Ijedtemben felülök az ágyban, amikor a fülembe kúszik az ordító kürt hangja. Amikor konstantálom, hogy bizony már reggel van, törökülésbe tornázom magam, szememet megdörzsölöm. A sátor másik oldalán lévő ágyon Steph nyögve belefúrja a párnába az arcát.

- Én idióta. Miért maradtam fent olyan sokáig - dünnyögi zsörtölődve. Pár pillanat múlva komótosan felém fordítja a fejét, halványan elmosolyodik. - Jó reggelt, Joana!

- Szia, Steph.

Hangom rekedtes, amitől muszáj elmosolyodnom, mert Stewart mindig olyan jót szokott nevetni a reggeli hangomon.

- Milyen volt az első itteni éjszakád? - érdeklődik kedvesen, míg ki kel az ágyból. Nem zavartatva magát lehúzza magáról a pizsama felsőjét, így szemem elé tárul meztelen mellkasa. A meglepettségtől kitágulnak a szemeim. Steph észrevehetően nem is reagálja le az arckifejezésem, szerintem észre sem veszi. Magára kap egy melltartót és egy fehér ujjatlan pólót. Mivel nem csinált ebből problémát így én is gyorsan túlteszem magam rajta, ismét megdörzsölöm az arcom.

- Csak arra emlékszem, hogy fürdés után azonnal bedobtam magam az ágyba. A matrac egész kényelmes - lassan végig húzom a kezem a huzaton, majd látva, hogy Steph már a nadrágját húzza, jobb lenne, ha én is neki kezdenék öltözni.

- Ennek örülök! Most pedig jobb, ha sietsz, mert öt perc múlva reggeli.

Ennek hallatán amilyen gyorsan csak tudok kiugrom az ágyból, az egyenruhám után nyúlok.

- Reggelt, lányok! - kiált át a függöny mögül J. J.. - Elhúzhatom a függönyt?

Gyorsan begombolom a nadrágomat, ezt látva Steph zöld utat ad J. J.-nek.
Az újdonsült szőke hajú barátunk mosolyogva néz mindkettőnkre, majd egy-egy papírpoharat nyújt felénk. Mikor meglátom, hogy kávé van benne, hálásan pillantok felé.

- Paul az ébresztő előtt felkelt és csinált nekünk kávét - mondja J. J., amíg a megvetetlen ágyamra dobja magát.

- Most hol van? - néz körül Steph, míg összefogja vörös loboncát.

- Parrish Őrnagyal konzultál. Egy húsz fős orvos csapatot próbálnak összehozni. Na de menjünk, mert lekéssük a reggelit!

Miután megtudakolom, hogy még csak hajnali öt van igazán meglep, hogy kint már csak úgy forr a levegő. Borzalmasan meleg van, ezért kénytelen vagyok levenni a felsőmet és a kezemben vinni, így csak egy fehér pólót viselek, ami nem árt a tűző nap ellen.

A hangos zsivaj hamar megcsapja a fülemet, majd nem is olyan sokára a szemem elé tárul egy csomó katona. Balról van az étkezde, jobbról pedig egy hatalmas asztal, ahonnan el lehet venni a reggelit. A sarokban egy másik asztal is helyet foglal, ahova ki van tűzve egy "Dokiknak" című kis tábla. A reggeli kolbász, tojás, uborka, egy fél literes üveg víz és egy kis snikers is oda van rakva a csomaghoz, amitől muszáj elmosolyodnom.

A távolból látom, ahogy Paul nekünk háttal ül a reggelijét majszolva, így arra gondolok a többi üres hely biztosan a miénk.

Steph azonnal csacsogni kezd, amikor leülünk az asztalhoz. Elmeséli, hogy az öccse megházasodik és ő lesz a tanú. Valamikor jövőre tervezik az esküvőt, elmondása szerint borzasztóan örül a testvérének és, hogy végre sikerült egy normális lányt találnia magának.

- Emerson! - kiáltja valaki a távolból, mire Paul hátrafordul. Egy másik katona áll a bejáratban és úgy tűnik nincs valami jó kedvében. Paul idegesen sóhajt egyet, J. J. és Steph aggódva összenéznek.

- A doki csapat... - morog Paul. - Edzésen találkozunk - nagy lendülettel fel is kel, majd elhagyja a katona kíséretében az ebédlőt.

- Paul nem is akart főnök lenni - csóválja meg a fejét Steph, majd bevesz egy újabb falatot a szájába.

- Tudom - szólal meg J. J. - De Paul köztünk az egyetlen, akinek a legmagasabb a rangja...

- Hogy emelkedik meg valakinek a rangja? - teszem fel a kérdést váratlanul. Apa régen mesélt róla, viszont az emlékeim már hiányosak ezzel kapcsolatban.

