Kedves naplóm,
A tegnapi nap folyamán sikeresen megbotlottam a nagy semmiben a folyosón, és ha ez nem lenne elég, Finn az egészet végignézte, majd egy jót nevetett a barátaival. Nos, gondolom mondanom sem kell, mennyire ciki volt az egész szituáció! De Finn... Te jóságos ég! Tegnap is ultra helyes volt, mint mindig. Annyira imádom ezt a srácot! Mára ennyi, kedves naplóm, kívánj sok szerencsét a mai naphoz, hogy lehetőleg ne Finn előtt boruljak fel, vagy még jobb, lehetőleg fel se boruljak!
Puszi: Camilla

– Camilla! El fogsz késni, ha nem indulsz el öt percen belül iskolába! – Daphne már vagy két perce dörömbölt az ajtómon, de valahogy csak most hallottam meg.

– Francba! – suttogtam orrom alatt, mikor az órára néztem. Hét óra negyvenhét perc. Csúcs. Egy nagy sóhajjal csuktam be a barna bőr naplót, majd gondosan visszahelyeztem a rejtekhelyére, hogy biztosan senki ne találjon rá. – Megyek már!

– Ideje lenne – mormogta Daphne, mikor kiszaladtam az ajtómon. Aztán le a lépcsőn, be a konyhába egy almáért, majd egy gyors köszönés után ki az ajtón.

Nagy léptekkel vágtam át a kis patak feletti hídon, ami házunktól nagyjából olyan három utcányira van, számomra azért ilyen fontos ez a hely, mert én, meg a barátnőm April általában itt szoktunk ücsörögni iskola után, és kacsákat etetünk, néha pedig tanulunk. Az almát reggeli gyanánt hoztam el, de olyan savanyú volt, mint a szerelmi életem, ezért Mr. Gregory lova lakott jól vele, akit szintén mindennaposan meg szoktam jutalmazni valami kis aprósággal. Ezután már nem volt messze az iskola, és kezdtem büszke lenni magamra, hogy annak ellenére, hogy mennyire siettem, minden zökkenőmentes volt, aztán bumm! Egy autó olyan kétszázzal suhant el mellettem, hátsó kereke pedig pontosan átment egy sáros pocsolyán, majd pár percen belül már magamon érezhettem a tegnapi eső következményeit. Milyen jó ez a kedd!

– Bocsi! – kiabált ki az ablakon az autó sofőrje csupa jókedvvel, én pedig csurom vizesen és sárosan álltam az út szélén a melegítőmben meg a nálam háromszor nagyobb pulcsimban, és azon gondolkodtam, hogy miért ilyen szerencsétlen az életem.

– Semmi gond – pislogtam magam elé, majd a sírás határán újra elindultam, mert akkor tényleg el is bőgtem volna magam, ha ez mellett még el is kések az iskolából.

Még az a szerencse, hogy van bent az iskolában váltóruhám, pont az ilyen esetek miatt. Nem az első, hogy nekem át kellett öltözni suliban. Vagy elestem a semmiben, vagy kirúgták a lábam, vagy megcsúsztam, beakadtam. Mindezt pedig Finn Dawson előtt, aki történetesen iskola leghelyesebb pasija. Naná, hogy mindig előtte égetem be magam.

– Camilla, vigyázz! – barátnőm hangjára figyeltem fel, így a jobb lábam amivel éppen léptem megállt a levegőben, aztán mikor rájöttem, hogy April egy pocsolya miatt kiabált rám, kikerültem azt, és barátnőmhöz siettem.

– Ennél jobban nem is indulhatna a reggelem, de tényleg – ironizáltam, majd megpróbáltam megölelni Aprilt, de ő elhúzódott, majd felvont szemöldökkel mutatott a sáros ruhámra.

– Veled meg mi történt? – kérdezte. – Csak azt ne mondd, hogy megint megbotlottál a semmibe, mert azt hitted Finn autóját látod közeledni?!

