.

Idegesen beletúrtam a hajamba, hogy ne lógjon a szemem elé, közben másik kezemmel előhalásztam a kulcsomat, hogy kinyithassam az autót.

– Haver, nyugi már – horkant fel April, mire idegesen ránéztem. – Beszélni fogok vele, ha kell, elmegyek hozzá. Megtudom, hogy mi történt, jó? Ne parázz már ennyire, kezdelek félteni, basszus!

– Teljesen nyugodt vagyok – kerültem meg az autót, miközben egy óriásit kamuztam Aprilnek.

– Nem úgy tűnik – pattant be mellém, majd hangosan szimatolni kezdett miközben forgott az autóban.

– Wow, azt hittem dögszag lesz, miután ez a te autód – biccentett elismerően, közben komolytalanul nevetett. – De ez egész jó, milyen illatú ez? – forgatta az illatosítót, de mivel nem volt ráírva feladta.

– Valami édes cucc – vontam vállat, közben April ülésén megtámasztva a kezem hátra fordultam, szabad kezemmel pedig a kormányt tartottam tolatás közben.

Igazából vaníliás illatosító.

– A bátyád otthon lesz? – fordult felém hirtelen April, mire felvont szemöldökkel felé pillantottam.

– Igen? – vontam fel szemöldököm, mert April teljesen zavarban volt mikor feltette a kérdést, és ez rá nem jellemző.

– Szuper – nyelt egy nagyot.

– Na jó, mesélj – vigyorogtam, mire April kérdően nézett rám. – Miért érdekel, hogy otthon lesz-e Mark?

– Csak azért, hogy lesz-e társaságunk.

– Ennek kamu szaga van – direkt idegesítettem, hátha akkor feladja, és elmondja mi ez az egész.

Mark nagyon oda lesz ha megtudja, hogy April róla kérdezősködött. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de ezek ketten nagyon esélyesek egymásnál.

– Szerintem csak magadat érzed, büdös vagy!

– Mi? – ráncoltam szemöldököm, majd megszagoltam a pólómat, de parfüm illata volt, így megkönnyebbülve fújtattam. – Te hazug!

– Látod kellett volna az arcodat – röhögött, közben néha kissé röfögött, mint egy kismalac.

– Tereled a témát – emlékeztettem, mire eltűnt arcáról a vigyor.

– Kössünk alkut – ajánlotta fel, nekem pedig erős deja vu-m támadt.

– Azokból nem jövök ki valami jól – nevettem fel feszülten. – Miféle alkut? – fordultam felé mikor leparkoltam, mert azért kiváncsi voltam mit akar.

– Én elmondom, hogy miért kérdeztem rá a bátyádra, cserébe elmondod, hogy mi történt veled meg Finn-nel – bökött mellkason hosszú karmával.

– Miután ezt elmondtad teljesen nyilvánvaló számomra, hogy bejön neked a bátyám, tehát semmi szükség arra, hogy meséljek neked bármit is – vigyorogtam, ő meg felmutatta középső ujját.

Már éppen kinyitottam volna az ajtót, mikor bevillant valami, így leengedtem karomat, és April felé fordultam. Talán önző lépés lesz, amint most tenni fogok, talán nem, de megteszem. Mi lenne, ha magam mellé állítanám Aprilt? Ha elmesélnék neki mindent? A végkimenetele kétféleképpen alakulhat; Vagy mellém áll, amiben nagyon reménykedem, vagy elmondja, hogy mennyire nem bír engem, és felejtsem el Camillát.

– Tudod mit? – jelent meg az arcomon egy reménnyel teli mosoly. – Bent mesélek!

– Nem tetszik ez a mosoly – pislogott nagyokat ijedt tekintettel. – Miben sántikálsz, Daniel North?

Amint beértünk Mark is megjelent, olyan illatfelhőt hagyva maga után, hogy muszáj volt ablakot nyitni, különben megfulladtunk volna. Leültem a kanapéra, majd egyik felemen April foglalt helyet, másikon meg bátyám. Igaz, néha csak egymást nézték, de mindent amit mondtam csupa füllel hallgattak végig.