- Attól függ, hogy mióta vagy itt és mit tettél azért, hogy a rangod megemelkedjen - mondja J. J.

- Paul már öt éve szolgál a seregnek - szól közbe Steph. - Ő van itt a második legrégebb, az első Sage volt, de ő itt hagyta a hadsereget. Utánuk jött Jackson és Wilson, aztán pedig én és J. J., majd te - mosolyodik el egy pillanatra a lány. - Uhh ne haragudj, nem is meséltem neked a többiekről...

- Semmi gond, J. J. már mondott pár dolgot - nyugtatom meg, mire ő bólint egyet.

- Hunt nagyon kedvelhet téged - szólal meg némi csend után J. J., mire értetlenül fordítom felé a fejemet. Ki a franc az a Hunt? - Jobbról, három óránál - látom rajta, hogy alig tudja visszaszorítani a nevetését. Oda fordítom a fejemet és meglátom azt a férfit, aki tegnap este olyan ellenszenvesnek bizonyult számomra. Engem néz és amint oda fordítom a fejemet összeakad a tekintetünk, mire széles vigyor húzódik az ajkára. Belekortyol a vizébe, de nem szakítja meg a szemkontaktust. Kacsint egyet.

Ó nem már...

Steph irtó hangosan elkezd nevetni, én pedig zavaromban fülig vörösödöm. Mi van velem?

- Valaki nagyon elpirult - jegyzi meg csipkelődve Steph, mire megrázom a fejem, az arcomat eltakarom. Nyugodj már le. - Parrish Őrnagy nem engedélyezi a hancurozást, de ki lehet játszani a vén rókát! - kacéran kacsint egyet. A homlokomat megdörzsölve ismét megrázom a fejemet. Steph az egyike azoknak, aki borzalmasan szavarba tud hozni, erre rájöttem, az egyszer biztos.

- Nem, én nem.... nem vagyok oly.... te jó ég! Nekem vőlegényem van - fakadok ki felbőszülve.

- És? - emeli fel az egyik szemöldökét vigyorogva.

- Jól van, hagyd már, szegényt! - szól közbe J. J. kedvesen. Habár szeme sarkában látom a nevető ráncokat, ő is ugyanolyan jól szórakozik, ahogy Steph.

- Most mi van? - tetteti a hülyét Steph. Kezeit széttárja. - Amit nem tud a vőlegény az nem fáj neki! - vihog fel Steph. - Mit is mondtál, hogy hívják A vőlegényt? - dől előre az asztalnál Steph. Idegesen sóhajtva felállok az asztaltól.

- Mi lenne, ha nem keresnétek nekem barátot és nem beszélnénk ki a vőlegényemet...

- Jól van, jól van! - vág közbe Steph. - Ne haragudj, nem piszkállak, tényleg. Csak szeretem kivizsgálni a tűréshatárokat - rántja meg a vállát. - De tényleg bocsi. Viszont ezzel nem azt mondom, hogy többet nem cseszegetlek! - vigyorodik el Steph, J. J. pedig felnevet. Csípőre teszem a kezem és próbálok mérgesnek tűnni, de nem igazán megy. Elsomolyodom. Azt hiszem már most két nagyon jó barátra tettem szert.

•°•°•°•°•°•

Amikor azt mondták, hogy a reggeli edzésben nekünk is részt kell venni nem gondoltam volna, hogy a katonákkal együtt fogunk kimenni a terepre. Pedig így van. Nekünk is ugyanúgy menetelni kell és haptákba állni, ha a Tábornok azt parancsolja.

- Öt kör a pálya körül bemelegítésként! - ordítja el magát a Tábornok. - Aki lazsál annak még ugyanennyit rászámolok! Értve vagyok?

- Igen, Uram! - kiáltják a katonák.

- Akkor nyomás, emberek!

A katonák egy emberként indulnak meg, majd szépen lassan libasorba rendeződnek. Mellettem Steph, előttem pedig J. J. kezd el kocogni. Futás közben újra összefogom a hajam, hogy az szorosan tartson. Útközben Paul is hozzánk csatlakozik. Azt gondoltam, hogy több kondim van, de a harmadik körnél már rendesen kifáradok, így megmondom Stephnek, hogy nyugodtan hagyjon le, nem muszáj az én tempómmal haladnia. J. J. és Paul meg már valahol az ötödik kört kezdik.

Lihegve próbálom szedni a lábaimat, nem igazán szeretnék még ugyanennyit futni, akkor már tényleg meghalnék. Szemem sarkából látom, ahogy a pálya közepén álldogáló Táboenok engem mustrál hátratett kézzel, így összeszorítom a fogamat és megpróbálok gyorsítani a tempón. Embereld meg magad, Joana!

- Na mi van? Nincs kondíció? - kocog mellém valaki váratlanul. A hang nagyonis ismerős és mikor meglátom az illető arcát, fájdalmasan felnyögök.