– Ilyen sosem történt, nem értem miről beszélsz – fontam egymásba karjaimat, majd barátnőmre néztem, aki kérdően felvonta szemöldökét. – Jó, talán egyszer történt ilyesmi..

– Egyszer? – nevetett fel.

– Akkor kétszer – fújtattam, de April még mindig felvont szemöldökkel bámult. – Jó, összesen ötször, de kit érdekel? Ennek itt most semmi köze Finn-hez.

– Akkor mi történt?

– Sétáltam, aztán jött egy fekete autó, apropó, nekem nagyon ismerős volt az az autó, biztos vagyok benne, hogy láttam már valahol, de nem emlékszem... – kezdtem el gondolkodni, teljesen megfeledkezve arról, hogy éppen azt meséltem Aprilnek, hogyan lettem sáros.

– A lényeget – csettintgetett szemem előtt barátnőm, mire bólintottam egyet.

– Szóval, valami baromarc kétszázzal ment át egy jó sáros pocsolyán, én meg pont ott sétáltam – vontam vállat. – De van bent a szekrénybe egy nadrág meg egy pulcsi, szóval nincs nagy gond – mondtam megkönnyebbülve.

– Még az a szerencse... – mondta April nyakát behúzva, majd átkarolta a vállamat, és így sétáltunk be az iskolába, egyenesen a szekrényemhez.

Közben megvitattuk, hogy hülyeség tesivel kezdeni, mert nekünk bőven elég az is, hogy minden egyes reggel sétálnunk kell a suliba, aztán utána meg elvárják tőlünk, hogy fussunk. Ráadásul jegyre! Persze az iskola focistáinak ez meg se kottyan, hozzá vannak szokva az efelé dolgokhoz, de én szívesebben nézem, ahogy ők futnak, majd megfogják a pólójuk alját, hogy azzal töröljék meg vizes homlokukat. Különösen Finn Dawson. Az a srác, te jó ég... Fekete egyenes haj, ami mindig azokba a zöld szemeibe lóg, mély, mégis édes hang, akkora, mint egy ajtó, és olyan finom illata van, hogy azt körbe írni sem tudnám! Finn egyébként az osztálytársam, bár egyszer sem beszéltünk, maximum tesin, mikor véletlenül fejberúgott az egyik haverja, és megkért, hogy rúgjam vissza neki a labdát. Én persze lefagytam, ezért April adta vissza, én meg ott hisztiztem utána vagy két hétig, hogy miért vagyok ekkora hülye. Szóval igen, Finn az én nagy szerelmem, még ha ő ezt nem is tudja!

– Elfelejtettem a szekrényed kódját – bökött oldalba April, mire bevágtam a durcit.

– Hogy lehet egy ilyen fontos dátumot elfelejteni, mint a március huszonnyolc?

– Ja, tényleg. A gyökér születésnapja!

– Az a gyökér egy napon a férjem lesz, úgyhogy ne merészeld sértegetni! – mutattam fel ujjam, miközben próbáltam nem nevetni, de amint April elnevette magát, nekem is végem volt.

– Emlegetett szamár – biccentett fejével, mire megfordultam, és nagyra nyílt szájjal figyeltem a jelenetet.

Elől Daniel North haladt, a focicsapat kapitánya, mögötte nem sokkal jött Casper Frost és Blake Sanchez, aztán megjelent ő. Finn Dawson. Ma is irtó helyesen, a csillogó szemeivel, meg a szívdöglesztő mosolyával. A többieket automatikusan kikerülte a szemem, mintha ott sem lettek volna, és csakis Finn-t figyeltem. Ahogy mindenkit üdvözöl a reggel, kezet ráz a haverokkal. Ó, istenem, de megfognám a kezét... Mikor mellettünk haladtak el, April oldalba bökött, majd annyit szólt:

– Viselkedj természetesen – suttogta a fülembe, majd mikor a fiúk mellénk értek, egy óriási mosolyt villantott. – Jó reggelt srácok!

