Liza lelkesen szaladt végig az ösvényen. A kitaposott földutat alacsonyra nőtt szúrós akáccserjék szegélyezték két oldalról. A kislány elérte az út végét. Felmászott egy nagyobbacska sziklára és magába szívta a friss, sós levegőt.

- Nagyapa! – kiáltotta hátra vékony hangján. – Nagyapa! Nézd, itt állok a világ tetején. - mutatott körbe, Amerre a szem ellátott szikrázó tenger terült el. Felszínén meg-megcsillant a Nap kósza sugarai közül egy-egy, akik elég mélyre mertek ereszkedni.

- Időközben nagyapa is megérkezett. Botjára támaszkodva állt unokáját szemlélve. Liza szerette ezt a botot. Tele volt díszes faragásokkal és a fája még anyunál is öregebb volt.

- Miért van ennyi víz a tengerben, Papa? – kérdezte a kislány kíváncsian.

Nagyapa leült a szikla egyik laposabb részére. Haja ugyanolyan fehér volt, mint a kő. Liza tudta, ha nagyapa leül hosszú mesét fog hallani.

- Nos, angyalkám – kezdte mély megnyugtató hangján – emlékszel arra a forrásra, ami a hegyünkön van?

- Persze! – bólogatott a kislány.

- Hát az a forrás egy patakot táplál, a patak belefolyik egy folyóba, ami a tengerben ér véget. – magyarázta nagyapó. – Szerinted hány olyan forrás van, mint a mienk?

- Hát... - gondolkodott Liza. – Száz. Nem! Több száz!

- Több ezer. – javította ki gyengéden nagyapa. – És abból a több ezer forrásból mind idefolyik a víz.

A kislány csodálkozva nézte a nagy kékséget. Ha eléggé koncentrált, láthatta a távoli sziget halvány sziluettjét.

- Nem fog megtelni? – kérdezte bátortalanul. – Nem árasztja majd el a Földet?

- Nem fog megtelni. – rázta a fejét mosolyogva nagyapa. – Tudod miért nem, csillagom?

Liza megrázta a fejét.

- Minden éjjel leszáll pár csillag az égből. Ugye láttál már hullócsillagot? – unokája bólintással jelezte az igent. – Na, azok nem is csillagok, hanem angyalok. Az angyalok leszállnak az égből, megmerítik az angyali korsójukat. A teli korsókkal aztán visszarepülnek a mennybe. ezt isszák a mennybéli emberek. Ezért nem telik meg soha a tenger.

- Értem nagypapi. – pillantott Liza hol az égre, hol a vízre.

- Gyere kicsim! – nyújtotta felé a kezét nagypapa. – A mama már vár minket.