Azóta az emlékezetes délután óta majdnem minden nap meglátogattál. És majdnem minden nap ugyanazt csináltuk. Bár én voltam az alárendeltebb szerepben,sose adtam könnyen magam. Minden jóért küzdeni kell, másrészről pedig néha fel kell adni egy kicsit miatta az önérzetünket.
Az első alkalom után mérges voltam, legfőképpen magamra, amiért hagytam magam. Vesztettem egy harcban.
Második alkalommal be kellett látnom, hogy a vereség egyáltalán nem jó kifejezés, hiszen amikor eszedet vesztve nyögöd a nevem és hajlik ívbe a gerinced, akkor határozottan én vagyok a nyertes fél.
Mindig is kettős érzelmeket sikerült előcsalnod belőlem. A rajongás mellett ott volt a tudat, hogy helytelen dolgot teszek, elárulom a barátaimat és a világomat. Mikor a karjaidban tartottál, akkor persze sose érdekelt az ilyesmi.
Szerettem volna megbeszélni,mi is zajlik közöttünk, de sose maradtál. Elvetted amit akartál, megadtad amit akartam. Veszélyes játékot űztünk, de nem bántuk, mert az egymás iránti vonzódásunk mindenen túltett. Talán ez volt a baj. Túlságosan is hagytuk, hogy eluralkodjon rajtunk a vágy, majd minket is megperzseljen.