Reggel elég szokatlanul keltem. Kezdjük ott, hogy egy kidolgozott hát volt az orrom előtt, a karom pedig szorosan fogta a háthoz tartozó derekat. Kizárásos alapon Damon lehetett csak, szóval megnyugodtam. A fejemet egy kicsit felemeltem, így ráláttam Damon alvó arcára. Igazam lett, mivel tényleg eszméletlenül édesen alszik. Halkan szuszogott, a haja az arcába hullott. A szemeim lejjeb vándoroltak egészen a mellkasáig, ugyanis ott pihentette összekulcsolt kezeinket. És észrevettem hogy nincs rajta takaró. Vagyis csak rajtam volt, Damon viszont csupán egy melegítőben feküdt, úgyhogy óvatosan ráemeltem a takarót. Halkan morgott egyet, de nem ébredt fel. Nem tudtam mennyi lehet az idő, de inkább visszahajtottam a fejem és az orromat belefúrtam a lapockájába.

Viszont amekkora szerencsétlenség vagyok, nem bírtam visszaaludni, úgyhogy döntöttem. Ha én nem alszok, akkor ő sem. Újból felemeltem a fejem, de ezúttal a füléhez hajoltam és a mögötte lévő vékony bőrt kezdtem puszilgatni. Szépen lassan áttértem a borostás arcára. Végigmentem az állkapcsa vonalán de meguntam, úgyhogy hirtelen felindulásból megcsókoltam. Még épphogy összeért az ajkunk, Damon azonnal visszacsókolt, sőt, átfordított, így alatta feküdtem. Kezeimmel a hajába túrtam, így húztam magamhoz közelebb. Az ő kezei sem maradtak tétlenek, fel-alá húzogatta őket az oldalamon. Egyik tenyerét becsúsztatta a túlméretezett póló alá és csupasz bőrömet simogatta. A tenyere annak ellenére hogy egész éjszaka az enyémet fogta, jéghideg volt, így tiszta libabőr lettem. Ezt megérezhette, mivel a csókunkba mosolygott. Hamarosan elvált tőlem, így megláthattam a haját, ami most egy szénabogjára hasonlított. A sötét tincsek szanaszét meredeztek a feje tetején, az arcán pedig óriási vigyor ült.

-Ezentúl mindig ilyen ébresztőt kérek.-jegyezte meg, miközben visszafeküdt mellém.

-Végig ébren voltál?

-Hát... csak amikor az államat puszilgattad, akkor keltem fel. De azóta igen.

-Hülye.-röhögtem fel.-Mennyi az idő?-néztem körbe a szobában egy óra után kutatva.

-Fél nyolc.-nézte le az időt a földön heverő kis digitális óráról.

-Nem kéne indulnunk? És esetleg nekem valami ruhát szerezni?-mutattam magamra, mivel még mindig a pólójában és boxerében feszítettem.

-Nekem így is tetszel.-villantott egy perverz vigyort, én pedig megforgattam a szemeimet.

-Azt mindjárt gondoltam. Na, most pedig mehetsz Luce-hoz ruháért.-utasítottam. Damon kikeredett szemekkel kiröhögött.-Most mi van? Menjek én oda egy szál pólóban úgy, hogy akárki megláthat?

-Oké, nyertél.-sóhajtott. Gyorsan felkapott magára egy pólót és fél percen belül elhagyta a szobát.

Gondoltam kihasználom a távollétét és körülnéztem a szobájába.

Előző este nem tudtam rendesen megnézni, de nagyjából hasonló volt a gondolataimban élővel. A falak itt is sima fehérek voltak, kivéve az ágy mellett állót, ami szénfeketére lett festve. Az ágy ágyszemélyes, egyszerű vaságy. Mellette, az ablak alatt egy asztal helyezkedett el egy székkel. A szoba másik felét pedig egy egyszerű szekrény borította be.

Puszta kíváncsiságból kinyitottam az ajtót és eléggé meglepődtem. A szoba eddigi részein egy fotót vagy akármit sem láttam, de a szekrényajtó tele volt velük. Egy kép egy tizenéves kisfiúról, aki kísértetiesen hasonlít Damonre. Majd mégegy, amin három Damon klón van csak a másik kettőnek nem sötétbarna, hanem borostyános a szemük van és pár évvel idősebbek a mellettük álló fiúnál. Damon ikerbátyjai lehetnek, Scott és Jack.

Továbbra volt egy kép egy kislányról, akinek a fivérekkel ellentétben világosbarna haja, de ugyanolyan sötétbarna szeme van mint Damonnek. Aranyos, kerek kisgyerekarc, angyali mosoly. A kishúga, Marie.

A következő képen Mindenki rajta volt. Marie, Jack, Scott, Damon, továbbá két felnőtt. Gondolom a szülei. A nő gyönyörű, hosszú barna a haja és borostyánszínű a szeme akár az ikreknek. Karcsú, magas és sugárzó a mosolya. A mellette álló, őt átkaroló férfi jóképű, elképesztően magas és kiköpött Damon. Megvan honnan örökölte a sármját. Meg az arcát.