- Húzz el - lihegem, majd gyorsítok a tempómon, hogy lehagyjam. De túl kitartónak bizonyul ahhoz, hogy magamra hagyjon.

- Ne már, Jenny! Pedig én kedves vagyok veled! - a hangjában hallom, hogy megint vigyorog. Oh, hogy letörölném az arcodról!

- Joana. A nevem Joana! - mondom dühösen, mire ő halkan elneveti magát. - Mi olyan rohadt vicces? - csattanok fel mérgesen. Az ereimben felforr a vér, a méreg pedig erőt ad, hogy tovább fussak. Habár már nem érzem a lábaimat.

- Semmi, Jenny - mosolyog rám kacéran, amitől csak még dühösebb leszek. Kék szemei megcsillanak a tűző napfényben, ahogy rám emeli tekintetét.

- Nincs duma, katonák! - ordítja el magát a Tábornok.

Ezekután Caleb magamra hagy, nem piszkál, aminek kifejezetten örülök. Steph és J. J. között csinálom a gyakorlatokat, amiket a Tábornok kioszt és közben próbálom elkerülni Steph mindent tudó pillantásait. A végére teljesen kifáradok, tényleg muszáj formába hoznom magam.

- Katonák! Pihen! - osztja ki a parancsot. Azonnal ledobom magam a fűbe, nem érdekel a tűző nap és az, hogy valószínűleg rákként fogok éjszakára kinézni. J. J. egy üveg vizet nyújt felém, amit hálás pillantással köszönök meg, ő pedig mosolyogva bólint egyet, Steph is mellénk. Csendben szuszogunk a fűben, amikor hirtelen egy alak áll meg mellettünk.

- Mi a neve, katona? - amint észreveszem, hogy nekem címezte a kérdést felpattanok a földről. Őszintén szólva van bennem egy kis félsz, hogy mégis mit akarhat.

- Joana Wesley vagyok, Uram!

- Wesley - pár pillanatig ízlelgeti a szájában a nevemet, majd ismét megszólal. - Nos, közlegény! Szedje össze a magát, mert ha az elkövetkezendőkben is úgy fog mozogni, mint egy reumás csiga, ne tudja meg mi fog magára várni! Ez nem egy barátnős kis edzés, itt vért izzadunk, ha kell. Értve vagyok?

- Igen, Uram! - felelek és mostmár nem kicsinke bennem az ijedtség, mert ez a férfi nagyon ijesztő, ahogy kitágítul a szeme és közben fröccsög a nyál a szájából, ahogy beszél.

Amint elmegy szinte fellélegzem, majd lerogyok a földre. Megdörzsölöm a halántékomat.

- Ne is törődj vele - szólal meg Steph. - Roger nagyon gonosz az újoncokkal, velem is ilyen volt! - küld felém egy biztató mosolyt, bár ez még mindig nem nyugtat meg.

- Roger egy fasz! - mondja J. J., majd a hátára fekszik a fűben, a kezét a szemére teszi.

- Emberek! - lép oda hozzánk váratlanul Paul. - Nekünk még nincs pihenő! Most menjünk gyakorolni, a pihenőben vátlak titeket! Wesley ma megnézem a képességeidet! - pár pillanatig a szigorú tekinete ostrom alá vesz, majd elhagyja társaságunkat. A gyomrom összeugrik, de nem idegeskedhetek, hiszen lediplomázott traumatológus vagyok, nem árthat nekem pár gyakorlat.

- Na menjünk! - sóhajt fel Steph, majd feltápászkodik a földről. J. J. a kezét nyújtja, hogy segítsük fel, így amikor felállok, őt is felhúzom a földről.

A pihenőben az asztalok és a székek félre vannak húzva, a helyükre pedig három gumi baba van elhelyezve. Mindegyik baba mellett egy-egy elsősegély doboz található. Paul a babák előtt állva olvas valamit a kezében tartott füzetből, majd firkál bele valamit. Érkezésünkre fel kapja a fejét.

- Na! Wesley, válassz magadnak egy tetszőleges babát! - mondja Paul, közben széttárja a karját.

Random szerűen kiválasztom a jobb oldali babát, letérdelek mellé.

- Rendben. Elmondom, hogy mi a baja a sérültnek, te elmondod a tüneteket és az elsősegélyét, aztán pedig be is mutatod. Közben én mérem az időt, hogy milyen gyorsan reagálsz a stresszhelyzetben, de gondolom, hogy ebben jó vagy, mégis szeretném látni. Ez eddig érthető, Wesley?

Bólintok. Menni fog, sima ügy.

- Oké. Kezdjük egy nagyon egyszerűvel, a terepen vagy. Csak az az elsősegély doboz van nálad. A sérültnek mély, vérző és hosszú vágás van a combján és eszméletlen. Óra... indul! - Paul a stopperórát megnyomva újra rám függeszti a tekintetét, én pedig a térdemre támaszkodva gondolkodom. Ööö... nyomó, nyomó...