– Nektek is, lányok! – válaszoltak egyszerre négyen, mire legszívesebben sikítottam volna egyet örömömben, de ehelyett inkább csak integettem, aminek következményeképp beütöttem a kezem a szekrényem ajtajába. Sikítás helyett inkább sírni fogok...

– Gratulálok, kevésbé égetted be magad – tapsolt April, én pedig kezemet szorítottam, ami lüktetett a fájdalomtól.

– Nem tehetek róla, jó? Egyszerűen nem tudok normálisan viselkedni, ha Finn a közelben van. Annyira zavarba hoz a jelenléte, hogy néha a nevemet is elfelejtem, és akaratomon kívül ilyen kínos dolgokat teszek – fakadtam ki, mire April megértően bólintott, aztán nagyot nyelve nézett át vállam felett, mire én is megfordultam.

Az arcom hirtelen egy mellkassal találta szembe magát, valamint erős mentolos illattal. Ez csak egy valaki lehetett, aki nem más mint...

– Daniel, szia! – April azonnal óriási vigyorral karolt át, majd próbálta terelni a témát, mert nyilvánvaló, hogy Daniel meghallotta, ahogy Finnről csacsogok. – Ma reggel különösen fess legény vagy, talán fodrásznál voltál?

– Vicces vagy – mondta Daniel egy gúnyos mosollyal, aztán szemei Aprilről rám szegeződtek. – Szóval bejön Finn?

– Mi? Ki az a Finn? Ugyan, nem is ismerek Finnt! Daniel, neked elment az eszed! Össze-vissza beszélt, lehet, hogy kicsit sokat voltál a napon! Voltál napon mostanában dél környékén? Tudod, elvileg délben a legerősebb az UV sugárzás, ilyenkor nagyon vigyázni kell!

– Húha... – hallottam meg April sóhaját magam mögött, mire inkább csöndben maradtam, és nagyot nyelve néztem Daniel barna szemeibe. – Tök mindegy, Camilla, meghallotta. Igen, bejön neki Finn. És akkor mi van? Talán valami problémád van?

– Csak viccel, tudod, ő is sokat volt napon – mosolyogtam Danielre, majd gyilkos pillantással fordultam hátra barátnőm felé.

– Nem hiszek neked – vont vállat Daniel, majd megfordult, és szemével keresni kezdte legjobb barátját, Finnt.

– Oké, talán hazudtam – szólaltam fel újra, mire Daniel egy amolyan "hallgatlak" pillantással nézett le rám. – Igen, bejön. De ne mondd el neki, kérlek! Bármit megteszek, csak ne szólj neki erről! Ha kell, megírom a leckédet a hónapban. Sőt, egész évben.

– Hm – gondolkodott el Daniel, majd ismét Finn felé irányult tekintete. – Megegyeztünk! Cserébe segítek neked egy kicsit Finn-nél, nem olyan nehéz eset a csávó.

– Komolyan? – April megelőzött, és helyettem tette fel ezt a kérdést. – Mármint, ez tök jó fej dolog, de te, Daniel North, pont te akarsz segíteni Camillának?

– Problémád van vele? – vonta fel szemöldökét a fiú, mire April és én kérdően egymásra néztünk, majd egy apró, szinte észrevehetetlen bólintás után megint Daniel felé fordultam.

– Megegyeztünk! – nyújtottam a kezem, amit a fiú kis gondolkodás után, de elfogadott, majd a kézfogás után visszament a haverjaihoz.

– Az imént paktáltál le az ördöggel.

– Még jó is kisülhet ebből – mondtam, miközben megint csak Finnt figyeltem.

– Te Daniellel haverkodsz – fonta egymásba karjait barátnőm. – Ebből minden ki fog sülni, csak jó nem! Mindketten tudjuk, hogy milyen fajta. Olyan pletykák fognak keringeni rólatok, hogy kétszer átgondolod az életed!

– De, ha nem ajánlom fel ezt neki, akkor elmondta volna Finn-nek az egészet!