– Tudom, furán hangzik, hiszen alig pár hete ismerem úgy ténylegesen, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire mély érzéseim lehetnek valaki iránt – kezemmel a hajamba túrtam, és így próbáltam meg összeszedni a gondolataimat. – Egyszerűen nem értem, hogy történhetett ez ilyen gyorsan. Az egyik napról a másikra azon kaptam magam, hogy róla álmodozom irodalmon, és onnantól kezdve megállás nélkül ez ment. April, tudom, hogy nem kedvelsz engem, és csak meg szeretnéd védeni, de tényleg szeretem. Nem tudom nem szeretni őt, pedig annyiszor próbáltam!

– Úgy tudtam, hogy őt nézted! – rázta a fejét laza mosollyal. – Akkor nem volt hiába az a nyakonvágás.

– Nem mondhattam ki az egész osztály előtt, hogy őt néztem – tártam szét karjaim.

– Szerintem nagyon mutatós szerelmi vallomás lett volna – tette mellkasára a kezét Mark, miközben másikat drámaian homlokára helyezte.

– Kussolj már – röhögtem.

– Ezt a Finn dolgot újra, mert nem biztos, hogy jól értettem – csettintgetett April.

– Nagyjából annyi, hogy valahogy rájött, hogy máshogy tekintek Camillára, és tiszta flegma lett, aztán közölte velem, hogy lány miatt nem fog összeveszni velem, de hagyni sem fogja a kedvemért. Hagyjuk, hogy Camilla döntsön.

– Azóta mégis kerül téged – pislogott értetlenül April, mire helyeselve bólogatni kezdtem.

– Alapnak kellene lennie annak, hogy tudja, mivel a legjobb haverom nem fogom elvinni előle Camillát – tártam szét karjaim hitetlenkedve. – Na nem mintha amúgy lenne esélyem.

– Ne legyél ebben olyan biztos – tartotta fel kezét elgondolkodva, majd feloldotta telefonját és keresgélni kezdett valamit.

– Most mit csinálsz? – érdeklődtem, mert hajtott a kíváncsiság.

– Áh, meg is van! – köszörülte torkát. – Ma egyébként Finn majdnem megcsókolt, de elfordítottam a fejem. Valamiért ezt éreztem helyesnek, pedig régóta vártam a pillanatot, hogy megtegye. April, talán mégsem Finn az, akire én igazán vágyom – olvasta koncentrálva, én pedig Mark felé fordultam, aki büszkén vigyorgott mögöttem. – Ezt Camilla írta nekem tegnap.

– Tessék? – lepődtem meg, majd elkértem Apriltől a telefont, hogy biztosra menjek, nem csak átverés az egész.

– Ennek ellenére nagyon próbálja meggyőzni magát, hogy Finn az igazi – fintorgott a lány, mire Mark hümmögött egyet. – Szóval csak annyit mondok, ha tényleg szereted, akkor ne késlekedj.

– Ugyan ezt mondtam – hajolt ki mögülem egy nagy mosollyal Mark, amit egyenesen Aprilre villantott.

– Ebben nem utalt arra, hogy lenne nála esélyem – vontam vállat. – Meg amúgy sem akarom elrontani Finn-nek.

– Jajj, ne már! – jajdult fel April. – Finn menjen a francba! Még csak oda sem jött ma, hogy megkérdezze mi van Camillával.

– A kis köcsög – tátotta el száját Mark, mire felvont szemöldökkel fordultam felé. – Ne nézz így, mondhattam volna csúnyább dolgot is!

– A lényeg, hogy kezdem megérteni Camilla mit lát benned – mosolygott kedvesen April, és ez inkább volt para, mint nyugtató. April sosem kedves.

– Egy havert – feleltem keserű mosollyal.