- Nyomókötést alkalmazunk, illetve megfigyeljük, hogy a sérült lélegzik-e! - hadarom el, majd azonnal hozzá is látok a feladatnak. A fülem az orrához teszem és elszámolok tízig, a beteg "lélegzik", amit kijelentek Paulnak. Elveszek egy csomag gészt és két fáslit, majd kitépem a csomagolásból őket. A baba combjára képzelem a vágást, majd ráhelyezem a gézt. A fáslit próbálom szororsan körbecsavarni, de mégse annyira, hogy a vérkeringés leálljon. Nagyjából a felénél abbahagyom a tekerést és a seb felett meghagyom az összetekert fáslit és megkezdem ugyanezt a másikkal. A kezemet próbálom gyorsan alkalmazni, ami eddig úgy tűnik, hogy megy. A fásli végét raktapasszal rögzítem, ezekután felnézek Paulra, aki a stopperórát méregetve kissé oldalara dönti a fejét. Mögötte Steph és J. J. egy-egy széken ülve figyelnek. A szőke srác mosolyogva feltartja a hüvelykujját.

- Ez eddig egész jó - szólal meg némi csend után Paul. - Egy perc negyvenkilenc másodperc alatt megcsináltad. Most adok még egy feladatot, aztán jönnek a többiek is. Ez is elég rövid művelet lesz, viszont mégis más. A betegnek szívtamponádja van, de mivel nincs ultrahang, Röntgen, EKG... hogyan jössz rá?

- Hipotenzió és tachycardia, sápadtság, szorongás, fáradtság, mellkasi fájdalom, légszomj és a nyakon látható duzzadt vénák - felelem szemrebbenés nélkül. Régebben a Traumatológia és a Szívesebészet között vacilláltam, mert mindkét szakmai ág igazán vonzott.

- Hm, rendben. Az elsősegélyét, most! A stopperóra indul!

A tűk közül a tizennyolcasat veszem el, kitapogatom a hatos és a hetes borda közötti rést, majd beleszúrom a babába a tűt. Kiszívom a "folyadékot" a pericardiumból, majd a tűt kivéve a babából leteszem a födre.

- Nagyon jó! Wesley, mosz igazán meglepett! Két és fél perc, jó! - Paul arcán elismerést vélek felfedezni, amitől igazán megkönnyebülök. -Több ilyen nem lesz, következőnek a fronton kell bizonyítanod. Na de most, J. J.! Steph! Gyerünk! Egy versenyt fogunk felállítani, fiúk a lányok ellen - miközben beszél több katona is bevonul a bejáraton, majd leülnek a székekre és érdeklődve figyelik, hogy mi történik. Paul körbenéz, majd megállapodik a szeme az egyik katonán. - Charlie! Gyere csak! Megkérhetlek, hogy mérd az időt? - miután a katonával megbeszélik, hogy mit csináljon, visszafordul hozzánk. - A nyeremény egy héten át tartó felmentés Roger reggeli edzéseiből.

- Ezt meg kell nyernünk! - suttogja a fülembe Steph, amikor letelepedik mellém. Egyetértően bólintok, mire Steph elvigyorodik.

- Öt körben fogunk játszani...

És ekkor megjelenik az ajtóban Caleb. A szeme azonnal megtalálja az enyémet és egy furcsa érzés keletkezik a bensőmben. Ahogy beljebb lép és leül a székre, a karját összefonja maga előtt, így az izmok megfeszülnek a bicepszén.

Stewart.

Stewart!

Elrántom a tekintetemet az övétől és újra Paulra figyelek. Az első feladat egy nyílt sípcsont törés, vérző szem és egy elfertőződött kar.

A szemem sarkából látom, hogy engem méreget, a gerincem mentén végigfut egy jóleső érzés, amit még régebben Stewartnal éreztem. Ó nem! Koncentrálj!

A katona hangosan visszaszámol, majd elindítja a stoppert. Annyira kapkodok, annyira eltereli a figyelmem, hogy a fáslit kiejtem a kezemből. Ez így nem lesz jó...

•°•°•°•°•°•

Magyarázat:

Szívtamponád - A szívtamponád, amelyet a szív örüli tamponádnak is neveznek, életveszélyes állapot, ugyanis a szívburok üregében vér vagy folyadék halmozódik fel, s ez nyomja a szívet.

Pericardium - Szívburok.

Hipotenzió - Alacsony vérnyomás.

Tachycardia - Megszokotnál gyakoribb szívverés.

•°•°•°•°•°•

Remélem, hogy tetszett az új rész!
Köszönöm, ha elolvastátok!

2020. 04. 14.

Veronica