– És? Talán jobb lenne, ha Finn végre megtudná. Talán el is hívna randizni! Miből gondolod, hogy amúgy nem hívna el? Camilla, te vagy a legokosabb, legaranyosabb, legszebb lány, akit valaha láttam, és biztos vagyok abban, hogy ezt jó pár fiú is látja körülötted!

– Aha, persze – ráztam fejemet, majd kivettem a nadrágot meg a pulcsit a szekrényből, és elindultunk az öltözők felé.

– Komolyan mondtam, Camilla – szólalt meg April egy kis idő után, mikor már kifelé mentünk az öltözőből, és arra vártunk, hogy megérkezzen a tanár, és elmondja, hogy mi lesz a mai feladat.

– Jól esik, köszönöm – mosolyogtam halványan. – De nem hiszem, hogy igazad lenne...

– Pedig így van – csatlakozott a beszélgetéshez egy nem várt személy, mire April meg én egy emberként fordultunk meg. Daniel és Finn jöttek mögöttünk, az előbbi pedig nagy vigyorral próbált viccesnek tűnni.

– Azt sem tudod, hogy miről beszélünk – vágta rá April.

– Hát, akkor avassatok be minket is! Én egy kiváncsi lélek vagyok – tette mellkasára kezét Daniel, Finn pedig csak nézte, hogy mit csinál.

– Azt észrevettük – válaszolt megint April.

– Figyu, a barnahajúnak elment a hangja, vagy mi történt? Veled sincs bajom vöröske, de mi azért rá is kíváncsiak vagyunk – mondta Daniel, mire April csak felmutatta középső ujját, majd belém karolt, és gyorsabb tempóra váltott. – Hé! Most hova mentek?

– Tönkre – kiabált háta mögé April, mire a fiúk csak felnevettek. – Ez egy pöcs. Egy gyökér. Ja nem, várj, az Finn... Akkor, Daniel a főgyökérzet, Finn meg mellékgyökér.

– Hát te hülye vagy – nevettem barátnőm hasonlatain, majd mikor kiértünk az udvarra, minden osztálytársunk más-más csoportban állt és beszélgetett, amíg a tanárra vártunk.

Ott volt Sienna Grey, meg a kis bandája, Lila, Emma, és Daniela. Ők a tipikus bombázók az iskolában, minden fiú oda van értük, és próbálkozás nélkül felszednek akárkit, velem ellentétben. Tényleg szép lányok, de néha tudnak nagyon kegyetlenek és bunkók lenni. Aztán ott van Noah, Benedict, és Asher. Ők az osztály fekete bárányai. Nem valami beszédes típusok, mégis ha egy helyre kerülnek, be sem áll a szájuk. Kedves srácok, legalábbis velem mindig normálisak voltak. Ezt Sienna nem mondhatja el magáról, mert miután Noah kikosarazta, Sienna egy igazi hárpia lett velük, így a srácok mindennel jobban gyűlölik. Meg tudom érteni őket, Noah nem tehet arról, hogy neki nem tetszett Sienna, és nem akkora tapló, hogy elhiteti vele lesz köztünk valami, aztán faképnél hagyja. Utoljára hagytam a legjobbakat, a focicsapat pár tagját. Daniel, Finn, Blake, és Casper. Igazából mindannyian jól néznek ki, de Finnben van valami plusz, amit nem tudok megmagyarázni. Daniel pedig a csapatkapitány, nem csak a pályán, hanem az osztályban is. Minden úgy történik, ahogy azt Daniel akarja, szóval amit ő meg akar szerezni, az nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb az övé lesz. Sienna tavaly óta őt próbálja felszedni, de Daniel valami oknál fogva nem érdeklődik a lány iránt, ami fura, mert Danielt senki sem arról ismeri, hogy eldob egy ilyen lehetőséget. Mindenki azt várja, vajon mikor sikerül Sienna terve mert, hogy ők lennének az iskola királya és királynője. A két elit gyerek, meg hasonlók.