– Camilla válaszolt – ugrott fel April telefonjával kezében, utána pedig én álltam fel, aztán már Mark is.

Miközben April eszeveszett sebességgel írt Camillának én meg Mark ott álltunk, és próbáltam nem idegbajt kapni, amiért hiába kérdeztem meg Aprilt nagyjából ezerszer, hogy mi van, nem válaszolt, csak írt és írt.

– April, basszus beszélj már! – mordultam rá, mire a lány összerezzent, Mark meg kissé vállon lökött. – Bocsánat.

– Azt mondja, hogy csak rosszul aludt, és nem akart így bejönni iskolába, mert biztosan mindent elrontott volna – ráncolta homlokát, és bizonytalanul ejtette ki a szavakat. – De ez nem vall rá. Olyan fura.

– Daviddel és Daphne-val mi van? Nem mondott arról semmit? – érdeklődtem, mire April szája tátva maradt, olyan meglepett arcot vágott.

– Mesélt neked erről?

– Igen, még a hét elején. Miért olyan nagy szám ez? – nevettem zavartan, mert nem értettem, hogy miért akkora szenzáció, ha beszél valakinek a problémáiról.

– Nem fontos – legyintett, majd a telefonjára nézett, ami megcsörrent kezében. – Camilla az.

– Mire vársz? Vedd már fel – sürgettem, míg végül füléhez nem emelte a készüléket.

April fel-alá járkált miközben Camillával beszélt, én meg inkább leültem, mert már rendes belefájdult a fejem az aggodalomba. Mark leült mellém, kezét a vállamon tartotta, közben ő is pislogás nélkül figyelte Aprilt, ahogy minden erejével azon van, hogy megnyugtassa Camillát.

Itt már tudtam, hogy valami nincs rendben.

– Mit mondott? – ugrottam fel azonnal a kanapéról amint April megszakította a hívást.

– David és Daphne elválnak – sóhajtott feszülten, egyik kezével pedig fejét fogta.

– Baszki – túrtam hajamba. – Hagyjuk a francba a törit, Camillának szüksége van rád April.

– Biztos? – vonta fel szemöldökét, mire a lehető legmagabiztosabban bólintottam.

Mégis kit érdekel Mr. Diaz, meg a szarságai, ha Camilla szülei éppen válófélben vannak? Pont leszarom ha szar jegyet kapok, csak April legyen már Camilla mellett.

– Oké, megyek – gyorsan felkapta táskáját, majd az ajtó felé lépkedett, de megtorpant előtte. – Nem jössz velem?

– Nem állíthatok csak úgy oda, hiszen tudnom sem szabadna róla – bármennyire is mellette szerettem volna lenni ebben a helyzetben, nem mehettem.

– Hidd el, ha Camilla beszélt neked erről, akkor nagyon is ott a helyed! – bólogatott, majd megfogta a slusszkulcsot és felém dobta.

– Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte felvont szemöldökkel Mark.

– A legbiztosabb – nézett rá April magabiztos tekintettel. – Na gyerünk Daniel, van egy utunk!

– Igenis – indultam utána, miközben bátyám értetlen bambulását figyeltem.

Mindketten az ajtó előtt álltunk, és vártunk, hogy végre kinyissa valaki. April már kétszer csengetett, de semmi, így én is nyomkodni kezdtem az apró kis fehér gombot.

– Mi a franc van már? – nyomkodtam minden erőmmel. – Bejutunk még ma, vagy tényleg vessen szét az ideg, mert nem lehetek Camilla mellett? – teljesen elborult az agyam, és olyan erővel csaptam rá a csengőre, hogy leszakadt a falról.

– Gratulálok – tapsolt ironikusan April, de szó nélkül hagytam, fejemet pedig a falnak döntöttem.

Lehunyt szemekkel vártam tovább, közben nagyokat sóhajtoztam, hogy enyhüljön az idegesség. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az ajtó nyílik, így ellöktem magam a faltól és zsebre tett kézzel álltam April mögött.