A családi képeknek vége is volt, a következők viszont nem fotók voltak. Már csak egy fénykép volt ott, a többi pedig rajz. Gyorsan szemügyre vettem azt az egy fotót, amin a tinédzser Damon áll bandapólóban és fekete farmerben egy terem előtt. A falon egy táblára az ő neve van írva. Szóval ez a híres műterem.

Áttértem a rajzok elemzésére, amiknek az alján lévő dátum alapján beazonosítottam kb hány évesen csinálta őket. Voltak ott portrék, grafittal és szénnel is, kisebb festményekés krétarajzok is. Elhűlve meredtem rájuk. Ezek egyszerűen zseniálisak.

A képeken látott Marie is szerepelt rajtuk, legalábbis nagyon hasonlított rá. A festményen egyébként egy kislány állt, aki feltűnően hasonlított Marie-re. A kezében egy óriási, kék vattacukrot tarott, az arca pedig tele volt a ragadós édességgel. Nagyban vigyorgott.

Hirtelen kinyílt az ajtó, de nem igazán zavart. Damon lépett be rajta egy adag ruhával.

-Mit csinálsz?-csendült fel a hangja mögülem. Én még mindig a rajzokat tanulmányoztam.

-Nagyon szép a családod. Főleg anyukád. Hasonlítotok.

Damon nem mondott semmit, csak behajotta a szekrény ajtaját és felém nyújtotta a ruháimat.

-Köszi.-mosolyogtam rá.-Amúgy...merre kell menni? Nem emlékszem honnan jöttünk.-rágcsáltam a szám szélét.

Damon gyorsan elmagyarázta az utat a női fördőhöz, majd megegyeztünk hogy fél óra múlva a kijáratnál találkozunk.

Gyorsan elrohantam átöltözni és visszamentem a szobámba, ahol egy frissen kelt és kissé ideges Luce fogadott.

-Elmondod hogy mégis miért keltem fel arra, hogy Damon Shades, a szakaszvezetőnk, ilyen istentelen időpontban kopog az ajtón, mert ruha kell neked?-kérdezte csípőre tett kézzel.

-Nála aludtam.-húztam be a nyakam.

-És mégis mi a tetves francért???

-Mert... mert éjszaka rosszat álmodtam, úgyhogy vettem egy hideg zuhanyt, összefutottam vele a folyosón mikor jöttem vissza aludni, és mivel csurom vizes voltam és nem volt nálam száraz ruha, elvitt a szobájába ahol adott ruhát és együtt aludtunk.-daráltam le. Luce arcán átfutott néhány érzelem, köztük idegesség, meglepődés és elismerés.

-Nos... büszke vagyok rád.-villantott egy óriási vigyort, én pedig a nyakába ugrottam és magamhoz öleltem.

-De hamarosan mennem kell, úgy tíz perc múlva, mert a kapuban találkozunk. Jön velem az erdőbe.

-Oké, da ha megerőszakol az erdőben... -rázta meg felém a mutatóujját.

-Oké, anya.-röhögtem fel.

-Na, eredj utadra Piroska, és vigyázz a szexi szakaszvezetőkkel!-kacsintott rám a hülyéje.

-Beteg állat.-röhögtem ki, majd kiindultam.-Adjam át üdvözleted a nagyinak?-néztem vissza, majd még a szempilláimat is megrebegtettem.

-Persze. De mondd neki hogy kosár és kaja nincs.

-Na basszus, a kaja!- csaptam a homlokomra. Ezért jöttem vissza, erre elfelejtem. Idióta.

Gyorsan odarohantam az éjjeliszekrényemhez és kiszedtem a szenyát. Magamhoz vettem egy táskát is, beledobtam a kaját és kisétáltam az ajtón.

Két perc múlva odértem a kapuhoz, de Damont még nem láttam. Körübelül három perccel később érkezett meg.

-Mehetünk?-kérdeztem mosolyogva.

-Mehetünk.-mosolygott vissza.-Stone hadnagy engedélyével hagynánk el a bázist.-fordult a mogorva portás felé, aki nem lett a legjobb barátom. Szégyenletes.

-Menjenek.-morogta és kinyitotta az ajtót.

Kiléptünk rajta, majd mikor már takarásba kerültünk Damon elkapta a derekamat és megcsókolt.

-Ezt miért kaptam?-kérdeztem miután elszakadtunk.

-Csak úgy.-vigyorgott mint egy elmebeteg és a kezem után nyúlt. Összekulcsolta az ujjainkat és nekivágtunk az erdőnek. Én megkeresni a farkasomat, ő pedig azért, hogy vigyázzon rám.

Csocsi! 😃 😃

Tudom, jönnek az anyázások, úgyhogy inkább már most elnézést kérek a kihagyásért, csak nem volt ihletem ☹ ☹ de már visszajött, nyugi 😃

És neki kezdtem egy másik sztorinak is, amit még nem publikáltam, de ha már pár rész kész lesz, lehetséges hogy fogom.

És nagyon szeretném megköszönni nektek hogy már átléptük a 2.4K-t és a 227 csillagot :3 :3

Eszméletlen, akárhányszor belépek Wattára, mindig ott a kis piros pötty az értesítéseknél 😊 😊

Egyszóval imádlak titeket ❤

További (most már) kellemes áprilist ❤ ❤