– Na gyerekek! – a tanár úr tapsa rántott vissza a valóságba, mire mindenki odafigyelt és csendben maradt. – Ma futunk, sokat! Képzelem, milyen boldogok lettetek ettől a csodás hírtől. Az iskola körül négy kör, és nem lecsalni, különben órai munka egyes. Érthető voltam? – tette fel a költői kérdést a tanár úr, mire mindenki bólintott. – Daniel, neked plusz két kör, kezded elhagyni magad!

– Mi? – kérdezett vissza szinte azonnal a fiú.

– Jól hallottad, romlik a teljesítményed. Ugye nem akarod, hogy a hónap végén miattad veszítsen a csapat? – kérdezett vissza mogorván a tanár úr, aki a csapat edzője is, ráadásul Daniel apja.

– Nem, uram – felelt Daniel lehajtott fejjel, majd miután Mr. North megfújta a sípot, mindenki futni kezdett.

Sosem értettem, hogy miért kivételezik ennyire Daniellel, és nem, nem arra gondoltam, hogy a saját fiát választotta kapitánynak, mert Daniel tényleg brutális a pályán, szóval ha nem lenne az apja, akkor is száz százalék biztos vagyok, hogy őt választotta volna kapitánynak. Arra gondoltam, hogy Daniel mindig plusz köröket fut, mindig azt kapja, hogy romlik a teljesítménye, meg ilyenek. Általában minden meccsen ott vagyok Finn miatt, de nyilván Danielt is látni szoktam, mindig ugyan olyan, mint volt: oltári ügyes. Talán azért vár el tőle többet, mert a fia, de belegondolhatna, mennyire rosszul eshet ez a fiának.

– Kisasszony, maga miért nem indult még el? Talán tapsra vár? – sípolt egy újat Mr. North, én pedig dadogva bocsánatot kértem, majd futni kezdtem.

A csuklómon levő hajgumival gyors kontyba kötöttem hullámos barna hajam, hogy ne legyen olyan melegem, majd lassan, kocogva kerültem meg az iskolát, aztán a második körben már tarságom is akadt. Daniel és Finn futottak mellém, miközben éppen arról beszéltek, hogy mennyire igazságtalan ez, amit a tanár csinál. Nem megmondtam, hogy rosszul esik Danielnek?

– Camilla, rég találkozunk – lépett mellém Daniel, majd utána Finn is, így hárman haladtunk az úton.

– Heló fiúk – próbáltam minél magabiztosabban, és lehetőleg érthetően beszélni hozzájuk.

– Szevasz – és itt volt az a pont, hogy megint csak sikítani tudtam volna örömömben. Finn Dawson köszönt nekem! Értitek? Köszönt. Nekem.

– Képzeld Finn, – fordult haverja felé Daniel, én pedig ott kocogtam mellettük, és azon kezdtem gondolkodni, hogy hogy lehet valaki ekkora szemét, hogy úgy tesz, mintha ott sem lennék, de aztán mikor folytatta, rájöttem, hogy miben mesterkedik. – azt hallottam, hogy Camilla kitűnő irodalomból, pont valamelyik nap mondtad, hogy segítség kéne benne, nem?

– Hű, tényleg? – intézte felém szavait Finn, mire csak bólintottam. – Esetleg tudnál segíteni benne? Nekem nagyon rosszul megy az egész, kellene a jobb jegy az ösztöndíj végett. Hétvégén ráérsz?

Lefagytam, megint. Csak nagyokat pislogva néztem Finn-re, de szerencsére Daniel segített, cipőjével megérintette az én cipőm orrát, mire én feleszméltem, és válaszolni tudtam Finn-nek.

– Persze! – válaszoltam mosolyogva. - Szombat délután megfelel?

– Tökéletes – akárcsak te...

– Figyu Dan, kicsit gyorsabban nem tudnál futni? Nekem ez a lassú tempó nem igazán megy, fáj a lábam – panaszkodott Finn, mire Daniel megrázta a fejét. – Hát jó. Viszlát matekon! – és ezzel magunkra hagyott.