– April, szia – köszöntötte egy öleléssel a mellettem álló lányt egy fiatalos nő, aki nem más lehetett, mint Daphne.

– Szia – simogatta a nő hátát April. – Camilla miatt jöttünk – mosolygott kedvetlenül.

– És te vagy? – pillantott rám kedves mosollyal a hölgy, arra várva, hogy befejezzem a mondatot.

– Daniel – tértem magamhoz. – Daniel North, Camilla egy jó barátja.

– Örvendek a találkozásnak Daniel – mosolygott. – Én Daphne vagyok.

– Szintúgy – viszonoztam a gesztust.

– Gyertek csak beljebb – tárta szélesebbre az ajtót, mi pedig besétáltunk rajta. – Fent van a szobájában, menjetek nyugodtan.

– Köszönjük – April egy utolsó pillantást vetett Daphne-ra, majd elindult fel a lépcsőn.

April után indultam, mert számomra új volt a környezet, ő viszont jártas itt. Mikor megállt egy fehér ajtó előtt és bekopogott megint kezdtem aggódni, hogy vajon mi vár ránk odabent. Mennyire lehet maga alatt? Hülye kérdés, nyilván nagyon. Vajon mióta nem aludt rendesen? Enni azért eszik? Annyi kérdés lebegett a szemem előtt, hogy már én is belezavarodtam.

– Gyere – Camilla hangjára figyeltem fel, ami most a megszokottnál sokkal halkabb volt, ráadásul kedvetlen is.

Amint April kinyitotta az ajtót és belépett Camilla arca sírásba torzult, és barátnője nyakába ugrott.

– Nem akarom ezt – suttogta alig érthetően, én pedig az ajtóban álltam, és megbántam, hogy eljöttem Aprillel, mert ez igazából nem is tartozik rám.

– Tudom babám, tudom – ölelte magához April, közben haját simogatta, majd felvont szemöldökkel nézett rám, hogy miért csak az ajtóban állok. – Itt vagyok, megoldjuk.

– Nem értem... nem értem mi történt velük. David napok óta haza sem jött – olyan keservesen pityergett a lány, hogy belefájdult a szívem, és beljebb sétáltam a szobába.

– Camilla – halkan szólítottam meg, mert féltem mit reagál a jelenlétemre.

Lassan tolta el magát Apriltől, közben kisírt piros szemekkel nézett barátnőjére, aki csak lazán vállat vont. Camilla pillanatok alatt előttem termett, majd olyan erősen magához ölelt, hogy azt elképzelni sem képzelné senki ebből az apró lányból, mennyi erő lakozik benne. Karjaim közé zártam, de nálam már hangosan sírt. Azt kívántam bárcsak elvehetném tőle a fájdalmat amit most érez, és inkább érezném én, mert ezt nem bírom nézni, hogy ennyire kikészült pár nap alatt.

– Mi van már? – kapta füle mellé a telefonját April agresszívan, mire felvont szemöldökkel néztem rá, közben még mindig Camilla hátát simogattam. – Haza? Most? Muszáj?

– Mi az? – érdeklődtem.

– Apám volt, haza kéne mennem – forgatta a szemeit dühösen. – Nem akarom itt hagyni ilyen állapotban – mutatott Camillára aki még mindig mellkasomba nyomta arcát.

– Menj nyugodtan – fordult felé miközben szépen lassan elengedett. – Megleszek.

– Istenem, hogy még ilyenkor is képes vagy ilyen pozitív maradni – rántotta magához April, majd jó szorosan köré fonta karjait. – Ha társaságra vágysz hívj, és jövök. Jó?

– Jó – mosolygott rá erőtlenül Camilla.

– Vigyázz rá! – nézett rám fenyegetően, mire Camilla könnyeit törölgetve felnevetett, bár elég rekedten, mert már nem volt hangja a sírástól.

Miután April elment Camilla kimerülten leült az ágya szélére, majd kezeivel támasztotta meg magát, és így nézett ki fejéből. Hasonlóképp én is leültem mellé, majd közelebb húztam magamhoz, ő pedig egyből ölembe dőlt, majd szomorúan felsóhajtott.

– Mióta nem aludtál? – fürkésztem kipirosodott arcát miközben haját ujjaim köré csavargattam.

– Három napja – nézett szemeimbe, és kék íriszeiben láttam mindent. A fáradtságot, a bánatot, és azt a csöppnyi reményt, aki kezd kihalni.

– Basszus, pihenned kell! – horkantam fel idegesen. Mérges voltam rá, amiért képes így elhanyagolni magát. Pihennie kell, különben tönkremegy!

– De nem megy – válaszolt elfúló hangon, halántékán pedig végigfolyt egy könnycsepp.

Azonnal letöröltem arcáról a könnyeket, Camilla pedig lehunyt szemmel hagyta, ami kissé megmosolyogtatott, de be is fejeztem, mert most nem gondolhatok magamra. Camillának szüksége van valakire, aki mellette van ebben a nehéz helyzetben. Jelenleg be kell érnie velem.

– Próbáld meg, kérlek – kérleltem, mert tényleg szörnyű volt így látni őt. Azt a lányt, aki mindig mindenből próbálta kihozni a legjobbat. – Rossz így látni téged.

– De egyszerűen nem megy. Lehunyom a szemem, és minden előtör.

– Camilla, pihenned kell – hangom már kissé erőteljesebben hatott mint azt eredetileg terveztem, de valahogy muszáj elérnem, hogy pihenjen. – Próbálj meg aludni!

– Itt maradsz velem? – kérdése meglepett, így egy ideig csak pislogtam rá, mire Camilla felült az ölemből. – Nem szeretnék egyedül maradni.

– Maradok, ha szeretnéd – válaszoltam zavartan, mert nem teljesen értettem ezt a kérést.

– Szeretném – mosolyogott rám, így maradtam.

Camilla végül felmászott az ágyra, majd ledőlt és megpaskolta maga mellett a párnát, jelezve, hogy menjek fel mellé. Önszántamból nem tettem volna, de mivel megkért, felfeküdtem mellé. Ahogy mellkasomra hajtotta a fejét, éreztem a közelségét, és ez megnyugtatott. A szívem hevesebben dobogott, és minden lélegzetvétele átjárt engem is, mintha szinkronban lettünk volna. Mindketten csöndben voltunk, csak Camilla egyre halkuló szuszogását hallottam. Éreztem, ahogy a teste ellazul, és boldogsággal töltött el a tudat, hogy ilyen közelségben lehetek vele. Ahogy elaludt a mellkasomon, egyfajta biztonságérzet töltött el, mintha most először éreztem volna, hogy tényleg képes vagyok vigyázni rá. Boldogan könyveltem el, hogy sikerült elaludnia, és ebben a pillanatban semmi más nem számított, csak az, hogy mellettem érezte magát annyira biztonságban, hogy képes volt álomba merülni.

– Édesem, végre alszik – a hirtelen hang irányába kaptam a fejemet. Daphne az ajtóban állt fátyolos tekintettel, és így figyelte a rajtam fekvő Camillát. – Nagyon örülök annak, hogy eljöttél ma, Daniel. Három napja nem aludt semmit, most pedig nézzenek oda!

– Én is örülök, hogy eljöttem – válaszoltam őszintén, mire Daphne rám mosolyogott.

Azt hiszem kedvel engem, ez jó jel.

– Tudod, nekem is volt egy ilyen törődő és együttérző fiú barátom – tűnődött el szomorú mosollyal.

– Volt? – kérdeztem vissza. – Mi történt vele?

– Beleszerettem – sóhajtott fel a múltbeli emlékek felidézésére.

Úgy érzem Daphne célozgat valamire, és mivel nem ő az első ember aki ezt teszi fejemet a falnak döntöttem, és boldogan elmosolyodtam, miközben újabb pillantást vetettem a békésen alvó lányra.