– Látod? Mondtam, hogy könnyű, mint az egy meg egy! – karolta át vállamat Daniel, mire nagyokat pislogva megfogtam a karját, és kibújtam alóla.

– Igen, köszönöm – mosolyogtam rá, amit a fiú csak egy bólintással fogadott. Tényleg hálás voltam, hiszen szombat délután Finn meg én együtt fogunk tanulni.

Te jó ég. Ezt nem gondoltam át rendesen. Mekkora hülye vagyok! Hiszen nem tudok egy épkézláb mondatot összerakni, ha Finn-ről van szó! Mit fogok csinálni több órán keresztül?

– Nem fog menni – szólaltam meg hirtelen, amitől Daniel úgy meglepődött, hogy szinte megugrott mellettem. Habár, kicsit hangosan szólaltam meg...

– Miért nem menne? – kérdezett vissza, miközben barna tincseit próbálta rendezni.

– Ha Finn a közelben van, egyszerűen nem tudok normális lenni – ráztam fejem kétségbeesve.

– De igen! Hisz most is ment, nem?

– Mert itt voltál – válaszoltam sóhajtva. Azt sem értettem, hogy miért mondtam el ennyi mindent Danielnek. Alig beszéltünk az évek során, sőt, szerintem sosem beszéltünk!

– Csak add önmagad – biccentett, mintha ez ilyen könnyű volna. – Aztán minden rendben lesz. Finn tényleg könnyű eset, csak ki kell ismerni.

– Könnyű mondani, hisz te van Daniel North, a nagymenő! – nevettem fel kínomban, mire Daniel csak fejét rázta.

– Melegem van – váltott témát, én pedig egyrészt örültem, hogy nem kell többet beszélnem arról, milyen szerencsétlen vagyok, másrészt meg jobb lett volna, ha ad valami normális tanácsot. – Neked nincs meleged? Folyton ilyen nagy ruhákban vagy.

– Nincs melegem – válaszoltam. – Ezekben érzem komfortosnak magam. Vagyis, vannak más ruháim is, amik egész jól állnak, de ezekben láthatatlan vagyok, ha ezt érted.

– Igen, értem – bólintott. – Nem bánod, ha én ezt most leveszem? Tényleg úgy érzem, hogy lassan megsülök! – mutatott a fehér pólóra, majd kérdően nézett szemeimbe. – Levehetem, vagy sem?

– Miért kérdezel ilyet? – válaszoltam kérdéssel a kérdésre. Kicsit zavarba jöttem, be kell valljam.

– Hát, hogy téged zavarna-e?

– Nem akarom megsérteni az egód, de nem nagyon érdekel, hogy pólóban, vagy anélkül futsz – válaszoltam gúnyos mosollyal, mire Daniel vigyorgott egyet, aztán egy pillanat alatt lekapta magáról a ruhaneműt.

Gáznak éreztem magam, de nagyon. Annak ellenére, hogy azt mondtam nem érdekel, elég sokszor odasiklott a tekintetem. Nem szoktam efelé szituációkba keveredni, nem tudtam mit kellene tennem, így hát próbáltam ignorálni a tényt, hogy Daniel North mellettem fut egy szál rövidnadrágban, csupasz felsőtesttel.

︎♡︎♡︎♡︎

Iskola után egyedül sétáltam haza, mert April randira ment valami évfolyamtársunkkal. Régebb óta találkozgatnak, April szerint jó srác, így nem bánom. Ha April boldog, én is boldog vagyok. Ilyen egy igazi barát, nem?

– Camilla! – Daniel hangja kissé halkan tűnt a hangos parkolóban, de szerencsére meghallottam, így megálltam, és megvártam amíg mellém gurul autóval.

– Igen?

– Matek házi, köszi – nyújtott felém egy piros kockás füzetet, majd egy intés-kacsintás kombóval szép lassan tovább haladt.

Na várjunk csak!

Tudtam én, hogy láttam már valahol ezt a fekete autót! A szemétláda, bocsánatot sem kért a mai nap folyamán, miközben reggel telibe fröcskölt!